| Egy ideje „rettegésben” tartotta a rajongókat az a hír, miszerint Jade és Jed útjai különváltak. Egy közeli ismerős szivárogtatta ki a pletykát, amit az internet azonnal felkapott. Egyikőjük sem reagált ezekre a hírekre, talonban hagyva ezzel a rajongóikat, főleg a Jaded fanokat. Egészen tegnapig kellett erre várni, amikor megjelent Zack Campbell interjúja Jade-l és Leigh-Anne-l. A férfi megkérdezte tőle, hogy kapcsolatban él-e, amire „nem” volt a válasza. Úgy tűnik, hogy egész jól viseli a dolgot, azonban Jed egyelőre nem nyilatkozott, ő is a munkába temetkezett. A két fiatal még 2015-ben ismerkedett meg, amikor Jesy még Jake Roche zenésszel járt együtt. A fiú mutatta be őket egymásnak, és hamar rájöttek, hogy többet éreznek a másik iránt. Kapcsolatuk remekül indult, sokszor mutatkoztak együtt. Szinte rajongtak egymásért, többször nyaraltak is együtt. Még úgy is boldogok voltak, hogy Jed-et a The Struts zenekar teljesen lefoglalta a hétköznapokban. Volt, hogy hónapokig nem is tudtak találkozni. Mindezek ellenére évekig kitartottak egymás mellett, ezért is lepte meg a rajongókat a szakítás híre. A sűrű beosztásukra hivatkoztak. Reméljük mindketten megtalálják a boldogságot az életükben! #ripJaded | ||
| Katie tegnap beszámolt arról, hogy kedd este Jade a The Struts-al lépett fel Los Angelesben. Azóta újabb, jobb minőségű képek jelentek meg. A csapattal „Bang A Gong (Get It On)” c. dalt adták elő közösen, ami egy T.Rex feldolgozás. Kedvencünk egy kicsit kilépett komfortzónájából, és teljesen más stílusban mutathatta meg tudását.
| ||
| Sziasztok mixerek! Szuper hírrel jöttem hozzátok, ugyanis tegnap este a The Struts los angelesi fellépésén exkluzív vendéget avathattak fel, ugyanis Jade (Jed kedvese, a TS basszusgitárosa) csatlakozott hozzájuk a színpadon. Erről természetesen már jelent meg 7 fotó, amit elhoztam nektek, remek minőségű videó még nem jelent meg, de pár Twitter videót csatoltam róla. Szerintem remekül áll Jade-nek ez a műfaj is, jó hogy kipróbálta ezt is, én még kíváncsian várom, hátha a későbbiekben még több meglepetés vár ránk (?). Nézzétek meg ti is, amint lesz jobb minőségben videó és még több kép, hozni fogjuk! Megjelenések > 2018 > Május 29 – Jade a The Struts színpadán Los Angelesben | ||
| Sziasztok Mixerek! Mostanában alig akad hírünk a Little Mix-ről, ennek oka legfőképpen az, hogy megkezdődötek az 5. albumuk munkálatai. Az kiderült Jade által, hogy az első dalt már sikerült rögzíteniük is, ami szuper. Reméljük hamarosan hallhatunk pár aprócska részletet a mesterműről. A fent említett okok miatt vannak eltűnve a csajok, de Jade kivételesen kimozdul olykor-olykor. Így tett kedden este is, amikor párjával, Jed-el ellátogattak a Witches of Oz előadásra. A színdarab után fotózkodtak is a szereplőkkel, erről két képet posztoltak ki a Wicked hivatalos Twitter fiókjára.
| ||
| Jade és Jed Elliott alig töltöttek külön időt mióta elkezdtek randizni 6 hónappal ezelőtt, de most úgy tűnik ennek vége és szembetalálták magukat az első nagy próbájukon, hiszen Jed és a bandája, a The Struts turnézni indul. Erről Jed nyilatkozott a The Sun-nak.
| ||
| A lányok most kicsit pihennek, hiszen mozgalmas hónapok állnak mögöttük, a turné mellett videóklipet is forgattak, valamint közelgő 4. lemezükön is elkezdtek már dolgozni. Ahogy már beszámoltam róla, Perrie Spanyolországban nyaral, Leigh a családja között tölti a napokat, Jesy pedig tegnap este Essexben bulizott egy nagyon dögös ruhában a Club 195-ben. Jade pedig ismét Amerikában van szerelmével Jed-del, és tegnap egy szerencsés rajongóval találkoztak, 3 rajongófotót hoztam erről és 4 lesifotót. ui: ma hajnalban Németországba utazok és 1,5 hétig ott leszek, a híreket hozom, de ha kis csúszás lesz, kérlek nézzétek el, mindent meg fogok tenni, hogy minél hamarabb értesüljetek az újdonságokról, még a nyaralásom közben is! Megjelenések > 2016 > Július 16 – Jesy a a Club 195-ben Essexben | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








