A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt 11, 2016
További lesifotók szombatról
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Megjelenés     ♥24

Szép estét mixerek!

Ma újabb lesifotókat hoztam nektek a szombati napról, miután a csajok elhagyták Leigh születésnapi buliját. Jake, Jesy vőlegénye is jelen volt, így ő természetesen szerelmével távozott, 3 fotót láthattok erről, Perrie és Claudimar távozásáról pedig újabb 8 fotó került elő. A mai nap pedig ellátogattak a Sugarscape-hez és egy interjút adtak, a kulisszák mögül 3 fotó került elő, az interjú pedig reméljük hamarosan napvilágra kerül. Jade megmutatta nekünk igazi mixer telefontokját, ami szerintem eszméletlenül néz ki, de sajnos elég húzós ára van, főleg szállítással együtt, de akit érdekel, ezen a linken megrendelheti. Jelenleg pedig a BBC Radio 1-en folyik egy interjú, ami egy óráig tart és többek között a lányok sminkese is beszél. Már most kiderült, hogy a turné során 216 órát ültek a sminkes székben és 432 műszempillát használtak el. Akit érdekel, itt tudja hallgatni online.

1~250~0.jpg 2~96~1.jpg 3~46~1.jpg
5~7~0.jpg 3~47~0.jpg 7~0~1.jpg

Lesifotók > 2016 > Október 08 – Jesy és Jake elhagyják Leigh buliját
Lesifotók > 2016 > Október 08 – Perrie és Claudimar elhagyják Leigh buliját
Megjelenések > 2016 > Október 11 – A Sugarscape-nél

okt 10, 2016
A 5th Harmony is együtt dolgozna a LM-szel!
icon-pencil     katie     icon-folder     Fifth Harmony  /  Hír     ♥20

Körülbelül egy hónapja került fel egy interjú, amiben a lányok arról meséltek, hogy nagy örömmel működnének együtt az amerikai lánybandával, a Fifth Harmony-val. Eddig a lányok közül senki sem nyilatkozott ezügyben, de A Sugarscape beszélt a 5th Harmony-ból ismert Dinah-val és Ally-vel, akiket a Little Harmony avagy Fifth Mix együttműködésről faggatták.

,,Imádjuk a Little Mix-et. Örülnénk ha együtt dolgoznánk velük. Esetleg a városban tartózkodnak?” – nyilatkozta Dinah

,,A Little Mix elképesztő. Együtt kéne működnünk, imádnám!” – tette hozzá Ally.

Emellett arról is beszéltek, hogy mennyire idegesítő szerintük, amikor a lánybandákat egymáshoz hasonlítják ebben az iparágban vagy egyik rajongói tábor utálja a másikat.

,,Mindig látjuk a közösségi médiákon. Ez valós dolog, a lányok erre várnak, amikor a lányok lányok ellen harcolnak. Bosszantó, hogy az emberek erre vágynak és szeretik ezt látni. Szeretik, amikor a lányok egymással küzdenek. Mi más üzenetet próbálunk közvetíteni. Le tudjuk küzdeni ezt az elképzelést, hogy a lányok egymás ellen vannak, és itt az ideje egy nagyobb feminista megmozdulásnak és jó lenne, ha ebben mindenki benne lenne. A nők együtt erősek és próbáljuk továbbra is ezt az üzenetet közvetíteni.”

okt 10, 2016
Lesifotók szombatról
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Luke Pasqualino     ♥16

Sziasztok!

Nincs megállás, sorban kapjuk az újabbnál újabb fotókat, híreket, bár most újabb fotóadagot hoztam nektek Leigh születésnapjáról. A lányok érkezéséről újabb 23 remek fotót találhattok. A bulin részt vett Perrie újdonsült szerelme, Luke is, akivel a képek láttán remekül érezték magukat, 15 fotót találhattok erről, jó látni Pez-t újra boldognak! Ám a buliról nem vele, hanem a táncosukkal és jó barátjával, Claudimar-ral távozott, a távozásról 5 fotót láthattok, Leigh távozáskor már más ruhát viselt, ahogy Perrie, ő is egy fekete, elég extravagáns ruhát viselt már, ami remekül állt neki.

19~9.jpg 15~10.jpg 27~7~0.jpg

3~44~0.jpg 5~6~0.jpg 4~20~0.jpg
03~33.jpg 05~26~0.jpg 24~8.jpg

Lesifotók > 2016 > Október 08 – Leigh, Jesy és Perrie megérkezik Leigh bulijára
Lesifotók > 2016 > Október 08 – Perrie és Luke Leigh buliján
Lesifotók > 2016 > Október 08 – Perrie és Claudimar elhagyják Leigh buliját
Lesifotók > 2016 > Október 08 – Leigh elhagyja a születésnapi buliját

okt 9, 2016
Hivatalos a SOTME!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Shout Out To My Ex  /  X-Factor     ♥28

Ugyebár tudjuk, hogy semmi sem hivatalos, ameddig a lányok meg nem erősítik a hírt. Így történt ez most is, addig minden csak pletyka, spekuláció volt, de végre eljött ez a nap is és a lányok megerősítették a híreket, miszerint a 4. album első kislemeze a ‘Shout Out To My Ex’ nevet kapta és jövőhéten fellépnek az X Factorban, ahol debütálni fog a dal. Mindezt egy rövid Twitter videóban jelentették be, ezen kívül megkaptuk a teljes fotót a kislemez fotósorozatából és egy újabb fotót is, ugye nem csak én vagyok ilyen izgatott, mixerek?!

CuWlhkBXgAAdXUb_large.jpg nintchdbpict000273370504.jpg

Nothing's official until we announce it 👀🙈 our new single #ShoutOutToMyEx is happening! 🙌 … hope you're as buzzing as us! ❤️❌❤️ the girls x pic.twitter.com/R0P9rdpMoO

— Little Mix (@LittleMix) 2016. október 9.

Zene > Shout Out To My Ex (2016) > Fotósorozat

okt 9, 2016
SOTME dalszövegrészlet
icon-pencil     katie     icon-folder     Dalszöveg  /  Shout Out To My Ex  /  Zayn     ♥36

Perrie Edwards és Zayn Malik az egyik legszebb páros volt, egészen addig, ameddig tavaly nyáron Zayn nem szakított vele 4 év kapcsolat után. A LM lányai pontosan arra törekednek a legújabb dalukban, hogy felfedjék Perrie hogyan is érez, miután vőlegénye megcsalta őt és a dal a jövőhéten megrendezendő X Factorban fog debütálni.

Ebben az igazi csajerőt sugárzó dalban, a ‘Shout Out To My Ex’-ben kiderül, hogy Perrie orgazmust színlelt az ágyban, valamint nem biztos abban, hogy egyáltalán valaha szerette-e Zayn-t. De lássuk is azt a bizonyos dalszövegrészletet, ami igazán őszinte és megdöbbentő, amit természetesen magyarul is elhoztam nektek.

This is a shout out to my ex
Heard he in love with some other chick
Yeah yeah that hurt me I’ll admit
Forget that boy I’m over it
I hope she gettin’ better sex
Hope she ain’t fakin’ it like I did, babe
Took four long years to call it quits
Forget that boy I’m over it

Guess I should say thank you
For the ‘hate yous’ and the tattoos
Oh baby I’m cool by the way
Ain’t sure I loved you anyway
Go head babe I’m gonna live my life,

Shout out to my ex
You’re really quite the man
You made my heart break
And that made me who I am
Here’s to my ex, hey look at me now
WellI I’m all the way up I swear
You’ll never bring me down

Magyarul:

Ez egy kiáltás az exemnek,
Úgy hallottam valami más csajba szerelmes.
Igen, igen, bántott, bevallom,
De felejtsd el őt, már túl vagyok rajta.
Remélem a csaj jobb szexben részesül,
remélem ő nem fog színlelni, mint én tettem, bébi.
4 év kellett, hogy kilépjünk a kapcsolatból,
De felejtsd el őt, már túl vagyok rajta.

Azt hiszem köszönetet kéne mondanom,
az “utállak”-ért és a tetkókért.
Ó, bébi, amúgy jól vagyok,
Nem vagyok benne biztos, hogy szerettelek.
Menj csak előre, bébi, én élni fogom az életem.

Kiáltok az exemnek,
Te aztán egy igazi férfi vagy.
Összetörted a szívemet,
De ettől lettem az, aki.
Ez az exemnek szól, nézz meg most jól,
Csak felfelé megyek, esküszöm,
sosem fogsz a mélybe taszítani.

okt 9, 2016
Leigh tegnapi bulija
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Rajongói fotók  /  Személyes  /  Születésnap     ♥28

Sziasztok mixerek!

Tegnap beszámoltam nektek, hogy Leigh 25. születésnapját tegnap ismét megünnepelték, ahol most Jade kivételével az összes LM csajszi jelen volt. 21 lesifotó került elő, amin Jesy, Leigh és Perrie megérkeznek a buli helyszínére, és ahogy lehetett számítani, eszméletlen dögösek voltak. Perrie és Jesy egy bőrruhában, míg Leigh egy elég mélyen dekoltált, dögös overállban tette megjelenését a nagy napon. A buliról 14 fotót hoztam nektek, amin megtekinthetitek belülről a helyszínt, a tortát és további személyes fotókat. És hogy Jade miért nem volt ott? Jelenleg a szerelmével és a bandájával van Amerikában, pontosabban tegnap Dallasban voltak, így pár szerencsés rajongó fotózkodott is vele, két rajongói fotót hoztam. A ‘Shout Out To My Ex’ borítója pedig előkerült HQ minőségben, amit már természetesen megtekinthettek a galériában is.

03~31~0.jpg 09~15.jpg 15~9.jpg
1~225.jpg 2~86~1.jpg 1~232~0.jpg

IMG_2464.png

Lesifotók > 2016 > Október 08 – Leigh, Jesy és Perrie megérkezik Leigh bulijára
Vegyes képek > Személyes fotók > Október 08 – Leigh születésnapja
Vegyes képek > Személyes fotók > Október 08 – Jade a rajongókkal Dallasban
Zene > Shout Out To My Ex (2016) > Single Cover

234« ElsőELŐZŐ OLDAL......198...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »