LITTLE MIX MAGYARORSZÁG
Enter
Legyél üdvözölve a
littlemix.hu-n!
20201023
2020.október 23. 14:12
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Ma reggel meg is jelent a Confetti album harmadik kislemeze, amely a ‘Sweet Melody‘ nevet kapta. A pörgős dalhoz egy igazán ütős koreográfiával rendelkező, tüzes videóklipet hoztak össze a lányok. A hangulata és a stílusa a ‘Salute’ filmjéhez hasonlít, ezt többen is megjegyezték a Twitteren és Instagramon is. Mindannyian fekete szettet viselnek végig a klipben, a beharangozó videóban lévő jelenet nem tűnik fel benne. A lányok elárulták, hogy már régóta szerettek volna táncos klipet, és örülnek, hogy ez végre megvalósulhatott. A dalt MNEK és Tayla Parx írták többek közt, és bevallhatjuk, hogy remek munkát végeztek. Lent meg is nézhetitek az eredeti szöveget.

Megnézem a dalszöveget

Természetesen forgatási képeket is kaptunk, ezeket a lányok osztották meg az Instagram fiókjukon. Egész sokat tettek közzé eddig, reméljük több is meg fog jelenni. Emellett a kislemez hivatalos borítója is feltöltésre került a galériában! A napokban igyekszem az eddig megjelent klipek kivágott képeit is feltölteni nektek.

image5~2.jpeg image7~1.jpeg jesynelson_122430720_370012471016481_6923969063165034247_n.jpg image14.jpeg
image1~158.jpg   

20201021
2020.október 21. 19:17
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Két nappal a ‘Sweet Melody‘ megjelenése előtt egy újabb előzetest osztottak meg a Little Mix közösségi oldalain. Ezáltal jobban betekintést nyerhetünk magába a videóklipbe, ami igazán tüzes és dögös lesz. Az biztos, hogy koreográfia terén sem lesz okunk panaszra. A lányok fekete szettekben fognak táncolni benne, a helyszín miatt kissé a  ‘Salute’ klipje jutott eszembe. Jade egyébként ebben az öltözetében lett megrajzolva az MTV EMAs promó videójában, ha észrevettétek.


20201020
2020.október 20. 16:58
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Óriási hírt jelentettek be a mai nap folyamán a lányok: ők lesznek a 2020-as MTV EMAs házigazdái! Nem elég, hogy négy jelölést kaptak, még egy ilyen megtiszteltetésben is részesülhetnek! Ezt az infót egy frappáns animációs videóval jelentették be a nap folyamán. A pár másodperces felvételen szuperhősökként vannak ábrázolva, és az alábbi szöveggel: “Ha öröm kell és zene a világon, ki hozza el nekünk? A Little Mix!”. Az animált kép külön is megjelent, ezt elég jó minőségben éritek el a galériánkban. A promóciós videót pedig lent láthatjátok!

Ekw8BAHWAAATeud.jpg   

>

Az MTV-t működtető ViacomCBS jelentette be, hogy Magyarország is az MTV EMA gála hivatalos partnere lesz az évben. A nézők így négy hazai helyszínnel is találkozhatnak. A gálát november 8-án rendezik meg virtuálisan, a lányok felvételről lesznek láthatóak, egyenesen Londonból. Hazai idő szerint 20 órától kezdődik, másnap pedig vissza tudjuk nézni a feliratos verzióját 17 órától. Ismétlések is lesznek, mégpedig 13-án 10:15-től és 15-én 07:45-től.  Előadják az új dalukat is, a ‘Sweet Melody‘-t, ami október 23-án fog megjelenni. A dal érkezését tegnap jelentették be, egy rövid videót is megosztottak mellé.


20201018
2020.október 18. 15:38
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Pénteken világszerte elérhetővé vált a ‘Confetti‘ album egyik dala, a ‘Happiness‘. Ez is ugyanolyan remek nóta, mint elődjei. Engem kissé a DNA korszakára emlékeztet. Az ötödik helyre került az album dallistáján, ezt követi a ‘Not a Pop Song‘. Ehhez is kiadtak egy szöveges videót, amit már több mint 1 millióan néztek meg a Youtube-on! Azt még nem lehet tudni egyelőre, hogy november 6-ig meglepnek-e még minket újabb dalokkal, de véleményem szerint számíthatunk rá! A dalszöveget már eléritek az oldalon, hamarosan egy helyen találjátok meg a többit is.

Megnézem a dalszöveget

20200918
2020.október 15. 18:02
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Újabb dalt jelentettek be a ‘Confetti‘ albumról a mai nap folyamán, ez pedig a ‘Happiness‘. Már tegnap számítani lehetett erre a lépésre, ugyanis iTunes-on a dallistán egy eddig ismeretlen dalnak jelent meg a hosszúsága. A ‘Not a Pop Song’ bejelentése előtt is ugyanezt csinálták meg. Sokat már nem kell várnunk, mert holnapra ígérték, pár óra múlva hallhatjuk is a legújabb dalukat! A részlet alapján is jónak tűnik, bár az eddigiekben sem kellett csalódnunk!


20201010
2020.október 10. 11:30
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

A héten jelentették be, hogy ki fognak adni egy újabb dalt a Confetti albumról még a megjelenése előtt. Péntekre ígérték, a címét is elárulták: Not a Pop Song. Ez az a dal, aminek egy részletét egy régebbi Instagram Sztorin keresztül hallhattuk (“Simon says”). Tayla Parx volt az egyik társszerzője, aki Ariana Grandeval is szokott dolgozni. A dalban nyíltan üzennek Simon Cowellnek és a SYCO-nak is, de természetesen finomabb, visszafogott hangnemben.

I don’t do what Simon says
Get the message cuz it’s read
That’s just life it never plays fair
Said to follow any dream
Be a puppet on a string
Works for you but that isn’t me

Már a szétváláskor is érződött, hogy nagyobb gond van a lányok és a volt kiadójuk közt, és pár dolog ki is derült a múltból. A “Woman Like Me” dal megjelentetésénél is problémázott a SYCO. A rajongók és a lányok is örültek, hogy új kiadóhoz mentek, mert az RCA sokkal jobban promózza őket, mint az évek alatt Simon cége.

A “Not a Pop Song” dalszöveges videója tegnap debütált a Youtubeon, így meg tudjátok ti is hallgatni a dalt. Hamarosan érkezek a dalszöveggel és a fordítással.

20200924
2020.szeptember 24. 18:13
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Perrie és Leigh-Anne még 17-én voltak a KISS Fm vendégei, ahol egy hosszabb videóinterjú készült velük. A téma természetesen a közelgő 6. albumuk volt. Harriet Rose beszélgetett velük, a legfontosabb dolgokat összeszedtem belőle.

  • Perrie énekelt egy részletet az egyik dalból, ami így szólt : “from the sky drop like confetti”.
  • Az album neve könnyen meglett, nem tudták pontosan megindokolni, hogy miért “Confetti” lett, csak így történt.
  • Kedvenc gyerekkori nyaralásos emlékükről is kellett beszélniük, Perrie egy családjával közös emléket mesélt el.
  • A ‘The Search’ valóban a tehetségről fog szólni, és teljesen eltérő az eddig látott műsoroktól.
  • Leigh-Anne kedvenc nyaralós románc sztorija a mostani, ugyanis a most már vőlegényével, Andre-val utazott el.

Ezen kívül egy kép is megjelent róluk, ami az interjú színfalai mögött készült.

image1~154.jpg   

20200918
2020.szeptember 18. 14:26
Közzétette Eve Hagysz kommentet?

Pár nappal ezelőtt csodálatos hírrel leptek meg minket a lányok, ugyanis bejelentették 6. stúdióalbumukat! A címe “Confetti” lett, és ezzel együtt a borítóképet is megmutatták nekünk.  Az új lemez november 6-án fog érkezni, amivel nem okoztak különösebben meglepetést, hiszen minden eddigi albumuk ebben a hónapban jelent meg. Az elővétel ma reggel indult el, ha szeretnétek beszerezni belőle egy példányt, a hivatalos weboldalukon megtehetitek! Az album 13 dalt fog tartalmazni, köztük a “Break Up Song” és a “Holiday” kislemezek lettek megerősítve eddig. A “Bounce Back” úgy fest, nem fog felkerülni rá. Egyelőre ennyi az információ róla, több hír nem jelent meg.

image1~153.jpg   

Az album fotósorozatából megjelent két kép, amik a borítón is szerepelnek. Ezen számomra abszolút befutó Jesy, akiről fantasztikus lett ez a fotó.

image1~152.jpg image2~140.jpg