Meghan Trainor napjaink egyik legfelkapottabb énekesnője és dalszerzője. Korábban dolgozott már együtt a lányokkal, akikkel jó kapcsolatot is ápol. Nemrégiben egy követője faggatta őt Twitteren, ráadásul pont a Little Mix-ről kérdezett. A bájos énekesnő természetesen válaszolt is, amire a rajongója vissza is kérdezett, majd erre is adott neki választ!
Szerintem nagyon jó ötlet lenne, ha összeállnának, hiszen Meghan folyamatosan gyártja a slágereket, azaz ebből csakis jó dolog sülne ki! Ti mit szóltok? Ezen a rövid infón kívül az LM5 turnéról is kaptunk híreket! A brit és az ír koncerteken két előzenekarjuk lesz, Mae Muller és a New Rules. Viszont az európai helyszínekről semmit sem tudunk még mindig, pedig pár hét, és elindul. | ||
Valószínűleg a lányok sem gondolták volna a Wasabi írásakor, hogy ennyire felkapott lesz valaha is. Mindezt pedig a Tik Tok nevű alkalmazásnak köszönhetik! Hogy miért is? Röviden annyi, hogy egy eltorzított változatban feltöltésre került a dal egy részlete az előbb említett appon, és útjára is indult a #WasabiChallenge . Nagyon gyorsan el is érte az elkészült kisfilmek száma a 2 milliót, a dal pedig a legfelkapottabb lett a Tik Tok-on. Egyre több ember ismerte meg a lányokat, Spotify-n pedig napról napra rohamosan nőtt a dal hallgatottsága. Ez a hír elért a lányokhoz is, akik kiadtak egy dalszöveges videót a Wasabihoz, amiben a Tik Tok videók részletei láthatóak néha. | ||
Egy ideje „rettegésben” tartotta a rajongókat az a hír, miszerint Jade és Jed útjai különváltak. Egy közeli ismerős szivárogtatta ki a pletykát, amit az internet azonnal felkapott. Egyikőjük sem reagált ezekre a hírekre, talonban hagyva ezzel a rajongóikat, főleg a Jaded fanokat. Egészen tegnapig kellett erre várni, amikor megjelent Zack Campbell interjúja Jade-l és Leigh-Anne-l. A férfi megkérdezte tőle, hogy kapcsolatban él-e, amire „nem” volt a válasza. Úgy tűnik, hogy egész jól viseli a dolgot, azonban Jed egyelőre nem nyilatkozott, ő is a munkába temetkezett. A két fiatal még 2015-ben ismerkedett meg, amikor Jesy még Jake Roche zenésszel járt együtt. A fiú mutatta be őket egymásnak, és hamar rájöttek, hogy többet éreznek a másik iránt. Kapcsolatuk remekül indult, sokszor mutatkoztak együtt. Szinte rajongtak egymásért, többször nyaraltak is együtt. Még úgy is boldogok voltak, hogy Jed-et a The Struts zenekar teljesen lefoglalta a hétköznapokban. Volt, hogy hónapokig nem is tudtak találkozni. Mindezek ellenére évekig kitartottak egymás mellett, ezért is lepte meg a rajongókat a szakítás híre. A sűrű beosztásukra hivatkoztak. Reméljük mindketten megtalálják a boldogságot az életükben! #ripJaded | ||
Két nappal ezelőtt még látták a paparazzik Perrie-t és barátaikat Ibizán. Matt és a barátnője ugyan hazautaztak időközben, ők azonban még maradtak. Újra a jachton tartózkodtak, és megint eveztek egy kicsit. Nagyon jól érezték magukat,és nem zavarta őket, hogy folyamatosan fotózták a paparazzik őket. Perrie most is In’a’seashell bikinit viselt, amit Leigh-Anne is a nyaralása alatt. A Power nevet viseli, itt beszerezhetitek (link). Ez szerintem sokkal jobban is állt neki, mint a másik.
| ||
A Mirror Online kicsit beszélgetett a tegnapi Big Weekend-es fellépésük után a lányokkal, ahol többek között szó esik új kislemezükről is. A Little Mix már korábban is számtalanszor megnyílt az őket ért bántalmazások kapcsán, amiket még a 2011-es X Factoros időszak alatt kaptak, most a MO arról faggatta őket, hogy mit üzennének az akkori énjüknek.
Tovább olvasom »
| ||
Sziasztok mixerek! Szuper újdonsággal jelentkeztek a lányok, azt mindannyian már tudhatjuk róluk, hogy imádják a humort, és szeretik a rajongókat is meglepni, ez most is így történt, ugyanis a mai nap megjelent az ‘Eat In with Little Mix’ első epizódja, ami magyarul egy vacsoracsata jellegű ‘verseny’, a lányok egymásnak főznek és a végén pontozniuk kell egymás főztjét, produkcióit. Elsőként Jesy volt a soron, akiről tudjuk, hogy nem nagyon tud főzni, így most ebben a barátja, James segítségét is kérte, a vacsora végén pedig a lányoknak próbált kedveskedni egy produkcióval és egy chippendale fiút hívott nekik, akiről kiderült, nem is az. Nagyon viccesre sikeredett ez az epizód, ne hagyjátok ki! Minden hétfőn angol idő szerint 4-kor fognak a részek megjelenni, a következőkben pedig Jade főzőtudományát leshetjük meg. De ez még nem minden! Kiderült az is, hogy egy Youtube sorozatot fognak kiadni egész 2019-ben, ami a ‘Mix It Up’ névre hallgat és ennek az első ‘felvonása’ az ‘Eat In with Little Mix’, szóval izgatottan várom, hogy még mikkel rukkolnak elő a lányok! | ||