Jade Harper’s Bazaar interjúja Leigh-Anne a Glamour Awards-on Hot Press interjú Perrie-vel Leigh-Anne a SCD műsorban
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20 - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025-re nincs megerősített fellépés!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
29
2020
Cosmopolitan interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Cosmopolitan  /  Interjú     ♥15

Péntek reggel 9 óra van, és a Little Mix pontosan érkezett meg. Jesy Nelson ér be elsőként, bőrkabátot és farmert visel. Mosolyok és kézfogások. Következőként Leigh-Anne Pinnock, aki már rendel is magának a Joe & The Juice-ból. Aztán Perrie Edwards jön, mellette apró léptekkel kíséri kicsi pomerániai kutyája, Hatchi. Végül Jade Thirlwall lép be az ajtón. Lehet, hogy sokaknak nem tűnik ez fel, de az Egyesült Királyság legnagyobb lányzenekara szörnyen pontos, és higgyetek nekem, ez a pop világnak nagyon ritka.

Legutóbb négy évvel ezelőtt találkoztam velük, a dupla platina „Get Weird” album megjelenése után. Fáradtak és stresszesek voltak az állandó promótálás végett, és egy órát késtek. Ők négyen a reggelük javarészét az öltözőben töltötték.

Manapság más a helyzet. Beyonce megy a lejátszóban ( a kérésükre), amit időnként Perrie nevetése megzavar, izgatottan nézegetik a ruhákat a vállfákon, csevegnek a glam csapatunkkal, a stylisttal és a fotóssal.

Négy évvel ezelőtt tanultak meg megbirkózni a könyörtelen ütemtervükkel és azzal, hogy az életük nyilvánosan zajlik, mindenki szeme láttára (Perrie és Zayn Malik akkoriban szakított). Most mindannyian közel vannak a 30. életévükhöz, biztonságra leltek a karrierjükben, és megtalálták a módját annak is, hogy csapatban maradjanak és megőrizzék az egyéniségüket. Röviden – megtalálták a helyüket. És nekik ez megfelelő.

Nem mintha könnyű lett volna nekik ez a pár év. Igen, világszerte eladtak 50 millió kislemezt, de 2018-ban szétváltak Simon Cowell lemezkiadójával, a Syco-val (2011-ben szerződtek le velük az X-Factor után). Cowell állítása szerint már nem tud együtt dolgozni a Little Mix-el.

Tovább olvasom »

márc
28
2020
Májusi Cosmopolitan címlapján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Cosmopolitan  /  Fotósorozat  /  Magazin     ♥11

A Little Mix jó ideje nem szerepelt már címlapon, főleg nem a Cosmopolitan magazinén. Ez azonban megváltozott, hiszen a brit kiadás a májusi példányuknál pont őket választotta a borítóra! Ehhez egy vadonatúj fotósorozatot is lőttek róluk. A lányok mindannyian nagyon csinosak rajtuk, főleg a fő képen, amit a magazin elején láthattok. Az újság egyébként már kapható Angliában, de szkennelt oldalakat még nem kaptunk belőle. A fotósorozatból megjelent pár, de van, amelyikhez idézeteket illesztettek az interjúból. Mindenesetre nagyon jók lettek, örülök annak is, hogy végre színes ruhában is láthattuk őket. Az interjút hamarosan elhozom nektek lefordítva is!

ETz7_xpXQAIdlQ_.jpg   
147481885.jpg LittleMix_1242475345044860937_0.jpg LittleMix_1242475345044860937_1.jpg LittleMix_1242475345044860937_3.jpg

márc
27
2020
„Break Up Song” megjelenés
icon-pencil     Eve     icon-folder     6.album  /  Break Up Song  /  Fotósorozat  /  Zene     ♥13

A mai naptól hivatalosan is elérhető szerte a világon a Little Mix legújabb dala, a „Break Up Song„, amely a 6. albumuk első kislemeze is lesz! Egyelőre ugye csak az audió változatot kaptuk meg, a klipre még várnunk kell. Annyit megerősítettek a lányok, hogy amit Brazíliában akartak forgatni, az a 2.kislemezhez lett volna. A dalszöveges videót egy rajongójuk készítette, őt meg is jelölték a leírásban. De visszatérve, a „Break Up Song” egy igazán pörgős dal lett, ami a szakítást feldolgozása utáni időszakról szól. A borítón a lányok szemei láthatóak, amikből színes, glitteres könnycsepp folyik le az arcukra. Ezen kívül a fotósorozatból is kaptunk egy újabb képet, ezt is megtaláljátok a galériában! A dalszöveget is sikerült időközben feltöltenem, ráadásul le is fordítottam nektek.Lent pedig hallgassátok meg a dalt, megéri!

Break Up Song dalszöveg magyar fordítással

LittleMix_1243168550241648642_0.jpg   
EUDvwB4XsAA3C8y.jpg   

márc
24
2020
Pénteken „Break Up Song” premier
icon-pencil     Eve     icon-folder     6.album  /  Break Up Song  /  Dal  /  Fotósorozat  /  Zene     ♥16

Előző nap a bejegyzésem végén említést tettem nektek a „Break Up Song„-ról, amit nem sokkal utána a lányok meg is erősítettek! Sőt olyannyira, hogy pénteken dalpremier! A rajongóik erre valószínűleg nem számítottak – köztük én sem -, hogy ilyen hirtelen kapunk tőlük új anyagot. Jade még Brazíliában beszélt arról, hogy az album szinte kész van, és hamarosan ki is adnak róla egy dalt, nos úgy tűnik, épp erre gondolt. Már a neve alapján is egy szakítós nóta lesz, de valószínűleg a SOTME-hoz hasonló témájú, nem az a szomorú. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok már rá most! De természetesen nemcsak a hírrel leptek meg minket: kiadtak egy képet a hozzá készült fotósorozatból, illetve egy rövid előzetes videót is megmutattak azoknak, akik feliratkoztak a hírlevelükre, illetve elő-regisztrálták maguknak a dalt Spotify-n.

ET3lM9PXkAEIvqk.jpg   

márc
23
2020
Hamarosan érkezik az új album!
icon-pencil     Eve     icon-folder     6.album  /  Break Up Song  /  Hír     ♥9

Már a „Wasabi” videójának végén láthattátok azt a feliratot, hogy „new era pending„, amivel a lányok utaltak a következő albumukra. A klip utolsó képkockáin az LM5 album is felbukkan, amit ledöntenek az állványról, ezzel is jelezve, hogy ez most már az #LM6 időszaka! Azóta közzétettek egy amolyan „trailer” szerű videót, amiben láthatjuk őket egy neon Little Mix felirat mögött. Nekem kissé Dua Lipa mostani korszakát idézi, de kíváncsi leszek, hogy mivel lepnek meg minket ezúttal. Annyit már elárultak, hogy sokkal inkább a pop irányába mentek el, és ez is másabb lesz, mint elődjei. A hétvégén már meg is kezdték a „csendes promótálást”, azaz Instagramon elindítottak egy filtert, ami mindenkihez kisorsol egy LM nótát. Nagyon sokan észrevették, hogy bekerült a már ismert dalok közé egy „Break Up Song” nevű is, ami valószínűleg a 6. lemez első kislemeze lesz!

márc
19
2020
Perrie és Jade a TikTok-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Perrie  /  TikTok     ♥14

A „Wasabi” dalukkal egyszer már meghódították a TikTok alkalmazást a lányok, de úgy néz ki, ennyi nem volt nekik elég! Bár a csapatnak van hivatalos fiókja ott is, most Perrie és Jade döntöttek úgy, hogy felregisztrálják magukat külön is. A két lány múlt hétvége körül tette ezt meg. Elsőként Perrie osztott meg egy videót, amin párjával táncolnak. Ugyanezt feltette az Insta fiókjára is, ott tudjátok megnézni (sajnos TikTok-ról nem tudtam letölteni). Jade már kettőt is közzétett, az egyik egy beköszönő videó, a másik egy ötletes, átöltözős a saját dalukra. Ő viszont volt annyira „szerencsés”, hogy elírta a saját nevét, amit 30 napig nem is tud megváltoztatni. Ezt Insta Sztorin keresztül közölte mindenkivel. A „Tovább olvasom” link mögött eléritek Jade két videóját.

@perrieeeleee  | ezen a néven találod meg Perrie-t!

@jadethirwall  | ezen a néven találod meg Jade-t!

Tovább olvasom »

224« ElsőELŐZŐ OLDAL......100...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »