Jade fellépett a Big Weekend-en! Perrie a BBC új műsorában! Jade az Ivor Novello Awards-on Érkezik Jade debütáló lemeze!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt
18
2016
Perrie bevallja hogyan szakított Zayn!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Perrie  /  Zayn     ♥3

Már több, mint egy éve annak, hogy Perrie és Zayn szakított, már akkoriban felröppentek a pletykák, hogy Zayn SMS-ben szakított menyasszonyával, ám ezt Malik mindig is tagadta. Sőt, olyan híresztelések mentek, hogy biztosan ezért ugrott a Black Magic a slágerlisták elejére. Ám most, hogy ilyen közel van a lányok új könyvének, az ‘Our World’ premierje, egyre több infó derül ki. A következő mondatok a könyvből vannak idézve, amiben Perrie mesél a szakításról és az utána következő időszakról.

,,Szörnyű volt, életem legrosszabb időszaka. Egy 4 éves kapcsolatnak, ebből 2 év jegyességnek egy szimpla SMS-sel lett vége, csak így egyszerűen. A dolgok a karrieremben szuperül alakultak, de ez nagyon nehéz volt számomra. A lányok elképesztőek voltak, pizsibulikat tartottak, a kedvenc desszertjeimet hozták és mindent megtettek azért, hogy felvidítsanak. A barátaim és a családom voltak mellettem… Nem akartam egyedül lenni, mert akkor gondolkozom és szomorú leszek.”

Korábban Zayn a Fader magazinnak nyilatkozott úgy, hogy sosem tenné meg ezt Perrie-vel mert szerette, és mindig is szeretni fogja és jobban tiszteli annál, hogy SMS-ben szakítson.

Ezen kívül újabb, szkennelt fotók jelentek meg a hamarosan megjelenő könyvből, pontosabban újabb 21 fotót találhattok.

Termékek > ‘Our World’ könyv (2016)

okt
9
2016
SOTME dalszövegrészlet
icon-pencil     katie     icon-folder     Dalszöveg  /  Shout Out To My Ex  /  Zayn     ♥4

Perrie Edwards és Zayn Malik az egyik legszebb páros volt, egészen addig, ameddig tavaly nyáron Zayn nem szakított vele 4 év kapcsolat után. A LM lányai pontosan arra törekednek a legújabb dalukban, hogy felfedjék Perrie hogyan is érez, miután vőlegénye megcsalta őt és a dal a jövőhéten megrendezendő X Factorban fog debütálni.

Ebben az igazi csajerőt sugárzó dalban, a ‘Shout Out To My Ex’-ben kiderül, hogy Perrie orgazmust színlelt az ágyban, valamint nem biztos abban, hogy egyáltalán valaha szerette-e Zayn-t. De lássuk is azt a bizonyos dalszövegrészletet, ami igazán őszinte és megdöbbentő, amit természetesen magyarul is elhoztam nektek.

This is a shout out to my ex
Heard he in love with some other chick
Yeah yeah that hurt me I’ll admit
Forget that boy I’m over it
I hope she gettin’ better sex
Hope she ain’t fakin’ it like I did, babe
Took four long years to call it quits
Forget that boy I’m over it

Guess I should say thank you
For the ‘hate yous’ and the tattoos
Oh baby I’m cool by the way
Ain’t sure I loved you anyway
Go head babe I’m gonna live my life,

Shout out to my ex
You’re really quite the man
You made my heart break
And that made me who I am
Here’s to my ex, hey look at me now
WellI I’m all the way up I swear
You’ll never bring me down

Magyarul:

Ez egy kiáltás az exemnek,
Úgy hallottam valami más csajba szerelmes.
Igen, igen, bántott, bevallom,
De felejtsd el őt, már túl vagyok rajta.
Remélem a csaj jobb szexben részesül,
remélem ő nem fog színlelni, mint én tettem, bébi.
4 év kellett, hogy kilépjünk a kapcsolatból,
De felejtsd el őt, már túl vagyok rajta.

Azt hiszem köszönetet kéne mondanom,
az “utállak”-ért és a tetkókért.
Ó, bébi, amúgy jól vagyok,
Nem vagyok benne biztos, hogy szerettelek.
Menj csak előre, bébi, én élni fogom az életem.

Kiáltok az exemnek,
Te aztán egy igazi férfi vagy.
Összetörted a szívemet,
De ettől lettem az, aki.
Ez az exemnek szól, nézz meg most jól,
Csak felfelé megyek, esküszöm,
sosem fogsz a mélybe taszítani.

szept
1
2016
Perrie kitálal a Zayn-nel való kapcsolatáról!
icon-pencil     katie     icon-folder     4. album  /  Hír  /  Perrie  /  Zayn     ♥4

Több, mint 3 éve Zayn és Perrie volt az egyik legnagyobb álompár , de ez hamar megváltozott, amikor tavaly nyáron Zayn dobta Perrie-t és énekelt is róla Zayn egy saját dalában, a ‘She Don’t Love Me’-ban, hogy megcsalta őt.

De a szakítás után egy évre most elhatározta magát Perrie, hogy egy új Little Mix dalban fejti ki az érzelmeit. Egy exklúzív interjúban Jesy Nelson mesélte el, hogy mind a négyen inspirációt merítettek a szakításaikból, többek között a híres álompár szakításából is.

,,Szerintem sokkal egyszerűbb módja, hogy leírd a tapasztalataidat és ezt zenén add át, mert így több ember tud azonosulni az érzelmekkel. Ez az album az eddigieknél sokkal érettebb, olyan dolgokat mondunk el, amiket talán még sosem hallottál.”

Amikor kérdezték őt, hogy tudni fogják-e a rajongók, hogy pontosan miről/kiről szól a dal, erre a kérdésre így felelt.

,,Szerintem nyilvánvaló lesz. Az összes dal azonosul a lányokkal, így a rajongókkal is fog.”

Múlt héten kiderült, hogy Jesy együtt írta a dalszöveget vőlegényével, Jake-kel, Jade pedig Jed-del a dallamot. De most, hogy Leigh-Anne nemrégiben szakított Jordan Kiffinn-nel, rengeteg érzelem lesz a dalokban.

,,Különböző dolgokon megyünk keresztül. Van akinek összetörött a szíve, míg más megtalálta a szerelmet. Nagyon pozitív hangulatú album.”

A lányok, akik legújabb projektükben a Cornetto-val dolgoznak, jelenleg fáradhatatlanul dolgoznak az új dalokon és hogy az új single-t októberben megjelentessék.

,,Szeretem az első dal tartalmát. Szeretem, hogy ez egy boldog szakítós dal, nem arról szól, hogy teljesen magam alatt vagyok, hanem hogy mennyire örülök.” – mesélte Jesy

febr
24
2016
Perrie sokkal szórakoztatóbb!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  Perrie  /  Zayn     ♥3

Perrie Edwards a LM lányai szerint sokkal szórakoztatóbb lett Zayn-nel való szakítás után, aki nemrég adta ki első single lemezét, amit Perrie-ről írt.

A rajongók azóta gondolkoznak, hogy vajon vissza akar-e menni Perrie-hez, vagy ez csak egy jel, hogy végleg túllépett rajta. Nemrég pedig fény derült a soron következő dal címéről is, ami az ‘It’s You’ címet kapta, és állítólag (ez is) Perrie-ről szól.

Egy Seventeen-nek készült interjú alapján, a lányok állítják, hogy Perrie túllépett a szakításon, ami tavaly nyáron következett be. Jesy szerint pedig Perrie sokkal szórakoztatóbb, mint előtte, mesélte a Daily Mail-nek. Ugyanis amikor Zayn-nel randizott, inkább otthon maradt vele, míg a többiek buliztak, most viszont minden alkalmat megragad, hogy ő is ott legyen a bulikban. Jövő hónapban pedig meg is kezdődik a turnéjuk, ami azt jelenti, hogy lehetőségük lesz végigbulizni az országokat. A szakítás után nem csak a lányok, hanem Cheryl Fernandez-Versini is segített átvészelni a nehéz időket.

,,Cheryl elképesztő. Nagyon jó barát volt nekem, főleg mostanában. Ő a legkedvesebb az egész földön. Tudja min mentem keresztül és jó tanácsokkal látott el.”

febr
5
2016
Perrie-ről szól a ‘Pillowtalk’?
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Perrie  /  Zayn     ♥3

Zayn Malik élete gyökerestül megváltozott, nagyon gyorsan. Találkozott Gigi-vel, majd csókolóztak a ‘Pillowtalk’ klipjében, ezzel megerősítve, hogy tényleg együtt vannak. Így mindenki rögtön arra gondolt, hogy a dal róla szól, igaz? Nos, ez nem igaz.

Egy új interjúban egy L.A. rádióműsorban Zayn bevallotta, hogy a dalt nem sokkal azután írta, hogy kilépett a One Direction-ből. Így, a dalt Perrie-ről írhatta, nem Gigi-ről.

,,Azokban az időkben írtuk a dalt, amikor érzelmileg nagyon mélyen voltam, így ezért lett olyan a dal, amilyen. Úgy érzem, hogy ez jobban kiérezhető a vokális részeknél, mert amit mondok, az valós. Nem akarok túlságosan belemenni abba, hogy kiről szól pontosan a dal, ez elég személyes. Mindenki kitalálhatja ezt saját maga.”

És hogy mi volt erre Perrie válasza? A hétvégén feltöltött az Instagram fiókjára egy képet, ahol felső nélkül, egy gitárral a kezében látható, háttérben egy párna (pillow). Hogy ez egy véletlen egybeesés lenne? Nem tudni pontosan. De nem csak Perrie utalt a dalra, hanem Leigh-Anne is barátnője védelmére kelt.

Ugyanis a héten fej-fej mellett volt Rihanna Work c. dala és Zayn első dala. Erről egy rövid tweetet osztott meg.

,,Jelenleg nagy megszállottja lettem Riri #ANTI albumának. Miért csinálod ezt velem? Ha a ‘Work’ nem lesz az első helyen, akkor nincs igazság a földön.”

nov
24
2015
Perrie elhagyja az otthonukat
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie  /  Zayn     ♥6

Az előző cikkben már tudomást szerezhettetek róla, hogy múlthét kedden Perrie egy estét régi, Zayn-nel közös otthonukban töltötte, másnap pedig édesanyjával vásárolni indult. Most erről meg is hoztam nektek a képeket, pontosabban 43 darabot. Londonba is beköszöntött a tél, így ennek megfelelően öltözött fel, de nagyon csinos volt, ahogy az anyukája is. Csekkoljátok!

Perrie_282029.jpg Perrie_281329.jpg Perrie_284129.jpg

Paparazzi fotók > 2015 > November 18 – Perrie vásárol Londonban

21KÖVETKEZŐ OLDAL