Interview Magazin Jade-del Paste interjú Jade-del Ladygunn interjú Jade-del Megjelent JADE debütáló lemeze!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl
29
2024
‘AOMD’ termékek előrendelése
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Zene     ♥12

A napokban tette közzé Jade, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ fizikai változatai már előrendelhetőek! Ő érdekes mód utólag jelenteti meg, míg társainál a dal megjelenése előtt lehetett megvásárolni a kiadásokat. Perrie-hez hasonlóan, háromféle változatban tudjuk megrendelni tőle: CD, vinyl és kazetta formában.  A megjelenése szeptember 13., és akkor fogják el a postázást is megkezdeni. Leírták, hogy ha több változatban rendelitek meg egyszerre, akkor az esetleges csúszások miatt bevárják, míg minden megjelenik, és csak akkor küldik. A lenti linkre kattintva meg is vehetitek már most! Limitáltnak írják, szóval nem érdemes halogatni a döntést.

Megrendelem az ‘Angel Of My Dreams’ fizikai változatait!

Mindegyik változat két dalt tartalmaz: az eredetit és egy S.A.D verziót. Ez annyit jelent, hogy ‘Slow.Angelic.Dramatic‘. A hivatalos megjelenésig ezt valószínűleg nem fogjuk hallani. A nevével lehet Jade arra utal, hogy egy akusztik feldolgozását fogjuk megkapni.

Discordo-Jade-CD-InSitu2.png Discordo-Jade-VINYL-FRONT-InSitu_10.png Discordo-Jade-CASSETTE-InSitu_84.png

júl
26
2024
BTS és Live Piano Session videó
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Perrie  /  Tears     ♥17

Az utóbbi időben Leigh-Anne-ről van kevesebb hír, hisz jelenleg JADE és Perrie azok, akik kiadják dalaikat. Ő valószínűleg majd az év vége fele fog hallatni magáról többet. Mi már várjuk az ő új anyagát is, de egyelőre türelmesek vagyunk.

Egy hete debütált JADE, aki múlt pénteken adta ki ‘Angel Of My Dreams‘ dalát és annak videóklipjét. Panaszra oka nem lehet, mert a listákon nagyon jól teljesít, a Youtube-on pedig már 3,3 millió megtekintésnél jár! Tegnap délután jelentette be, hogy kiadja a klip BTS videóját, ami meg is történt ma. A több mint 6 perces felvételen betekinthetünk a kulisszák mögé, Jade is mond pár szót a klipről. Az első napon vették fel a karrierje elejét szimbolizáló jeleneteket, ekkor mutatkozik be ‘Szupersztár Jade‘ is (kék ruhás). A lakásán is forgattak, itt a videóban láthatjuk a LM díjakat a háttérben. A második napon a táncos jelenetekre tértek át, majd a harmadik napon a limuzinos részt vették fel.

Perrie sem tétlenkedik, megjelentetett egy live piano session verziót a ‘Tears’ c. dalához. Ő is tegnap közölte a követőivel, hogy ma kapunk tőle egy ilyen videót. Természetesen a dala ebben a verzióban is tökéletesen szól! Egy kisebb stúdióban vették fel, és látható benne a két vokalistája is.

júl
24
2024
Jade a Polyester magazin címlapján!
icon-pencil     katie     icon-folder     Címlap  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥15

Jade három éve nem adott ki semmit (A „Confetti” volt az utolsó Little Mix kislemez), ami nem túl hosszú idő, de a rajongók számára ez egy örökkévalóság volt. Hozzászoktak ahhoz, hogy néhány havonta jelentkezett valamivel, amit ő mindig így is tett.

„Korábban ez egy olyan jól olajozott gépezet volt, hogy nem is kellett gondolkodnom a folyamaton” – meséli most a Zoomon. Másnap van, és ő otthon van, egy pszichedelikus szövetet terít a falra maga mögött, haja lazán omlik le mindkét vállára, arca ragyogó és jól kialudt. „Tizenegy évig voltunk együtt. Szóval minden albumciklusnál tudtam, mire számíthatok. De ez a folyamat annyira más volt… Olyan sokáig voltam annyira kondicionálva arra, hogy a zene gyártásának nyomása alatt álljak, hogy tényleg újra kellett programoznom magam, hogy kevésbé kaotikus gondolkodásmóddal és kevesebb nyomással létezzek.”

Miután a Little Mix feloszlott, Jade zsákutcába került. Akkor már a húszas évei végén járt, de sosem volt magára hagyva.

„Emlékszem, amikor bementem a lakásomba, leültem, megnéztem a naplómat, és az egész felnőtt életemben először fordult elő, hogy nem volt benne semmi. Azt gondoltam, hogy most mit csináljak? Mit csináljak az életemmel? Tudtam, hogy a mentális összeomlás  küszöbén állok.”

Azonnal elutazott Budapestre, próbálta magát lefoglalni barátokkal, tervekkel és a barátjával.

„Tudtam, hogy ha túl sokáig ülök le, és feldolgozom a történteket, akkor az örvény még jobban lerántott volna. Volt terápiám, meg minden, de… ha belegondolsz, hogy 18 éves koromtól egészen addig a pontig az egész életem menetrendszerű volt. Mindig volt egy éves naptárunk. Az, hogy ez már nem volt meg, nagyon ijesztő volt. De amint túltettem magam rajta, úgy éreztem, hogy ez nagyon izgalmas. Most már én írom a naplómat.”

pxjtxyvn_5.jpg pxjtxyvn_8.jpg pxjtxyvn_15.jpg pxjtxyvn_10.jpg

Tovább olvasom »

júl
23
2024
Új képek a klipforgatásokról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Perrie  /  Tears  /  Videóklip     ♥19

Az elmúlt napokban folyamatosan jelentek meg képek a két legutóbbi szóló klip forgatásáról. A sort kezdeném Jade-el, aki múlt hét pénteken debütált. A karrierjének alakulását összefoglaló kisfilmje az ‘Angel Of My Dreams‘ c. dalához remekül teljesít a Youtube-on, már több mint 2,4 millió megtekintésnél jár! Azóta ő maga is megosztott pár képet a forgatásról, de párja, Jordan is így tett, illetve maga a rendező is! Érdemes megnézni őket, most már mindegyik karakteréről és szettjéről kaptunk fotókat!

Snapinsta_app_452147617_375520805557495_1910215323254608374_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_452468419_1196212748394287_5836755333027710196_n_1080.jpg Snapinsta_app_452164482_8794103213939527_8852502849758776951_n_1080.jpg Snapinsta_app_452640510_913280447509053_8354030041827341948_n_1080.jpg
Perrie második kislemeze sajnos nem produkált ilyen jó eredményeket, elmaradt a várttól. Hiába remek dal a ‘Tears’, valahogy nem nyerte el a rajongók tetszését. A hivatalos klip már közel 600 ezer megtekintésnél jár, az elmúlt pár napban egy kicsit megindult a nézettsége. Ha tehetitek, mindkettő videót nézzétek meg minden nap! Visszatérve a dalra… Perrie HQ csapata osztott meg velünk újabb fotókat a klip forgatásáról. Az arany, a virágos és a piros szettben látható a képeken (piros a kedvencem tőle).

GTAzfjPXsAAECSh.jpeg GTAzjKlXYAAccvk.jpeg GTAzfjPWIAEuEy7.jpeg

júl
20
2024
Debütált JADE!
icon-pencil     katie     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Hír  /  Jade  /  Kislemez     ♥18

Sziasztok!

Először egy kis közérdekű kitekintéssel kezdenék egy nagyon izgalmas hír előtt, ugyanis már 1 év telt el, hogy én nem írtam ki hírt, de úgy éreztem, hogy kis idő kell nekem, de nem tudok szó nélkül elmenni Eve fantasztikus munkája mellett, aki előtt emelem kalapomat, hiszen nélküle már nem lenne LM.HU az biztos, szóval itt is szeretném neked megköszönni, hogy ilyen szorgalmasan, erőt meghazudtolva hoztad a híreket a lányokról. De most én is visszatérek mellé és hozzátok és ennek egy nagyon pici köze van az én titkolt kedvencem debütálásához.

Ugyanis Jade kiadta első kislemezét szóló előadóként az ‘Angol My Dreams’-et!  Amikor megkérték, hogy három szóban írja le az ‘Angel Of My Dreams’ klipjét, Jade csak annyit mondott: „Egy kib-szott film”. Az „AOMD” klipjét az ikonikus filmek, Az ötödik elem, a Showgirls és a Fekete hattyú ihlette, és a rongyokból a gazdagságig tartó konceptuális történet, melyben Jade 11 különböző megjelenésben látható, melyek a sztárságig vezető útját tükrözik.

JADE debütáló klipjét Aube Perrie rendezte, aki már dolgozott a ‘Music for a Sushi Restaurant’ és a ‘Satellite’ című dalokon Harry Stylesnak, a ‘Thot Sh*t’ című dalon Megan Thee Stallionnak és a ‘Starburster’ című dalon Fontaines D.C.-nek.

Jade a Capitalnak elmondta, hogy a dal a zeneiparral való szeretet-gyűlölet kapcsolatáról szól: „Van egy kis mondanivalóm erről, a jóról és a rosszról” – árulta el.

Ám nemcsak a dal debütált, de a klip is tegnap, ami tényleg egy filmhez hasonlít. Minivdeókat vágtak be a ‘kicsi’ Jade-ről, sőt még az X-Factor meghallgatásáról is. A bulvár szerint Simon Cowell-re céloz a dalban, ám ezt nem erősítette meg. Érdekesség, hogy van egy pillanat a klipben, amikor Jade megszúrja az ujját, és vérrel írja alá a szerződést, mielőtt gyűrűt húz a jegyesujjára – ez egy beleegyezés a zeneipar kötelességére.

Angel Of My Dreams dalszöveg

Elhoztam a klip kivágott képeit, de jelentek meg új képek a promózásához és a klip forgatásáról, illetve megnyitott a hivatalos webshop oldala, ahol megvásárolhatjátok az eddig megjelent termékeket, amik között vannak pólók, trikó, pulcsi, matrica, de még poszter is.

GSzXeRAW0AELQol.jpeg 01_-Lead-DSP-image-Fullf1-1.jpg GS30h2AWgAAN8Qy.jpeg angel.png
Screenshot_2024-07-18_at_17_47_36.png GS1kythWYAAZU7j.jpeg GSsRiV8XIAApr3L.jpeg GS3nwwzXsAAfpSm.jpeg
JADE003A-TSWHI.png JADE006A-POSTERV1-A2.png JADE004A-LSBLK.png  JADE008A-STICKERSET.png
vlcsnap-00058~22.png vlcsnap-00154~21.png vlcsnap-00399~19.png vlcsnap-00543~18.png

júl
16
2024
Pénteken ‘AOMD’ klippremier!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Videóklip     ♥18

Vasárnap délután tettek közzé egy videót Jade oldalain, hogy másnapra bejelentés várható tőlük! Eléggé türelmetlenek voltak tegnap emiatt a rajongói, hiszen elhúzták egy kicsit az egészet. Végül a nap második felében közölték, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ klippremierje is egy napon lesz a dal megjelenésével! Azaz pénteken, július 19-én már láthatjuk is a végeredményt, egészen pontosan 11 órakor (magyar idő szerint). Naptárakba beírni, ne felejtsétek!

Angel Of My Dreams klippremier: július 19. 11 óra!

Magáról a klipről annyit kell tudni, hogy a ‘Fekete Hattyú‘ és az ‘Ötödik Elem‘ c. filmek adtak hozzá ihletet többek közt. Jade elmondása szerint 11 szettet láthatunk majd tőle, eddig négyről hullt le a lepel a megjelent forgatási képek alapján. A galériában eléritek már ezeket, érdemes mindet megnézni! A klip biztos ‘vad’ lesz az énekesnőt ismerve. Egy névtelen forrás azt nyilatkozta, hogy teljesen eltér a Little Mix által megszokottól.

Snapinsta_app_449878981_826203132949490_4047345880698555226_n_1080~0.jpg GSJGjQWWMAAKCGp.jpeg Snapinsta_app_450866531_1175166770388046_354683299586930973_n_1080~0.jpg GSXgjY4XUAA_92o.jpeg

44« ElsőELŐZŐ OLDAL...14...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »