Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jan
19
2024
Brit Vogue ‘In The Bag’
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Leigh-Anne  /  Vogue     ♥5

Leigh-Anne tegnap sejtelmesen posztolt a Discordra, hogy valami bejelentés/interjú féleség várható lesz tőle. Nem sokkal később kiderült, mire is célzott. A brit Vogue csapata kérte őt fel az ‘In The Bag‘ videó-sorozatukba, hogy mutassa meg, mit rejt a táskája. Ez egy rövid beszélgetés vele, amiben kipakolja mindazt, ami nála van, és ezekről említ pár érdekes dolgot. Összeszedtem nektek a fontos részleteket.

  • telefon: mindig nála van, ezen keresztül tartja a kapcsolatot a férjével, aki nagyon messze van most tőle. FaceTime-on beszélgetnek sokat. 18 ezer kép van a telefonjában, és az iCloud szerinte egyre drágább.
  • Believe könyv: másfél éve írta meg, gyerekkorától egészen napjainkig foglalta össze benne az életét.
  • fülhallgató: mindenhol zenét hallgat, ha teheti. Ha van egy szabad perce, rögtön bekapcsol valami hallgatnivalót.
  • hialuronos spray: állandóan ezzel fújja magát, mert fontos számára a hidratáció.
  • nyugtató olaj: ha kicsit szorong, akkor a nyomáspontjára tesz belőle egy kicsit, és máris jobban lesz. Szereti a spa illatokat, ezek megnyugtatják.
  • kulcsok: férjétől kapott egy egyedi kulcstartót, amiben gyermekeik fényképe látható. Az elején ‘mummy’ felirat van.
  • Dizziak olaj spray: ezt a hajára használja.
  • Refy szemöldök gél: a szemöldöke szerinte kicsit „vad”, és ezzel tartja kordában.
  • selyem hajgumi: azért van nála, hogy bármikor rendbe tudja tenni a haját.
  • Dadi’ olaj: körmeire használja, mivel állandóan letörtek vagy megsérültek neki korábban.
  • teknősgyöngy karkötő: neki és Sairah-nak is van egy, Leigh lepte meg saját magukat vele. Mivel túlgondol dolgokat, ez segíti legyőzni a gondjait.
  • kézkrém: kókusztejeset használ.
  • Fenty folyékony rúzs: tökéletes választás, ha megy valahova.
  • parfüm: Jo Malone Scarlet Poppy a jelenlegi kedvence.
  • Prada napszemüveg: mindig ott lapul a táskája legmélyén, ajándékba kapta a férjétől. Passzol mindenhez, és szerinte ez egy szupermodell napszemüveg.

jan
15
2024
Instagram összefoglaló: 2.hét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥4

Itt is volnék a második heti összefoglalóval, hihetetlen gyorsasággal indult ez az év is! Ráadásul igencsak tartalmas volt az elmúlt hetünk is, már ami az Instagram posztokat illeti. Mindannyian aktívak voltak a közösségi profiljukon, számos sztorit is feltettek. Az összefoglalót most Perrie-vel kezdeném, aki néhány fotót osztott meg az otthoni stúdiójából. Nagyon készül már a szólókarrierjére, ami állítólag az év első hónapjaiban lesz várható. Ráadásul Instagram sztoriban már meg is szavaztatta a rajongói nevét, ami az Auras lett. A másik lehetőség a Daisies volt, de mint kiderült, az a név már foglalt volt (pedig a szavazás szerint ez lett volna a befutó).

@perrieedwards IG: A kis szívemet kiénekelve… a zene még várat magára…

IMG_0030.jpeg IMG_0029.jpeg IMG_0028.jpeg IMG_0027.jpeg
IMG_0141~0.jpeg IMG_0140~0.jpeg IMG_0136~0.jpeg IMG_0135~0.jpeg
Legutóbb Jade volt az, aki semmit nem osztott meg magáról, ezt most bepótolta. Ő jelenleg szerelmével, Jordannel utazott el pihenni. Nem volt rest, és igyekezett szinte mindent megmutatni az utazásról. Kicsit poénosra is vette, hogy Jordan mivel tölti a szabadidejét ilyenkor. Sztorikba is javarészt a pihenésükről posztolt, ő most inkább újra „csendes” a karrierjét illetően.

@jadethirlwall IG: A barátom munkája a nyaraláson:
nagyszerű társaság ✔️
új kalandokra ösztönöz ✔️
lefotóz és elmondja, milyen jól nézek ki ✔️

IMG_0035.jpeg IMG_0037.jpeg IMG_0167~0.jpeg IMG_0160~0.jpeg
IMG_0034.jpeg IMG_0047.jpeg IMG_0049.jpeg IMG_0090.jpeg
Leigh-Anne most minden idejét a családjával tölti, hiszen férjének is most van erre lehetősége. El is vitték az ikreket  Disneylandbe, amit nagyon-nagyon élveztek mindannyian. Találkoztak Mickey és Minnie egérrel, de Jázmin hercegnővel is beszélgettek. Leigh a testvérénél is járt a gyerekekkel, ahol Sairah kisfiát „szórakoztatták” az ikrek. Szinte egyidősek, így nagyon jól el tudnak játszani egymással.  Egy picit stúdiózott is, erről szelfiet posztolt követőinek.

@leighannepinnock IG: Disney Dump. Ez volt a legaranyosabb kis családi kirándulásunk. Picurkák IMÁDTÁK! Sikítottak, amikor találkoztak Minnie-vel egyszerűen túl aranyos! ❤️❤️

IMG_0173.jpeg IMG_0177.jpeg IMG_0175.jpeg IMG_0176.jpeg
IMG_9911.jpeg IMG_9924.jpeg IMG_0178.jpeg IMG_0172.jpeg

jan
8
2024
Instagram összefoglaló: 1.hét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥6

Az idei év első hete nem tartogatott nekünk olyan sok Instagram posztot a lányoktól. Nagyon csendben vannak szilveszter óta, még sztorikat sem tettek ki. Így tehát az első ezzel kapcsolatos bejegyzésem nagyon rövid lesz.

Leigh-Anne a családjáról töltött fel képeket és videókat. Köztük van karácsonyi közös fotó, de pár 2023-as emléket is beletett. Nagyon aranyosak az ikrek, a hajuk az édesanyjukéra hasonlít. Belinkeltem Leigh posztját, hogy meg tudjátok nézni a videókat is.

@leighannepinnock IG: Az élet mostanában ❤️  lapozz a harmadikra a legaranyosabb dologért, amit egész nap hallani fogsz ❤️❤️ VIDEÓ

IMG_9771.jpeg IMG_9776.jpeg IMG_9773.jpeg IMG_9772.jpeg
Ami meglepő, hogy Perrie is egy bejegyzéssel kezdte az évet. Erről már írtam nektek az előző posztban, hogy egy új fotósorozatot osztott meg magáról. Reméljük többet is közzétesz majd a későbbiekben, de egyelőre ő is csendben van.

Egy sztorit tett ki, amiben tűzszünetet kér ő is a háborúkat illetően. Ezzel kapcsolatban a Twitteren támadták be Leigh-Anne rajongói (és sajnos sok Perrie rajongói oldal is). Az ok annyi volt, hogy amíg háború dúl, ő egy támogató vagy tűzszünetet kérő sztorit sem osztott meg. Nagyon szomorú, hogy a mai világban ilyenekért kell támadni valakit. Ezek a sztorik/posztok semmire sem mennek véleményem szerint, ezeket a szörnyű háborúkat nem állítják meg.

@perrieedwards IG: 2024

IMG_9739.jpeg IMG_9738.jpeg
IMG_9894.jpeg
Jade utoljára szilveszter napján posztolt, azóta ő is eltűnt. Még elsején egy sztorit tett ki magáról, ami egy tükör szelfie. Itt boldogan mosolyog a kamerába, és egy egyszerű smink van rajta.

IMG_9737.jpeg

jan
1
2024
Instagram összefoglaló: 50.,51. és 52.hét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥8

Először is Nagyon Boldog Új Évet Kívánok minden kedves látogatónak és Mixernek! Remélem minden úgy alakult, ahogy szerettétek volna, és a 2024-es évetek az egyik legszebb, legjobb lesz! Az idei első posztom az elmúlt 3 hét Instagram összefoglalója lesz, mivel hétfő van, és el voltam ezekkel maradva. 2024-ben is tartani fogom ezeket a heti bejegyzéseket a közösségi fotóik/videóik kapcsán. Bízom benne, hogy nem unjátok még.

A sort most Perrie-vel kezdem, mivel ő volt a legkevésbé aktív tavaly. Új Disora kollekció jelent meg, és ezt promótálta a saját profilján. Egy barna melegítőszettben láthatjuk, a fotókat pedig emojikkal kommentálta.

IMG_9142.jpeg IMG_9140.jpeg IMG_9141.jpeg
Év végére Jade is „visszatért”, aki jó sok poszttal halmozott el minket. Neki a születésnapja miatt is fontos volt a december. Idén is hatalmas bulival ünnepelte meg, és ezúttal Bratz babának öltözött. Nekem a favoritom a Winter Bratz baba szettje, azt nagyon eltalálták. Ezen kívül a partiról is posztolt, sőt az after-videó is megjelent már róla. Pár személyes képet is közzétett az ünnepekről. Idén kihagyta a Boxing Day-t személyes okokra hivatkozva, de nyilván támogatta a mozgalmat.

@jadethirlwall IG: szédülök

@jadethirlwall IG: Egy Bratzy Y2K mewd-ben a korai szülinapi bulimra első szett✔️ #Jadesy2kparty

@jadethirlwall IG: Bratz It Girl Winter Wonderland Jade’s Y2K Party Edition ❄️

@jadethirlwall IG: Boldog Elő-Szülinap, hogy a lehető legtöbbet tegyem magamért ❄️

Egy falu kell ehhez az extrához, szóval köszönöm a dicsőséges csapatnak, akik összehozták ezt a bulit és engem is  nagyon köszönöm a lenyűgöző fellépőknek és köszönöm mindenkinek, aki eljött és megmutatta magát .

@jadethirlwall IG: Ó, vigasztaló és örömteli hírek

@jadethirlwall IG: csak még több kutya és szeretet és a kis Jade

@jadethirlwall IG: Remélem a 2024-es éved is olyan extra lesz, mint a szülinapi buli videóm x @iamashriley VIDEÓ

IMG_9122.jpeg IMG_9543.jpeg IMG_9540.jpeg IMG_9544.jpeg
Leigh-Anne kicsit vosszafogottabb volt posztok szempontjából. Megemlékezett a HUGO kampányáról, a Quem címlapjáról, a ‘Let It Snow‘ feldolgozásáról, és egy év összefoglaló rövid videót is feltöltött. Az biztos, hogy izgalmas és tartalmas éve volt, és idén sem lesz leállás.

@leighannepinnock IG: Hatalmas szeretet a @hugo_official-nak,hogy lehetővé tettétek számomra, hogy kapcsolatba lépjek a Legions-al Izgatottan várom, hogy 2024-ben még többet hozzak nektek xx

@leighannepinnock IG: Ez már olyan régóta váratott magára.  Köszönöm @noguidnce, hogy csatlakoztatok hozzám erre a kis ünnepi pillanatra ❄️ @boyziimen Let It Snow verziója az egyik kedvencem, és ti srácok megöltétek A teljes előadást most megnézhetitek a YouTube csatornámon x VIDEÓ

@leighannepinnock IG: CÍMLAPLÁNY Az év utolsó borítója! Nagy durranással búcsúzunk… köszönöm, hogy itt lehettem @quem ez minden

Interjú: @bialopesilveira
Szerkesztő: @anacmoura
Tervező: @eduardogarda
Fotós: @guiimasca
Stylist: @ataldamarie & @justinplz
Sminkmester: @hilakarmand
PR Brasil: @estarcomunicao

@leighannepinnock IG: Ez az év volt számomra a legnagyobb áldás, nem csak az elért eredmények, hanem a fejlődés szempontjából is. Hálás vagyok mindenért, készen állok a következő évre! GYERÜNK VIDEÓ

IMG_9551.jpeg IMG_9550.jpeg IMG_9549.jpeg
Most pedig valami mással is kiegészül az eddigi összefoglaló: Jesy-vel. Nem tudom mennyire fogtok neki örülni, de mivel vannak rajongói (nyilván), és a Mixerek közt is akad azért még, így feltöltöttem az elmaradt képeket vele kapcsolatban. Sőt, decemberben visszatért Instagramra, és ezeket a fotóit most elhozom nektek. Énekelt egy karácsonyi dalt, ezt Instán és TikTokon is közzétette, sikere volt. Egy bulin is részt vett múlt hónapban, ahova kiöltözött, ezekről egy barátja fotókat is készített. Az utolsó bejegyzése pedig a párjával, Zionnal közös utazásaik pillanatait mutatja be.

@jesynelson IG: Boldog karácsonyt nektek gyönyörűek VIDEÓ

@jesynelson IG: Már egy ideje nem vettem fel az ünneplős gönceim – @salihsworld

@jesynelson IG: 2023 Utazások! @zionfoster

IMG_9555.jpeg IMG_9554.jpeg IMG_9687.jpeg IMG_9684.jpeg

dec
23
2023
Quem interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Quem magazin     ♥5

A több mint egy évtizede a szórakoztatóiparban dolgozó Leigh-Anne Pinnock 19 évesen kezdte zenei karrierjét, amikor Perrie Edwards, Jade Thirlwall és Jesy Nelson mellett a Little Mix lánycsapat tagjaként világszerte betört. Miután meghódította a brit slágerlistákat, több milliárd streamet gyűjtött össze a Spotify-on, és három Brit Awardot nyert, a 32 éves művésznő készen áll arra, hogy szólóelőadóként megmutassa érettebb oldalát a világnak.

A brazil rajongók, akik világszerte ismertek elsöprő szenvedélyükről, alapvető szerepet játszanak életében és karrierjében. A brit művésznő visszatért az országba, és kizárólag a Quemnek beszélt a kihívásokról, amelyekkel fekete nőként szembesül, a Little Mix tagjaival való testvériségéről és a jövő kilátásairól.

„Brazília forradalmi mérföldkő lett a pályafutásomban, újradefiniálta a perspektívámat. Ahogy visszagondolok a számtalan pillanatra, amit a csapatban átéltem, rájövök, milyen mélyreható változásokkal és kihívásokkal kellett szembenéznünk a kezdetek óta, amikor még csak fiatalok voltunk, akik elindultak egy zenei úton. Átéltünk hullámvölgyeket és változásokat; sok egyedi helyzettel találkoztunk. Most, hogy szólóművészként belépek ebbe az új szakaszba, úgy tekintek erre az átmenetre, mint egy önfelfedező utazásra” – mondja a művésznő, aki 2020-ban járt először az országban, a GRLS Fesztiválon, ami karrierje csúcspontja volt.

Ez a különleges kapcsolat nemcsak az országhoz való kötődését erősítette meg, hanem művészi pályáját is befolyásolta, inspiráló és felejthetetlen pillanatokkal ajándékozta meg egész pályafutása során.

Tovább olvasom »

dec
22
2023
Leigh-Anne a Quem címlapján!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Magazin  /  Quem magazin     ♥6

Leigh-Anne valóban nem tétlenkedett Brazíliában! Ezt bizonyítja a ma megjelent fotósorozat és magazin címlap is! Az ottani Quem borítóján láthatjuk a szépséges énekesnőt, amihez új fotók készültek. Már korábban ellepte a netet egy rövid videó montázs, amin épp egy fotózáson vett részt, sokan azt gondolták, az albumhoz készül. Ma került megerősítésre, hogy a találgatás nem jött be, a brazil Quem decemberi számához készültek a képek. Igazán nyárias lett, Leigh pedig gyönyörű a képeken. A fotósorozatból 5 darab jelent meg eddig, illetve a címlap.

Az interjúra kicsit várnotok kell még, mert az ünnepek miatt kevés időm van rá. Valószínűleg Karácsony után tudom nektek lefordítani.

GB9hA_KWkAAtjrz.jpg
3~9.jpg 2~19.jpg 4~14.jpg 5~8.jpg

34« ElsőELŐZŐ OLDAL...11...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »