A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr 3, 2017
Képek Amerikából
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Megjelenés     ♥22

Szép napot!

A lányok már Amerikában vannak január 31 óta, azóta pedig csak úgy pörögnek körülöttük az események, hiszen ma már meg is kezdődik a turné, ahol előzenekarként lépnek fel Ariana Grande Dangerous Woman turnéján és az első állomás Phoenix-ben van. Most viszont folytassuk is a hírekkel és a képekkel.

A hónap első napján, szerdán a ‘Radio Disney’-be és a ‘KIIS FM’-be látogattak el Los Angelesben, erről nem sok fotó került elő, de ezt természetesen fel is töltöttem nektek. Tegnap pedig a ‘Zach Sang Show’-ba, erről viszont csak egy fotó került elő. Ezen kívül 2 fotósorozat került elő, az egyik Amerikában készült a ‘102.7 Kiis FM’ által, a másik tavalyi és a ‘WWD’ által készültek. Csekkoljátok!

1~805.jpg 1~806.jpg 2~247~0.jpg
3~111~0.jpg 08~100.jpg 03~146.jpg
C3wOwSnVYAA1nkw.jpg
C3qMnTNWMAEiCKs.jpg C3qPKwNWMAA4zRI.jpg C3qMoSzWQAAou1v.jpg
02~148.jpg 01~152.jpg

Megjelenések > 2017 > Február 01 – Radio Disney
Megjelenések > 2017 > Február 01 – KIIS FM Los Angelesben
Megjelenések > 2017 > Február 02 – Zach Sang Show
Fotósorozatok > 2017 > 102.7 Kiis FM
Fotósorozatok > 2016 > WWD

dec 26, 2016
Hírek pótlása 1
icon-pencil     katie     icon-folder     Amerika  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥22

Szép estét mixerek!

Először is, szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, másodszor pedig megemlíteném, hogy besegítek a drága katiemnek a lapba, amíg szüksége van rám. Amúgy én Rose lennék. Elkezdjük a hírek pótlását, itt is lennék az első adaggal, érdemes visszanézni később is. Na de lássunk is neki! A lányok, két héttel ezelőtt New Yorkba utaztak, hogy ott is népszerűsítsék legújabb albumukat, a Glory Dayst. December 14-én, ellátogattak a SiriusXM Stúdióba,ahol többek között, egy 20 perces Q&A-t is tartottak. Másnap, azaz 15-én, kedvenceink a Today Showba kezdték a napot, ahol előadták az első single-t az új albumról. 16-án is mozgalmasan telt a napjuk, hiszen koncertet adtak a Le Poisson Rouge-ban, majd a Z100 és a Radio Disney stúdióban vendégeskedtek. A csajok az Alan Carr Show keretein belül láthattunk velük egy videót, melyben különböző nyelven beszélnek, például spanyolul és norvégul is. Ellátogattak még az MTVA-hoz is, ahol az új album mindkét kislemezét előadták, valamint a ‘Black Magic-‘et is és még egy pár perces interjúra is sor került, amiben többek között az új albumról és az Ariana Grande-vel induló turnéról beszéltek. Érdemes megnézni, mert ismét fantasztikusak voltak!

08-89.jpg 10-80.jpg CzqwlbjXUAAFMqS.jpg
CzuWtpGXUAAXC_S.jpg little-mix-shout-out-today.jpg CzuWtpGXUAAXC_S.jpg
IMG-20161216-WA0113.jpg IMG-20161216-WA0115.jpg IMG-20161216-WA0116.jpg
1-622.jpg 2-196.jpg 3-169.jpg
1-628.jpg



Megjelenések > 2016 > December 14 – SiriusXM Studio
Megjelenések > 2016 > December 15 – Today Show
Megjelenések > 2016 > December 16 – Koncert a Le Poisson Rouge-ban
Megjelenések > 2016 > December 16 – Z100 Studio
Megjelenések > 2016 > December 16 – Radio Disney

dec 14, 2016
Vasárnapi X Factor, New Yorkban!
icon-pencil     katie     icon-folder     Amerika  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  X-Factor     ♥30

Szép estét mixerek!

A lányok napjai ismét mozgalmasak lettek, nagyon kis késéssel, de megérkeztem a vasárnapi fotókkal, videóval. Mint már írtam a lányok felléptek a brit X Factorban a ‘Touch’ és az ‘Oops’ dalukkal, amiben közre működött velük élőben Charlie Puth is és szerintem az egyik legjobb fellépésük volt! Én imádtam, nektek hogy tetszett? A képek mellett természetesen a videót is elhoztam. A fellépés után pedig Jade és Leigh a Tape klubba látogattak és a távozásról elég sok, 74 lesifotót találhattok erről. A mai nap pedig újra ellátogattak Amerikába, azon belül is New Yorkba és részt vettek a ‘Music Choice‘ eseményen, amiről már meg is hoztam az első fotókat.

01~134.jpg 04~120.jpg 08~86.jpg
04~121.jpg 18~51~0.jpg 30~30~0.jpg

Megjelenések > 2016 > December 11 – X Factor
Paparazzi fotók > 2016 > December 11 – Leigh-Anne és Jade távoznak a Tape klubból
Megjelenések > 2016 > December 14 – Music Choice

nov 27, 2016
Hírek, képek ~ 11.25. – 11.26.
icon-pencil     katie     icon-folder     Megjelenés  /  Svájc     ♥17

Folytatnám is a hír összefoglalót 25-ével, a pénteki nappal, amikor Olaszország után Svájcba repültek. A nap elején egy nagy ünneplésbe kezdtek, ugyanis az albumuk rövid idő alatt az első helyen landolt. Este pedig felléptek az ‘Energy Star Night’-on, amiről 4 fotót és egy videót hoztam nektek. Tegnap már hazarepültek és részt vettek a ‘Free Radio Live’ nevű eseményen. A szőnyegről 32 szuper fotót hoztam nektek, a fellépésről pedig 63 remek minőségű fotót tekinthettek meg és szintén egy videót eddig. Újabb eddig nem látott fotókat hoztam nektek a ‘Glory Days’ fotózásáról, szerintem eszméletlenek! Hihetetlenül örülök, hogy egyre többen írtok a chatbe, hogy talán ott lesztek a bécsi koncerten, az biztos, hogy engem és Rose drágámat ott megtalálhattok és úgy tudom, Pestről buszt is indítanak a koncertre, akit érdekel, írjon a chatbe és elküldöm az infókat róla (mi egyénileg utazunk).

1~523.jpg 2~165~0.jpg
01~111.jpg 03~108.jpg 02~109.jpg
03~109~0.jpg 11~60~0.jpg 07~81.jpg
01~113.jpg 08~73.jpg 09~68.jpg
CyH4vnIXEAAD8Vj.jpg 1~530.jpg 3~78.jpg

Megjelenések > 2016 > November 25 – Elsőszámú album ünneplése
Megjelenések > 2016 > November 25 – Energy Star Night Svájcban
Megjelenések > 2016 > November 26 – Free Radio Live
Megjelenések > 2016 > November 26 – Free Radio Live -Fellépés
Fotósorozatok > 2016 > Glory Days

nov 27, 2016
Hírek, képek ~ 11.22. – 11.24.
icon-pencil     katie     icon-folder     Amszterdam  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Olaszország  /  Párizs     ♥34

Sziasztok drága mixerek!

Szeretnék tőletek elnézést kérni, amiért ismét így eltűntem, nem is szeretnék magyarázkodni, de szeretném ismét megköszönni a rendíthetetlen látogatásotokat, szavaitokat. Most így pár nap késéssel elhoztam nektek az elmaradt fotókat, videókat 2 (?) részletben. 22-én a lányok megkezdték a rövid európai ‘turnét’, amiben az új albumot reklámozták. Tehát 22-én, kedden Párizsba látogattak és nem máshova mint az ‘NJR’ rádió stúdiójába, az érkezés alkalmával rajongókkal fotózkodtak, mosolyogtak, 42 érkezős fotót és a helyszínről újabb 9 fotót láthattok. Természetesen a stúdióban előadták a ‘SOTME’-t akkusztikus változatban, természetesen ha már ott jártak interjúk is adtak, ahol többek között beszéltek az új albumról, az új könyvükről is, az írás folyamatáról és a francia rajongókról is. Valamint még egy interjú is készült a ‘Cauet’ által, ami a viccre és a poénra alapult, nézzétek ti is! Másnap, szerdán már repültek is tovább Amszterdamba, ahol a ‘The Qube’-ban léptek fel, 3 dalt adtak elő, a ‘Hair’-t, a ‘Black Magic’-et és természetesen az új kislemezüket is és mindet akkusztikusan. Ezután Amszterdamban a ‘Qmusic’-hoz mentek ahol interjút adtak. Szóba került természetesen Hollandia, a legemlékezetesebb pillanataik, jövendőbeli terveikről beszéltek, hogy Amerikába is szeretnének eljutni, majd rajongók is kérdezhettek a lányoktól és egyik kérdés izgalmasabb volt a másiknál! Rövid látogatásuk után pedig Olaszországba látogattak el, ahol felléptek az X-Factorban, természetesen kislemezükkel, erről 50 csodás fotót találhattok.

625044082.jpg 625044648.jpg 625044666.jpg
03-101.jpg 1-509.jpg 02-102.jpg
1~522.jpg 02~106.jpg 06~84~0.jpg
03~107.jpg 1~517.jpg 10~66~0.jpg



Paparazzi fotók > 2016 > November 22 – Megérkeznek az NRJ rádió stúdióhoz Párizsban
Megjelenések > 2016 > November 22 – NRJ France
Megjelenések > 2016 > November 23 – Fellépés a ‘The Qube’-ban Amszterdamban
Megjelenések > 2016 > November 24 – The X Factor Olaszország

nov 20, 2016
Sunday Brunch, tegnapi party
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Megjelenés  /  Sunday Brunch     ♥22

Sziasztok!

A tegnapi napról újabb 9 lesifotó került elő, amin a lányok elhagyják a BBC Radio 2 stúdióját, valamint szintén tegnap este Perrie, Jesy és az ikerlányok, Lucy és Lydia bulizni indultak Londonban a ‘Mews of Mayfair‘-be, a távozásról pedig 28 lesifotót találhattok a galériában. A mai nap pedig vendégei voltak a ‘Sunday Brunch’ nevű műsornak, ahol interjú mellett előadták kislemezüket, a ‘SOTME’-t akkusztikusan, ami szerintem fantasztikus! Remélhetőleg hamarosan a teljes interjút is megkapjuk!

12~55~0.jpg 01~102.jpg 11~56~0.jpg
06~79.jpg 13~51.jpg 25~28~0.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > November 19 – Elhagyják a BBC Radio 2 stúdiót
Paparazzi fotók > 2016 > November 19 – Jesy és Perrie távoznak a Mews of Mayfairből
Megjelenések > 2016 > November 20 – Sunday Brunch

53« ElsőELŐZŐ OLDAL......44...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »