| Az egész világ kíváncsi arra, hogy melyik Little Mix tag adja ki előbb a szólózenéjét: Perrie vagy Jade? Nagyon úgy fest, hogy utóbbi még kicsit dolgozik rajta. Társa azonban már az év első napján tudatta, hogy készen áll 2024-re. Jó ideje kering az a pletyka, hogy az év első felében mindketten kiadnak dalt/dalokat, de erről egyelőre megerősítés nem érkezett. Perrie tegnap pár stúdiós fotót töltött fel az Instagramra (erről hétfőn írok majd, amikor hozom az összefoglalót), ezzel is feltüzelte a rajongóit. Mindenki csak tippelgeti jelen pillanatban, hogy mennyit kell még várni a debütálására. Figyelem, innentől meg nem erősített információk következnek! A héten Twitteren terjedt el, hogy még a hónapban, azon belül is a jövő héten kapunk valamit Perrie szólójából. Egy felhasználó állítja mindezt, akinek van ismeretsége a Columbiánál. Az is kiderült, hogy van olyan dala, ami Beyonce stílusú. Mindezekről annyit röviden, hogy amíg nem Perrie és csapata erősíti meg, addig felesleges beleélni magunkat bármibe is. | ||
| A Little Mix vége (a banda 2022-ben „határozatlan idejű szünetre” vonult) aranykorszakot nyitott Perrie Edwards számára, a hírek szerint újabb millióval gyarapodott a vagyona. A Daily Mail hozta le a cikket, akik utánajártak a szőkeség cégének. Ekkor derült fény arra, hogy jelentősen megemelkedett ez az összeg. A 30 éves énekesnő cégének bevételeit 2023.márciusig követték le. A Perrie Louise Limited nevű cégében lévő vagyon 186 000 fontról több mint 1,2 millió fontra emelkedett! Ráadásul ez még nem tartalmazza a Columbia Records-al kötött lemezszerződéséért járó díjat sem. A cégnek utána néztem én is (már amennyire a Google-ben lehetséges ez ingyen), így tudtam meg, hogy 2018.novemberében indította el. Ő maga egyedüli tagja, és Londonban van bejegyezve. Énekesnői karrierje mellett van egy ruhamárkája is, a Disora, amelyet 2021-ben indított el. Ez a vonal külön működik a fenti cégétől, így bevételei sem számítanak bele az 1,2 millió fontba. | ||
| Amíg Leigh-Anne Brazíliában tartózkodott, valóban nem pihent egy percig sem! A FitDance Life alakulatnál is vendégeskedett, ahol a ‘My Love‘ c. dalához egy különleges koreográfiát alkottak. Természetesen ezt videóra is vették, majd a Youtube-ra feltöltötték a csatornájukra. Ők arról híresek, hogy látványos táncokat lejtenek különböző zenékre, ezt közzé is teszik ráadásul! Most kivételesen az előadót is bevonták ebbe, Leigh többször is feltűnik benne, táncol a saját dalára. Nagyon jó lett, érdemes megnézni! | ||
| Leigh-Anne tegnap bejelentette, hogy kiadja legutóbbi kislemezének egy új változatát a mai napon. Ebben a svéd rapper, Jireel működik közre Ayra Starr-on kívül. Nem véletlen a választás, hiszen kedvencünk Svédországban van jelenleg, mivel este fellép a ‘The Idol‘ c. műsorban! Dalának ezen változatát fogja előadni a rapperrel. Este 21:30-tól fog szerepelni magyar idő szerint. A Youtube-ra egy vizuális videóval ellátott audio került fel, így meg tudjátok hallgatni ti is a ‘My Love‘ legújabb kiadását. | ||
| Kivételesen kicsit későn jelentkezem ezzel a fantasztikus hírrel, pedig már jóval korábban kiderült. Sajnos időm nem engedte, hogy géphez üljek, így csak most tudom megírni a bejegyzést. A Capital FM bejelentette az idei Jingle Bell Ball fellépőit, akik között ott volt Leigh-Anne neve is! Személy szerint engem ez nem lepett meg, én biztos voltam abban, hogy fel fog lépni idén rajta. Már csak azért is, mert most indította el szólókarrierjét, szeretik is őt a Capital FM-nél, és rengeteg rajongó is kérte tőlük ezt. A Jingle Bell Ball december 9-én lesz, és egyelőre még nem lehet tudni, Leigh-Anne mikor lép színpadra. Azt sem tudni, mennyi időt tölt majd ott, milyen dalokat fog előadni. Valószínűleg a két kislemezét hallani fogjuk, de ennél többet nem tudunk.
| ||
| A tegnapi nap folyamán elterjedt egy pletyka az interneten, miszerint tudják, mikor fog visszatérni a Little Mix! A feltételezések szerint a 15. évfordulójukra újra összeáll a trió, ami 2026-ban fog megtörténni. Addig kiélvezik a szólókarrier adta lehetőségeket, hisz jövőre biztos érkezik Leigh-Anne első albuma! Eléggé valószínű, hogy olyan formátumban, mint eddig, nem fognak visszatérni, azaz nem fognak csak kizárólag csapatként létezni. Most mindhárman élvezik a szabadságot, hogy akkor adnak ki dalt és olyat, amilyet szeretnének, amikor akarják. Nincs rajtuk nyomás, ezt már Perrie és Leigh is említette többször. 2026 még nagyon messze van, de addig is megajándékoznak minket szólódalokkal és albumokkal. Egy forrás állítja, hogy Perrie albuma készül (ezt ő is elmondta egy Instagram videóban), Jade viszont már be is fejezte! Feltehetőleg jövő év első felében már hallhatjuk is az ő dalait. Jelenleg pont körülötte van a legnagyobb csend, bár nála is pletykálják, hogy karácsonyi dalt ad ki. | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








