Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
9
2017
95.5 PLJ – Exklúzív interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú     ♥10

A Little Mix nemrégiben nyert egy Brit díjat, ami az amerikai ‘Grammy’-nek felel meg. De ezen kívül még 3 másik kategóriában jelöltek voltak, de ebből a legrangosabb, ‘az év dala’ díját vihették haza. A nagysikerű ‘Shout Out To My Ex’ már hetek óta a brit slágerlisták elején van, ahogyan a 4. nagyalbum, a ‘Glory Days’ is. A díjátadó másnapján pedig már utaztak is vissza a turné miatt Amerikába és a világ egyik leghíresebb arénájában, a Madison Square Garden-ben léptek fel.

,,Imádjuk!” – reagálta Jesy Nelson arra a kérdésre, hogyan boldogulnak a sok utazással és felelősséggel.

,,Nagyon fárasztó, de megéri, hiszen amikor felmegyünk a színpadra és látjuk a rajongókat az a legfantasztikusabb érzés.” – tette hozzá Jesy

A lányokkal a riporter a februári dedikáláson beszélt és természetesen szóba hozta az akkor még távolibbnak tűnő Brit díjátadót és a MSG fellépést.

,,Két álmunk is valóra válik ezzel, elég szuper!” – mesélte Jesy

Beismerték, még arra is alig volt idejük, hogy megünnepeljék az album nagy sikereit.

,,Néha kimegyünk kicsit bulizni. – vallja be Jade szégyenlősen, majd a többi lány elkezdtek nevetni.

,,Hé, amíg van mit ünnepelni, nincs ezzel baj!” – tette hozzá Jade

febr
12
2017
Meet and Greet – fotók, videók
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Meet & Greet  /  Rajongói fotók     ♥17

Sziasztok mixerek!

Még nem ért véget a tulsai kép-videó sorozat, hiszen a fellépés előtt a lányok 2 Meet and Greet-et is tartottak, ahol a rajongókkal fotózkodtak, beszélgettek. Az egyiket a 92.1 The Beat által rendezett, erről 12 fotó került fel, valamint egy rövid interjú is. Többek között arról beszéltek, hogy mi a kedvencük Amerikában, mire Perrie rávágta, hogy a ‘Cheesecake Factory’, de ezen kívül a legfurcsább dolgot is megosztották, amit nem értekenek Amerikában vagy az amerikaiakban.

16508209_10154171175011367_6179915914960983295_n.jpg 16648989_10154171175001367_5191802039559078269_n.jpg 16681716_10154171175431367_6505506271053876771_n.jpg

Ezután pedig a 106.3 K-HITS-hoz látogattak el egy másik Meet and Greet-re, innen már több fotó került elő, pontosabban 28 és egy hosszabb videó is. Röviden összegyűjtöttem nektek az információkat, amik kiderültek a 7 perces interjúból, ami amúgy élőben ment a Facebookon.

  • Nehéz számukra az amerikai turné és nehéz áttörést is elérni. Ebben a pár hónapban amíg ott tartózkodnak, próbálnak annyi rajongót megismerni és találkozni velük, ahánnyal csak lehetséges
  • Amikor a ‘SOTME’ klipről faggatták a lányok, Leigh bevallotta, hogy szeret vezetni (amit a klipben is láthattunk), de bevallása és a lányok bevallása szerint szörnyű sofőr. Valamint a lányok közül egyedül neki van jogsija is.
  • Az X-Factor óta úgy érzik teljesen más lett minden, de a barátságuk csak szorosabb lett ez alatt az 5-6 év alatt.
  • Ha egy előadót választhatnának, akivel közre működnének, az Ariana Grande lenne
  • A ‘Glory Days’ albumról nem terveznek több dalt előadni az amerikai DW turné alatt, hiszen csak a legsikeresebb dalokat adják elő, de a Glory Days turnén természetesen fognak többet is, de nehéz kiválogatni azokat, amik bele férnek 1-1,5 órás műsorba a 4 albumról egyaránt.
  • A legőrültebb rajongói élményük az volt, amikor egy fiú majdnem egy maratont lefutott a turnébuszuk után.
  • Szintén feltették a már szokványos kérdést, hogy van e egy bizonyos ember, akiről szól a SOTME dal, de Jesy szintén kivágta magukat azzal, hogy egy elég hétköznapi témát dolgoztak át, hiszen mindenki szakított már életében, és ezt próbálták vidámabbá tenni.

16508341_1238112446242056_9042702430705474016_n.jpg 16508684_1238112292908738_5483539306705687282_n.jpg C4Q8pZbWQAE1kA6.jpg

Ezen kívül kaptunk Tulsa-ból rajongói fotókat is, a lányok szokásukhoz hívően nagyon közvetlenek voltak, imádnivaló fotók! Végül pedig még 6-ról is kaptunk pár Meet and Greet fotókat, amit a 96.1 KISS FM stúdiójában tartottak.

C4QL4n-XUAAIuWM.jpg C4QLnfvXUAETlXU.jpg C4QK9rKWEAAcAhK.jpg
aHR0cHM6Ly9pLmloZWFydC5jb20vdjMvcmUvbmV3X2Fzc2V0cy81ODk5MTZmODc3MDVkNWFjNWU0ZjYwM2Q3D.jpg aHR0cHM6Ly9pLmloZWFydC5jb20vdjMvcmUvbmV3X2Fzc2V0cy81ODk5MTZmODc3MDVkNWFjNWU0ZjYwMzk3D.jpg aHR0cHM6Ly9pLmloZWFydC5jb20vdjMvcmUvbmV3X2Fzc2V0cy81ODk5MTZmODc3MDVkNWFjNWU0ZjYwNGQ3D.jpg

Megjelenések > 2017 > Február 09 – 92.1 The Beat (Meet and Greet)
Megjelenések > 2017 > Február 09 – 106.3 K-HITS (Meet and Greet)
Vegyes képek > Személyes fotók > 2017. Február 09 – Rajongókkal Tulsa-ban
Megjelenések > 2017 > Február 06 – 96.1 Kiss FM (Meet and Greet)

jan
26
2017
Leigh a Wonderland Magazinban
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Leigh-Anne  /  Wonderland Magazin     ♥15

Már korábban volt róla szó, hogy Leigh Jamaicába látogatott egy fotózás erejéig és most kiderült, hogy ez a fotózás a Wonderland magazinnak készült és máris előkerült ebből 5 darab elég dögös fotó és természetesen az interjú is, amit természetesen elhoztam nektek magyarul is, bár a bevezető részt kihagytam, hiszen nem az a lényeges.

Először is, hogy írnád le a stílusodat?
Szeretek olyan ruhákat viselni, amik kényelmesek, szeretek új dolgokat kipróbálni, nem szeretek a stílusomnak nevet adni. Azt mondanám, hogy szeretem követni a divatot, de ugyanúgy szeretek próbálgatni és saját stílust létrehozni és olyan dolgokat felpróbálni, amikben nem tudom magamat elképzelni.

Szóval szeretsz kísérletezni a stílusoddal?
Így van, 100%-ig! Nem szeretem követni a tömeget.

Mindig érdekelt a stílus és a divat?
Igazából már kiskorom óta oda voltam érte. Mindig érdekelt és ahogy idősödtem, a szenvedélyem is nőtt és azóta nagyon szeretnék erre fókuszálni.

Melyik a kedvenc márkád és tervezőid és miért?
Az egyik nagy kedvenc tervezőm Louis Vuitton. Alapvetően mindenem van belőle! Szeretem a Chanel-t, a Chanel táskákért pedig egyenesen oda vagyok! Nagyon szeretem az Acne-t is. Kiért is vagyok még oda..? A Balmain-ért! Ez is az egyik nagy kedvencem! Fantasztikus styleistjaim vannak és amikor együtt dolgozunk, mindig azon vagyunk, hogy a megjelenés is fantasztikus legyen amellett, hogy divatos. Elképesztőek!

05~123.jpg 04~134.jpg 03~144.jpg

dec
26
2016
Hírek pótlása 1
icon-pencil     katie     icon-folder     Amerika  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥10

Szép estét mixerek!

Először is, szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, másodszor pedig megemlíteném, hogy besegítek a drága katiemnek a lapba, amíg szüksége van rám. Amúgy én Rose lennék. Elkezdjük a hírek pótlását, itt is lennék az első adaggal, érdemes visszanézni később is. Na de lássunk is neki! A lányok, két héttel ezelőtt New Yorkba utaztak, hogy ott is népszerűsítsék legújabb albumukat, a Glory Dayst. December 14-én, ellátogattak a SiriusXM Stúdióba,ahol többek között, egy 20 perces Q&A-t is tartottak. Másnap, azaz 15-én, kedvenceink a Today Showba kezdték a napot, ahol előadták az első single-t az új albumról. 16-án is mozgalmasan telt a napjuk, hiszen koncertet adtak a Le Poisson Rouge-ban, majd a Z100 és a Radio Disney stúdióban vendégeskedtek. A csajok az Alan Carr Show keretein belül láthattunk velük egy videót, melyben különböző nyelven beszélnek, például spanyolul és norvégul is. Ellátogattak még az MTVA-hoz is, ahol az új album mindkét kislemezét előadták, valamint a ‘Black Magic-‘et is és még egy pár perces interjúra is sor került, amiben többek között az új albumról és az Ariana Grande-vel induló turnéról beszéltek. Érdemes megnézni, mert ismét fantasztikusak voltak!

08-89.jpg 10-80.jpg CzqwlbjXUAAFMqS.jpg
CzuWtpGXUAAXC_S.jpg little-mix-shout-out-today.jpg CzuWtpGXUAAXC_S.jpg
IMG-20161216-WA0113.jpg IMG-20161216-WA0115.jpg IMG-20161216-WA0116.jpg
1-622.jpg 2-196.jpg 3-169.jpg
1-628.jpg



Megjelenések > 2016 > December 14 – SiriusXM Studio
Megjelenések > 2016 > December 15 – Today Show
Megjelenések > 2016 > December 16 – Koncert a Le Poisson Rouge-ban
Megjelenések > 2016 > December 16 – Z100 Studio
Megjelenések > 2016 > December 16 – Radio Disney

nov
21
2016
Európai turnédátumok, SB interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Európa  /  Hír  /  Interjú  /  Turné     ♥16

Sziasztok mixerek!

A mai napra remek híreket kaptunk, ugyanis kiderült, hogy a lányok hamarosan újra turnézni indulnak és jövőre is, ahogy idén, ellátogatnak Európába. Mint tudjátok én elmentem a lányok kölni dátumára is, aki nem olvasta az élménybeszámolómat az ide kattintva elolvashatja, és tervezem, hogy a bécsi dátumra is elmegyek, de nézzük is csak az -eddig- rövid listát, hol is lépnek fel a lányok.

  • 2017. május 24 – Berlin, Németország
  • 2017. május 25 – Düsseldorf, Németország
  • 2017. május 27 – Bécs, Ausztria
  • 2017. május 29 – Zürich, Svájc
  • 2017. május 30 – Milánó, Olaszország
  • 2017. május 31 – München, Némtország
  • 2017. június 02 – Antwerp, Belgium
  • 2017. június 03 – Amszterdam, Hollandia
  • 2017. június 05 – Koppenhága, Dánia
  • 2017. június 06 – Stockholm, Svédország
  • 2017. június 08 – Párizs, Franciaország

Ma pedig ahogy reméltem megjelent a ‘Sunday Brunch’-ból egy interjú, ahol a lányok többek között a karrierjük kezdetéről (X-Factoros évek), az édesanyjukról, a barátságukról és még sok másról beszélgettek.

nov
14
2016
Flaunt magazin fotósorozat
icon-pencil     katie     icon-folder     Flaunt Magazin  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Our World     ♥20

Szép napot kívánok!

Ma hajnalban egy újabb meglepetésben volt részünk, ugyanis felkerült az internetre a lányok legújabb fotósorozata, ami most a Flaunt Magazinhoz készült. A lányok gyönyörűen festenek a fotókon, egytől egyik fantasztikus fotó lett, 19 fotó került elő már most, ne felejtsétek el csekkolni, a holnapi nap folyamán remélhetőleg elhozom nektek az interjút is. Ezen kívül felkerült a galériába az ‘Our World’ könyv összes fotója, ami megtalálható benne, kiskori fotókkal együtt így összesen az albumban már 106 fotót találhattok meg. Felkerült a Youtube-ra a teljes Jonathan Ross interjú is, ami egész hosszú lett, több mint 12 perces. Egy rövid listában ismét összegyűjtöttem nektek mi fontosat is tudhattunk meg belőle.

  • A legegzotikusabb hely, ahol jártak Szingapúr és Japán volt. Az utóbbi elég ijesztő volt számukra mert éppen akkor volt földrengés, amikor ott jártak
  • Nehéz volt számukra megnyílni a könyvükben, de úgy érezték fontos, hogy tudják róluk ezeket is a rajongók
  • Lejátszottak a lányoknak egy korábbi videót, amiben különböző akcentusokban beszéltek és próbáltak rájönni, vajon annak idején mit is mondott Jesy

Tegnap pedig az X-Factorban léptek fel az öt döntőssel, akik a ‘Wings’ c. dalukkal nyitották a műsort, ezután pedig természetesen előadták új kislemezüket, a ‘SOTME’-t is. Valamint egy újabb interjú is előkerült, amiben ‘Ash’ interjúvolta meg kedvenceinket, ahol többek között beszéltek a héten megjelenő albumról, arról, hogy sosem kezdenének szóló karrierbe, mert magányos lenne, valamint arról is, hogy szerettek volna egy olyan dalt is, ami a bulikban is szóltak -utalva a Down & Dirty c. dalra- .

16~37~0.jpg 01~93~0.jpg 19~33~0.jpg
OurWorld11.png OurWorld58.png OurWorld63.png

Fotósorozatok > 2016 > Fault Magazin
Termékek > 2016 > ‘Our World’ könyv (2016)

33« ElsőELŐZŐ OLDAL......26...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »