Jade Harper’s Bazaar interjúja Leigh-Anne a Glamour Awards-on Hot Press interjú Perrie-vel Leigh-Anne a SCD műsorban
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20 - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025-re nincs megerősített fellépés!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
25
2019
R1 Teen Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     6.album  /  BBC Radio 1 Teen Awards  /  Fotósorozat  /  Jade  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥18

Tegnap került megrendezésre Londonban a BBC Radio 1 Teen Awards! A díjátadó azért is fontos volt, mert a Little Mix jelölést kapott a „Legjobb Együttes” kategóriában. Várható is volt, hogy megjelennek a vörös szőnyegen, ám ezzel okoztak meglepetést. Csak Jade és Perrie ment el a gálára, akik egységesen, csodálatos fekete szettben jelentek meg. Kivételesen egyszerűbb darabokat választottak, de mindketten csinosak voltak. A vörös szőnyegen egymás kezét fogva pózoltak a fotósoknak, és válaszoltak is a riporterek kérdéseire. Jade elárulta, hogy a héten újra stúdiózni kezdenek, hiszen nem várathat sokáig az #LM6! Ezután elfoglalták helyüket a belső résznél, és várták a műsort. A Little Mix bezsebelhette legújabb díját, hiszen sikerült győzedelmeskedniük a kategóriájukban! Ezt az Instagram oldalukon közölték a rajongóikkal, ahol boldogan pózoltak a díjjal! A műsor színfalai mögött egy fotósorozat is készült kettejükről, összesen négy képet találtok a galériában!

„Jövő héten visszatérünk a stúdióba, hogy elkezdjük felvenni a legújabb albumunkat, nem várhatunk tovább. Hallottunk pletykákat, hogy nem csinálunk többet (albumot), ez abszolút szemétség. Nyolc éve tart ez már. Annyira unalmas.” – mondta Jade. „Az elmúlt években mindig pletykáltak rólunk. De ez ezzel jár, ha az ember lánybandában szerepel. Azt hiszik, hogy a lányok nem jöhetnek ki jól egymással.” – tette hozzá Perrie. „Szó szerint soha nem harcolunk egymással. Nagyon unalmasak tudunk lenni! ” – fejezte be Jade.

gettyimages-1189766583-2048x2048.jpg gettyimages-1189766619-2048x2048.jpg gettyimages-1189811790-2048x2048.jpg gettyimages-1189758881-2048x2048.jpg
X03sm0I7na8.jpg -fM8NtwOsTE.jpg Jc_GzGdRDuA.jpg CDLw6kBI7kI.jpg

Megjelenések > 2019 > November 24. – Jade és Perrie a R1 Teen Awardson, London
Fotósorozatok > 2019 > R1 Teen Awards portrék

nov
2
2019
A Red Door bár bemutatóján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥14

Nemrégiben kelt szárnyra az a pletyka, miszerint Jade nyit egy Red Door bárt South Shields-ben. Ez elég hamar meg is lett erősítve, ugyanis amikor Newcastleben koncerteztek, az egyik este volt a bár bemutató partija. Ezen maga az új bártulaj, Jade is jelen volt, de vele tartott Perrie és Leigh-Anne is! A Red Door cég jelen van Liverpoolban és Chesterben is. A bár hivatalosan ma nyit, azaz már este is bulizhatnak ott az emberek. Azt nem garantálják, hogy a Little Mix üdvöskéje minden alkalommal ott lesz, de ha épp South Shields-ben tartózkodik, akkor tuti bemegy majd.

Büszke vagyok arra, hogy South Shields-ből származom. Szeretem a szülővárosom, és mindenképp a helyi gazdaságba akartam belefektetni. South Shields egyedülálló hely,sok mindent kínál és támogatni akartam ezt. Mindig visszajárok ide, és igyekszem a lehető legtöbb időt a családommal és a barátaimmal tölteni. Akartam ide valamit, ami felrázza egy kicsit a közösséget és a várost. A Red Door-nak van már bárja Chesterben és Liverpoolban is, és egyértelmű volt, hogy itt is megállná a helyét.

001~29.jpg 002~28.jpg  

Megjelenések > 2019 > Október 26 – Jade, Perrie és Leigh-Anne a Red Door bár bemutatóján, South Shields

okt
28
2019
Jade a RuPaul’s Drag Race-ben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés  /  RuPaul's Drag Race     ♥14

Pár hónapja derült ki, hogy Jade szerepelni fog a RuPaul’s Drag Race egyik adásában. Akkor el is árulták, hogy mint zsűritag lesz jelen. A különleges adásban csapatok fogják megmérettetni magukat, és hát ehhez a feladathoz nem is találhattak volna nála jobb embert az értékelésre! Jade rajong RuPaul-ért és a műsoráért, így örömmel mondott igent a felkérésre. Ezt az epizódot csütörtökön fogják leadni a BBC-n Angliában, és az első fotók már meg is jelentek belőle!

EH-RDZAXUAE0HmQ.jpg EH-RD2dWoAMEqU-.jpg EH-RGD6WwAAL4Fl.jpg 

Megjelenések > 2019 > Október 31. – Jade a RuPaul’s Drag Race-ben

Szeretnék reagálni katie bejegyzésére, ami számomra nagyon szomorú. 2018 februárja óta szerkesztek vele, és nagyon örültem, hogy erre a kis időre is együtt dolgozhattunk. Ott voltam mellette, amikor lemondták a bécsi koncertet, és belül én is megtörtem. Nem kicsit, nagyon! Február óta vártam azt a pillanatot, hogy bejuthassak és lássam a lányokat élőben, és ez sajnos nem jött össze. Bár ő egész úton hazafelé mondogatta, hogy milyen jól viselem, nem így volt. Nem fogtam fel először az egészet, azt hittem ez valami rossz álom,és ezért nem törtek elő az érzéseim. De ez most mindegy is… A lényeg, hogy hihetetlenül hálás vagyok azért, hogy megismerhettem őt, mert hát a „kapcsolatunk” nehézkesen indult, de szerencsére jól folytatódott. Mindig is felnéztem rá, mert egy kiemelkedően jó szerkesztőről beszélünk. Nagyon remélem, hogy előbb vagy utóbb, de visszatér a kedve az oldalhoz, és a Little Mix újra belopja magát a szívébe. Én megígérhetem nektek, hogy azon leszek minden erőmmel, hogy az oldal ugyanolyan színvonalason működjön tovább, mint ahogy katie szerkesztette!

okt
3
2019
Jade a Galore címlapján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Galore  /  Interjú  /  Jade  /  Magazin     ♥20

Az a megtiszteltetés érte Jade-t, hogy a Galore magazin címlapján szerepelhet! Ez az első önálló borítója, Perrie és Leigh-Anne után ő a 3. a csapatból, akit felkereste valamelyik újság. Kíváncsian várom, hogy Jesy mikor fog szerepelni egy borítón. De visszatérve Jade-re, csodálatos fotókat készített róla Magnus Hastings, akivel már év elején is dolgozott a „Gay Face” projekten. A fotósorozatból jó néhány kép megjelent szerencsénkre, ráadásul a címlapot is megtaláljátok a galériában. Az interjút pedig lent eléritek!

JadeThirlwallGaloreCover_s.jpg   
2~2.jpg 4~6.jpg 6~3.jpg 9~0.jpg

Magazinok > 2019 > Galore (Anglia) – ősz
Fotósorozatok > 2019 > Galore (Jade)

Tovább olvasom »

aug
11
2019
BBC Radio 1 Life Hacks podcast
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Jade     ♥14

Jade tegnap közölte a követőikkel, hogy ma megjelenik egy podcast, amit a BBC Radio 1 „Life Hacks” c. műsorához készítettek vele. Ebben egy személyes, régebbi problémájáról beszél őszintén, ez pedig az anorexia. Sajnos nagyon sokan küzdenek vele, kedvencünk 13 évesen harcolt ellene. A kiváltó ok szeretett nagypapája halála volt, ami annyira megviselte, hogy eluralkodott rajta a betegség. A több, mint 30 perces hangfelvételen az elején ismerteti a saját történetét, hogy mi is vezetett neki az anorexiához, és hogyan sikerült legyőznie. Később a kórházban tett látogatás során készült beszélgetéseket hallhatjuk.

Ez év elején részt vettem a BBC podcastjának felvételén, ahol egy igen kényes témáról beszélgettünk – anorexia. Lehetőségem nyílott, hogy a Riverdale Grange kórházat meglátogassam Sheffieldben, hogy találkozzam pár beteggel, meghallgassam a történetüket és elmeséljem nekik az enyémet. Megtiszteltetés volt számomra, hogy találkozhattam velük, remélem, hogy a sztorimmal segíthettem nekik, illetve azoknak is, akik meghallgatják a podcastot, és ezáltal jobban megértik az anorexiát és rájönnek, hogy igenis van kiút belőle. A podcast holnap jelenik meg a BBC Soundson. Köszönöm azoknak a fiatal bátor nőknek, akik megosztották velünk a történetüket – mindannyian csodálatosak vagytok,remélem pozitív hatással lesz mindenkire. Jade

Valamilyen okból kifolyólag a hangfájlt nem jelzi ki, ha beillesztem a bejegyzésbe, de ezen a linken meg tudjátok hallgatni!

júl
20
2019
Jade és Jed szakítottak
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Jed Elliott     ♥9

Egy ideje „rettegésben” tartotta a rajongókat az a hír, miszerint Jade és Jed útjai különváltak. Egy közeli ismerős szivárogtatta ki a pletykát, amit az internet azonnal felkapott. Egyikőjük sem reagált ezekre a hírekre, talonban hagyva ezzel a rajongóikat, főleg a Jaded fanokat. Egészen tegnapig kellett erre várni, amikor megjelent Zack Campbell interjúja Jade-l és Leigh-Anne-l. A férfi megkérdezte tőle, hogy kapcsolatban él-e, amire „nem” volt a válasza. Úgy tűnik, hogy egész jól viseli a dolgot, azonban Jed egyelőre nem nyilatkozott, ő is a munkába temetkezett.

A két fiatal még 2015-ben ismerkedett meg, amikor Jesy még Jake Roche zenésszel járt együtt. A fiú mutatta be őket egymásnak, és hamar rájöttek, hogy többet éreznek a másik iránt. Kapcsolatuk remekül indult, sokszor mutatkoztak együtt. Szinte rajongtak egymásért, többször nyaraltak is együtt. Még úgy is boldogok voltak, hogy Jed-et a The Struts zenekar teljesen lefoglalta a hétköznapokban. Volt, hogy hónapokig nem is tudtak találkozni. Mindezek ellenére évekig kitartottak egymás mellett, ezért is lepte meg a rajongókat a szakítás híre. A sűrű beosztásukra hivatkoztak. Reméljük mindketten megtalálják a boldogságot az életükben! #ripJaded

46« ElsőELŐZŐ OLDAL......33...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »