Little Mix Magyarország
‘Apple Music’ esemény

A tegnapi napon végre elérkezett az ‘Apple Music’ esemény is, ahol a lányok egy több, mint félórás koncertet adtak a londoni rajongók előtt. Az eseményen egy fekete-fehér szettet választottak, nagyon letisztultak voltak, én imádtam minden percét! Viszont Jade összeomlott a színpadon az ‘Only You’ előadása közben, a közönség énekelte el a részét, de nála végig lehetett érezni, hogy valami nincs rendben, nagyon szívbemarkoló volt. Reméljük, hogy nincsen komoly gond! Előadták élőben először az LM5-ról a ‘The Cure’-t, a ‘Joan Of Arc’-ot, a ‘Told You So’-t és nem először már, de hallhattuk természetesen az 5. album kislemezét, a ‘Woman Like Me’-t is. Az egész fellépés akkusztikusra sikeredett, nekem most ez az abszolút kedvenc fellépésem tőlük! Egyelőre 1 fotó is előkerült az eseményről, itt pedig láthatjátok a teljes dallistát. A végén pedig egy interjút is adtak, közel 25 perces, ahol természetesen nagyon sok mindenről beszéltek. Összegyűjtöttem nektek a legfontosabb információkat, amik kiderültek. Valamint a megjelenés előtt, most hallhattuk először élőben a ‘Strip’-et is, nektek hogy tetszett?

Read more »

Új fotósorozatok – WLM, Apple Music és Spotify

Már korábban megjelent a ‘Woman Like Me‘ vertikális videójának fotósorozata, ám eddig csak Jade és Perrie osztott meg belőle képeket. Nemrég azonban Leigh-Anne is így tett, és rögtön hármat is posztolt. Ezeken kívül róla még az Apple Music fellépésükhöz készült promókép is megjelent, amin fantasztikusan néz ki. Sajnos a többiekről egyelőre még nem érkezett meg egyik sem.

Jade-ről a Spotify reklámanyagának készült fotósorozatból kaptunk egyet. Ha emlékeztek, a régebbi klippesített dalaikhoz jelentek meg pár másodperces felvételek, amiken azokra táncolnak, és ebben a szettben volt látható.

44295140_328206077965892_7632867933653955377_n.jpg 43377459_2227328520836697_3527258517873044678_n.jpg 44221468_569635086834781_3234451974140384736_n.jpg 
DrAZ4nvWkAAy4yU.jpg   
DrPpkB7WwAAMOsi.jpg   

Fotósorozatok > 2018 > “Woman Like Me” vertical video
Fotósorozatok > 2018 > Apple
Fotósorozatok > 2018 > Spotify