A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Október 30 - My Ego Told Me To: Do A Fan Edition (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs megerősített koncert!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jan 21, 2026
Megszületett Perrie kislánya!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Perrie     ♥117

Január 17-én hatalmas örömmel osztotta meg a világgal Perrie azt a remek hírt, miszerint világra jött második gyermeke! Egy meghitt fotóval tette mindezt, amin az egész család szerepel a kicsi mellett – igaz, csak a kezeik. Az újszülött kislány, és csodaszép nevet kapott: Alanis Valentine. Igazi szivárványbaba, hiszen pár évvel ezelőtt már érte őket veszteség. Szívből gratulálunk Perrie-nek és családjának!

A szemfüles rajongók egy tavalyi BBC interjú során már kiszúrták, hogy a szőkeség akkor elhintette jövőbeli kislányának nevét. Az Alanis, mint lehetőség már akkor konkrét terv volt a fejében.

A pici születéséről több információt nem osztott meg velünk a család, így egyelőre ennyivel tudunk számotokra szolgálni. Talán a későbbiekben Perrie szivárogtat ki majd még, ahogy Axel esetében is tették.

jan 11, 2026
Defined magazin interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Defined  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Leigh-Anne  /  Magazin     ♥125

Leigh-Anne Pinnock néven ismert művész szívesen mutatkozik be újra. Amikor Zoomon keresztül találkozunk, hogy debütáló albumáról, a My Ego Told Me To-ról beszélgessünk, mosolyogva, nyugodtan, szinte derűsen fogad minket. De amint szóba kerül a közelgő munkája, hirtelen lángra gyúl.

leigh_1.jpg

„A szólókarrier, majd a függetlenné válás, mindezt anyaként végigcsinálni – ez elég őrült dolog” – mosolyog. „De úgy érzem, sokat tanultam. Megerősödött a rugalmasságom. És most, hogy eljutottam idáig, hogy kiadhatom az albumomat, pontosan úgy, ahogyan én szeretném, fantasztikus érzés.”

Leigh ma már messze áll attól a kislánytól, aki gyerekkori tehetségkutató műsorokban Sisqó dalait énekelte.

„Akkoriban nyolcadik vagy kilencedik osztályos lehettem” – emlékszik vissza. „Azelőtt soha nem nyertem semmit. Annyira félénk voltam, hogy bármennyire is szerettem énekelni, mindig a padlót bámultam, vagy a háttérzene mindig túl hangos volt, és soha nem nyertem, vagy nem kerültem közel a győzelemhez. Sisqo Incomplete című dalát énekeltem. Nagyon ideges voltam, remegtem, de mégis folytattam, és remekül sikerült – első lettem, és ez volt az első alkalom, hogy helyezést értem el. Azt hiszem, ez volt az a csúcspont, ami után tudtam, hogy „tényleg képes vagyok rá”.

Tovább olvasom »

jan 7, 2026
Érkezik a ‘Most Wanted’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne  /  Most Wanted  /  Zene     ♥130

Izgalmas évkezdet elé néznek Leigh-Anne rajongói: a hónapban megjelenik  legújabb dala, a ‘Most Wanted‘. Az énekesnő újabb mérföldkőhöz érkezik szólókarrierjében, és minden jel arra utal, hogy ez a megjelenés igazán emlékezetes lesz. Már a címével is erőt és magabiztosságot sugall,  pontosan azt az attitűdöt, amit Leigh az utóbbi időben egyre markánsabban képvisel. A dal várhatóan egyszerre lesz fülbemászó és érzelmileg erős, miközben tovább erősíti az egyedi hangzását és önazonos művészi irányát. Korábban is bizonyította, hogy szólóban is képes friss, modern és inspiráló zenéket alkotni, új dala pedig minden eséllyel egy olyan szám lesz, amely nemcsak a lejátszási listákon, hanem a rajongók szívében is gyorsan előkelő helyet foglal majd el. Közreműködő is lesz benne, mégpedig Valiant személyében.

A megjelenés dátuma már most felkerült sokak naptárába, hiszen Leigh-Anne szólóelőadóként egyre határozottabban építi saját zenei világát. Ez nemcsak egy új dal, hanem egy újabb lépés abba az irányba, hogy megmutassa: pontosan tudja, mit akar, és azt is, hogyan juttassa el az üzenetét a közönséghez. Ha szereted a friss, lendületes popzenét, érdemes január 16-án figyelni a streaming platformokat. Úgy tűnik, Leigh-Anne ismét gondoskodik róla, hogy legyen mit újra és újra lejátszanunk az év elején.

Most Wanted – 2026.január 16.

Az új dal hivatalos borítóját is közzétette közösségi oldalain. Igazán művészire sikerült, Leigh úgy tündököl rajta, mintha egy festmény lenne.

G-E9YkdWcAEgCVD.jpg

dec 18, 2025
Leigh-Anne a Lullaby albumról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Leigh-Anne  /  Lullaby  /  Official Charts     ♥172

Leigh-Anne, Mabel, a Bastille tagja, Dan Smith, Lana Lubany és Nai Barghouti a karácsonyi slágerlista első helyezettjéről nyilatkozott A Lullaby „egy kis fénycsóva a sötétségben”.

A 2025-ös hivatalos karácsonyi slágerlisták élén álló ‘Together For Palestine’ című dalban több mint 15 brit és palesztin művész – Neneh Cherry-től Nadine Shah-ig – egyesíti erőit, hogy sürgős, életmentő adományokat gyűjtsön a gázai emberek számára.

Jelenleg az idei hivatalos karácsonyi slágerlistán az első öt hely egyikét célozza meg, és az iTunes listáján is öt napja vezet, és továbbra is ott tartja magát.

Mikor csatlakoztál először a Together For Palestine projekthez, és miért volt ez számodra egyértelmű döntés?

A zene mindig is a vigasztalás, az összekötés és az emberek összehozásának eszköze volt, és ez a projekt pontosan ezt teszi. Ha a hangomat valami nálam nagyobb célra használhatom, akkor mindig könnyen igent mondok.

Tovább olvasom »

dec 11, 2025
Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Jingle Bell Ball  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥161

A karácsonyi időszak egyik legjobban várt zenei eseménye Angliában egyértelműen a Capital FM ‘Jingle Bell Ball‘-ja! Múlt szombaton, épp Mikuláskor tartották meg a londoni O2 Arénában az első napot! Ezen több híres előadó lépett fel, köztük Leigh-Anne is! A gyönyörű énekesnő immáron másodszor kapott lehetőséget a bizonyításra: először 2023 decemberében, majd idén. Tavaly Perrie lépett fel, Jade-re pedig még várnunk kell. Visszatérve Leigh-re: több tapasztalattal a háta mögött, ismét varázslatos műsort adott a jelenlévőknek! De erről még picit később – először a fellépés előtti részről írnék.

A bevonulásakor egy hatalmas bundát viselt, alatta mustársárga felsővel, és egy térdet takaró csizmával. A tőle megszokott stílushoz ez teljesen passzolt is. A sminkje sem volt erőteljes, a haja pedig lófarokba volt összefogva. Leigh-Anne már ekkor is ragyogott az este folyamán. Később az interjú szobában fotózták – sajnos ezek csak vízjelesen érhetőek el -, ahol egy tiarát is kapott. A Capital erről még semmit sem töltött fel, valószínűleg később lesz elérhető a videó.

dl_beatsnoop_com-3000-IMBYQyJe0s.jpg dl_beatsnoop_com-3000-dxtRAMZGDc.jpg dl_beatsnoop_com-3000-uvC1orqFDx~0.jpg dl_beatsnoop_com-3000-fuJ7zB5n2e.jpg
https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M7TaY1x1Naz5Aay3NjYxOTk3D_leigh-anne-pinnock-backstage-capital_s-jingle-bell-ball-1500w-16007426bd.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MaT2YexcN1z5A3ydNjYyMTU3D_leigh-anne-pinnock-backstage-capital_s-jingle-bell-ball-1500w-16007426bi.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M4T9Y8x4Nbz9A3y0NjYyNDM3D_jimmy-hill-leigh-anne-pinnock-backstage-capital_s-jingle-1500w-16007426bp.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MeT6Y5x6N3z8A4y2NjYyODM3D_jimmy-hill-leigh-anne-pinnock-backstage-capital_s-jingle-1500w-16007426bv.jpg
Térjünk is rá a lényegre: a fellépésére! Szombat este ő volt a 4. előadó a sorban, aki a Jingle Bell Ball színpadára léphetett. Mint fent írtam, ez nem volt már számára idegen, hisz 2 évvel ezelőtt is meghívott fellépő volt. Csalódást ezúttal sem okozott, nagyobb slágereit adta elő az újakkal vegyítve. A dallistát egy Little Mix medley-vel is bővítette, amellyel minden mixer szívét megmelengette. Belinkelve vannak melléjük a hivatalos videók, lent pedig egyben nézhetitek meg az előadását.

  1. My Love
  2. Been A Minute
  3. Little Mix medley : Sweet Melody / Touch /Power
  4. Dead And Gone
  5. Don’t Say Love

Leigh egyébként közösségi oldalain keresztül elmondta, hogy gyengélkedett a fellépés előtt. Nem volt éppen fizikailag a toppon, de igyekezte magát összeszedni. Teát fogyasztott, pihent, és végül színpadra tudott állni! Teljesítményén egy pillanat erejéig sem látszott a korábbi gyengesége!

Az alkalomra egy nagyon dögös, látványos szettet választottak neki, amelyben kényelmesen tudott táncolni és énekelni is egyszerre. Sem haján, sem sminkjén nem változtattak a bevonuláskor látotthoz képest. Katie szerencsére rengeteg fotót talált mindenféle vízjel nélkül!

003~33.jpg 011~15.jpg 035~8.jpg 028~15.jpg

nov 28, 2025
Érkezik a ‘The Encore’ deluxe album!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  That's Showbiz Baby  /  The Encore     ♥86

Ahogyan arra számítani lehetett, Jade hivatalosan is bejelentette a deluxe album érkezését! A ‘The Encore‘ névre keresztelt, 8 extra dalt tartalmazó korong hamarabb jön, mint gondolnánk! Most csütörtökön közölte a közösségi oldalain, hogy jövő hét pénteken mindenki számára elérhetővé válik! Ezúttal nem hetekkel vagy hónapokkal előtte történt a bejelentés.

That’s Showbiz Baby – The Encore 2025.december 05.

Hetek óta pletykálják a közösségi oldalakon, hogy milyen új dalokat kapunk, illetve volt egy feltételezett megjelenési dátum is (egy héttel későbbi). A 8 dalt egyébként valóban sikerült ‘kiszivárogtatni’, mert egyezik a megerősített dallistával. A ‘Church’ kislemezként lett kiválasztva, és hamarosan forog hozzá egy klip is. TikTok-on már terjed is egy rövid részlete a dalnak.

  1. Church
  2. This Is What We Dance For
  3. Dreamcheater
  4. Best You Could
  5. Use Me
  6. Frozen (Madonna cover)
  7. If My Heart Was A House
  8. Tar

A deluxe album fizikai példányainak értékesítése is a bejelentéssel egyidőben kezdődött meg. Jelenleg a hivatalos webshopjában 2 féle érhető el: cd és vinyl. A lenti linkekre kattintva megvásárolhatjátok, illetve online formátumokra is előjegyezhettek már most!

Megvásárolom a The Encore deluxe albumot!

Előjegyzem a The Encore deluxe albumot!

A deluxe albumhoz új fotózást is beiktattak, ehhez a turné végén látott jelmezét használták fel. A dallista mellett is az ott használt nyilak kapnak szerepet. Személy szerint ez jobban tetszik, mint az eredeti: letisztult, de mégis mutatós. Jade a közösségi oldalain lecserélte a profilképét, ez szintén a deluxe kiadáshoz lett készítve. Legalul pedig a fizikai termékek fotóit találjátok!

G6x6G9_WoAAfarX.jpg G6x6IchWoAAGt8v.jpg
XZnQ7sIE_400x400.jpg
imgi_2_CD-_-SIGNED-INSERT.png imgi_2_DOUBLEVINYL_b968ebf8-7d17-4485-9044-c4c6b9a3765d.png 

7 / 132 oldal« Első«...56789...203040...»Utolsó »
casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş casibom-tr.odoo.com casibom casibom giriş casibom jojobet marsbahis casibom giriş