A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr 21, 2018
Villásreggeli a Chateau Marmont-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Amerika  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥31

Jade és Leigh-Anne még a Coachella miatt repültek Amerikába, ám csak egy kis időt töltöttek fesztiválozással. Saját maguk osztották meg Insta Story által, hogy az 5. albumon dolgoznak. Ezért maradtak még Los Angelesben, ahol tegnap kiszúrták őket a paparazzik is. A Leighade-ként emlegetett páros éppen távoztak a villásreggelijükről a Chateau Marmont-ból. Egyikőjük sem viselt sminket, és fáradtnak is tűntek. A galériában 21 darab képet találtok!

leja20418_28329.jpg leja20418_281929.jpg leja20418_28629.jpg leja20418_281829.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Április 20. – Jade és Leigh-Anne távoznak a Chateau Marmont-ból, Los Angeles

dec 26, 2016
Hírek pótlása 1
icon-pencil     katie     icon-folder     Amerika  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥24

Szép estét mixerek!

Először is, szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, másodszor pedig megemlíteném, hogy besegítek a drága katiemnek a lapba, amíg szüksége van rám. Amúgy én Rose lennék. Elkezdjük a hírek pótlását, itt is lennék az első adaggal, érdemes visszanézni később is. Na de lássunk is neki! A lányok, két héttel ezelőtt New Yorkba utaztak, hogy ott is népszerűsítsék legújabb albumukat, a Glory Dayst. December 14-én, ellátogattak a SiriusXM Stúdióba,ahol többek között, egy 20 perces Q&A-t is tartottak. Másnap, azaz 15-én, kedvenceink a Today Showba kezdték a napot, ahol előadták az első single-t az új albumról. 16-án is mozgalmasan telt a napjuk, hiszen koncertet adtak a Le Poisson Rouge-ban, majd a Z100 és a Radio Disney stúdióban vendégeskedtek. A csajok az Alan Carr Show keretein belül láthattunk velük egy videót, melyben különböző nyelven beszélnek, például spanyolul és norvégul is. Ellátogattak még az MTVA-hoz is, ahol az új album mindkét kislemezét előadták, valamint a ‘Black Magic-‘et is és még egy pár perces interjúra is sor került, amiben többek között az új albumról és az Ariana Grande-vel induló turnéról beszéltek. Érdemes megnézni, mert ismét fantasztikusak voltak!

08-89.jpg 10-80.jpg CzqwlbjXUAAFMqS.jpg
CzuWtpGXUAAXC_S.jpg little-mix-shout-out-today.jpg CzuWtpGXUAAXC_S.jpg
IMG-20161216-WA0113.jpg IMG-20161216-WA0115.jpg IMG-20161216-WA0116.jpg
1-622.jpg 2-196.jpg 3-169.jpg
1-628.jpg



Megjelenések > 2016 > December 14 – SiriusXM Studio
Megjelenések > 2016 > December 15 – Today Show
Megjelenések > 2016 > December 16 – Koncert a Le Poisson Rouge-ban
Megjelenések > 2016 > December 16 – Z100 Studio
Megjelenések > 2016 > December 16 – Radio Disney

dec 14, 2016
Vasárnapi X Factor, New Yorkban!
icon-pencil     katie     icon-folder     Amerika  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  X-Factor     ♥32

Szép estét mixerek!

A lányok napjai ismét mozgalmasak lettek, nagyon kis késéssel, de megérkeztem a vasárnapi fotókkal, videóval. Mint már írtam a lányok felléptek a brit X Factorban a ‘Touch’ és az ‘Oops’ dalukkal, amiben közre működött velük élőben Charlie Puth is és szerintem az egyik legjobb fellépésük volt! Én imádtam, nektek hogy tetszett? A képek mellett természetesen a videót is elhoztam. A fellépés után pedig Jade és Leigh a Tape klubba látogattak és a távozásról elég sok, 74 lesifotót találhattok erről. A mai nap pedig újra ellátogattak Amerikába, azon belül is New Yorkba és részt vettek a ‘Music Choice‘ eseményen, amiről már meg is hoztam az első fotókat.

01~134.jpg 04~120.jpg 08~86.jpg
04~121.jpg 18~51~0.jpg 30~30~0.jpg

Megjelenések > 2016 > December 11 – X Factor
Paparazzi fotók > 2016 > December 11 – Leigh-Anne és Jade távoznak a Tape klubból
Megjelenések > 2016 > December 14 – Music Choice