| Eve már beszámolt 2 korábbi, birmingham-i állomásról, ám a turné nem fejeződött még be, hiszen tegnap még 2 további koncertet adtak a Resorts World Arénában, ami szintén teltházas volt. Az első koncertre délután kerítettek sort, majd este újra színpadra álltak, így összesen Birmingham-ben négyszer adtak egy szuper, kétórás műsort a rajongóknak. A délutáni koncertről 102 fotót, az estiről pedig további 38 fotót találtok meg. Videók tekintetében viszont nem lehetett igazából megkülönböztetni, így ami eddig megjelent arról a napról, azt már elérhetitek. Sajnos a ‘No’ úgy tűnik, hogy végérvényesen lekerült a dallistáról, de talán az utolsó állomásokon újra felcsendül és vele együtt más dalok is. Azt pletykálják ugyanis, hogy a legutolsó, londoni állomáson lesznek vendégfellépők és színpadra áll Anne-Marie és előadják a Kiss My (Oh Oh)-t, valamint a Confetti dalnál Saweetie is csatlakozni fog. De ahogyan említettem, ezek nem biztos híresztelések, de reméljük, valami nagy durranást terveznek. Most kicsit pihennek a lányok, ugyanis legközelebb csak 26-án, kedden lépnek fel és akkor fog folytatódni a Confetti turné Liverpool-ban a M&S Bank Arénában, ahol már felléptek a hét elején. Ezzel együtt pedig összesen már csak 15 állomás maradt hátra a lányok (eddig úgy néz ki) utolsó turnéjukból.
| ||
| Tegnap este pár nap pihenő után Birmingham városában folytatódott a Confetti turné! Ez már a 9. állomás volt, hihetetlen, hogy már ennyi csodás koncertet adtak a lányok a hónapban. A fellépésnek a Resorts World Arena adott otthont, 15.685 fő volt jelen, ami teltházat jelent. A korábbiakhoz képest nem történt változás, így a ‘No‘ sem került vissza a dallistára. Ezt máig nem indokolták meg, hogy mi vezetett a levételéhez. Ezen az estén is a szokásos frizurát készítették el nekik, bár Perrie haja mintha rövidebb (??) lenne a szokásoshoz képest. A smink és a ruhák sem okoztak meglepetést ezúttal sem. Jade egyébként Instagram Sztoriban megjegyezte, hogy ez volt az első este, amikor mindhárman sírás nélkül énekelték el a ‘Between Us‘ c. dalukat. A koncertről nem sok videót töltöttek fel a Youtube-ra, sajnos a korábbi turnékhoz képest ez ebből a szempontból „el van maradva”. Képek terén jobb a helyzet, a galériában már 100 felett találtok ebben a mappában! A turné egyébként ma ugyanitt folytatódik, szombaton dupla alkalommal, lesz egy délutáni műsor is. Érdemes lesz figyelni az oldalt, hisz igyekszünk hozni a legtöbb hírt a Confetti turnéról!
| ||
| A lányok Húsvét hétfőn sem unatkoztak és nem a családjuk körében töltötték az időt, hanem a színpadon, ugyanis 18-án Liverpoolba látogattak és az ottani rajongóknak adtak egy fantasztikus, két órás koncertet. Sajnos kicsit később kezdődött el a show, mert technikai bonyodalmak adódtak, de ez cseppet sem látszott a lányok energiáján és a műsor minőségén. A liverpooli Arénában egy teltházas koncertet adtak 11.000 mixer számára. A műsorról 187 képet találhattok meg a galériában. Április 19-én, azaz kedden pedig már Sheffield-ben voltak, ahol szintén teltházas műsort adtak 13.600 ember számára. Csakúgy, mint a liverpool-i koncerten, itt is helye volt nevetésnek, sírásnak, érzelmes pillanatoknak is. Erről is elég sok, szám szerint 199 képet találhattok meg a galériában és elhoztam az eddig megjelent felvételeket is. A liverpooli dátumról nem sok felvétel érhető el, ám a sheffield-iről viszont szerencsére szinte majdnem mind fellelhető. A lányok legközelebb holnap fognak fellépni Birmingham-ben és ez lesz a 10. turnédátumuk és már csak 19 show maradt a Confetti Turnéból!
| ||
| A ‘Confetti turné’ nem áll meg, ugyanis péntek este Perrie és Jade szülővárosába, ‘Newcastle’-be látogattak, ahol 3 koncertdátummal is szolgáltak. Péntek este, szombat délután és szombat este is színpadra álltak. És mivel egy város állomásairól van szó, így úgy gondoltam, hogy egyben elhozom nektek az ott készült képeket/videókat. Perrie már az első estén elérzékenyült és arról beszélt, hogy ő és Jade is sokszor ellátogatott korábban az ‘Utilita Arénába’ és akkor csak mindannyian iskolás lányok voltak, nagy álmokkal de azóta sikerült elérniük azt, amit akartak. A szombat délutáni előadáson valami okból kifolyólag nem adták elő a ‘Love Me or Leave Me’ c. dalukat, de ezt este bepótolták és a teljes setlistet előadták, ám sajnos még mindig nem került vissza a ‘No’. Tegnap pedig a newcastle-i záróestén megtudtuk, hogy Perrie kisfia, Axel is részt vett, ekkor látta életében először élőben az anyukáját a színpadon és egy nagyon cuki ‘Little Mix’-es pulcsiban volt, valamint Jade párja is részt vett, szintén ugyanebben a pulcsiban. Hamarosan hozni fogom az egyéb fotókat is! Mivel sajnos a tegnapi 2 koncertet nem tudtam szétválogatni, így egyben kerültek fel a képek, a pénteki napról 96 fotót, a tegnapiról pedig 36 képet találtok meg. Ám videók terén a pénteki dátum elég csekély, egyedül a ‘SLS’ került fel Youtube-ra, ám ha később frissülni fog akkor természetesen hozni fogom, ám szerencsére a tegnapi napról mindegyik dal felkerült. A lányok legközelebb holnap, a liverpool-i M&S Bank Arénában lépnek fel.
| ||
| Április 12-én folytatódott a Confetti turné a 3. állomással és ezúttal az Írországban megtalálható Dublinban léptek fel a ‘3Arena’-ban, ami 13.000 férőhelyes és szerencsére teltházas koncertet tudtak adni. Sajnos úgy néz ki, hogy (egyelőre?) lekerült a ‘No’ a setlist-ről, mert sem 12-én, sem másnap, szerdán nem adták elő. Egyelőre nem tudni, hogy visszakerül-e vagy más dalt fogunk hallani helyette. A koncerten a ‘Between Us’ előadása közben Jade ismét elérzékenyedett. Az outfitekben nem történt változás, annyi kis változás történt, hogy Leigh haja kiengedve volt, Perrie haját pedig kivasalták. A galériában 64 képet találtok meg az állomásról. Elhoztam a setlistet sorrendben és ami felkerült eddigi felvétel, linkeltem. Ha esetleg később még előkerülnek videók akkor pótolni fogom.
| ||
| Sziasztok mixerek! Tegnap végre elérkezett a nagy nap: azaz a Confetti turné kezdete! A lányok újra belecsaptak a turnézásba, közel 3 év kihagyás után. 2019. végén jelentették be a 2020-as nyári turnét, ami a koronavírus miatt meghiúsult és azóta igaz felléptek pár helyen, köztük Brazíliában, tévéműsorokban, de hivatalos turnéra sajnos nem tudtak elmenni egészen idáig. A Confetti turné az első olyan turné, ahol hárman vannak már, Jesy nélkül. Tegnap, azaz április 9-én indult útjára a lányok 6. turnéja és összesen 25 dátumot foglal magába a tegnapival együtt. Az első állomás Belfast, Egyesült Királyságban zajlott és ma este is ugyanott fognak fellépni. Összesen 22 dal csendült fel és nyílt titok, mióta bejelentették, hogy szünetre mennek, arra készülnek, hogy mivel egy időre búcsút intenek a közös zenélésnek, nemcsak kifejezetten a Confetti lemez dalaira helyezik a hangsúlyt, hanem a többi nagyslágereket, régi kedvenceket is előadják, így eredményezi azt, hogy elég sok dalt hallhatunk tőlük. A lányok mindösszesen 5x öltöztek át tegnap este és most elhoztam nektek a hivatalos setlistet sorrendben és szerencsére már Youtube-n is elérhető, egészen jó minőségben is. Sok olyan dal hangzott el élőben, ami még sosem, különösen az új dalok, ám van egy kakukktojás: a Love Me or Leave Me a 2016-os Glory Days lemezen volt rajta és ámbár sosem volt kislemez, Leigh mindig is szerette volna, ha elénekelnék turnén/koncerten, így ez a vágya valóra vált. Illetve 2 covert is elénekeltek, a Free Your Mind-ot és egy tavaly nagyon is népszerű dalt, az ‘Industry Baby’-t, Lil Nas X-től, aki már erre Twitteren reagált is. Valamint érdekesség még, hogy a ‘Woman Like Me’ is egy kicsit más változatban, kicsit rockosabban csendült fel az este folyamán. Összesen 133 képet gyűjtöttem össze nektek. Ma ahogy említettem, Belfast-ban lépnek fel ismét, aztán 12-én, azaz kedden Dublinban, Írországban.
Valamint legnagyobb örömünkre tegnap már felkerült a lányok hivatalos webshopjára a hivatalos turné merch-ek, amiket meg tudtok rendelni. Szerencsére felkerült minden olyan termék, amit a helyszínen meg lehet vásárolni, vannak köztük pólók, pulcsik, szabadidőnadrág, táska, turnéfüzet, vizespalack, bögre, sapka. Ezen a linken meg tudjátok vásárolni, illetve a galériában megnézhetitek a termékeket. | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








