A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug 14, 2019
Elmaradt augusztusi paparazzi fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥22

Augusztus eléggé csendesen telik, ami a lányokat illeti. Azt már tudjuk, hogy pár napja hivatalosan is megkezdődött az LM5 turné próbája, főleg a táncosok számára. De még mielőtt belevágtak volna az egészbe, egy kicsit pihentek. Leigh-Anne Barcelonába utazott a barátaival, ráadásul 4-én még a strandon is kiszúrták őt a paparazzik. Nem is volt őt nehéz, mivel a saját márkájú bikinijét viselte, a hajába pedig zöldes színű fonatok kerültek. Több, mint 100 képet találtok róla a galériában.

image13~55.jpg image20~45.jpg image111~2.jpg image103~4.jpg

Perrie 8-án Alex társaságában tartózkodott Cheshire-ben. Betértek egy étterembe is, ahova kivételesen nem kettesben mentek, elkísérte őket pár ismerősük is. Perrie erre az alkalomra egy hosszú farmer ruhát választott, ami alá vett egy hosszú ujjas felsőt is.

kG01uaktQfA.jpg 2UHjg7BCURE.jpg 4IF5j3h1kNI.jpg 0QO6FzWGpfc.jpg

Másnap már szerelme meccsére látogatott el, ugyanis a Liverpool a Norwich csapatát fogadta az Anfield-en. Sajnos Alex csak a cserepadon ülhetett, kivételesen nem kapott lehetőséget, hogy játsszon. A Pool ennek ellenére is nyert, 4:1 lett a meccs vége. Perrie nagyon csinos szettben jelent meg, és egy rajongó szúrta ki őt a pálya szélén.

_eysl_66644827_2185386065035385_8836504088359342332_n.jpg _eysl_66687093_465204910698429_3802113947089508700_n.jpg _eysl_66621015_151197592639738_8735833541611362844_n.jpg 

 

aug 3, 2019
In’A’Seashell a Pure London Fashion Show-n
icon-pencil     Eve     icon-folder     IN’A’SEASHELL  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥19

Leigh-Anne és barátnője, Gabrielle Urquhart közösen álmodták meg az In’A’Seashell márkát, amit 1,5 év alatt meg is valósítottak. A rajongók és a hírességek is elégedettek a termékeikkel, egyre többen választják ezeket a bikiniket. Így nem csoda, hogy bemutatkozhattak a Pure London Fashion Show kiállításán. Egy nagyobb standot kaptak, ahol mindenki megcsodálhatta a termékeiket. Ez óriási megtiszteltetés volt mindkettejük számára, főleg, hogy alig pár hónapja érhető el a kollekciójuk. Gratulálunk nekik!

image1~104.jpg image2~96.jpg image3~91.jpg image6~75.jpg

jún 11, 2019
Eat In with Little Mix – 4.epizód
icon-pencil     Eve     icon-folder     Eat In with Little Mix  /  Leigh-Anne     ♥21

Tegnap este befejeződött az „Eat In with Little Mix„, utoljára Leigh-Anne látta vendégül barátnőit. Már az elején kiderülhetett számunkra, hogy ő mozog a legotthonosabban a konyhában a többiek közül. Segítőnek a családja egy barátját kérte fel, akinek nem sok dolga volt mellette. Mikor elkészült, meg is érkeztek a lányok, akiket zenével és welcome drinkkel várt. Igen ízletes és gusztusos menüvel lepte meg őket, aminek nagyon örültek is. Két fogás közt végig is vezette a házában a lányokat, akik teljesen el voltak ájulva a gyönyörűséges otthonától. Valljuk be, mi is irigykedtünk rá a képernyők előtt. Meglepetésnek három táncoslány érkezett, akik pár lépést is tanítottak nekik. Ezután került sor a pontozásra, ami újból viccesre sikeredett. Leigh kutyusa, Harvey az értékelésnél épp a lányok mellett aludt, folyamatosan horkolt, Jesy-nél pedig két pukit is eleresztett. Jesy ennek ellenére hozta a formáját, újra 100 pontokat adott, így Leigh-Anne lett az „Eat In with Little Mix” győztese 515 ponttal. Itt Jade meg is jegyezte neki, hogy ő miért csak 10 pontokat kapott, míg a többiek 100-akat. Nekem hiányozni fognak ezek a hétfők, remélem hamarosan jelentkeznek ehhez hasonló tartalommal.

Leigh-Anne : 515 pont

Perrie: 484 pont

Jade: 103 pont

Jesy: 77

jún 9, 2019
Leigh-Anne Míkonoszon
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥19

Leigh-Anne a görögországi Míkonosz szigetén piheni ki az elmúlt hónapokat szerelmével és barátaikkal. Láthattuk már, hogy béreltek egy jachtot, sétáltak és autókáztak a szigeten, tegnap pedig a strandolás mellett döntöttek. A fotósok persze kiszúrták őket, pont megérkeztek a helyükre, a gyönyörű énekesnő pedig egy cigánykereket is vetett. Természetesen most is az In’a’seashell kollekciójából választott fürdőruhát, az Effortless nevűt. 25 jó minőségű fotót találhattok róla a galériánkban!

image7~65.jpg image6~71.jpg image10~58.jpg image17~43.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 08 – Leigh-Anne a strandon, Míkonosz, Görögország

jún 8, 2019
Újabb nyaralásos képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥33

Korábban beszámoltam már arról, hogy Perrie és Leigh-Anne is nyaral a párjukkal és barátaikkal. Most kiderült, hogy Jesy sem ül otthon, hanem Chris-el együtt Barcelonába utaztak el. A párost akkor kapták lencsevégre, amikor a parton beültek ebédelni, utána elmentek egy fagyira, majd leültek és nézelődtek. Jesy egy Calvin Klein topban és egy magasított derekú farmerben volt látható, igencsak kevés sminkkel. Úgy néz ki, valóban rápihennek a Bounce Back promójára.

mOppcSMt9hU.jpg 53jRP65WZYQ.jpg sITE5OirBaE.jpg 4qyKY11JsuU.jpg
Aznap Perrie és a társasága sem unatkozott, ők Ibizán élvezik a napsütést. Úgy döntöttek, hogy kis időre mellőzik a jachtot, és elmentek sétálni egyet. Erre az alkalomra szerintem Perrie nagyon csinos szettet választott, egyszerűen tökéletesen állt neki. Sajnos róluk igen kevés fotó jelent meg.

3XQAJiMAAlE.jpg tZNYNkThYqc.jpg 109965975_002.jpg 3nqI1suwbOM.jpg
Leigh-Anne-ék is pont aznap jelentek meg Míkonoszon, hogy kicsit körbejárják a szigetet. A lesifotósok persze itt sem veszítették őket egy percre sem szem elől. Ő a saját kollekciójából választott magának bikinit, ebben jelent meg, plusz egy fehér rövidnadrágot vett még fel.

bgTnEjmI4GM.jpg bKuDinmZic4.jpg LVZhc_nj07E.jpg k4xKq30kfqw.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Jesy és Chris Barcelonában, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Perrie a barátaival Ibizán, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Leigh-Anne a barátaival Míkonoszon, Görögország

jún 6, 2019
Perrie és Leigh-Anne nyaralása
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥29

A sok munka után mindegyik lányra ráfér egy kis pihenés, mielőtt belevágnának az LM5 turnéba, illetve a Bounce Back promótálásába. Perrie és párja, Alex Spanyolországba utazott pár barátjukkal, hogy lazítsanak kicsit a nehéz hónapok után. A fiúra és csapatára, a Liverpoolra nagy nyomás nehezedett, ott volt a Premier League és a Bajnokok Ligája hajtás is, szóval megérdemelt a pihenés mindegyikőjüknek. Idén Spanyolországot választották, béreltek egy jachtot, és élvezték a napozást, a fürdőzést és a vízi sportokat is. Erről érkeztek most gyengébb minőségű lesifotók. A bikinijét Leigh-Anne In’a’seashell kollekciójából választotta ki.

NA1YgpShOfU.jpg SO6TbbRP2rY.jpg JwJg9stvoGU.jpg lIYniQW6tCY.jpg
Tavaly a szőkeség kétszer is járt Míkonoszon, csakúgy, mint Leigh-Anne, aki viszont úgy döntött, idén is elutazik oda. Andre, Gabrielle és pár barátjuk társaságában szúrták ki őt a lesifotósok. Ők is béreltek egy jachtot, és élvezték a napjukat. Sajnos nagyon rossz minőségű és kicsi felbontású képeket kaptunk róluk.

D8WO-fWXkAEteam.jpg D8WOD_YWsAAqsYU.jpg D8WOD_YXUAA10QD.jpg D8WOD_ZWkAMlhly.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 05 – Perrie a barátaival egy jachton, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 04 – Leigh-Anne a barátaival egy jachton, Míkonosz, Görögország

53« ElsőELŐZŐ OLDAL......41...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »