Sziasztok Mixerek! Egy kisebb csúszással ugyan, de meg is érkeztem nektek a norwichi állomás összefoglalójával. 21-én az Earlham Parkban léphettek fel, jelenlévők létszáma egyelőre még ismeretlen. Megérte várni, hiszen remek minőségű képek érkeztek. A sok-sok képen kívül a teljes koncert elérhető részleteiben már a YouTube-on! SalutePerrie felhasználónak köszönhetjük az első állomás videóit is, ha emlékeztek. A múltkor említett öltözet-változás maradt most is, és szerencsére mindenki pozitívan fogadta, sokkal előnyösebb ez Perrie számára.
| ||
Sajnálatos módon még mindig alig van valami az előző esti koncertről, ezért inkább másik hírt hoztam nektek. Korábban mutattam a The Summer Hits turné programfüzetét, amihez csodás fotósorozat is készült. Nem nagyon jelent meg egy darab kép sem belőle, ám a sminkesük, Adam és a csapatból Jesy kivételt tett, és megosztottak belőle párat. Egy Perrie-ről, kettő pedig Jesy-ről van. Remélem hamarosan a többiek is posztolnak majd.
| ||
A hétvége sűrű lesz a Little Mix számára, hiszen csütörtök este óta folyamatosan fellépnek. Ez érvényes volt a péntek estére is, hiszen Lincoln volt a soron következő állomás, a Lincolnshire Showground-ot töltötték meg, ma és holnap este pedig Norwich és Maidstone lesz az úticél. De térjünk is vissza a legutóbbira, ahol egy apró változtatás történt: Perrie leváltotta az eddig viselt turnéruháját egy hasonlóra, mint amit a Glory Days turnén viselt. A váltás oka ismeretlen, őszintén szólva ez jobban illik hozzá is, és alakjához is. A fellépésről pár rajongói képet és felvételt is találtam, igaz, videók terén mindösszesen kettőt csak. A napokban igyekszem átböngészni az előző estékről készülteket, és ha újakat találok, feltöltöm és kiírom nektek.
| ||
Tegnap este pár napnyi kihagyás után folytatódott a The Summer Hits turné. Kicsit kikapcsolódhattak ezidő alatt, mint tudjuk Jade Párizsba is utazott. A koncert helyszíne a The 3aaa County Ground volt, Derby-ben. Ez egy viszonylag kisebb kapacitású az előzőekhez képest, hiszen 9 500 ember fér csak el. Ismét teltházas volt , – csakúgy, mint az összes eddigi állomás – ez nem meglepő, hiszen egyre nagyobb hírnévnek örvendenek.
| ||
Jade a The Summer Hits turné pár napos szünete alatt elutazott Párizsba. Pár barátjával együtt elmentek a Disneyland-be, amely épp most ünnepli 25. évfordulóját. Idén ez már a második alkalom, hogy a Little Mix üdvöskéje megjelent az egyik Disneylandben, hiszen év elején a családjával a floridait nézték meg. Az alkalomhoz illően egy halvány rózsaszín hercegnős felsőt viselt, csillogó övtáskával és egy szaggatott farmer rövidnadrággal. Vidáman fotózkodott Minnie és Mickey egérrel is.
| ||
Szombat este Bolton volt a The Summer Hits turné következő állomása. A több, mint 30 000 férőhelyes The Macron Stadium volt a helyszín, és természetesen teltházas volt. Ez óriási élmény lehetett a lányok számára. Az előadás végére Perrie megunta a laza sárga felsőjét, és levette, csak a narancs színű bodyja maradt rajta felül. Lehet, hogy hamarosan öltözetet vált ő is, mint korábban Jade tette? Lehet, hogy a mai koncerten ez is kiderül. A Twitternek hála jó pár képet találtam a koncertről, illetve videók is akadnak már most, így korán reggel. Tegnap Jade megosztott a saját Instagram fiókján két rajongói alkotást, az egyiken ő látható lerajzolva a turné ruhájában, a másikon a teljes csapat. Azóta megjelent mindenkiről ez a csodás illusztráció, már ti is eléritek a galériában.
| ||
Tegnap kissé babonás napon léptek fel Hull-ban a lányok, a KCOM Craven Park-ban. A tőlük megszokott profizmussal vitték végig a koncertet, a rajongók egytől-egyig elégedettek velük, Twitteren sűrűn posztolnak is a TSH turné állomásairól. Így tettek a péntekinél is, ezeket a képeket mind oda töltötték fel. Akad közöttük nagyon jó is, főleg azok, amik az első sorokból lettek fotózva. Jade egy alkalom erejéig megváltoztatta a szettjét (ez a 12-ei fellépésnél volt), most visszatért az eddig látott narancssárga cipzároshoz, azonban haját teljesen kivasaltatta. Remekül állt neki, őt ritkán lehet látni egyenes tincsekkel. Sajnos csak három videót találtam, de ezek mind nagyon közeliek, és fantasztikus felvételek! Csak ajánlani tudom mindenkinek, nézzétek meg!
| ||