Sziasztok Mixerek! A csapat idei első hivatalos megjelenését is letudhatták tegnap, ugyanis a meghívottak és fellépők közt szerepeltek a BRITs Are Coming nevezetű rendezvényen. Ennek lényege, hogy itt jelentik be, hogy a BRIT Awards-on kiket jelölnek a különböző kategóriákban. Szerencsére idén is kaptak jelölést, a „Woman Like Me” esélyes a „Legjobb Videó” díjra, míg maga a Little Mix a „Legjobb Csapat” címért indulhat. Reméljük a Twitteres szavazáson végre sikerül bezsebelniük a WLM-vel az évek óta várva várt legjobb videó díjat, amiről tavaly éppen lecsúsztak. De visszatérve a rendezvényre, a lányok stílusukhoz illően öltöztek fel, egy fotó került eddig elő róluk, illetve a „Think About Us” fellépésük feltöltésre került a hivatalos YouTube csatornájukra! Ami érdekesség, hogy élőzenekar kísérte őket végig a dal alatt, korábban említették, hogy a turnét is szeretnék ezzel a megoldással csinálni.
| ||