A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt 24, 2021
Leigh a RuPaul’s Drag Race-ben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  RuPaul's Drag Race     ♥20

Jade után Leigh-Anne is meghívást kapott a híres RuPaul’s Drag Race c. műsorba! A felkérés még a terhessége előtti időszakban vagy annak az elején történt, mert amikor forgatták az epizódot, a szépséges énekesnő még pocak nélkül volt látható. Egy nagyon színes, mintás mini ruhát viselt, ami fantasztikusan állt neki, tökéletes lábait is kihangsúlyozta. Haja be volt göndörítve, és szolíd sminket kapott. Élvezte a műsort, és ez volt az első felkérése, mint zsűritag. Az adáshoz egy fotót is készítettek, ami felirattal és azok nélkül is elérhető a galériában. Emellett lent ott van az összes jelenet, amiben szerepelt.

vXyLLZHdcSY.jpg 273ba1cb617145f.jpg

aug 23, 2021
Megérkezett az újabb LM baba!
icon-pencil     katie     icon-folder     Andre Gray  /  Hír     ♥31

A tegnapi babahír után megkaptuk az újabb csodahírt pár órával ezelőtt: Leigh-Anne életet adott első gyermekének, vagyis nemis egynek, hanem kettőnek is, ugyanis kiderült az, amit már sejtettünk: ikrekkel volt terhes! Múlthét hétfőn érkeztek a kisbabák a világra, ám ezt a hírt csak ma osztotta meg a világgal. Innen is gratulálunk neki! Még nem tudjuk, hogy milyen neműek vagy a nevüket, de szerintem hamarosan erre is fény derül. Feltöltöttem nektek Leigh augusztusi IG fotóit, összesen 9-et, ezek között ott van a ma feltöltött fotó a kicsikről, ahol az aprócska lábaikat láthatjuk.

Csodát kértünk és kettőt is kaptunk… 🥺🖤 Megérkeztek a kicsikéink 😍🖤16/08/21 🖤 – IG: @leighannepinnock

234632449_229400172399388_3033687251509025865_n.jpg 239042414_509770190472325_3789346291395609314_n.jpg 236617437_4386474631412297_5008933810447818073_n.jpg 240295291_1192106014587319_6692999776734244900_n.jpg

aug 15, 2021
Új terhes fotósorozat Leigh-Anne-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne     ♥18

Tegnap este újabb képeket osztott meg magáról Leigh-Anne, aki egy (talán utolsó) fotósorozatot készítetett magáról várandósan. A képeket elnézve igen bevállalósnak tűnik a szépséges énekesnő, de mégis stílusosan oldotta meg az egészet. Sőt, azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy szinte semmit nem szedett fel a terhessége alatt, hiszen bomba formában van még most is. Sikerült neki 1 millió lájkot is bezsebelnie a fotóival. Sokan gyanítják, hogy ikrei lesznek, hát hamarosan kiderül. Már nincs sok neki hátra, a képek leírásaként is erre utalt.

Álmodtam arról a pillanatról, amikor találkozhatok veled, tartalak
vezetlek
tanítlak
Közel az idő 🖤 – IG: @leighannepinnock

236298814_886766781921851_2367935350189877711_n.jpg 236363976_358623059095013_1738233199474283171_n.jpg 236439073_553120702489705_5052942763257794549_n.jpg 236617437_4386474631412297_5008933810447818073_n.jpg

aug 12, 2021
Új fotók: In’A’Seashell és Kiss My (Uh-Oh)
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Kiss My (Uh-Oh)  /  Leigh-Anne     ♥43

Mostanában picit lecsendesültek a dolgok a Little Mix körül, amióta kiadták Anne-Marie-vel együtt a „Kiss My (Uh-Oh)” dalukat. Ezt valószínűleg Jade is érzékelte, mivel ennek a klipnek a forgatásáról osztott meg velünk eddig nem látott képeket. Kettőt-kettőt kaptunk a videóban látható szettjeiről. Az első kettő ugyebár a repülőgépes jelenetnél készült, a másikak pedig a lánybúcsú partys részén. Ez utóbbi nagyon extrém sminkkel járt együtt, ami szuper dögösen állt kedvencünknek.

Jade.
28.
South Shields/London.
Sokoldalú.
#KissMyUhOh – IG: @jadethirlwall

235445254_1182581838922683_2755893239787014676_n.jpg 234891217_890105861864056_455990144110761454_n.jpg 234586042_246410957306614_4518371489801674986_n.jpg 235672872_526329755244504_9120556217090243384_n.jpg
Leigh-Anne is tevékenykedett az Instagramon, ő három képet osztott meg a legújabb In’A’Seashell fotózásból. Nagyon büszke a végeredményre, legfőképpen erre a darabra, imádja a designt. Fantasztikusan is áll neki, miközben a kádban pózol egy pohár pezsgővel.

Annyira büszke vagyok erre a fürdőruha darabra 🥺😍 VEGYÉTEK @inaseashell 🖤 – IG: @leighannepinnock

235317627_1438681656489485_573976430563383513_n.jpg 234632449_229400172399388_3033687251509025865_n.jpg 234632432_166898052180315_7684694977540242476_n.jpg

aug 7, 2021
Pótlás: Race, Pop & Power
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Pop & Power     ♥18

Már a tavalyi évben elkezdődött Leigh-Anne saját dokumentumfilmjének forgatása, amelynek premierjére csak idén került sor. A „Race, Pop & Power” nevű film az őt ért rasszizmusról szól leginkább, de több híresség is felszólal, akiket hasonló megaláztatás ért a karrierjük során. Jade és Raye is megszólalnak többek közt benne. Nagyon érzelmesre sikerült, és mindenki őszintén elmeséli, hogy mekkora kárt tett bennük a rasszizmus. Leigh-Anne bátran küzd, hogy tegyen ellene, de sajnos mindezek ellenére még ő is sokszor megtörik miatta. A teljes filmet megnézhetitek lent angol felirattal, illetve a hozzá készült promóciós képeket is láthatjátok.

186698593_1388793854818386_4987351150515498321_n.jpg EdTKSKv756Y.jpg image6~0.jpeg Z0kChbCbuws.jpg

aug 5, 2021
Pótlás: Új In’A’Seashell kollekció
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  IN’A’SEASHELL  /  Leigh-Anne     ♥21

Leigh-Anne már a tavalyi „Holiday” videóklipben is az In’A’Seashell legújabb kollekciójának darabját viselte, és akkor sokan úgy gondolták, hogy még 2020-ban meg fog jelenni. A gyönyörű énekesnő azonban váratott még egy picit ezzel, és csak idén jelentette meg a nagysikerű bikini márkájának folytatását. Négy színt mutat meg magán Leigh, fantasztikus fotók készültek róla.

bbf2001375799677_1.jpg f65c711375799662_1.jpg 90a50a1375799673_1.jpg 4442891375799701_1.jpg
Ezen kívül megjelent egy reklámfilm is hozzá, aminek érdekessége, hogy Leigh-Anne és Andre előző házában forgatták. Most is különböző testalkatú modellekkel dolgozott, hiszen márkájának lényege, hogy mindenki tudja hordani ezeket a bikiniket. Leigh nemcsak a vékony, tökéletes testű lányoknak szánja a termékeit.

40« ElsőELŐZŐ OLDAL......33...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »