Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug
16
2025
The Telegraph interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Perrie  /  The Telegraph     ♥31

Perrie Edwards énekesnő az agorafóbiával való küzdelméről, a focistával való randizásról és szólókarrierjéről nyilatkozott a The Telegraph-nak.

„Nem is tudnám, hol kezdjem!” – legyint Perrie Edwards, amikor megkérdezem, mit gondol Bonnie Blue-ról, a pornósztárról, aki azt állította, hogy egyetlen nap alatt 1057 férfival szexelt, és ezzel világrekordot akart felállítani.

Az egykori Little Mix énekesnő a rémület kifejezését semlegességgé birkózza, mielőtt nyugodtan emlékeztetne, hogy „nem vagyok olyan, aki ítélkezik”.

TELEMMGLPICT000433933364.jpg
Bár az újságolvasók szívesen olvassák a hírességek véleményét az aktuális vitákról, kegyetlennek tűnhet, ha arra kérjük őket, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket. Egy normális beszélgetéssel ellentétben – ahol az ember hangosan gondolkodhat, és később meggondolhatja magát -, ha egy újságírónak „rossz” választ ad, az egy popsztár számára karrierje véget érhet, és a végtelenségig retweetelik az interneten.

Tovább olvasom »

aug
15
2025
Érkezik az ‘If He Wanted To He Would’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     If He Wanted To He Would  /  Perrie  /  Zene     ♥23

Ma csak kapkodjuk a fejünket katie-vel a megjelent hírek kapcsán! Annyi van (értsétek szó szerint), hogy egy darabig elleszünk a bejegyzések megírásával! Az első, ami öröm volt ezen a meleg pénteki napon, hogy Perrie bejelentette a következő kislemezének pontos premierdátumát. Sokat nem kell várnunk az ‘If He Wanted To He Would‘ c. dalra, ugyanis pontosan egy hét múlva érkezik! Pár napja már közölte Instagramon, hogy ki fogja adni hamarosan, de eddig várni kellett az időpontra. A dalt egyébként szombaton hallhattuk először élőben, a fellépésén egy kisebb részletet elénekelt belőle. Ekkor elnézést is kért a menedzsmentjétől, amiért idő előtt mutatta meg.

Ma emailben küldte ki a feliratkozóinak a hivatalos borítóképet, amit elrejtett először, úgy kellett ‘lekaparni’ a képet takaró feliratot róla. Ezen a fotón Perrie egy dögös piros bikiniben látható, stílusa pedig megegyezik a korábbi kislemezek borítóján látottakkal.

Előjegyzem a dalt!

533434170.jpg

aug
10
2025
Hétvégi fellépések
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥44

Igencsak izgalmas hétvége van mögöttünk, két koncert is lezajlott. A sort Leigh-Anne indította el pénteken, aki kisebb kihagyás után tért vissza a színpadra. A helyszín a Boardmasters Fesztivál volt, Cornwill-ben. A tavalyi évben kicsit hátrébb lépett, amíg csapattársai a szólókarrierjüket építették. Látványos színpadi képet hoztak össze a csapatával. Több táncos vette körbe, a háttérben pedig zenészek kísérték énekét. Leigh egy dögös, igazi fesztiválos szettet viselt, ami tökéletesen illett a tüzes koreográfiához.

Természetesen ehhez az alkalomhoz válogatta össze legjobb dalait. Nemrég megjelent új dala is helyt kapott, a ‘Been A Minute‘, amit itt hallhattunk először élőben! Ezen kívül egy feldolgozást is hallhattunk tőle, illetve két új dallal is meglepte a közönséget. Ezek a ‘Hello’ (közreműködés Sigala-val és Jonita-val), illetve a ‘Burnin Up’. Sajnos a Youtube-ra nem kerültek fel videók, de a galériában rengeteg képet találtok!

  • Don’t Say Love
  • OMG
  • Forbidden Fruit
  • Nature
  • Could You Be Loved (feldolgozás)
  • Been A Minute
  • Hello ft. Sigala, Jonita
  • Stealin’ Love
  • I’ll Still Be Here
  • Little Mix medley: Shout Out To My Ex, Power, Touch
  • Burnin Up
  • My Love

lap_boardmasters25_28429.jpeg lap_boardmasters25_28629.jpeg lap_boardmasters25_281129.jpeg lap_boardmasters25_281829.jpeg
Szombaton Perrie is visszatért a színpadra, ő december óta nem vállalt semmit (kivéve egy jótékonysági rendezvényt, de erről máskor). A Dubai Duty Free Shergar Cup verseny utáni ünneplés keretein belül lépett fel az Ascot versenypályán. Rengetegen várták már őt, és nem okozott csalódást. Igazi dívaként jelent meg, az ő szettje elegánsabb volt. Tökéletesen illett szerintem a lóversenypályához is.

Leigh-hez hasonlóan ő is hozott pár feldolgozást, és bizony egy új dallal is meglepett minket! Csupán részletet adott elő az ‘If He Wanted To He Would‘ c. dalból, majd röviden magyarázkodott is, bocsánatot kért a menedzsmenttől a szivárogtatás miatt. A Little Mix medley bevezetőjében meglepett mindenkit! Egy kisebb szöveget mondott fel, ahol ‘3 lánytestvérére‘ hivatkozott. Többen megörültek ennek, hogy talán sikerül rendezni a dolgokat Jesy-vel, de erről azóta sem esett szó. Szerencsére két videó fel is került a Youtube-ra a fellépésről. Képek terén pedig eléggé rosszul állunk, mert csak 4 van, ezt is Perrie és a csapata osztotta meg.

  • You Go Your Way
  • Tears
  • I Wanna Dance With Somebody
  • Rollercoaster
  • Emotions
  • Die With A Smile/Wonderwall
  • Little Mix medley: Shout Out To My Ex , Sweet Melody, Power, Black Magic, Touch
  • If He Wanted To He Would
  • Forget About Us

ascot_25_28129.jpg ascot_25_28329.jpg ascot_25_28429.jpg ascot_25_28229.jpg

aug
7
2025
Perrie hamarosan visszatér!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Perrie     ♥47

Tegnap elég váratlanul ért mindenkit Perrie bejelentése, miszerint hamarosan ő is új érával tér vissza! Leigh-Anne után úgy fest,hogy ő is újratervezett. Egyelőre nem tudni mit is jelent ez pontosan, mert a videóban felbukkannak a korábbi klipjeinek részletei is. Ebből arra következtethetünk, hogy csapattársával ellenben ő a már kiadott kislemezeket megtartaná debütáló albumán. Ez lehet amúgy egy kis ‘felfrissülés’ is, azaz új stílusú dalokkal bővíti a repertoárját, de lehet egy teljes re-start is. A hivatalos logóját is megváltoztatták, más betűtípussal írják már a ‘Perrie’-t is.

A videóval egyidőben lecserélte az Instagramon a profilképét is. Ezt a fotót eléritek a galériában is már! A PerrieHQ profilon pedig eltűntek a korábbi bejegyzések, és csakis az új éráról szólót láthatjuk. Nézzétek meg a videót, iratkozzatok fel a hírlevelére is!

Megnézem a videót Instagramon!

unnamed~0.jpg 

júl
25
2025
Megjelent a ‘Gossip’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confidence Man  /  Gossip  /  Jade  /  Videóklip  /  Zene     ♥54

Az idei július eléggé gazdag szóló LM dalokban! Leigh-Anne egy hete tért vissza egy hosszabb hallgatásból, berobbant a ‘Been A Minute‘ dallal, most pedig Jade mutatta megtehetségét egy közreműködésben. Az előző bejegyzésemben már utaltam erre, részletesebben olvashattok ott róla. Azért igyekeztem most is pár fontos dolgot összeszedni.

A ‘Gossip’ hivatalosan szerdán jelent meg a különböző zenei platformokon, illetve a videóklipje is aznap debütált. Hazai idő szerint este 8 órától vált elérhetővé. India Harris rendezte, és tökéletesen illeszkedik a dal energiájához. Jade is feltűnik benne, és szerencsénkre nemcsak egy kicsi jelenet erejéig. Ne számítsatok visszafogott videóra, hűen tükrözi az ausztrál duó stílusát.

júl
22
2025
Holnap érkezik a ‘Gossip’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confidence Man  /  Gossip  /  Jade  /  Zene     ♥68

Reméljük már készen álltok, mert holnap érkezik egy újdonság! A Confidence Man és Jade nemrégiben elkészítette a ‘Gossip’ c. dalt, amit szerdán közzé is tesznek hivatalosan is! Nagy örömünkre azonban nemcsak ennyi a hír: videóklip is készült hozzá, amit szintén publikálnak a holnapi napon! A klipben Jade maga is szerepel, és ha hihetünk a teasereknek, elképesztő stylinggal, dinamikus koreográfiával és egy jó adag pimasz diszkóhangulattal érkezik.

A dalt először a Glastonbury Fesztiválon hallhattuk élőben, ahol JADE és a duó energikus előadása berobbantotta a Woodsies színpadot – most pedig jön a vizuális robbanás is! A koreó is ismerős lehet, mert ott is megmutatták. A közreműködés pedig a 2024-es Rolling Stone UK Awards-os találkozás után jött létre. Maga a dal terve megvolt, csak beleszőtték Jade-et is. A ‘Gossip’ már most is elérhető egy “unreleased” verzióban SoundCloudon, de a hivatalos premierre minden jel szerint a klip megjelenésével egy időben kerül sor a streaming platformokon is! A kislemez borítója megtalálható a galériánkban is! Ne feledd: holnap premier!

GvgwFx3XkAAb1RX.png

126« ElsőELŐZŐ OLDAL...7...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »