Lady Gaga volt az ötletgazdája a One World: Together At Home kezdeményezésnek, amivel köszönetet mondanak azoknak, akik ebben a nehéz időszakban is dolgoznak értünk. Egy csomó zenészt, előadót hívott meg, köztük a Little Mix-et is, hogy énekeljenek otthonról egy dalt, amivel az emberek kedvét is feldobják. A lányok a Touch dalukat választották ki, ráadásul annak is az akusztikus változatát. Egyszerűen csodálatosan hangzott, az otthoni felvételek sem rontottak a minőségen, és négyük harmóniáján sem. | ||
Az utóbbi időben folyamatosan szivárognak ki a tavalyi Glory Days turnéhoz forgatott háttérvideók (visuals). Eddig négy dalnak jelent meg vagy a teljes felvétele, vagy csak pici részlete. Elsőként a Down & Dirty jelent meg, majd a Power, később a Hair, legutóbb pedig a Kode Média által a Touch vége. Ez a korábbi turnékat tekintve nagyon jó arány. Mindegyiket elérhetitek az oldalhoz tartozó YouTube fiókon!
| ||
Korábban már hoztam nektek kulisszák mögötti fotókat a lányok legújabb ‘Touch’ c. klipjéből, most viszont a LM Youtube csatornájának köszönhetően felkerült videóban is, ahol még jobban beleshetünk a forgatások mögé. Beszélnek a koreográfiáról, táncosokról és kiderült melyik Leigh-Anne kedvenc videóklipje -idáig-. Csekkoljátok! | ||
Hajnalban elhoztam Nektek az új klipet, most pedig az ehhez tartozó fotók, tehát still – kulisszák mögötti fotók és kivágott képek is előkerültek és természetesen ezeket el is hoztam ezeket! A still és kulisszák mögötti albumhoz 9 fotó került elő, de szerintem ebből még a napokban kapunk újakat, a kivágott fotókból pedig elég sokat hoztam, pontosabban 525 képet, így bőven van mit nézni. Aki pedig nem látta még a klipet, mindenképpen pótolja. Nektek mixerek hogy tetszik? ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Zene > Touch (2017) > Still fotók – Kulisszák mögött | ||
Szép estét! Fantasztikus hírrel jelentkezem most, ugyanis alig fél órája, brit idő szerint éjfélkor debütált a lányok ‘Touch’ kislemezéhez tartozó videóklip. Engem ismét teljesen lenyűgöztek a lányok és persze a videóklipért felelős dolgozók. A koreográfia valami eszméletlen, a lányok írtó dögösen mozognak a táncos fiúkkal, egyedül, amit furcsának tartok az Perrie outfitje, nem értem hogy adhattak rá egy ujjnélküli body-t egy body fölé, bár a klip alatti kommenteknél is elég sok negativitás éri ezügyben. Mindenesetre én imádom, a koncepció kicsit hajaz -szerintem- a ‘Move’ klipjükre, de csekkoljátok ti is! | ||