Augusztus 21-én fogják publikálni a júliusban felvett UnCancelled fellépését a Little Mixnek! A lányok egy mesés helyszínen, a Knebworth House udvarán adják elő pár slágerüket, köztük a két legújabbat. A fellépésükről egy képet már közzé is tettek, ami egy kicsit gyengébb minőségű, de így legalább láthatjuk a szettjüket. A koncertet 21-én magyar idő szerint este 9-kor láthatjuk a YouTube-on.
Koncertek > 2020 > Augusztus 21. – UnCancelled
Paparazzi fotók > 2020 > Július – Leigh-Anne és Perrie a Knebworth House udvarán, Hertfordshire | ||
Ahogyan már korábban beharangoztam, tegnap a lányok először adták elő élőben új dalukat, a ‘Bounce Back’-et a BBC The One műsorában és természetesen ehhez elmaradhatatlan volt a próba is, szám szerint 7x próbálták el az előadást, erről 16 fotót láthattok és természetesen a videót is a fellépésről, ám ez nem a hivatalos, sajnos arra még várni kell. A tegnapi Global Radio Stúdió érkezésről és távozásról újabb 4, utóbbihoz pedig újabb 15 fotó került elő szuper minőségben. A lányok nagyon jókedvűen érkeztek a stúdióhoz és a rajongók kívánságait kielégítve fotózkodtak velük. És ha már rajongók, újabb 8 rajongói fotó került elő, lehet irigykedni rájuk! Végül pedig újabb 6 fotó került elő a ‘Bounce Back’ klip kulisszái mögül, én személy szerint imádom ezeket a fotókat a lányokról, ti nektek melyik a kedvenc outfitetek a klipből? Megjelenések > 2019 > Június 14 – Próbálnak a BBC The One Show-hoz, London | ||
Sziasztok mixerek! Nagy nap volt a mai, hiszen végre elérkezett a Radio’s Big Weekend fellépés, ahol idén is felléptek megannyi rajongó előtt! Az idei szettjük neonzöld-fekete kombináció volt és remekül állt nekik ez is! A fellépésről már 28 fotó tekinthető meg a galériában! Szerencsére már videók is elérhetőek a fellépésről, ezeket sorrendben meg is nézhetitek, ahogyan előadták őket. És ha már fellépés… már hetek óta lehet sejteni, hogy valami készülőben van és éppen ideje egy kislemez megjelenésének, ez így is történt, Steady…Are You Ready? fotókkal volt tele az internet már 1 napja és sejthető volt, hogy kis ízelítőt adnak a koncerten, esetleg előadják az új dalt, sajnos nem így történt, de rövid betekintést adtak az új kislemezbe, a táncosok koreográfiájával együtt, ezzel felcsigázva minket is! A dalnak elvileg a ‘Bounce Back’ címet kapta. Feltétlenül csekkoljátok a mai koncertet is, igazán változatos és zseniális koreot adtak elő, mint mindig! Koncertek > 2019 > Május 26 – Radio 1’s Big Weekend, Middlesborough, Anglia | ||
Még április 27-én voltak hivatalosak a hollandiai King’s Day-re, amit az 538 nevezetű rádió szervezett. Több híres kislemezüket előadták, de a YouTube-on nagyon kevésnek érhető el a felvétele. Bár tegnap a rádió hivatalos csatornájára felkerült a „Think About Us” és a „Shout Out To My Ex„, ma már törölték is. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért. Azonban kárpótlásul rengeteg képet találtam a fellépésről, így ezekkel már összesen 102 darabot nézhettek meg a galériában!
| ||
A lányok a tegnapi napon hivatalosak voltak egy holland eseményre, a ‘King’s Day’-re, ami egy nemzetközi ünnep is. Egyelőre 19 fotó került elő és nem is túl jó minőségben, de mindenképpen érdemes lecsekkolni! Az outfitük fekete és narancssárga lett, ahogyan eddig, most is törekedtek az összhangra. Videók is felkerültek már az internetre, így már megtekinthető a teljes ‘Woman Like Me’, ‘Reggaeton Lento’ és ‘Think About Us’ fellépés is. A kulisszák mögött interjút is készítettek velük, reméljük ez is hamarosan nézhető lesz! Koncertek > 2019 > Április 27 – King’s Day, Hollandia | ||