LittleMix

littlemix.hu
14 2020.jún.

Boldog születésnapot Jesy!

A mai napon ünnepli kedvencünk, Jesy Nelson a 29. születésnapját! Az oldal nevében ezzel a bejegyzéssel szeretném felköszönteni őt, és megemlékezni erről az alkalomról. Remélhetőleg csodásan telik neki ez a nap, és sikerül egy picit is megünnepelnie.

   

Sajnos az utóbbi időben nincs sok hír a lányokról, így róla sem, de annyit tudni lehet, hogy újra stúdióznak. Folytatják az #LM6 munkálatait, hogy még idén a polcokra kerülhessen az új korong! A mai naphoz egy másik újdonság is köthető azonban: egy évvel ezelőtt jelent meg a ‘Bounce Back‘ daluk és videóklipjük!

12 2020.jún.

Jesy egy bevásárlóközpontnál

2 nappal ezelőtt vették észre Jesy-t az egyik bevásárlóközpontnál, Essexben. Vele tartott aznap az egyik barátnője is. Épp pakolták be a csomagtartóba a vásárolt termékeket, amikor fotózni kezdték őket. Nem zavarta, hogy a paparazzik ott állnak tőlük nem messze, nyugodtan eltettek mindent, majd távoztak is. Most is egy kényelmes szettet viselt, egy bő melegítőalsóban és sport-melltartóban láthattuk.

image1~122.jpg image2~111.jpg image3~103.jpg image5~95.jpg

06 2020.jún.

Paparazzi fotók Jesyről

Március óta nem jelent meg egyik lányról sem lesifotó, sőt nem is mutatkoztak a nyilvánosság előtt. Ám Jesy a héten ezt megtörte, ugyanis Essexben járt, valószínűleg egyik barátnőjével. Kaptunk róla pár fotót (a lenti kis képeken épp nem látszik a feje, bocsi), amint telefonál. A fotósok jelenléte nem zavarta, lehet észre sem vette őket, mert nem fordult a kamera felé. Egy fehér szettet viselt, ami jól állt neki, csakúgy, mint a rövid göndör haj is. A galériában 6 darab gyengébb minőségű fotót találtok róla.

1~4.jpg 2~3.jpg 5~4.jpg 6~4.jpg

18 2020.ápr.

Jesy és Chris szakítottak

Nagyon úgy néz ki, hogy Jesy nehezen találja meg a boldogságot. 16 hónap után ugyanis a karantén helyzet állt közé és Chris Hughes közé. A Chesy-ként emlegetett páros tavaly januárban jött össze, és bár az elején szétmentek, mégis egymásra találtak újból, azóta pedig elválaszthatatlanok voltak. Egészen áprilisig, amikor már egy hónapja tartott Angliában is a koronavírus, ráadásul ott nagyobb szigorlatok vannak, mint nálunk. Egyikőjük sem hagyhatta el a házát, és a karantént is külön töltötték. Ez vezetett a szakításig, mivel a távolságot nem bírták elviselni.

Egy nevét elhallgató ismerősük annyit fűzött hozzá, hogy telefonon beszélték meg ezt az egészet. Jesy azonnal kikövette Instagramon, és az utóbbi időben feltöltött közös fotóikat is eltávolította a fiókjáról. Akkor Chris csak felfüggesztette magát az alkalmazáson, később visszatért, és ő is visszavonta a követését. Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, és remélem, hogy mindketten minél hamarabb megtalálják a boldogságukat.

13 2020.ápr.

Jesy nyert a PLT Awards-on

A Little Mix szépségét újabb elismeréssel díjazták! A Pretty Little Thing egy díjátadót szervezett, ami sajnos a koronavírus miatt nem lett megtartva a nyilvánosság előtt. Ehelyett online közölték a követőikkel, hogy kik nyertek rajta. Így tudtuk meg, hogy Jesy lett a “Az év leginspirálóbb influenszere“. A csapatól egyedül ő lett díjazva, egy másik kategóriában volt még jelölt Jade is, de sajna ott alulmaradt. Mindenesetre óriási gratuláció Jesy-nek! Bátran ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi időben valóban inspiráló személyiséggé fejlődött.


15 2020.már.

Jesy a The Voice-ban

A “The Voice” még mindig sikeresen fut Nagy-Britanniában, a nézők szeretik a műsort. A mentorszékben az évadok során pár változás történt, de jelenleg will.i.am, Meghan Trainor, Olly Murs és Tom Jones ülhet ott. Minden évben választhatnak maguknak az egyik adásban segédmentort, így történt meg az, hogy 2020-ban Jesy is szerepelhet a műsorban! Őt will.i.am kérte fel, akivel együtt dolgoztak az LM6-on, illetve közös dala is lesz a Little Mix-el. Egy videót tettek közzé a műsor Youtube csatornáján, amiben elárulják, miért épp ezeket az előadókat választották segédnek. Az adás tegnap este ment le a tv-ben, lent megtaláljátok Jesy-t érintő részeket összevágva.

  • Will.i.am tökéletesnek tartja Jesy-t, mivel szívéből zenél
  • Először épp egy The Voice Kids adás színfalai mögött találkoztak, kedvencünk itt hozzátette,hogy már régóta szerettek volna találkozni vele. Amikor megtudták, hogy a férfi szeretne velük dolgozni, fel se fogták
  • Emma Willis-en keresztül sikerült nekik a találkozó és a közös munka
  • Jesy szerint azért is tud segíteni neki, mert ő is egy tehetségkutató által futott be, és van tapasztalata

PhxFEAXCSCs.jpg   

17 2020.feb.

Múltheti történések

A múlt hét második felében több rendezvényen is részt vettek a lányok! Ez alól egyedül Perrie a kivétel, aki egyszer sem jelent meg a többiekkel. A sort Jade kezdte csütörtök este, ugyanis hivatalos volt Anthony Joshua “Roar” vacsorájára, amit Londonban rendeztek meg. A szépség egy laza szettben jelent meg, ami remekül állt neki.

01~10.jpg 02~9.jpg RIN1c0O9oYQ.jpg VLJwYIg7F20.jpg
Másnap került adásba a The Big Narstie Show adása, amiben Jesy,Jade és Leigh-Anne is szerepeltek. Sajnos Perrie nem tudott velük tartani, így hárman jelentek meg. A műsorból egy kisebb részlet jelent csak meg eddig és egy fotó.

uteuA_hf9Ek.jpg    
Valentin nap alkalmából Jesy és Chris elmentek vacsorázni az egyik helyi étterembe. Épp távoztak, amikor a fotósok kiszúrták őket. Az épület ajtajától egészen az autóig követték a párost. Jesy a randira egy gyönyörű maxi ruhát választott, ami fantasztikusan állt neki. Ismét visszatért a barna tincseihez, ami jobban illik hozzá szerintem, mint a vörös vagy a szőke.

000001_c8d66b1334239591.jpg 000010_1298241334239615.jpg 000015_b173121334239629.jpg 000017_998e451334239638.jpg

Leigh-Anne szombaton a GRM Gálaestjére látogatott el testvérével és párjával együtt. Egy egyszerű, ám mégis mutatós szettet viselt, haja pedig egy hosszú copfba volt fogva. Örömmel pózolt egyedül és Andre társaságában is a fotósoknak.

u6OJycj0nEE.jpg YmuiCuxLRe0.jpg YqzIqP6znTo.jpg aTobyB2P4Mk.jpg

10 2020.feb.

Jesy és Chris London utcáin

Úgy néz ki, hogy az NTA utáni balhé nem okozott semmi maradandó sérülést Jesy és Chris kapcsolatán. Most végre fellélegezhetnek a páros rajongói, mert szombaton kéz a kézben látták őket London utcáin az esti órákban. Pár barátjukkal együtt mentek el bulizni, és épp ekkor szúrták ki a paparazzik a Little Mix énekesnőjét és szerelmét. Jesy egy fekete crop toppot viselt, ehhez egy krokodil bőr mintás nadrágot választott. Haja újra vörös színű lett, ami szerintem nagyon előnyösen áll neki. A párosról három darab képet nézhettek meg a galériában!

BpKYJx-iyCk.jpg daYc6fhH1G0.jpg _bq5ODScd00.jpg