Leigh-Anne Lorraine műsorában

Leigh-Anne csütörtökön este jelentette be Instagram Sztorin keresztül, hogy másnap reggel Lorraine műsorában fog vendégeskedni, ahol főleg az In’A’Seashell márkája kapcsán fogják faggatni. Ahogy ígérte, meg is jelent, és beszélt arról is, amik a 2011-es X-Factor győzelem óta érte őket. Sokat foglalkozott korábban a testüket gyalázó kommentekkel, amik különösképpen borzalmasak voltak számára, mivel hirtelen lettek híresek. Azóta esküszik arra, hogy csakis pozitív emberekkel veszi körül magát. Szerinte a legjobb az lenne, ha ilyen rossz dolgok senkivel se történnének meg. Most nagyon jól érzi magát, és büszke is önmagára, hogy idáig eljutott. Kemény útja volt az ön-elfogadásig. A rasszista hozzászólások sem érdeklik már, ebben segítettek neki a lányok is, szerencsésnek vallja magát, hogy megismerhette őket és a szeretetért, ami körülveszi.

Amikor rátértek a saját márkájára, itt is elárulta, hogy direkt terveztette minden alkatra, hogy jól érezzék magukat a vékonyabb, teltebb nők is, ráadásul önbizalmat adjon az anyukáknak is, akiknek megváltozott a testük a terhesség során. Szerinte kezdésnek nagyon jó választás volt a fürdőruha, azaz valószínűleg más típusú ruhákkal is előáll.

Andre-val való kapcsolatáról is kérdezték, ami jelenleg tökéletes, remekül érzi magát vele és nagyon szereti. A Little Mix énekesnőjeként nem volt egyszerű ismerkednie sem, de szerencsés, mert olyan embert talált, akit ő is teljes szívéből szeret. Hozzátette, hogy szinglinek lenni sem jó dolog, ha híresség. Valószínűleg itt arra utalt, hogy a média ilyenkor folyton összeboronálja bárkivel, akivel találkozik.

b59SjhkDYkk.jpg Z9i7moVZXog.jpg iHAzwh1Cy24.jpg image8~59.jpg

Megjelenések > 2019 > Május 17 – Leigh-Anne Lorraine műsorában