A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl 17, 2016
Fotók tegnapról
icon-pencil     katie     icon-folder     Jed Elliott  /  Jesy  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥52

A lányok most kicsit pihennek, hiszen mozgalmas hónapok állnak mögöttük, a turné mellett videóklipet is forgattak, valamint közelgő 4. lemezükön is elkezdtek már dolgozni. Ahogy már beszámoltam róla, Perrie Spanyolországban nyaral, Leigh a családja között tölti a napokat, Jesy pedig tegnap este Essexben bulizott egy nagyon dögös ruhában a Club 195-ben. Jade pedig ismét Amerikában van szerelmével Jed-del, és tegnap egy szerencsés rajongóval találkoztak, 3 rajongófotót hoztam erről és 4 lesifotót.

ui: ma hajnalban Németországba utazok és 1,5 hétig ott leszek, a híreket hozom, de ha kis csúszás lesz, kérlek nézzétek el, mindent meg fogok tenni, hogy minél hamarabb értesüljetek az újdonságokról, még a nyaralásom közben is!

3659B36400000578-3694213-image-a-40_1468748576832.jpg 3659B35600000578-3694213-image-a-41_1468748578779.jpg 3659B39A00000578-3694213-image-a-42_1468748604809.jpg
4~14.jpg 7~11.jpg 6~3.jpg
2~5.jpg 5~11.jpg 1~2.jpg

Megjelenések > 2016 > Július 16 – Jesy a a Club 195-ben Essexben
Vegyes képek > Személyes fotók > Rajongói fotók
Paparazzi fotók > 2016 > Július 16 – Jade és Jed Amerikában

júl 16, 2016
Q&A videó Milánónól
icon-pencil     katie     icon-folder     Q&A  /  Videó     ♥31

A lányokkal még az olaszországi turnéállomásuk alatt készítettek egy Q&A-t, ami közel egy hónap után ma végre megjelent, és összegyűjtöttem benne nektek a legfontosabb adatokat, amiket megtudunk belőle.

  • A turné alatt a legfurább dolog az volt, amikor Jesy és Perrie az ágyon volt, míg az magától elkezdett rázkódni, mire Jesy azt hitte meg fognak halni, Perrie megnyugtatta, hogy csak földrengés van
  • Leigh kedvenc dala az albumról az ‘I Love You’, Perrie-é ‘Love Me or Leave Me’, Jade-é az ‘I Won’t’ és Jesy-é a ‘Hair’
  • Mielőtt koncertet adnának, zenét hallgatnak, legfőképpen Disney dalokat
  • Ha életük végéig egy dalt adhatnának elő: Jade a ‘Secret Love Song’-ot választotta, Jesy a ‘Salute’-t és a ‘Nothing Feels Like You’-t, Leigh és Perrie ‘Hair’-t
  • Amikor a lányok először találkoztak: Jade azt hitte Jesy-ről, hogy popsztár, a többiek erre azt mondták, hogy rappernek hitték, Leigh azt mondta Jade-ről, hogy csendes volt, Perrie-n pedig leesett az álla, hogyan énekel. Perrie pedig csak azt mondta a többiekről, hogy őket tartotta a legkedvesebb embereknek, akikkel valaha találkozott
  • Egy szóval jellemzés: Jesy Leigh-ről: elbűvölőnek és alkotónak jellemezte, Jesy Jade-ről: rejtélyes
  • Perrie a leglustább
  • Kedvenc olasz ételeik: tészta, pizza, carbonara, cannoli
  • 3 olasz szó amit ismernek: Ciao, Bella, Amore

júl 16, 2016
Instagram fotók, nyaralás
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Nyaralás  /  Spanyolország     ♥30

Sziasztok!

A mai napra Perrie és Jade legutóbbi Instagram fotóit hoztam el nektek. Jesy és Leigh-Anne eléggé elbújtak, Leigh is csak Snapchaten aktív néhanapján, aki amúgy éppen nemrég követte ki exbarátját, Jordan-t a közösségi oldalakon. Én nagyon sajnálom, hogy így véget ért nekik a kapcsolat, nagyon boldognak tűntek, de hát sajnos a látszat sokszor csal. De vissza a személyes fotókra, Perrie Claudimar-ral (táncosuk) és barátnőjével, Ellie Hemming-szel nyaralni mentek tegnap Spanyolországba, Tarragona-ra. Összesen 4 Insta fotót hoztam nektek, ebből 2 már a nyaraláson készült, Jade pedig 3 fotót töltött fel, az egyik ezek közül egy kis füzet az ő nevére címezve, amiben az album/dalötleteket írja, tehát már most tudjuk, hogy a lányok ismét kiveszik a részüket a dalötletekből és a dalírásból! Nézzétek meg ti is a fotókat!

13712155_1224158720930601_538811383_n.jpg 13696657_295325627485071_1275539645_n.jpg 13725599_1414926215188088_820849145_n.jpg
13652152_523727631163891_1273689214_n.jpg 13707187_1379440192072762_1212059435_n.jpg 13628062_1737910613131394_1737373179_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

júl 14, 2016
Újabb Den Day & szülinapi fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Save the Children's Den Day  /  Születésnap     ♥22

A mai napra ismét vegyes hírrel érkeztem hozzátok, a lányok folyamatosan dolgoznak 4. nagylemezükön, ami miatt már nem csak ők, hanem mi is izgatottak vagyunk! Egy újabb klassz fotó jelent meg a ‘Save the Children’s Den Day‘ kampányból, ami végre elég jó minőségű. Valamint Perrie születésnapi bulijáról újabb 27 fotó került fel a galériába, a hangulat eszméletlen volt, képek alapján is látni! Végül pedig egy újabb kép jelent meg az ‘USA Pro’ fotósorozatból, amin a gyönyörű Leigh látható.

STC-LittleMix-DenDay-022.jpg
tumblr_oa3yvpPLuK1rbrxfjo2_1280.jpg tumblr_oa3yvpPLuK1rbrxfjo3_1280.jpg CnA0A_6WAAATzOC.jpg
TSD6QNxX440.jpg

Fotósorozatok > 2016 > Save the Children’s Den Day
Vegyes képek > Személyes fotók > Július 09 – Perrie születésnapja
Fotósorozatok > 2016 > USA PRO – The Zen Edit

júl 13, 2016
LM termékek, új fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Divine Ink London  /  USA Pro  /  Wishmaker     ♥30

Sziasztok mixerek!

Ma egy(két) fantasztikus hírrel érkeztem hozzátok, ugyanis a Boots-ban már lehet kapni a lányok legújabb parfümjét, a Wishmakert, sőt! A bolt hivatalos oldalán 400 dedikált parfümöt is hamarosan lehet venni, ebből 200 szerencsés találkozhat a lányokkal július 27-én Lakeside-ban a dedikálásra. Két fotót hoztam a Wishmaker-ből, az egyik a boltok polcain lett fotózva, a másik a hivatalos ‘poszter’, ami eszméletlenül sikerült, ezek a színek csodásak! A lányok nem csak egy új parfümöt dobtak ki, hanem a Divine Ink London-nal együtt kiadtak egy LM aranytetoválást, aminek sajnos elég borsos ára van, (hozzánk kiszállítással együtt 5000 forint) de szuperek, erről is hoztam nektek pár fotót. Végül újabb 4 fotó jelent meg az ‘USA Pro’ fotósorozatához is.

CnGbd5LXYAASfWq_large.jpg CnKrlYaWYAA7j6y_large.jpg
Divine-Ink-London-X-Little-Mix-Collection-ALL-WEB_1024x1024.jpg Divine-Ink-London-X-Little-Mix-packaging--WEB_grande.jpg Divine-Ink-London-X-Little-Mix-Collection-SH1-WEB_grande.jpg
1~61~0.jpg 2~28~0.jpg 1~62~0.jpg

Termékek > Wishmaker (2016)
Termékek > Divine Ink London (2016)
Fotósorozatok > 2016 > USA PRO – The Zen Edit

júl 11, 2016
USA Pro & személyes fotók, köszöntések
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Személyes  /  Születésnap     ♥23

Sziasztok!

A mai napra is elég vegyes hírekkel szolgálhatok, ugyanis ma megjelent 4 újabb HQ fotó a nemrég megjelent ‘USA Pro – The Zen Edit’ fotósorozatából, ezeket természetesen a galériában meg is tekinthetitek már. A lányok kicsit későn, de felköszöntötték Perrie-t természetesen, ahogy már évek óta teszik, viszont Jesy nem, ahogy a bulira sem jutott el, reméljük minden renden van közöttük.Leigh egy újabb fotót töltött fel tegnap óta, míg Jade hármat, Perrie pedig szintén egyet. Amúgy, külön örömhír még, hogy a lányok már elvonultak stúdióba és dolgoznak a 4. lemezükön. Most pedig olvassátok el Jade és Leigh köszöntését.

@jadeameliabadwi: Boldog születésnapot, Pez hercegnő! Nincs senki más, akivel szívesebben megosztanám a Disney megszállottságomat, a fogkefémet és az álmaimat. Szeretlek @perrieeele

@leigh_love_life: Boldog születésnapot a bohém istennőmnek, @perrieeele-nek! Jobban szeretlek, mint csak lehetséges. Te vagy az egyik leggyönyörűbb lány kívül és belül. Remélem élvezted a napodat gyönyörűm!

4~8~0.jpg 2~27.jpg 3~16.jpg
13651981_504416089744450_684837676_n.jpg
13636298_1056150091127881_1012780120_n.jpg
13584226_1096205477120232_809868188_n.jpg 13652201_1145603212174650_953326985_n.jpg 13597714_1760600117540601_214152662_n.jpg

Fotósorozatok > 2016 > USA PRO – The Zen Edit
Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

234« ElsőELŐZŐ OLDAL......207...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »