Jade fellépett a Big Weekend-en! Perrie a BBC új műsorában! Jade az Ivor Novello Awards-on Érkezik Jade debütáló lemeze!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
9
2020
Tegnap esti MTV EMA
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Megjelenés  /  MTV EMAs  /  Sweet Melody     ♥8

Vasárnap este rendezték meg online az MTV EMA-t, aminek a házigazdája a Little Mix volt! A lányok vezették le az egész műsort nemzetközileg (idehaza Palvin Barbi és David Guetta szórakoztatta a közönséget). Sajnos Jesy rosszullét miatt kihagyta, így hárman kellett megoldaniuk. Aki követte élőben a díjátadót, az tudhatja, hogy tökéletesen oldották meg a lányok. Nagyon élvezték az egészet, és észre se lehetett venni, hogy először csinálnak ilyet. Két szettben vezették le a műsort, mindegyikben gyönyörűek voltak. Perrie frufruval jelent meg, ami fantasztikusan áll neki egyenesre vasalva. Az MTV EMA panel előtt pózoltak kicsit a fotósoknak, így pár képet már kaptunk. Az este nagyon jól sikerült, tekintve a bezsebelt díjak számát. A négy jelölésből kettőt sikerült elnyerniük. Ők lettek a „Legjobb brit & ír előadók”, illetve a „Legjobb Pop” kategóriában is győzedelmeskedtek. Ez azért is fontos, mert a BTS is jelölve volt – akiknek nagyobb a rajongói táboruk -, ám mi Mixerek többen szavaztunk!

image8~94.jpg image10~91.jpg image12~84.jpg image29~46.jpg

Természetesen az este folyamán fel is léptek, a ‘Sweet Melody’ dalukat adták elő újra élőben, és sajnos megint csak hárman. Fehér szettet viseltek, és egy táncszünettel kiegészített produkcióval készültek. Természetesen fel is került a Youtube-ra, hála az MTV-nek.

okt
25
2020
The Search: Első élő adás
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Sweet Melody  /  The Search     ♥6

Tegnap este elstartolt a ‘The Search’ műsor első élő adása, ami nem igazán úgy alakult, ahogy azt előre tervezték. Értem itt ez alatt, hogy Jade nem tudott részt venni rajta, ugyanis karanténban van. Valószínűleg érintkezhetett egy koronavírus fertőzöttel, mert a jövő heti adásnál nem jelezték, hogy kihagyná, így biztos nem fertőzött (reméljük). A lányok mindez ellenére nélküle is megoldottak mindent. A műsort a ‘Sweet Melody’ fellépéssel kezdték, most adták először elő élőben, Jade részeit Perrie és Leigh-Anne énekelték. Hihetetlen produkciót nyújtottak, a lézeres megoldás pedig nagyon kreatív ötlet volt. Fekete és fehér műbőr szetteket viseltek, ami hasonlít a 2017-es ‘One Love Manchester’ ruhájukra.

122326131_165323331908006_1597032448072238526_n.jpg 122420284_1291702697834287_7533185852771486819_n.jpg 122612419_147982677044411_1573457281196977313_n.jpg 
Ezután elfoglalták helyeiket a mentor székeknél, itt becsatlakozott online melléjük Jade is. A fellépésen ugyan nem, de az este további részén így velük volt. Együtt pontozták a csapatokat, akik az este folyamán szintén fantasztikus produkciókkal lepték meg a nézőket. Sajnos – ahogy az a hasonló műsorokban lenni szokott -, egyikőjüktől búcsút kellett venni. Nem akarok spoilerezni, mert vannak, akik még nem látták. Lent megnézhetitek a fellépéseket és az eredményhirdetést. Jövő héten pedig folytatódik a The Search!

okt
23
2020
Megjelent a ‘Sweet Melody’
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confetti  /  Sweet Melody  /  Videóklip  /  Zene     ♥9

Ma reggel meg is jelent a Confetti album harmadik kislemeze, amely a ‘Sweet Melody‘ nevet kapta. A pörgős dalhoz egy igazán ütős koreográfiával rendelkező, tüzes videóklipet hoztak össze a lányok. A hangulata és a stílusa a ‘Salute’ filmjéhez hasonlít, ezt többen is megjegyezték a Twitteren és Instagramon is. Mindannyian fekete szettet viselnek végig a klipben, a beharangozó videóban lévő jelenet nem tűnik fel benne. A lányok elárulták, hogy már régóta szerettek volna táncos klipet, és örülnek, hogy ez végre megvalósulhatott. A dalt MNEK és Tayla Parx írták többek közt, és bevallhatjuk, hogy remek munkát végeztek. Lent meg is nézhetitek az eredeti szöveget.

Megnézem a dalszöveget

Természetesen forgatási képeket is kaptunk, ezeket a lányok osztották meg az Instagram fiókjukon. Egész sokat tettek közzé eddig, reméljük több is meg fog jelenni. Emellett a kislemez hivatalos borítója is feltöltésre került a galériában! A napokban igyekszem az eddig megjelent klipek kivágott képeit is feltölteni nektek.

image5~2.jpeg image7~1.jpeg jesynelson_122430720_370012471016481_6923969063165034247_n.jpg image14.jpeg
image1~158.jpg   

okt
21
2020
Újabb ‘Sweet Melody’ előzetes
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confetti  /  Sweet Melody  /  Videóklip  /  Zene     ♥7

Két nappal a ‘Sweet Melody‘ megjelenése előtt egy újabb előzetest osztottak meg a Little Mix közösségi oldalain. Ezáltal jobban betekintést nyerhetünk magába a videóklipbe, ami igazán tüzes és dögös lesz. Az biztos, hogy koreográfia terén sem lesz okunk panaszra. A lányok fekete szettekben fognak táncolni benne, a helyszín miatt kissé a  ‘Salute’ klipje jutott eszembe. Jade egyébként ebben az öltözetében lett megrajzolva az MTV EMAs promó videójában, ha észrevettétek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Little Mix (@littlemix) által megosztott bejegyzés, Okt 21., 2020, időpont: 8:41 (PDT időzóna szerint)

okt
20
2020
Az MTV EMA házigazdái lesznek!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confetti  /  Hír  /  MTV EMAs  /  Sweet Melody  /  Zene     ♥10

Óriási hírt jelentettek be a mai nap folyamán a lányok: ők lesznek a 2020-as MTV EMAs házigazdái! Nem elég, hogy négy jelölést kaptak, még egy ilyen megtiszteltetésben is részesülhetnek! Ezt az infót egy frappáns animációs videóval jelentették be a nap folyamán. A pár másodperces felvételen szuperhősökként vannak ábrázolva, és az alábbi szöveggel: „Ha öröm kell és zene a világon, ki hozza el nekünk? A Little Mix!”. Az animált kép külön is megjelent, ezt elég jó minőségben éritek el a galériánkban. A promóciós videót pedig lent láthatjátok!

Ekw8BAHWAAATeud.jpg   

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Little Mix (@littlemix) által megosztott bejegyzés, Okt 20., 2020, időpont: 3:29 (PDT időzóna szerint)

>

Az MTV-t működtető ViacomCBS jelentette be, hogy Magyarország is az MTV EMA gála hivatalos partnere lesz az évben. A nézők így négy hazai helyszínnel is találkozhatnak. A gálát november 8-án rendezik meg virtuálisan, a lányok felvételről lesznek láthatóak, egyenesen Londonból. Hazai idő szerint 20 órától kezdődik, másnap pedig vissza tudjuk nézni a feliratos verzióját 17 órától. Ismétlések is lesznek, mégpedig 13-án 10:15-től és 15-én 07:45-től.  Előadják az új dalukat is, a ‘Sweet Melody‘-t, ami október 23-án fog megjelenni. A dal érkezését tegnap jelentették be, egy rövid videót is megosztottak mellé.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Little Mix (@littlemix) által megosztott bejegyzés, Okt 19., 2020, időpont: 10:00 (PDT időzóna szerint)