| Hosszas várakozás után megjelent az első előzetes a Little Mix ‘The Search‘ c. műsorához! A kisebb tehetségkutató lényege az lett volna, hogy a győztes csapat felléphetett volna a nyári turnéjukon, mint előzenekar. Sajnos a koronavírus miatt ezt törölni kellett. Viszont ami jó hír a nyertes csapatnak, hogy a soron következőn lesznek előzenekar majd, ami valószínűleg a 6. album turnéja lesz. Ezzel kapcsolatban semmiféle hír sincs egyelőre, viszont a műsorról annál is inkább! Ahogy a bejegyzést kezdtem, megjelent a BBC által az első előzetes hozzá, amiben beláthatunk egy kicsit a kulisszák mögé. Ezen kívül kaptunk egy újabb promóciós fotót is, ami mellé feltöltöttem a korábban előkerült képeket is. ![]() Fotósorozatok > 2020 > The Search
| ||
| Hazai idő szerint 11 órakor publikálták a ‘Holiday‘ videóklipjét a csapat hivatalos Youtube fiókján! Ez teljesen különbözik az eddig megszokott klipektől, hiszen CGI-t is használtak benne, ami szerintem sikerülhetett volna minőségibbre is. Erről nem a lányok tehetnek,de a korábbi kisfilmjeik sokkal ütősebbek voltak ennél. Dögösebbre is vették a figurát, természetesen mindezt stílusosan. A klipben visszaköszön a sellős szett is, amit a ‘Holiday’ borítóképén is láthattunk már. Ezt a víz alatti jelenetet ügyesen megoldották, itt sokkal jobban működött a CGI, mint a többinél. Az egésznek összességében tengerparti-sellős hangulata lett. Mindvégig bikiniben láthatjuk őket, Leigh-Anne például a saját márkája következő kollekciójából viselt egy darabot (ezt ő maga erősítette meg Instagram Sztoriban). A galériába egyelőre a klip forgatásának képeit töltöttem be, a film pillanatfotóit is igyekszem a hétvégén bepótolni nektek. Zene > 6.album (2020) > Holiday (2020) > Klipforgatás
| ||
| Jade sem bírta már otthon a négy fal közt, úgy döntött, hogy elutazik Velencébe. Vele tartott új barátja is, Jordan Stephens, aki egy brit zenész. Mindig is óvatos volt, ha a magánéletéről volt szó, így nem is meglepő, hogy nem említette eddig új párját. Kapcsolatukat tehát még nem erősítették meg, de ez a romantikus út és a róluk készült lesifotók is alátámasztják ezt a hírt. Augusztus 25-én ugyanis épp távoztak a szállásukról, hogy elmenjenek hajókázni kicsit. Kedvencünk előtte a teraszon próbált pár fotót készíteni az Instagram Sztorijába, ezt örökítették meg a paparazzik. Paparazzi fotók > 2020 > Augusztus 25. – Jade és Jordan Velencében, Olaszország
| ||
| Múlt héten Jesy pár ismerősével és jelenlegi kedvesével, Sean Sagarral tartózkodott Brightonban. Akkor is jelentek meg lesifotók, amiket már láthattatok. A szerdai napjukat csavargással és egy kis bulizással töltötték, csütörtök reggel azonban távoztak is a városból. Éppen kiléptek a hotel ajtaján, amikor a paparazzik fényképezni kezdték őket. Nem zavarta sem Jesyt, sem Seant a jelenlétük, nyugodtan beszélgettek még egy kicsit az ajtóban is, majd beültek az autóba, és elhajtottak onnan. Paparazzi fotók > 2020 > Augusztus 20. – Jesy és Sean Sagar távoznak a hotelból, Brighton
| ||
| Tegnap került adásba a júliusban rögzített UnCancelled fellépésük a lányoknak. Visszatértek a ‘Woman Like Me‘ forgatási helyszínére (ezt meg is említik az elején), és egy virtuális fellépésen vettek részt. Rögtön ezzel a dallal is indították el az egészet, majd először adták elő élőben a ‘Break Up Song‘-t is! Ez a jelenet hasonlított a ‘Hair‘ klipjére, több rajongó is észrevette a párhuzamot a kettő közt, és Twitteren is erről írtak. A két dal után helyszínt változtattak, és kimentek az udvarra, ahol már ki volt alakítva egy színpad nekik. A korábbi fotón és a paparazzi képeken ezt láthattátok. A szabadtéri részen új koreográfiával és kicsit másabb alappal adták elő a ‘Wings‘ és a ‘Shout Out To My Ex‘ dalukat, de az újdonság, a ‘Holiday‘ is felcsendült! Ezután visszatértek az épületbe, és a ‘Touch’ akusztikus verzióját is elénekelték. A ‘How Ya Doin’?‘ (megnézem) és a ‘Black Magic‘ már csak a brit rajongók részére lett leadva, sajnos az utóbbit még nem találtam fent a Youtube-on. Addig is a teljes fellépést megnézhetitek lent, illetve négy új képet is kaptunk! Koncertek > 2020 > Augusztus 21. – UnCancelled
| ||
| Most már biztos, hogy Jesy és Sean Sagar egy párt alkotnak! A két fiatal ugyanis egy kellemes napot töltött Brightonban szerdán. Kéz a kézben sétálgattak a város utcáin, és egyáltalán nem zavarta őket a fotósok jelenléte sem. Jesy egy fehér toppot viselt, egy nagyon szaggatott farmerral, haja pedig kiengedve volt. Nem egészen sikerült kettesben tölteniük a napot, ugyanis pár ismerősük is velük tartott, akikhez később csatlakoztak. Paparazzi fotók > 2020 > Augusztus 19. – Jesy és Sean Sagar Brightonban
Paparazzi fotók > 2020 > Augusztus 19. – Jesy és Sean Sagar távoznak a Meat Liquor étteremből, Brighton | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









