| A lányok a walesi Cardiffba látogattak és ott adtak egy három állomásos koncertet 2-án, 3-án és 4-én. Valószínű az a fő indoka annak, hogy háromszor is felléptek, hogy a koncert helyszínéül választott Motorpoint Aréna csak 5.000 férőhelyes, ami mind a három nap teltházas lett. A kis arénának köszönhetően pedig nem is volt mozgószínpad. Sajnos nem került fel az összes koncertfelvétel, de amikről igen, azt belinkeltem nektek, ezek mellett pedig további 113 képet találtok meg.
Ahogyan már fent is írtam, 3-án, múlthét kedden is Cardiff-ban léptek fel. A setlist változatlan volt az előző napitól, sajnos teljes videófelvételek nem kerültek fel a napról, vagyis nem mindegyik dalról, amiről pedig nem, arról belinkeltem egy több, mint 20 perces videót, ahol több dal is felcsendül, igaz csak pár másodperc/perc erejéig. Az est ‘különlegessége’, hogy mind a három lány sírt a ‘Between Us’ előadása közben. Az állomásról pedig további 58 képet találhattok meg.
Végül pedig elérkeztünk az utolsó cardiff-i állomáshoz, ami egyben a turné utolsó dátuma is a városban. Sajnos erről a dátumról sem került fel minden dal a Youtube-ra, de mint fent is, most is linkeltem azokat, amik végül felkerültek. Ám képek tekintetében szerencsére elég sok előkerült, összesen 133 képet tekinthettek meg az állomás albumában. A dallista ezúttal is változatlan volt, ám a lányok elkezdtek rögtönözni és acapella verzióban elénekeltek az ‘A Mess (Happy 4 U)’ daluk kis részletét, amit itt meg tudtok hallgatni. Elég jól hangzott így is, így talán még az utolsó dátumoknál felcsendül(het).
| ||
| Csütörtökön újra Glasgow volt a fellépésük helyszíne, a második alkalommal adták elő legjobb dalaikat a közönségnek. Az előző naphoz képest (amiről katie már beszámolt nektek) nem változtattak semmin, a dallista is a szokásos maradt. Jade haja fel volt fogva, hasonlóképp az egyik múltkori matinés előadáson látotthoz. Szerencsére jó sok kép és videó jelent meg, elég régen találtunk ennyit fent egy koncertről a Youtube-on. Az összes dalt megtaláltam, így lesz mit nézni. Ha jól olvastam egyes tweeteket, akkor a ‘Love Me Or Leave Me‘ nem hangzott el (??) ezen az estén, de javítsatok ki,ha tévedek.
Ma Cardiffban folytatódik a turné, ahol három estét lépnek fel.
| ||
| Ahogyan már korábban beszámoltunk róla: robog tovább a Confetti turné, kedden harmadszorra, de utoljára ellátogattak még a liverpooli M&S Bank Arénába, ami 11.000 néző befogadására képes és ismét teltházas show-t adtak. Úgy tűnik, hogy a ‘No’ hivatalosan is lekerült a dallistáról, ugyanis a Spotify listáról is lekerült mától, egyes híresztelések szerint azért, mert túl hosszú volt így a műsor és a késői kezdés miatt ez problémába ütközött. A keddi liverpooli koncertről 140 fotót találhattok meg, ami a galériába már fel is került, valamint elhoztam a megjelent videókat is a fellépésről.
Másnap, azaz szerdán pedig Skóciába utaztak, hiszen ott Glasgow-ban folytatódik a koncertsorozat az SSE Hydro Arénában, ami 14.300 néző befogadására képes. Itt szerdán és csütörtökön, azaz ma is színpadra állnak. Szerencsére már elég sok, 156 darab fotó előkerült a tegnapi koncertről. Legközelebb április 30-án, szombaton lépnek újra a színpadra, újra Angliában, azon belül Leeds-ben a First Direct Arénában.
| ||
| Alig pár órája tartottak a lányok egy élőzést a ma esti liverpooli állomás előtt, ahol bejelentettek egy fantasztikus hírt, miszerint a turné utolsó állomását, ami május 14-én, szombaton lesz az O2 Arénában, Londonban, élőben fognak globálisan stream-elni. A projekt a ‘The Last Show (For Now)’ azaz az utolsó show (egyelőre) nevet kapta. A lányok ezzel remek lehetőséget adnak azoknak, akik nem tudtak elmenni és velük együtt ünnepeljenek az utolsó turnéjukon, mielőtt szünetre vonulnának és a magánéletükre, valamint szólókarrierjükre koncentráljanak. A jegyeket holnap kezdik értékesíteni ezen a linken és 13 fontért ti is csatlakozni tudtok az élőzéshez, amit 2 napig vissza is tudtok nézni. Valamint elérhetőek lesznek pólók is, pulcsik, amiket meg tudtok rendelni. A lányok a következőképpen nyilatkoztak a közelgő show-ról:
| ||
| Amikor májusban véget ér a Little Mix gigaturnéja, az Egyesült Királyságnak évtizedek után először nem lesz aktív nagyobb lánybandája. Miután megnyerték 2011-ben az X-Factort, Leigh-Anne Pinnock, Jade Thirlwall és Perrie Edwards fáklyaként képviselte a női hatalmat, Newcastle-ben a trió pedig megmutatta, miért olyan keserédes a bejelentett „szünetük”. A neontollakkal díszített Little Mix a mennyezetről függve énekli a szakítós himnuszát, a Shout Out To My Ex-t. Konfettiágyúk robbannak, a teltházas aréna minden tagja pedig élvezi a látványt. Ez a műsor mindenkinek szól: maximalista, határozott és erősen strasszos. A csapat két lélegzetvételnyi órán át ad ízelítőt a brit pop elmúlt 10 évéről. A „Move” egy kis rágógumis tánccal csendül fel, ami kicsit klasszikus tőlük, míg a többi nagy sláger felfrissül: a Woman Like Me igazi rockos hangulatot teremt, a szúrós Salute pedig Lil Nas X slágerével egészül ki, az Industry Baby-vel. Ám a tollak eltűnésével beszédre is jut idő.
Nyilvánvaló, hogy a Little Mix örömmel veszi kezébe az irányítást az öröksége felett. A szett folytatódik a „Between Us” dalukkal, ami egyfajta tisztelgés az együtt töltött kitartó éveik felé, majd a „Love (Sweet Love)” jön, ami a függetlenségükről szól. A három tagból kettő már a szóló karrierjét is bejelentette. De nyomatékosan ígérték, hogy a Little Mix örökké tart (2011 – örökké), könnyes és szívhez szóló. A 2020-as Sweet Melody daluk a befejezés, ami inkább tűnik diadalmas kezdésnek, mintsem végnek. Ahogy a tömeg elindult haza, Newcastle bárjai örömmel adták ezt a dalt. Amikor a Little Mix visszatér, buli lesz. A turné a The Guardian oldalán 5/5 csillagot kapott. | ||
| Sziasztok mixerek! Tegnap végre elérkezett a nagy nap: azaz a Confetti turné kezdete! A lányok újra belecsaptak a turnézásba, közel 3 év kihagyás után. 2019. végén jelentették be a 2020-as nyári turnét, ami a koronavírus miatt meghiúsult és azóta igaz felléptek pár helyen, köztük Brazíliában, tévéműsorokban, de hivatalos turnéra sajnos nem tudtak elmenni egészen idáig. A Confetti turné az első olyan turné, ahol hárman vannak már, Jesy nélkül. Tegnap, azaz április 9-én indult útjára a lányok 6. turnéja és összesen 25 dátumot foglal magába a tegnapival együtt. Az első állomás Belfast, Egyesült Királyságban zajlott és ma este is ugyanott fognak fellépni. Összesen 22 dal csendült fel és nyílt titok, mióta bejelentették, hogy szünetre mennek, arra készülnek, hogy mivel egy időre búcsút intenek a közös zenélésnek, nemcsak kifejezetten a Confetti lemez dalaira helyezik a hangsúlyt, hanem a többi nagyslágereket, régi kedvenceket is előadják, így eredményezi azt, hogy elég sok dalt hallhatunk tőlük. A lányok mindösszesen 5x öltöztek át tegnap este és most elhoztam nektek a hivatalos setlistet sorrendben és szerencsére már Youtube-n is elérhető, egészen jó minőségben is. Sok olyan dal hangzott el élőben, ami még sosem, különösen az új dalok, ám van egy kakukktojás: a Love Me or Leave Me a 2016-os Glory Days lemezen volt rajta és ámbár sosem volt kislemez, Leigh mindig is szerette volna, ha elénekelnék turnén/koncerten, így ez a vágya valóra vált. Illetve 2 covert is elénekeltek, a Free Your Mind-ot és egy tavaly nagyon is népszerű dalt, az ‘Industry Baby’-t, Lil Nas X-től, aki már erre Twitteren reagált is. Valamint érdekesség még, hogy a ‘Woman Like Me’ is egy kicsit más változatban, kicsit rockosabban csendült fel az este folyamán. Összesen 133 képet gyűjtöttem össze nektek. Ma ahogy említettem, Belfast-ban lépnek fel ismét, aztán 12-én, azaz kedden Dublinban, Írországban.
Valamint legnagyobb örömünkre tegnap már felkerült a lányok hivatalos webshopjára a hivatalos turné merch-ek, amiket meg tudtok rendelni. Szerencsére felkerült minden olyan termék, amit a helyszínen meg lehet vásárolni, vannak köztük pólók, pulcsik, szabadidőnadrág, táska, turnéfüzet, vizespalack, bögre, sapka. Ezen a linken meg tudjátok vásárolni, illetve a galériában megnézhetitek a termékeket. | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








