A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl 10, 2016
Régi/új fotók, személyes
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Lesifotó     ♥23

Megjelent pár új/régi fotó még a németországi látogatásukból, nagyon klassz fotókat tekinthettek meg erről, többek között előkerült fotó a hajózásról is, valamint amikor egy tradicionális sört isznak. Korábban már hoztam pár fotót Leigh nyaralásáról, most pontosan kiderült, mikor is készültek azok a merész fotók, pontosan június 30-án és 72 db remek minőségű került fel a galériába. Ezek mellett elhoztam a legújabb Instagram fotókat is, Leigh két fotót, Perrie négyet és Jade is két fotót töltött fel.

1~52~2.jpg 5~1~1.jpg 3~13.jpg
006~3~0.jpg 041~0~1.jpg 064~0~0.jpg
13422926_171193829952784_1160476693_n.jpg 13597702_1747882362161153_2050050971_n.jpg
13628083_1200892353274949_1893454260_n.jpg 13597534_251709278544282_1283269243_n.jpg 13422942_1618502745128764_1669848819_n.jpg
13651827_588315181330291_2090995836_n.jpg 13597662_863583127108322_1305386804_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Június – Németországban
Paparazzi fotók > 2016 > Június 30 – Leigh-Anne Ibizán
Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

júl 10, 2016
Perrie születésnapja
icon-pencil     katie     icon-folder     Perrie  /  Születésnap     ♥29

Ma egy csodálatos napra ébredtünk, hiszen a banda szőkesége Perrie Edwars ma ünnepli 23. születésnapját! Innen is nagyon boldog születésnapot kívánok Neki ezzel a nagyon kis egyszerű táblával. Természetesen aki ismeri Perrie-t, tudja, hogy ez a jeles alkalom nem maradhat ünneplés nélkül, tegnap pedig erre sor is került, ahova hivatalosak voltak a lányok, Jesy kivételével pedig mindannyian ott voltak, ott voltak a táncosfiúk is, Jade lakótársa, Danielle valamint két Youtuber is. Egy kertipartit rendeztek, ahol nagyon bohókás ruhákban voltak és volt vízipipa is a buli kedvéért. Erről hoztam nektek pár fotót, valamint Perrie Snapchat fiókjáról is hoztam egy képet a tortáról. A lányok amúgy még nem írtak köszöntést, de ha igen, később azt is elhozom nektek!

1~48~1.jpg 2~21~0.jpg 2~22~1.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Július 09 – Perrie születésnapja

júl 8, 2016
Utolsó GWT állomás, személyes fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  The Get Weird Turné     ♥25

Hétfőn végleg befejeződött a Get Weird Turné, ami a lányok eddigi legsikeresebb turnéja volt, sőt, az eladások alapján toplistások is olyan sztárok mellett, mint Adele vagy Beyoncé. Az utolsó állomásról nagyon kevés fotót, összesen 9-et kaptunk, valamint pár videót is, de reméljük hamarosan megjelenik a 4. album is és 1-2 éven belül újra világkörüli turnéra indulnak. A lányok a napokban ismét tevékenykedtek Instagramon, Leigh 7 újabb fotót töltött fel ezeknek a többsége az ibizai nyaralásán készültek, Jade csak két újabb fotót töltött fel, Jesy pedig 3-at, a turné utolsó napjáról.

  • Move
  • Lightning
  • Change Your Life
  • Medley
  • Salute

CmmMV5QWEAAAzoC_large.jpg CmmMSYcXEAAnEiK_large.jpg CmijKp4WgAAw4YN_large.jpg
13549622_305639973106288_1933561153_n.jpg 13549391_168261136923153_2119700605_n.jpg 13628090_219130295147441_870881037_n.jpg
13597644_269580176742453_1971056335_n.jpg 13597808_1300089443354517_677930157_n.jpg
13562043_145477729190385_847268594_n.jpg 13557006_1137565556285851_1750703673_n.jpg 13549651_1579353245691602_1471374666_n.jpg

Koncertek > 2016 > Július 04 – Cork, Írország
Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram

júl 6, 2016
7. kinézet
icon-pencil     katie     icon-folder     Weboldal     ♥19

Sziasztok!

Sok-sok várakozás után, két hónap után meg is érkeztem a legeslegújabb kinézettel. Amikor megláttam a ‘Cornetto’ fotókat, tudtam fel fogom használni őket egy nyári kinézethez, és bele szerettem volna csempészni a turnéfotókat is, hiszen ez hatalmas siker volt a lányoknak is. Próbáltam tükrözni a nyarat a színekkel is, remélem elnyeri a tetszéseteket, ígérem, ez nem fog ilyen sokáig fent maradni, de remélem nem untátok az előzőt sem. A hideg színek után ideje volt már egy színesebb váltásnak. Sok-sok minden változás lett, kezdve a munkálatokkal, a főoldallal, imádtam a munkálat megoldást, de 8 hónap után, ideje volt egy változásnak, de remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Ja, igen, az új kinézet azért is ma került fel, ugyanis ma 8 hónapja (!!) hogy a LittleMix.Hu Magyarország egyetlen és legbiztosabb forrása nap, mint nap a legújabb hírekkel látja el a mixereket. Köszönöm, hogy az oldalt válasszátok már ilyen sok ideje és hogy ennyien érdeklődtök, Nélkületek nem lennék itt. Várom a véleményeteket!

júl 4, 2016
Corki állomás, egyéb fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Nyaralás  /  Perrie  /  The Get Weird Turné     ♥28

A lányok tegnap már Corkban, szintén Írországban léptek fel, ahogyan ma is ugyanott fognak. A tegnapi koncertről nem sok, pontosan 15 fotó jelent meg, de szerencsére annál több videót tekinthettek meg! Ezek mellett 4 remek fotó jelent meg Leigh ibizai nyaralásáról, amikor pózol a tengerparton egy nagyon dögös és extrém fürdőruhában és ismét megmutatta nekünk tökéletes kidolgozott testét. Valamint Perrie-t még elsején a Heathrow reptéren kapták le a lesifotósok Londonban, erről hoztam nektek 14 remek minőségű fotót.

  • Love Me Like You
  • Weird People
  • Little Me
  • The End
  • DNA
  • Hair
  • Grown
  • Secret Love Song
  • Black Magic
  • Wings

CmgQbJuWcAATk8M_large.jpg CmgQgm7WgAAK__w_large.jpg CmewUtKWcAAlv3W_large.jpg

Koncertek > 2016 > Július 03 – Cork, Írország
Vegyes képek > Személyes fotók > Június/Július – Leigh Ibizán
Paparazzi fotók > 2016 > Július 01 – Perrie a Heathrow reptéren Londonban

júl 3, 2016
USA Pro – mini interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  USA Pro     ♥30

A lányok ismét az USA Pro sportmárka arcai lettek, erről már láthattátok a csodás fotókat és a kulisszák mögötti videót is, ahol beleshettünk a forgatásba. A lányok nem csak a márka arcai lettek, hanem idén télen saját tervezésű sportruhákat is kiadnak az USA Pro által.

,,A bandán belül mindannyian különböző alakkal és ötlettel rendelkezik arról, hogyan is akarunk fittek maradni. Ezzel a zsúfolt beosztással, a sok koncerttel és megjelenésekkel fontos, hogy olyan gyakorlatsort alakítsunk ki, ami reális és bárhol elvégezhetjük. Fontos, hogy edzés közben magabiztos és kényelmesen legyél.” – mondta Jade.

,,A márkán belül minden stílus tökéletes edzéshez, de tökéletes ahhoz is, hogy csak lazuljunk bennük. A Little Mix mindig úton van, így fontos a kényelem. Tetszik a hálós kidolgozás, klassz benne elvégezni a táncpróbáinkat.” – tette hozzá Leigh-Anne.

A legutóbbi fotózáson az USA Pro lehetővé tette pár rajongónak, hogy nyerjenek Meet&Greet-et. A nyertesek Roxy, 10 éves és Lola 8 éves mindketten Solihullból származnak.

,,Nagyon jó volt találkozni a lányokkal a fotózáson, egyértelműen szebbé varázsolta a napot, hogy találkozhattunk a rajongókkal.” – mesélte Jesy

234« ElsőELŐZŐ OLDAL......208...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »