Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix! Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
28
2021
‘No’ kulisszák mögötti videók és képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Kulisszák mögött  /  No  /  Videóklip  /  Zene     ♥9

A Little Mix legutóbb dalához, a ‘No‘-hoz készült videóklip már két hete elérhető a Youtube-on, és 5,6 milliós nézettségnél tart jelenleg is. Mint minden korábbi kliphez, ehhez is készült egy kulisszák mögötti felvétel. Ezt pár napja tették közzé, és betekintést nyerhetünk, hogy milyen körülmények közt forgatták le. Kaptunk egy hosszabbat, és egy rövidebbet is, mindkettőt megnézhetitek lent. Ezeken kívül új képek is előkerültek a forgatásról, már mindhárom lányról találtok a galériában. A legtöbb fotó Jade-ről van, ő az Instagram fiókján is megosztotta őket, a többiek valamiért nem tették ezt meg.

no_music_video_bts_28229.jpg lCAcWddR-jo.jpg 261704375_3076417099301580_3248399095648925019_n.jpg 3qUemm-OIr0.jpg

nov
27
2021
Leigh műsorvezető lesz egy díjátadón
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Hír  /  Leigh-Anne  /  MOBO Awards     ♥8

Az újdonsült anyukát, Leigh-Anne-t hatalmas megtiszteltetés érte nemrégiben. Felkérték, hogy a 2021-es MOBO Awards-nak legyen ő az egyik műsorvezetője. Társa Munya Chawawa lesz, aki szintén nagyon várja már az eseményt. A díjátadó különlegessége, hogy itt csak fekete bőrű előadókat jelölnek, ezzel elismerve az ő munkásságukat is. Ezért nem is találhattak volna jobb műsorvezetőt, mint Leigh, aki keményen kiáll a rasszizmus ellen. A rendezvény december 5-én lesz, és Youtube-on lehet majd megnézni. Egy fotózáson is részt vett, az eredményt pedig lent láthatjátok.

mobo_awards_28329.jpg mobo_awards_28229.jpg mobo_awards_28129.jpeg mobo_awards_28129.jpg
Természetesen három fotót is kaptunk a kulisszák mögül, ezeken is fantasztikusan néz ki Leigh. Azt nem tudtuk meg, hogy ezeket a várandóssága előtt vagy után lőtték róla.

260922925_1106427326779348_5316710175498489191_n.jpg ma_bts.jpg 260536132_275172894559046_916775944362245526_n.jpg

nov
27
2021
Lesifotók Perrie-ről és Ellie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥4

Perrie nem unatkozik otthon, inkább kimozdul egy kicsit néha-néha. Így tett kedden is, amikor éppen Ellie-vel szúrták ki őt a fotósok. A két lány és a kicsi Axel a manchesteri karácsonyi vásárt nézték meg. Kisfia igen nyugodt kisbabának bizonyul, hiszen a képeket látva arra lehet következtetni, hogy aludt a sétá közben. A lesifotósok jelenléte nem zavarta meg őket egy percig sem, lassú léptekkel haladtak az eladók közt. Ezúttal már vastagabban öltözött fel, és egy minimális sminket is készített magának.

Perrie__1_~0.jpg Perrie__3_~0.jpg Perrie__10_~0.jpg Perrie__11_~0.jpg
A múlt szombati képek egy részét már láthattátok, ám most szerencsére még több került elő. Ezek már minőségben és felbontásban is sokkal jobbak. Ekkor is vele tartott Ellie és Axel, illetve a két kutyusát is magával vitte.

0003.jpg 0007~1.jpg 0009.jpg 0013~0.jpg

nov
21
2021
Perrie tegnap Cheshire-ben sétált
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie  /  Rajongói fotók     ♥8

Mióta bejelentette várandósságát és megszülte kisfiát, Perrie nem igen mutatkozott a nyilvánosság előtt. Igyekezte a magánéletét privát dologként kezelni, ami remekül sikerült is neki. Csak annyi betekintést adott nekünk, amennyit szeretett volna. Tegnap azonban a fotósoknak sikerült kiszúrniuk őt, amint Cheshire-ben sétálgat. Vele tartott unokatestvére, Ellie is, illetve a két kutyus, Hatchi és Travis. Perrie nem törődött a lesifotósokkal, nyugodtan tologatta kisfiát. Egy laza szettet viselt, arcát pedig szeplők borították, ami a nyaralása során jött ki rajta. Még smink nélkül is gyönyörűen néz ki. A galériában 5 darab gyengébb minőségű képet találtok róla.

ghJ1k2QICbI.jpg LJWDyDuek8k.jpg hiF-0pxvfCY.jpg BN693V4JWgM.jpg

Tegnap kilátogatott a Liverpool vs. Arsenal meccsre, ugyanis párja, Alex a kezdőcsapatban játszott. Egy rajongó ki is szúrta az énekesnőt, és gyorsan készített vele egy szelfit. Perrie mosolya őszinte, hiszen a Liverpool aznap hatalmas győzelmet aratott.

ze_VANi8xw8.jpg

nov
20
2021
Gay Times Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Fotósorozat  /  Gay Times Awards  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥14

Tegnap este került megrendezésre Londonban a Gay Times magazin díjátadó gálája, a Gay Times Awards. Az estére hivatalos volt Jade is, aki az újság legutóbbi címlaplánya is egyben. A díjátadóra egy fekete ruhát választott, ami fantasztikusan állt neki. A bevonuláskor puszit küldött a fotósoknak, és boldogan pózolt nekik. Ezt az épületbe lépés előtt is megtette, amikor a lesifotósok hada már várta őt. Az autóból kiszállva megállt nekik pár kép erejéig.

Haját lófarokba kötötték, oldalt hagytak neki két-két tincset. Egy csodálatos magassarkúval dobták fel megjelenését, ám a sminkje szerintem borzalmas volt. Túlságosan kis kihúzták a szemeit, egy egyszerűbb smink jobban mutatott volna rajta.

14~0.jpg 38.jpg 12~0.jpg 21~1.jpg
image5~145.jpg image1~200.jpg image3~160.jpg image7~129.jpg
Nem véletlen volt a meghívottak listáján: azon kívül, hogy címlaplány, az „Allyship” kategória díjazottja is lett egyben. Az LGBTQ+ közösség melletti kiállás mindig is fontos szerepet töltött be az életében, igyekezett mindig is támogatni őket. A díjátvételéről pár kép is készült, illetve lent megnézhetitek a köszönőbeszédét.

s_3.jpg s_1.jpg s_2.jpg s_4.jpg
A színpadról egyenesen a sajtószobába vezetett útja, ahol büszkén fotózkodott a díjával. Ezeken kívül hivatalos fotósorozatot is készítettek róla, egy egyszerű háttér előtt. Roppant mód élvezte mindkét fotózást.

a_2.jpg a_3.jpg a_6.jpg a_7.jpg
f_1.jpg FEn5Q89UYAIq4VS.jpg f_6.jpg f_10.jpg

nov
6
2021
‘Between Us’ dalpremier
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Zene     ♥8

Tegnap debütált a lányok ‘Between Us‘ c. dala, ami a válogatáslemezük névadója is. A héten jelentették be, hogy kiadják az album megjelenése előtt, és szerencsénkre sokat nem is kellett rá várni. Csodálatos, lágy és kellemes hangzása van, mind a hárman megmutathatták benne énektudásukat. Tökéletes lett véleményem szerint, nem mostanában kaptunk tőlük lassabb zenét. Leírja az együtt töltött 10 évüket és a barátságuk szilárdságát is. Ehhez egy hangulatos dalszöveges videót is készítettek, lentebb megnézhetitek, illetve az eredeti dalszöveg is felkerült az oldalra. Nekem nagyon tetszik a dal, és trióként még jobban működnek együtt.

Between Us dalszöveg (angol)

119« ElsőELŐZŐ OLDAL......54...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »