A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Október 30 - My Ego Told Me To: Do A Fan Edition (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs megerősített koncert!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept 21, 2024
Hivatalos: jön a ‘You Go Your Way’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Perrie  /  You Go Your Way     ♥31

A tegnapi posztom publikálása után kb. 2 órán belül meg is érkezett a 3. kislemez hivatalos bejelentése! Valóban a ‘You Go Your Way‘ nevet kapta, és október 4-én fog debütálni. A közösségi oldalain egy videót osztott meg, amiben egy dögös piros szettben láthatjuk, egy szintén dögös autó előtt. Ezt ITT tudjátok megnézni! Perrie és csapata ezen kívül elkezdték promózni az elővásárlást is, hiszen ez is fontos eleme a dal megjelenésének. Egyelőre CD vagy vinyl termékek értékesítését nem tették közzé, valószínűleg napokon belül ez is megtörténik majd.

Előjegyzem a ‘You Go Your Way’ c. dalt!

A fotósorozat darabjai azonban már most bővültek! Három fantasztikus kép került elő egy időben a dal bejelentésével! Ez a piros műbőrszett fantasztikusan áll neki.

perrie.jpg you_go_your_way.jpg bg1IAC_7857_Edit_V1_2024_09_161123.jpg

szept 20, 2024
Hamarosan érkezik Perrie újabb dala!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Hír  /  Perrie  /  Zene     ♥51

Pár nappal ezelőtt egy Instagram videóval tudatta Perrie, hogy nem kell sokat várnunk a 3. kislemezére! A felvételt ITT tudjátok megnézni ti is! Egy nagyon vagány szerelésben láthatjuk egy Mustang-ban. Mellé koordinátákat írtak, ezekről a helyekről egyébként korábban be is jelentkezett a PerrieHQ fiókján 1-1 képpel. Sokan azt gondolták, hogy a következő dala ballada lesz, vagy talán a ‘2:2‘ c. dal (Raye-el írták), utóbbit Perrie maga cáfolta meg. Saját Instagram fiókjára feltöltött képekből kiderült az is, hogy a dal címe ‘You Go Your Way‘ lesz, hiszen már a saját merch pólójában pózolt egy tükör előtt. Pletykák szerint október 4-én fogja kiadni, de ez egyelőre nem megerősített infó! Sajnos több dolog nem derült ki, várjuk a hivatalos bejelentését!

Szerencsénkre azért elkezdték promózni már most, kaptunk is két képet a fotósorozatból. Ezúttal talán egy vadabb, vagányabb oldalát fogja megmutatni nekünk, már csak a szett miatt is. Két kulisszák mögötti fotót is közzétettek, mindegyiket eléritek a galériánkban!

IMG_5972.jpeg IMG_5973.jpeg
1836088352170443168_03.jpg 1836088352170443168_01.jpg

szept 19, 2024
Vogue interjú a Fendi bemutató előtt
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Jade  /  Vogue     ♥37

„Az Amerikai Top Model korszakomat élem” – mondja a borsos kedvű egykori Little Mix tag,  Jade Thirlwall, aki a Burberry 2025-ös tavaszi/nyári bemutatójáról egyenesen Milánóba repült a Fendi szezonális kínálatára. Az újdonsült szólóénekesnő annak ellenére, hogy hajnali kettőkor ért földet, tele van energiával, és a bemutató után azonnal visszaindul Londonba, mert Live Lounge fellépések és Los Angeles-i klipforgatások várnak rá, amelyekre fel kell készülnie, miközben a második kislemeze körüli reklámok egyre jobban felpörögnek.

„Ezért élek” – mondja a 31 éves South Shields-i születésű lány, akit Tyneside-ból emeltek a popsztárságba az X Factoron keresztül, amelyre háromszor is jelentkezett, mielőtt Simon Cowell rábólintott. „Volt egy mini szünetem a Little Mix után, és most már tényleg készen állok a táncra.”

A divat első sorában elfoglalt helye egybeesik Jade új, irányított megjelenésével, amely nem azonnal „pop girllie”. Időt szánt arra, hogy kitalálja, hogyan nézzen ki kevésbé „mainstream”-nek – és egyáltalán, mely márkákhoz igazodjon (első videoklipjéhez, mint magányos vadőr, Zack Tate és Jamie McFarland stylistok olyanoktól válogattak, mint Chopova Lowena, Diesel, Jean Paul Gaultier és Knwls).

„Szándékosan kivártuk a legjobb bemutatót” – jegyzi meg a Fendivel való milánói divatheti debütálásáról.

Tovább olvasom »

szept 18, 2024
Jade a Fendi bemutatóján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Vogue     ♥54

Jade egy percig sem unatkozott eddig a héten! Hamar elhagyta Londont, hogy egy újabb divatbemutatón vehessen részt. Ezúttal Olaszországba repült, ugyanis megkezdődött a Milan Fashion Week. A Fendi márka show-jára kapott meghívást, ahogy számos híresség is, mint pl.: Normani, Raye vagy épp Shailene Woodley színésznő. A Fifth Harmony korábbi énekesnőjével egyébként már Londonban is találkozott, így ez volt a második alkalom, hogy újra összefutottak a héten. Jade Raye mellett kapott helyet, akivel szívesen pózoltak is a fotósoknak. Előtte ő szólóban is megállt a hatalmas Fendi felirat előtt, így ott is elcsípték őt. Az alkalomhoz illően természetesen a márka termékeit viselte.

A bemutató helyszínén már várták a lesifotósok is a hírességeket, így Jade-ről is tudtak pár képet készíteni. Összesen kettőt, amit már el is értek a galériánkban!

0009~12.jpg 0010~13.jpg 0007~15.jpg 0011~10.jpg
0002_28129~0.jpg 0001_28129~0.jpg
A bemutatóra való készülődését a brit Vogue fotósa és stábja követte nyomon. A szállása szobájában ők is vele voltak, és pár képet is készítettek róla. Emellett egy rövidebb interjú erejéig is tudtak vele beszélgetni, ezt hamarosan lefordítjuk nektek! Addig is olvassátok el a tegnapi Galore beszélgetést, amit katie fordított nektek!

JadeThirlwall_VogueUK_Fendi_ByLodoclick_23A0034_min.jpg JadeThirlwall_VogueUK_Fendi_ByLodoclick_23A0100_min.jpg 460187113.jpg 460385742.jpg

szept 16, 2024
London Fashion Week: 2. nap
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥29

Hű, micsoda mozgalmas nap volt a szombat! A pénteki megjelenése után csak tippelni lehetett, hogy Leigh-Anne vajon részt fog-e venni más bemutatókon is, de felülmúlta a vártakat! Előre szólok, hosszú bejegyzés lesz, és tele lesz képekkel!

Az első bemutató az Ahluwalia show-ja volt. Ide egy látványos farmer szettben érkezett meg, haja pedig egy egyszerű, de mutatós módon volt feltűzve. Sminkje visszafogott volt, ami neki mindig remekül áll. Szívesen pózolt a fotósoknak, sőt a brit Vogue-nak is adott egy rövid interjút. Elmondta nekik, hogy a nyár slágere abszolút Jade ‘Angel Of My Dreams‘ dala volt. A lesifotósok az érkezését is elcsípték, így még jobban láthatjuk a szettjét.

dl_beatsnoop_com-3000-O1eBUqasZW.jpg dl_beatsnoop_com-3000-RvecUsIOzW.jpg dl_beatsnoop_com-3000-7ZEqlzWctJ.jpg dl_beatsnoop_com-3000-RODetnKijZ.jpg
dl_beatsnoop_com-3000-yMZjrglvCo.jpg

Szoros volt a menetrendje, ezért a bemutató után gyorsan ment is tovább. A második show, amin láthattuk őt, az Masha Popova-é volt. A farmer anyag itt is jelen volt a szettjében, a felsője volt belőle. Alul egy extrább nadrágot viselt, az egészet pedig egy vagány napszemüveggel dobta fel. Az itt készült képeken jobban megszemlélhetjük az outfitjét.

dl_beatsnoop_com-3000-NdpR4GXLDv.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ocmIBD7qAy.jpg dl_beatsnoop_com-3000-FV7YeQrGEL.jpg dl_beatsnoop_com-3000-harDZPwtMB.jpg

Tovább olvasom »

szept 14, 2024
Leigh-Anne a londoni divathéten
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥22

Ahogyan sejteni lehetett, Leigh-Anne idén is részt vett a londoni divathéten! Róla köztudott, hogy rajong a divatért, és amikor meghívják ilyen eseményekre, örömmel megy el. Ez tegnap sem volt másképp, ugyanis a London Fashion Week pénteken startolt el. Kedvencünk Chet Lo bemutatóján vett részt először, ahova egy kicsit extrább ruhát választottak neki. Haja össze volt fogva, a ruha kapucnija takarta el. Sminkje szolíd volt ezúttal, hisz a ruhára terelték inkább a figyelmet.

dl_beatsnoop_com-3000-QEzLoXDBah.jpg dl_beatsnoop_com-3000-f1pL3TmwP2.jpg dl_beatsnoop_com-3000-L9NqhmHoQ4.jpg dl_beatsnoop_com-3000-63KkSRhdfn.jpg
Egy másik bemutatóra is hivatalos volt pénteken, a Fashion East műsorát nézte meg. Megejtettek időközben egy gyors átöltözést, ide egy látványosabb szettet kapott. A haj és a smink maradt, ami szerintem nem volt túl előnyös így már neki. Bent összefutott egy régi ismerősével, Munya Chawawa-val, akivel pár éve együtt vezettek egy díjátadót. Együtt, és külön is boldogan pózoltak a fotósoknak, mielőtt elfoglalták helyüket. Erről a bemutatóról több képet kaptunk, mint az előzőről. Reméljük láthatjuk még Leigh-t a divathéten.

dl_beatsnoop_com-3000-M0CNRnDvrq.jpg dl_beatsnoop_com-3000-VCeYOUbhHf.jpg dl_beatsnoop_com-3000-TlNuMwP6pV.jpg dl_beatsnoop_com-3000-75GqszpixE.jpg

25 / 132 oldal« Első«...1020...2324252627...304050...»Utolsó »
casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom-tr.odoo.com casibom casibom giriş casibom jojobet marsbahis casibom giriş casibom