Leigh-Anne a CLASH magazinban TSB turné – kölni élménybeszámoló Euphoria interjú és fotósorozat Perrie bezárta a Disora-t
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • 2026.március 07. - Köln, Németország (Jade)
    • 2026.március 08. - Amszterdam, Hollandia (Jade)
    • 2026.március 09. - Amszterdam, Hollandia (Jade)
    • 2026.március 11. - Párizs, Franciaország (Jade)
    • 2026.március 12. - Zürich, Svájc (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr
11
2026
Megjelent a ‘Woman In Love’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Perrie  /  Woman In Love  /  Zene     ♥148

Közeleg a Valentin-nap, amely alkalmából Perrie és a csapata különleges meglepetéssel készült számunkra! Egy évvel ezelőtt választási lehetőség elé állítottak minket: ‘Rollercoaster‘ vagy ‘Woman In Love‘ dalt adja ki a szerelmesek ünnepén? Akkoriban az utóbbi a második helyen végzett, ezért nem publikálták. A debütáló albumra sem került fel – ahogyan a ‘Rollercoaster’ sem -, de a rajongói verzión fellelhető volt! Ami szomorú hír részben, mert a brit rajongókon kívül más nem tudta megvásárolni. Sokan panaszkodtak is a közösségi médiában, hogy így sosem fogják hallani a plusz dalokat.

Talán ez az ok vezethetett ahhoz is, hogy bejelentették a ‘Woman In Love‘ kiadását! Eredetileg február 13-án debütált volna, de végül február 9-re módosították. Egyesek szerint a sok netes „támadásért”, mert aznap adja ki Jesy a dokumentumfilmjét, és Perrie ezzel „szabotálná” ezt a pillanatot. Hivatalos indoklás nem született, a hétvégén gyorsan közölte, hogy hétfőn jelenik meg a dal.

jan
7
2026
Érkezik a ‘Most Wanted’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne  /  Most Wanted  /  Zene     ♥96

Izgalmas évkezdet elé néznek Leigh-Anne rajongói: a hónapban megjelenik  legújabb dala, a ‘Most Wanted‘. Az énekesnő újabb mérföldkőhöz érkezik szólókarrierjében, és minden jel arra utal, hogy ez a megjelenés igazán emlékezetes lesz. Már a címével is erőt és magabiztosságot sugall,  pontosan azt az attitűdöt, amit Leigh az utóbbi időben egyre markánsabban képvisel. A dal várhatóan egyszerre lesz fülbemászó és érzelmileg erős, miközben tovább erősíti az egyedi hangzását és önazonos művészi irányát. Korábban is bizonyította, hogy szólóban is képes friss, modern és inspiráló zenéket alkotni, új dala pedig minden eséllyel egy olyan szám lesz, amely nemcsak a lejátszási listákon, hanem a rajongók szívében is gyorsan előkelő helyet foglal majd el. Közreműködő is lesz benne, mégpedig Valiant személyében.

A megjelenés dátuma már most felkerült sokak naptárába, hiszen Leigh-Anne szólóelőadóként egyre határozottabban építi saját zenei világát. Ez nemcsak egy új dal, hanem egy újabb lépés abba az irányba, hogy megmutassa: pontosan tudja, mit akar, és azt is, hogyan juttassa el az üzenetét a közönséghez. Ha szereted a friss, lendületes popzenét, érdemes január 16-án figyelni a streaming platformokat. Úgy tűnik, Leigh-Anne ismét gondoskodik róla, hogy legyen mit újra és újra lejátszanunk az év elején.

Most Wanted – 2026.január 16.

Az új dal hivatalos borítóját is közzétette közösségi oldalain. Igazán művészire sikerült, Leigh úgy tündököl rajta, mintha egy festmény lenne.

G-E9YkdWcAEgCVD.jpg

nov
14
2025
Új ‘Christmas Magic’ merch!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Christmas Magic  /  Merchandise  /  Perrie  /  Zene     ♥117

Perrie a mai napon igencsak váratlant húzott: új merch érhető el a tavalyi ‘Christmas Magic‘ dalhoz! Mivel közeledik a Karácsony, ezért alkalmasnak vélték a csapatával, ha meglepik a rajongókat ezzel! Ami azonban teljesen újdonság, hogy idén adja ki a fizikai változatait a dalnak. Tavaly ez valamilyen okból kifolyólag nem valósult meg. Kiadta ugyan a kislemezeit külön CD-n és vinyl-en, de az ünnepi dala ‘kiadatlan’ maradt, egészen idáig. Semmi extra nem került fel rá, a ‘Christmas Magic‘ érhető el rajta a karaoke változat mellett.

Visszatérve a merchekre… A tavalyi zokni és gömb most is megvásárolható (egész évben az volt amúgy), mellé érkezett sapka, sál, pulcsi, póló és a legcukibb: Hatchi csomagolópapír! Lent belinkeltem nektek a webshopot, csapjatok le rájuk! Alul pedig a videóklipet is nézzétek meg!

Megvásárolom a ‘Christmas Magic’ termékeket!

imgi_1_Perrie_CD_Card_FRONT_open_smaller_455f9e17-4a05-4d09-b889-1331fc8bfcfa.png imgi_2_Perrie_CD_Card_BACK_open_2.png imgi_2_Perrie_7inchVinylFrontSquare.png imgi_2_Perrie_7inchVinylBacksquare.png
imgi_2_Perrie---Almond-beanie.png imgi_2_1_21.png imgi_2_Perrie---Xmas-scarf-2C.png imgi_2_Perrie---green-hoodie-back.png

okt
17
2025
Megjelent a ‘Dead And Gone’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Dead And Gone  /  Leigh-Anne  /  Vertical Video  /  Zene     ♥125

A mai napon megérkezett Leigh-Anne legújabb dobása: a ‘Dead And Gone‘! A nemrégiben bejelentett ‘My Ego Told Me To‘ album eddig harmadik megerősített dalaként ismertük eddig. Már a visszatérése elején ezzel ugratta a rajongóit, több utalás is érkezett a dalra és a címére, ám eddig kellett várnunk rá. Véleményem szerint az egyik legjobb lett tőle, és kíváncsian várom a folytatást. Ezzel végleg leszámol korábbi érájával, tiszta lappal indítja az új énjével. A dal egész jól nyitott, több ország iTunes-án szerepel már, egyelőre egy #1 pozíciója van, Sri Lankán. Angliában jelenleg a 13., de ez változhat még.

Az előző bejegyzésben már röviden beszámoltam nektek a dalról, ám azóta is jelentek meg képek vele kapcsolatban. A fotósorozatot Lucy és Lydia lőtte róla, ők már szinte állandó fotósai lettek Leigh-nek. A saját Instagram oldalukra töltöttek fel képeket a sorozatból, ami elég extrém lett.

SnapInsta_to_565766507_18082083439971047_8231079101706452539_n.jpg SnapInsta_to_566467294_18082083472971047_4664744478899168751_n.jpg SnapInsta_to_565430038_18082083481971047_5974706404182102595_n.jpg SnapInsta_to_565501603_18082083454971047_4777718045148874911_n.jpg

Korábban azt gondoltam, hogy a ‘Dead And Gone‘ hivatalos kislemez lesz, azaz videóklip is készül hozzá, de nem így történt. Egyelőre vizuális videóként szerepel a Youtube-on az a kisfilm, amit forgattak. Ez talán jelentheti azt is, hogy a későbbiekben várhatjuk a hivatalos verziót, de erről nincs információ. Ez a videó is elég látványosra sikerült, Leigh-Anne két alteregója látható benne. A forgatáson a fent említett testvérpáros lőtt is képeket róla.

SnapInsta_to_565922706_18543229294018794_1517824055110849893_n.jpg IMG_2947~0.jpeg IMG_2946~0.jpeg SnapInsta_to_566984480_18543229267018794_1658090528685829246_n.jpg

okt
15
2025
Jön a ‘My Ego Told Me To’ album!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Dead And Gone  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  My Ego Told Me To  /  Zene     ♥119

Ma fantasztikus hírek érkeztek Leigh-Anne felől! Jade és Perrie után eljött az ő ideje is, végre bejelentette debütáló albumának megjelenését! A korong a ‘My Ego Told Me To‘ nevet kapta, amit korábban egy interjúban ‘elmondott’, csak akkor még nem vette észre senki. A debütálásra már csak pár hónapot kell várnunk, ugyanis ekkor adja ki:

2026.február 20!

A hivatalos borítót is megkaptuk, ami elég merészre sikeredett tőle. Őszintén, mi teljesen mást vártunk, így minket rendesen meglepett ezzel. Egy zöld háttér előtt látható Leigh, rövidre vágott vörös hajjal, ezüstre festett testtel. Kinyújtja nyelvét, amely zöldre van festve (valószínűleg utal a korábbi érára), és középső ujját is felmutatja. Nekem nem nyerte el a tetszésemet, ahogy az album fotósorozata sem. A dallista egyelőre még ismeretlen.

IMG_3029~0.jpeg
m2ztwhXH_400x400.jpg imgi_1_afd1bb80-1b12-4d5d-b347-aee216232da7.jpg G3TXnqcWIAAitFP.jpg
A hivatalos előjegyzés is megindult a fizikai termékekre. Itt nem okozott meglepetést, kiadja CD, vinyl és kazetta formátumban is. A vinyl esetében lesz egy zöld, illetve zöld-piros változat. A HMV pedig egy másik borítós limitált CD-t árusít. Mi innen nem tudunk rendelni, ezért csak a hivatalos webshopot linkeltem be!

Megrendelem Leigh-Anne oldalán!

imgi_1_b84f3616-dd6c-46d8-a178-6e31191676c6.png imgi_1_public3.png imgi_1_public4.png imgi_1_public5.png
Még az album beharangozása előtt jelentette be október 17-ére a ‘Dead And Gone‘ c. kislemezét. Ez méltó módon fogja elindítani az új éráját, hisz már a címével is erre utal. A borítója szintén elég extrém lett, ám eltérő az album stílusától. Leigh hosszú karmokkal látható egy dögös szettben. A promóciós fotósorozat is illik hozzá, két képet kaptunk eddig.

deadandgone.jpg
duqcjps6oxk5y4ibkkyw.jpg G3TnzZoWIAEV6_T.jpg

okt
3
2025
Mai zenei hírek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hello  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Natural at Disaster  /  Perrie  /  Zene     ♥66

Ez a pénteki nap igazán remek híreket tartogatott nekünk ma! Mindhárom lányról szól a bejegyzés, és a sort Leigh-vel kezdem. Már a nyári koncertjei során is hallhattunk tőle egy dalt, amelynek címe ‘Hello’. Mindegyik fellépésén előadta, pedig még ki sem adták akkor. Hamar ki is derült róla, hogy ez egy közreműködés Sigala-val és Jonita-val. Ám ezután csend övezte a dalt, egészen mostanáig. Még szeptember második felében jelentették be, hogy október 3-án fog hivatalosan is megjelenni, Leigh-Anne még egy videóval is promózta. Sokan azt hitték emiatt, hogy klipet forgatnak hozzá, de csak egy vizuális kisfilm lett belőle. Ezt a forgatási képet alatt eléritek. A dal jelenleg 4 ország iTunes listájára került fel, a Top 10-be egyedül Írországban jutott be.

d971893c-8c25-c39b-6c94-e8dad8e986a5.jpg G2FIf0PWgAAjLqK.jpg G2FIgYrWMAA9tUx.jpg
A következő Jade, aki szintén mára időzítette a ‘Natural at Disaster‘ c. dalának orchestral változatát. Ezt a különleges formátumát az Amazon Music-nak köszönhetően készítették el. Videó is lett természetesen, ami nagyon jól illik a dalhoz is. Ötletesen lett elkészítve, Jade pedig teljesen beragyogta. Valószínűleg ezért nem készítettek anno vizuális videót ehhez a dalhoz, mert tudták, hogy forgatják majd ezt.

G2WgTtmX0AAwDXN.png
A sort Perrie-vel zárnám. Egy héttel ezelőtt adta ki debütáló albumát, amely most a #3 helyen végzett a hivatalos eladási listákon! Több mint 15 ezer példányt adtak el belőle Angliában az első héten! Tegnap még a 2. helyet foglalta el, ám Sabrina Carpenter beelőzte. Ezzel a pozícióval a Little Mix is beírta magát a történelembe: egyedüli lánycsapat, amelynek két tagja is a Top 3-ba jutott debütáló albumával. Jade is idáig ért fel, ám ő 23 ezer példányt adott el. Az egyetlen női előadó, aki valamelyik csapathoz tartozott, és bejutott ide, az Cheryl volt, A Girls Aloud énekesnője #1 albummal debütált! Szívből gratulálunk a lányoknak! Fantasztikus munkát végeztek a brit Aurák!

171...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »