Perrie ismét várandós! Perrie a The Hundred Final-on! IHWTHW hírek és képek DORK interjú
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 12. - hmv, Newcastle dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 13. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl
6
2025
Hétvégi London Pride események
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥59

A mostani hétvége eléggé a Little Mix rajongóknak kedvezett, hiszen két tagról is jelentek meg fotók. Ez nem csoda, hiszen épp zajlanak a londoni Pride rendezvények, amiket a korábbi években is meglátogattak.  A parádéra szombaton került sor, amin hatalmas tömeg vett részt. Több híresség is tiszteletét tette a felbonulók mellett, köztük volt Jade is. Tőle nem meglepő, hisz mindig is teljes vállszélességgel állt ki az LMBTQ közösség mellett. A szépséges énekesnő egy kimondottan erre a rendezvényre szánt pólóban jelent meg, amihez bő szabású farmert húzott. Róla sajnos csak két kép került elő, ezek is vízjellel.

celebrities-walking-in-the-london-pride-parade-20.jpg celebrities-walking-in-the-london-pride-parade-05.jpg
A The London EDITION idén is megrendezte a parádé után az ‘Iconic Pride Brunch‘-ot, amire szintén olyan hírességek kaptak meghívást, akik LMBTQ támogatók. Tavaly Jade ment el rá, de sajnos ezúttal kihagyta. Leigh-Anne örömmel fogadta a meghívást, és meg is jelent ma. A jelenlévőket az egyik drag queen szórakoztatta,aki különböző dalokra táncolt.  Amikor a Little Mix ‘Power’ c. dala indult el, meginvitálta Leigh-t is, csatlakozott is hozzá. A képekből ítélve fergeteges show-t nyújtottak.

dl_beatsnoop_com-3000-MJFXuY12Gk.jpg dl_beatsnoop_com-3000-i3sBYzTey2.jpg dl_beatsnoop_com-3000-DjpEl4Jy0A.jpg dl_beatsnoop_com-3000-PKFzotmnha.jpg

jún
29
2025
Jade fellépett a Glastonbury-n!
icon-pencil     katie     icon-folder     Fellépés  /  Jade     ♥46

Néhány BBC-néző megdöbbent Jade Thirlwall tegnapi Glastonbury-fellépése után.

A volt Little Mix-sztár csatlakozott az ikonikus zenei fesztivál fellépőihez, miután elindította szólókarrierjét, hatalmas tömegeket vonzva a színpadhoz a somerseti Worthy Farmon. A fellépése során előadta legnagyobb slágereit, köztük a listavezető „Angel of My Dreams” című dalt is, miközben a rajongók láthatóan önfeledten buliztak a dalaira.

Azonban a legendás fesztiválon való debütálása során volt egy pillanat, amely néhány otthonról nézőt teljesen ledöbbentett. Ez akkor történt, amikor az énekesnő élő adásban káromkodott a BBC közvetítése alatt.

A 32 éves Jade Glastonbury-fellépése során tiszteletteljes üzenetet küldött egykori Little Mix-es társainak. Az üzenetben azt mondta, mennyire hálás a lányokért, amiért megváltoztatták az életét, de nagyon hálás, hogy most végre saját szólókarrierjére koncentrálhat.

Ahogy az énekesnő lenyűgözte a közönséget a Woodsies színpadon, több saját dalt adott elő, valamint néhányat a Little Mix korszakából is. Közeledve debütáló albumának, a „That’s Showbiz Baby!” megjelenéséhez, Jade bemutatta az eddig nyilvánosan megjelent dalait.

image1~47.jpg image7~39.jpg image27~28.jpg image36~26.jpg

Azonban a nézők hamar megdöbbentek, amikor előadott egy különösen szókimondó számot. Az ausztrál elektropop formációval, a Confidence Man-nel közös „Gossip” című dalukban Jade – aki közreműködik a számban – kimondta a „c***” szót (a szó magyar megfelelője rendkívül durva és vulgáris nemi szervre utal), a Mirror szerint.

A BBC-n keresztül a fellépést néző közönség gyorsan reagált a meglepő pillanatra, mivel ez a szó az egyik legsúlyosabb káromkodásnak számít angol nyelvterületen. Sokan a közösségi médiában méltatták Jade-et, amiért áthágta a BBC szigorú szerkesztési szabályzatát.

„Jade kimondta a ” szót élő adásban a BBC-n, és még csak 4 óra sincs – ez már ikonikus,” – írta egy rajongó. Egy másik így fogalmazott: „Jade 15:52-kor, egy napsütéses nyári délutánon Glastonburyn kimondja, hogy ”? Mint mondtam: IKON!”

Egy harmadik zenerajongó hozzátette: „Az, hogy Jade kimondja a ‘****’ szót, nem szerepelt a bingoszelvényemen.” Egy negyedik így zárta: „Az idei #Glastonbury szállóigéje egyértelműen: ‘Tina thinks you’re a ****’” – utalva a dal egyik szövegére.

A fellépés során a BBC iPlayer – amely több idei fellépést is közvetít – figyelmeztető üzenetet adott Jade fellépése elé: „Erős nyelvezetet és villogó képeket tartalmaz.”

A fellépés hatalmas siker volt Jade számára, aki meghatódott, amikor megható tisztelgést tett volt zenésztársai, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock felé. Könnyeivel küszködve, büszkén magyarázta, miért érzékenyült el.

„Először is, hatalmas taps a Little Mixnek,” – mondta. „El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok azoknak a lányoknak, amiért szó szerint megváltoztatták az életemet, és ki gondolta volna akkor, hogy egyszer egy Little Mix-lány fellép a Glastonbury színpadán. De hazudnék, ha azt mondanám, nem jó érzés saját dalokat énekelni, amelyeket a szívemből írtam.”

Összesen 10 dalt adott elő az énekesnő és Twitteren megtekinthető a teljes előadás.

  1. IT girl
  2. Midnight Cowboy
  3. Wasabi
  4. FUFN (Fuck You For Now)
  5. Plastic Box
  6. Frozen / Set You Free (Madonna és N-Trance medley)
  7. Shout Out to My Ex / Sweet Melody / Woman Like Me / Touch
  8. Gossip (ft. Confidence Man)
  9. Fantasy
  10. Angel of My Dreams
jún
21
2025
Megjelent a ‘Plastic Box’!
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Plastic Box  /  Videóklip     ♥65

Jade legújabb kislemeze a „Plastic Box” tegnap, azaz pénteken debütált és már meg is kaptuk hozzá a klipet is!

A dal, amely debütáló szólóalbuma előtt jelent meg That’s Showbiz Baby! (szeptember 12-én jelenik meg) előtt, személyes és keserédes módon mutatja be az érzelmi bizonytalanságot. JADE „boldog-szomorú” himnuszként írja le a dalt, amely az irracionális féltékenységgel foglalkozik, amely akkor tud felbukkanni, ha a partner múltjára gondolunk, és amelyet sok hallgató valószínűleg átérezhetőnek talál.

A JADE sajtóközleményében kifejtette, hogy a „Plastic Box” a kapcsolatokban tapasztalható „irracionális és mérgező bizonytalanságot” vizsgálja, különösen azt a nyugtalanságot, amely abból eredhet, hogy a partner korábbi szerelmeit képzeli el. „Bár tudjuk, hogy mindenkinek van múltja, mégis bonyolultnak érezhetjük” – mondta. „Ez az egyik kedvenc dalom, amit valaha írtam”.

A számot a GRADES-szel és Lauren Aquilinával közösen írták, és Görres Oscar volt a társproducere, olyan nevek, amelyek ismerősek mindenkinek, aki a modern popvilágra hangolódik.

A klip is ugyanilyen hangulatos. A szív alakú mályva léggömbökkel és Madonna ikonikus „Don’t Tell Me” videoklipjére utaló stílusjegyekkel a látvány a nosztalgiát és a szívfájdalmat divatos stílusjegyekkel ötvözi. JADE művészi irányvonala továbbra is jelzi, hogy nem csak a saját útját járja, hanem új területeket is meghódít.

Elhoztam a klip kivágott képeit is, összesen 679 képet találtok meg a galériában.

vlcsnap-00118~24.png vlcsnap-00344~21.png vlcsnap-00423~21.png vlcsnap-00565~19.png

jún
19
2025
Perrie fellép a ‘The Hundred’-on!
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Hír  /  Interjú  /  Perrie  /  The Hundred     ♥62

Perrie Edwards elárulta, hogy visszatér a színpadra, miután beindította szólókarrierjét, és a The Hundred döntőjén fog fellépni.

A korábbi Little Mix tag, a 31 éves énekesnő augusztus 31-én lép színpadra a Lord’s stadionban, hogy lezárja az augusztus 5-én kezdődő éves sporteseményt. Perrie debütáló szólódala, a Forget About Us tavaly bekerült a brit Top 10-be, és az énekesnő lelkesen nyilatkozta, hogy a „teljes show-t” viszi majd el a közelgő fellépésére. A The Hundred idén lép az ötödik évébe, és a torna során minden mérkőzésen élőzene és DJ-k szórakoztatják a közönséget – feltörekvő tehetségek és már ismert előadók lépnek fel nyolc házigazda városban.

GtzbL3pWkAAgexE.jpeg GtzgivMW4AAd-QB.jpeg Gtzim6QXIAEzCHM.jpeg GtzV8D-XEAACTxr.jpeg

„A teljes show-t hozom – táncosokat, remek zenéket és látványos színpadképet – mindent!” – mondta Perrie.

„Energikus közönség, lenyűgöző sport egy igazán ikonikus helyszínen: nem is tudnék jobb vasárnap estét elképzelni.”

„Mindent megteszek azért, hogy ez egy igazán felejthetetlen esemény legyen. Hatalmas élmény lesz ezen a döntőn fellépni ennyi ember előtt. Találkozunk ott!” – mondta Perrie.

Immár ötödik éve, hogy a The Hundred zenei programját a BBC Introducinggal közösen állítják össze.

Ez a partnerség olyan brit előadókat támogat, akik még nem rendelkeznek lemezszerződéssel, kevéssé ismertek vagy teljesen ismeretlenek, lehetőséget biztosítva számukra, hogy fellépjenek az Egyesült Királyság legnagyobb krikettstadionjaiban.

Azt is elárulta, hogy a finálé fellépésén új dalt fogunk tőle hallani!

jún
16
2025
Jade a Summertime Ball-on
icon-pencil     katie     icon-folder     Fellépés  /  Jade  /  Megjelenés  /  Summertime Ball     ♥71

JADE vasárnap hivatalosan is bemutatkozott a Summertime Ball szólóelőadóként. Ám előtte még végigvonult a vörös szőnyegen, amiről 34 szuper képet kaptunk, az énekesnő fantasztikusan nézett ki!

A színpadon a Little Mix legnagyobb slágereiből énekelt egy medleyt, amivel a Wembley Stadionban mind a 80 000 vendéget táncolásra késztette. A FUFN és az Angel of My Dreams című slágerek mellett JADE a Little Mix gyökerei előtt is tisztelgett azzal, hogy egy medley-t adott elő a Little Mix »Shout Out to My Ex« és »Sweet Melody« című dalaiból, koreóval és epikus élő énekkel kiegészítve. Mielőtt előadta volna az ‘Angel of My Dreams’-t, JADE arra is szakított időt, hogy megköszönje a közönségnek, hogy szólóelőadóként támogatják őt. A fellépésről további 35 képet találtok meg, illetve a fellépést is megtekinthetitek teljes egészében.

02695.jpg 6205152.jpg 1548512102.jpg 65926362.jpg
iamfabio__1750022158_3655773294989330740_199156583.jpg image1~45.jpg image12.png image19~32.jpg

Illetve még június elején Jade New Yorkban járt és részt vett Addison Rae album hallgatási eseményén, erről jelent meg 5 fotó, amit a galériában megtalálhattok.

5184587.jpg 52947853D.jpg 859841594.jpg 583D845f845e.jpg

jún
12
2025
Érkezik a ‘Plastic Box’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Plastic Box  /  That's Showbiz Baby  /  Zene     ♥64

Jó ideje már, hogy nem jelentkeztem, de sajnos semmi időm nincs az utóbbi hetekben. Katie addig is tartotta a frontot, amiért ezúton is kifejezem hálám. Ő roppant élvezi ezt a ‘Jade-időszakot‘, hisz ő áll a legközelebb a szívéhez!

Jade azóta egyébként bejelentette a ‘That’s Showbiz Baby‘ debütáló albumának 4. kislemezét is, ami a ‘Plastic Box‘ nevet kapta. A dalt már a Big Weekend-en hallhatta a közönség, ami eléggé váratlan húzás volt tőle. Korábban sosem mutatta meg teljes egészében egyik kiadatlan dalát sem a hivatalos premier előtt. Nem is vártak sokat a publikálással sem, íme a kiadás dátuma:

Plastic Box hivatalos megjelenés: 2025.június 20.!

A szeptemberi album premier előtt valószínűleg már több kislemez nem fog érkezni, sőt promóciós dalt sem fog kiadni (feltehetőleg). Azt sem tudni, hogy tervez-e több kislemezt. A dal bejelentésével egyszerre publikálta a hivatalos borítót is, ami engem kicsit az ‘AOMD’ promóra emlékeztet (zuhanás hatás miatt). Egyelőre több képet nem kaptunk hozzá. Ami fix információ, hogy videóklipje lesz!

Előjegyzem a ‘Plastic Box’ dalt!

IMG_3635.jpeg

219« ElsőELŐZŐ OLDAL...6...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »