A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl 19, 2026
Leigh-Anne a ‘The Body Shop’ arca lett!
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  The Body Shop     ♥9

Leigh-Anne Pinnock újabb rangos együttműködést jelenthetett be: az énekesnő a The Body Shop 50. születésnapját ünneplő Grow Wild kampányának egyik központi arca lett. A világhírű szépségápolási márka ezzel a kampánnyal nem csupán jubileumát ünnepli, hanem új korszakát is megnyitja, amely a természetességet, az önkifejezést és a női közösségek erejét helyezi előtérbe.

A Grow Wild kampány négy inspiráló női személyiséget mutat be, akik saját történeteiken és értékrendjükön keresztül képviselik a márka új filozófiáját. Leigh-Anne mellett Jameela Jamil, Paloma Faith és Ashley James is csatlakozott a kezdeményezéshez. A kampány középpontjában az áll, hogy a nők merjenek önmaguk lenni, bátran vállalják a hangjukat, és ne féljenek kitűnni a tömegből – ezt nevezi a The Body Shop „vadvirág” (Wildflower) szemléletnek.

HNVvcOyW0AAXBbD.jpeg 2026_07_02-THE-BODY-SHOP-50TH-COLLECTIVE_SHOT_9_LEIGH-ANNE-PINNOCK_PRODUCT_115-1229x1536.jpg Untitled-design-2026-07-15T142918_142.png

Leigh-Anne személye tökéletes választás ehhez az üzenethez. Az elmúlt években nemcsak szólókarrierjét építette sikeresen, hanem következetesen kiállt a sokszínűség, a befogadás és a nők egyenjogúsága mellett is. A The Body Shop szerint pontosan ez az a bátorság és hitelesség, amelyet a kampány képviselni szeretne. Az énekesnő arra biztat mindenkit, hogy ne próbáljon megfelelni mások elvárásainak, hanem merjen önazonosan élni, és büszkén vállalja saját történetét.

A kampány egyúttal a The Body Shop új márkaidentitásának, a „Rebellious by Nature” (Lázadó természeténél fogva) filozófiának is a része. A vállalat ezzel szeretné feleleveníteni azt az aktivista szemléletet, amely az alapítása óta jellemzi: a szépség nem a tökéletességről szól, hanem az egyéniségről, az önbizalomról és a társadalmi felelősségvállalásról.


A kampány hivatalos bemutatóját július 16-án Londonban tartották egy exkluzív launch party keretében. Az eseményen természetesen Leigh-Anne is részt vett, aki ragyogó megjelenésével az este egyik központi alakja volt. A rendezvényre számos ismert brit influencer, tartalomgyártó és a szépségipar meghatározó szereplője kapott meghívást, akik első kézből ismerhették meg a Grow Wild kampányt és a márka új irányvonalát.

SnapInsta_to_747923928_18417626395198547_1192815318385997973_n.jpg SnapInsta_to_748216649_18609866350060153_4408672422958775049_n.jpg SnapInsta_to_749958727_18056924015771694_6266091618703062547_n.jpg SnapInsta_to_747799422_18056924036771694_2001273728624296516_n.jpg

A vendégek virágokkal és természetes növényekkel díszített helyszínen ünnepelhették a The Body Shop 50 éves jubileumát, miközben interaktív programok, fotózási lehetőségek és a márka ikonikus termékei is helyet kaptak az eseményen. A közösségi médiában gyorsan elterjedtek a rendezvényen készült fotók és videók, amelyekből jól látszott a kampány játékos, nyárias hangulata és az a közösségi élmény, amelyet a márka szeretett volna megteremteni.