A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr 14, 2017
Honda Stage – akkusztikus videók
icon-pencil     katie     icon-folder     iHeartRadio     ♥29

Így nap végére újabb fantasztikus hírrel jelentkezem, ugyanis előkerült két akkusztikus videó, amiben a lányok az iHeartRadio Honda Stage-n adják elő a ‘Glory Days’ két kislemezét, a ‘Shout Out To My Ex’-t és a ‘Touch-‘ot. Valószínűleg (Leigh Instájának köszönhetően tudhatjuk) február 2-án lettek felvéve a dalok és a lányok, mint mindig, fantasztikus munkát végeztek. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom a többszólamúságukat és azt, hogy szívük-lelkük benne van minden dalban. Valamint kiderült, hogy február 28-án a lányok ismét fellépnek a ‘Today’ műsorban, felhetőleg a ‘Touch’ és a ‘SOTME’ (?) c. dalukkal.

febr 13, 2017
Képek a forgatásról
icon-pencil     katie     icon-folder     Forgatás  /  Kulisszák mögött  /  Videóklip  /  Weboldal     ♥23

Sziasztok mixerek!

Tegnap beszámoltam, hogy a lányok egy izgalmas forgatáson vettek részt tegnap és erről előkerült 5 fotó egy szemfüles rajongó által, valamint egy kabrió autót is lefotózott, amiből következtethetünk, hogy a ‘Power’ dalnak mégis van valami köze (a dalszövegből kiindulva), de kérdéses, hogy valami reklámfilmet forgattak-e vagy tényleg videóklipet?! Újabb fotók jelentek meg a ‘Touch’ klip kulisszái mögül, csekkoljátok mindenképpen! Valamint úgy gondoltam éppen ideje már a tartalmat frissíteni és ez a héten folyamatosan frissülni is fog a galériával együtt, így akit ezek érdekelnének, mindenképpen nézzetek vissza! Most 4 frissült tartalmat hoztam, az online részhez pedig felkerültek az eddigi kinézetek is, így aki szeretne nosztalgiázni, csekkolja!

  • Little Mix – Biográfia
  • Díjak, jelölések
  • Videográfia
  • Online

C4hzCSOWcAEArid.jpg C4h60TNWMAAGxNV.jpg C4hzCYtWcAAvHIa.jpg
2-267.jpg 4-64.jpg 6-15.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > 2017. Február 12 – Videóklip forgatás
Zene > Touch (2017) > Still fotók – Kulisszák mögött

febr 12, 2017
Insta fotók vasárnapra
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Személyes     ♥28

Tudom, alig pár napja hoztam nektek a lányok Insta fotóit el, de úgy gondoltam, hogy tényleg próbálok Nektek az Insta fotóknál is naprakész maradni, remélem nem bánjátok. Természetesen nem gyűlt össze annyi fotó, de ezidőben Leigh 3 fotót töltött fel, Jade 2 fotót, az egyik a DWT kulisszái mögött készült, Perrie viszont most nem töltött fel újabb fotókat. Jesy újabb 7 fotót töltött fel, az egyikkel pedig felrobbantotta az internetet, és ez pedig a sportmelltartós fotója, úgy érzem, ahogy több mixer is, Jesy felülkerekedett az utálaton, amit évekig kapott a súlyára és rengeteg edzéssel, eszméletlen alakkal büszkélkedhet most! Valamint azt is megosztotta velünk tegnap Miss Nelson, hogy tegnap valami izgalmasat forgattak a lányokkal, ehhez Snapchatre töltöttek fel egy videót, amiben a ‘Power’ daluk szól, mire mindenki azt feltételezte, hogy talán ehhez tartozó videóklipet forgatnak, de Jesy erre hevesen reagált, így valószínűleg ez nem igaz. Mindenesetre bízzunk benne, hamarosan kiderül! Ezen kívül ne felejtsétek el megnézni a lányok hivatalos webshopjukat, ugyanis február 17-én egy újabb kiadású ‘Shout Out To My Ex’ póló jelenik meg. Én amúgy teljesen oda vagyok ezekért a dízájnokért!

16583790_1811356049081955_7005527663381053440_n.jpeg 16583765_708898192619973_4836611849401139200_n.jpeg 16230687_1384141218315781_8398696719264514048_n.jpeg
16584963_1611227522237995_8828322950718423040_n.jpeg 16464215_143288579518157_8598251018779623424_n.jpeg
16464753_590175721174195_7712225207217291264_n.jpeg 16464634_238735936585643_25369182111531008_n.jpeg 16464975_215380442263515_419558540349276160_n.jpeg

Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram

febr 12, 2017
Meet and Greet – fotók, videók
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Meet & Greet  /  Rajongói fotók     ♥33

Sziasztok mixerek!

Még nem ért véget a tulsai kép-videó sorozat, hiszen a fellépés előtt a lányok 2 Meet and Greet-et is tartottak, ahol a rajongókkal fotózkodtak, beszélgettek. Az egyiket a 92.1 The Beat által rendezett, erről 12 fotó került fel, valamint egy rövid interjú is. Többek között arról beszéltek, hogy mi a kedvencük Amerikában, mire Perrie rávágta, hogy a ‘Cheesecake Factory’, de ezen kívül a legfurcsább dolgot is megosztották, amit nem értekenek Amerikában vagy az amerikaiakban.

16508209_10154171175011367_6179915914960983295_n.jpg 16648989_10154171175001367_5191802039559078269_n.jpg 16681716_10154171175431367_6505506271053876771_n.jpg

Ezután pedig a 106.3 K-HITS-hoz látogattak el egy másik Meet and Greet-re, innen már több fotó került elő, pontosabban 28 és egy hosszabb videó is. Röviden összegyűjtöttem nektek az információkat, amik kiderültek a 7 perces interjúból, ami amúgy élőben ment a Facebookon.

  • Nehéz számukra az amerikai turné és nehéz áttörést is elérni. Ebben a pár hónapban amíg ott tartózkodnak, próbálnak annyi rajongót megismerni és találkozni velük, ahánnyal csak lehetséges
  • Amikor a ‘SOTME’ klipről faggatták a lányok, Leigh bevallotta, hogy szeret vezetni (amit a klipben is láthattunk), de bevallása és a lányok bevallása szerint szörnyű sofőr. Valamint a lányok közül egyedül neki van jogsija is.
  • Az X-Factor óta úgy érzik teljesen más lett minden, de a barátságuk csak szorosabb lett ez alatt az 5-6 év alatt.
  • Ha egy előadót választhatnának, akivel közre működnének, az Ariana Grande lenne
  • A ‘Glory Days’ albumról nem terveznek több dalt előadni az amerikai DW turné alatt, hiszen csak a legsikeresebb dalokat adják elő, de a Glory Days turnén természetesen fognak többet is, de nehéz kiválogatni azokat, amik bele férnek 1-1,5 órás műsorba a 4 albumról egyaránt.
  • A legőrültebb rajongói élményük az volt, amikor egy fiú majdnem egy maratont lefutott a turnébuszuk után.
  • Szintén feltették a már szokványos kérdést, hogy van e egy bizonyos ember, akiről szól a SOTME dal, de Jesy szintén kivágta magukat azzal, hogy egy elég hétköznapi témát dolgoztak át, hiszen mindenki szakított már életében, és ezt próbálták vidámabbá tenni.

16508341_1238112446242056_9042702430705474016_n.jpg 16508684_1238112292908738_5483539306705687282_n.jpg C4Q8pZbWQAE1kA6.jpg

Ezen kívül kaptunk Tulsa-ból rajongói fotókat is, a lányok szokásukhoz hívően nagyon közvetlenek voltak, imádnivaló fotók! Végül pedig még 6-ról is kaptunk pár Meet and Greet fotókat, amit a 96.1 KISS FM stúdiójában tartottak.

C4QL4n-XUAAIuWM.jpg C4QLnfvXUAETlXU.jpg C4QK9rKWEAAcAhK.jpg
aHR0cHM6Ly9pLmloZWFydC5jb20vdjMvcmUvbmV3X2Fzc2V0cy81ODk5MTZmODc3MDVkNWFjNWU0ZjYwM2Q3D.jpg aHR0cHM6Ly9pLmloZWFydC5jb20vdjMvcmUvbmV3X2Fzc2V0cy81ODk5MTZmODc3MDVkNWFjNWU0ZjYwMzk3D.jpg aHR0cHM6Ly9pLmloZWFydC5jb20vdjMvcmUvbmV3X2Fzc2V0cy81ODk5MTZmODc3MDVkNWFjNWU0ZjYwNGQ3D.jpg

Megjelenések > 2017 > Február 09 – 92.1 The Beat (Meet and Greet)
Megjelenések > 2017 > Február 09 – 106.3 K-HITS (Meet and Greet)
Vegyes képek > Személyes fotók > 2017. Február 09 – Rajongókkal Tulsa-ban
Megjelenések > 2017 > Február 06 – 96.1 Kiss FM (Meet and Greet)

febr 11, 2017
Tulsai állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     Dangerous Woman Turné     ♥20

A lányoknak és Ariana-nak tovább folytatódott a ‘Dangerous Woman’ turné, 9-én, csütörtökön Tulsa-ban léptek fel, legközelebb pedig csak 14-én fognak Nashvilleben. A tulsai állomásról egész sok fotó került elő, 53 fotót hoztam el nektek, mind-mind rajongók által készültek, így nem túl jó minőségűek, de én imádom a lányokat nézni, hiszen nagyon boldognak tűnnek, nagyon élvezik a turné minden egyes percét és már csak pár nap választ el a Brit Awards-tól, szóval aki még nem tette, mindenképpen szavazzon rájuk! Valamint ha már képek, újabb 54 fotó került elő a las vegasi showról is és természetesen a tulsai showról is elhoztam nektek a videót a teljes koncertről.

C4Rus26WYAE22WT.jpg C4SARPUVMAQUVaz.jpg C4TALHDWcAAMJNr.jpg
49-16.jpg 41-23.jpg 23-48.jpg

Koncertek > 2017 > Dangerous Woman Turné > Február 09 – Tulsa, OK
Koncertek > 2017 > Dangerous Woman Turné > Február 04 – Las Vegas, NV

febr 8, 2017
Az elmúlt napok Insta fotói
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Személyes     ♥34

Kicsivel több, mint egy hete hoztam el a lányok Instagram fotóit, de nem szerettem volna ismét elmaradni vele, de azért szerettem volna, ha nem 1-1 fotót hozok el, ez teljesült, hiszen a lányok az elmúlt napokban a turnénak köszönhetően elég aktívak. Leigh ebben az egy hétben 7 fotót posztolt, tőle megszokhatóan eszméletlenül divatosan nézett ki és pózolt a kamerának. Perrie pedig egy újabb közöt fotót posztolt Alex-szel és természetesen megmutatta frissen vágott haját is, nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem ez a haj áll legjobban Peznek. Jade most nem volt olyan aktív, csak 6 fotót töltött fel, természetesen a turné kulisszái mögül is osztott meg velünk, valamint a las vegasi buliról is, amikor Adam (a sminkesük) születésnapját ünnepelték. Jesy pedig ismét aktív volt, ő 8 fotót töltött fel, ő is megosztotta rajongóival a rövidebb haját és közös fotókat is posztolt a lányokról.

16583165_1808641092721285_3395203791023243264_n.jpeg 16230220_414400082240647_7542091893241282560_n.jpeg 16464186_1347760038608143_1092564204642107392_n.jpeg
16465217_1794063357512886_939915569384128512_n.jpeg 16230703_1271054546319240_1382461573565513728_n.jpeg 16463970_1645493365756508_6194012031096455168_n.jpeg
16583126_154230451750352_6117817885336272896_n.jpeg 16229412_1440511989300971_3736151343090368512_n.jpeg 16464326_826994700773284_6027772586010607616_n.jpeg
16585540_732028926956428_6899101612191514624_n.jpeg 16230079_379800429049183_5913270677749628928_n.jpeg 16464840_447740465616276_7612581192855977984_n.jpeg

Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram

234« ElsőELŐZŐ OLDAL......186...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »