Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
18
2021
Interview magazin interjú (Jade)
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥6

November 12-én jelent meg a lányok legújabb lemeze, a ‘Between Us’. Ennek örömére több felkérést is kaptak magazinoktól, csatornáktól, együtt is, de mivel Perrie és Leigh-Anne a családjukkal töltik az időt, így most Jade tesz eleget a felkéréseknek és próbálja ő a leginkább promotálni a lemezt. Nemrégiben az ‘Interview’ magazin készített vele egy fotósorozatot és egy interjút, amit most elhoztam nektek magyarul.

Ernesto Macias: Már több, mint egy évtizede készítesz zenét. Van már jó pár elismerésed szólóelőadóként és a Little Mix tagjaként is. 10 év egy banda tagjaként, új CD közeleg és nemrégen tudtam meg, hogy 100 hetet töltöttetek a hivatalos angliai 10-es toplistán. Amikor ezeket megtudod, mik vannak a fejedben?
Jade Thirlwall: Ez ikonikus, drága! Szerintem ez elképesztő, nemcsak mint pop zenekar, de lányzenekarként is, hogy 10 éve csináljuk már a zenéket és ennyi mindent elértünk! Teljesen elképedek ettől a gondolattól és még most sem hiszem el, őszintén. Minden nap hálás vagyok érte és őszintén nagyon szeretem. Úgy érzem már akkoriban tudtam – amikor összeraktak minket, mint banda-, hogy ez valami különleges és bármennyire is elcsépeltnek hangzik, de olyan, mintha ez lett volna a sorsunk. Jó érzés volt bennem, de sosem gondoltam volna, hogy ekkora sikerünk lesz.

Macias: Most adtok ki egy lemezt, hogy megünnepeljétek a 10 évet. Hogy jellemeznéd a lemezt?
Jade: Pontosan így. Megtalálhatóak rajta a legnagyobb slágerek, pár személyes kedvenc is és 5 újabb dal is, amiket az év elején írtunk. Nem ismerek olyan lánybandát, akik 10 évig csinálták szünet nélkül. Úgy gondoltam, helyénvaló az, hogy a legnagyobb slágerekből összeállítunk egy lemezt. Nagyon különleges ez – csak a legnagyobb előadók mondhatják el magukról, hogy van már lemez a legnagyobb sikerdalaikkal vagy van elég széles a paletta, hogy ez meg is valósulhasson. Ez nagy ünnep a Little Mix számára és egy hatalmas köszönet a rajongóknak, hogy ennyi ideje támogatnak minket.

Macias: Említetted, hogy 5 új dal van a lemezen, amit ti hárman írtatok. Hogy írnád le ezeket a dalokat?
Jade: Szerintem csupa pop tökélyek. Számunkra fontos volt, hogy továbbra is vigyük a popos vonalat. Mert szerintem ez egy erősség. Az évek során annyi szakaszon mentünk keresztül a zeneiparban, kiálltuk az idő próbáját és szerintem ez azért volt, mert sosem fordítottuk hátat önmagunknak és sosem változtunk meg senki kedvéért. Mind belőlünk fakadt. Szerintem az iparba a tiszta pop kicsit visszatér. Talán volt egy olyan időszak, amikor az emberek azt gondolták, hogy nem elég klassz, nem tudom. Őszintén, néha nem értem, hogy az emberek miért állnak ki a rágógumi pop vagy a tiszta pop mögül és lesznek kicsit sznobok, hogy nem elég hiteles. Én úgy vagyok ezzel, hogy „édes, ha te tudsz ilyet írni, akkor hajrá – de nyilvánvalóan nem tudod, így ezért vagyunk mi itt és mi ezt meg fogjuk nektek adni és imádni fogjátok”.

image3~5.jpeg image4~3.jpeg image1~4.jpeg image5~4.jpeg 

Macias: Még jó!
Jade: A tavalyi évben, utólag visszagondolva, pár szempontból segített is. A lockdown miatt sokan voltak kreatívak és érezték magukat jónak, az emberek zenét és dallamokat akartak, amikkel együtt tudtak énekelni és lélekemelő is. Lady Gaga kiadta tavaly a Chromatica lemezt és ez egy isteni album volt nekem. Átsegített azon az időszakon és segített abban, hogy újra megszeressem a pop-ot. Az új dalok a lemezen mindenkit emlékeztetnek arra, hogy kicsoda is a Little Mix és miért szerettek belénk a rajongók eredetileg.

Tovább olvasom »

nov
17
2021
Debütált élőben a ‘Boyz’
icon-pencil     katie     icon-folder     Boyz  /  Graham Norton Show  /  Instagram  /  Jesy  /  Megjelenés     ♥4

Jesy-ről is jelent meg pár hírmorzsa az elmúlt időszakból. Először is ugorjunk is vissza október végére, pontosan 29-re, amikoris ellátogatott a Graham Norton Show-ba, hogy interjút adjon, illetve hogy először előadja élőben a debütáló kislemezét, a ‘Boyz’-t. Azóta sok kritikát kapott emiatt, ugyanis nem volt teljesen élő a fellépés, ugyanis a sok táncelem miatt nehezen volt összeegyeztethető. Megjelent 7 kulisszák mögötti fotó a készülődésről, illetve pózolt a táncosaival is, illetve további 1 fotó a fellépésről is. Közvetlenül a fellépés után került sor az interjúra, ahol elárulta, hogy rettentően félt a fellépés miatt és a táncosok miatt kicsit olyan érzése volt, mintha bandában lenne, nem egyedül. És megtudtuk azt is, hogy soha életében nem izgult úgy, hogy emberekkel találkozzon, mint amikor P Diddy-vel a ‘Boyz’ forgatásán.

hlVymWxfWfk.jpeg ehI9DaYJeOU.jpeg 250345215_580178206627209_3454651662974883607_n.jpg 250665470_4383786471711571_7335796103151525189_n.jpg
249788255_253501800088075_8268907114582721891_n.jpg

Eve pedig feltöltötte az Instagram fotóit, amit most én el is hoztam nektek. Októberben 42 fotót, és idáig novemberben pedig 18 fotót osztott meg velünk az énekesnő a közösségi oldalán. Tegnap pedig egy szomorú hírt osztott meg: ő is pozitívan tesztelt és elkapta a koronavírust, emiatt nem tud fellépni a szombaton megrendezésre kerülő ‘Hits Live’-on Birmingham-ben. Innen is jobbulást kívánunk az énekesnőnek!

247713584_558614875226496_6346018137844651266_n.jpg 248596749_1045728496222882_2891448687946706802_n.jpg 244478827_565392944737372_3873230587963646234_n.jpg 247122068_242804147868456_4513345806900627105_n.jpg
253513628_1536928103309717_5776749076823886815_n.jpg 253539053_431448721768865_6777744960933035302_n.jpg 256497676_655033329190769_8530985054048988573_n.jpg 251559329_259127746179965_8455368825097332070_n.jpg

nov
17
2021
Új kislemez és album megjelenés!
icon-pencil     katie     icon-folder     Between Us  /  Kislemez  /  No  /  Videóklip     ♥4

November 12-én, tehát múlthét pénteken jelent meg a lányok legújabb lemeze,  a ‘Between Us’, ahol az eddigi slágerdalok mellett felkerültek új dalok is, szám szerint 5 (Love (Sweet Love), No, Trash, Cut You Off, Between Us). Ez az első lemez, amit Jesy nélkül adtak ki, igaz a régi daloknál hallható továbbra is a hangja. A ‘Between Us’ lemezt a 10. évfordulójuk ünneplése gyanánt adták ki. A Standard kiadásra 22, míg a deluxe változatra 26 dal került fel. Aki esetleg még nem tudta beszerezni a lemezt az mindenképpen látogasson el a lányok webshopjára, ahol meg tudjátok venni, valamint csekkoljátok a 4 újabb képet, amik a lemez fotózására készültek.

between_us_photoshoot_28129.jpg between_us_photoshoot_28329.jpg between_us_photoshoot_28229.jpg

Ám nemcsak a lemez jelent meg, hanem kiadták kislemeznek az egyik új dalt is, a ‘No’-t, amit november 8-án jelentettek be és a lemezpremier napján ki is adtak a lányok. Ehhez felkerült egy borítókép, illetve további 8 kép a klip forgatásairól, amin egyelőre csak Jade található. A ‘No’ egyből klippel debütált a Youtube-n, így elhoztam nektek a klip kivágott képeit is, szám szerint 671 fotót. Ne felejtsétek el csekkolni a klipet, nektek hogy tetszik a klip és a dal?

image1~192.jpg
image3~156.jpg 256405257_477709333541496_3987408239677056219_n~0.jpg 257499012_1321215098308534_1573310598936729377_n~0.jpg image2~175.jpg
vlcsnap-00080~21.png vlcsnap-00314~20.png vlcsnap-00411~18.png vlcsnap-00669~13.png

okt
25
2021
Salute (Album by album)
icon-pencil     katie     icon-folder     Cut You Off  /  Hír  /  Interjú  /  Salute  /  Trash     ♥3

Sziasztok!

Most én vegyes hírekkel érkeztem hozzátok. Az új album megjelenésének közeledtével a lányok úgy gondolták, hogy hetente végig veszik videóban az albumjaikat, kedvenc dalaikkal, sztorikkal. Múltkor a ‘DNA’-t az első lemezt vesézték ki, most pedig 3 napja került fel a Youtube csatornájukra a ‘Salute’ lemez kibeszélő. Elárulták nekünk, hogy melyik dalokat szerették és hogy szerintük a ‘Nothing Feels Like You’-nak kislemeznek kellett volna lennie.

Illetve a hivatalos TikTok oldalukra felkerült az új dalról, a ‘Trash’-ről egy pár másodperces betekintő, múltkor pedig a ‘Cut You Off’-ról is, ezeket meghallgathatjátok lentebb. Nektek hogy tetszik, melyiket várjátok leginkább?

 

@littlemixTrash… a tiktok waiting to happen! Sneak preview up on here now 🔥♬ Trash – Little Mix

@littlemixAnddd the next new song on Between Us is… Cut You Off ✂️ Can’t wait to share this with you on 12.11. Listen to a clip ⬇️♬ Cut You Off – Little Mix

Múltkor beszámoltam róla, hogy a PopBuzz kiad egy sorozatot, ami a ‘The Power of Little Mix’ néven fut, már az első részt megosztottam veletek, most felkerült a második rész. Itt már a lányok is beszéltek a karrierjük második fejezetéről és például a ‘Get Weird’ lemez sikeréről, vagy hogyan készült a ‘Salute’ lemez és hogy milyen is a turnézás. Ezt az epizódot ezen a linken hallgathatjátok meg. Ma pedig felkerült a 3. rész, itt a ‘Glory Days’ sikereit vesézték ki, de azt is megtudtuk, miért olyan fontos számukra a Brit díjátadó és az LGBTQ+ himnuszáról, a ‘Secret Love Song’ hátteréről is meséltek kicsit. Ezt pedig itt tudjátok meghallgatni.

okt
15
2021
Glamour Magazin interjú (Jesy)
icon-pencil     katie     icon-folder     Glamour  /  Interjú  /  Jesy     ♥3

Jesy került fel az angol Glamour Magazin digitális magazin címlapjára, amihez készült egy szuper fotósorozat és interjú is. Most interjút hoztam nektek, ám ez a hivatalos Youtube oldalukra került fel. Összegyűjtöttem nektek a fontos infókat, amikről beszélt az énekesnő, Eve pedig hamarosan hozni fogja az interjú másik felét.

  • Sok idő után most igazán boldognak érzi magát és mindent kontrollban tart az életében, mert számára ez nagyon fontos
  • Szerinte a lányok (Jade, Leigh-Anne, Perrie) tudták, hogy már egy ideje küszködött, ez nem volt túl nagy titok.
  • Már egy ideje nem beszélnek, ami számára nagyon furcsa, hiszen mégis 10 évet húztak le közösen együtt és olyanok voltak számára, mintha a lánytesói lennének és az, hogy most egyáltalán nincsenek jelen az életében nagyon különös érzés.
  • Fotózásokon/forgatásokon mindig benne volt a fejében az a gondolat, hogy ő nem olyan vékony, mint ők vagy éppen nem olyan csinos és ez hatalmas nyomás volt számára 10 évig.
  • 10 évvel ezelőtt a tükörbe sem tudott nézni, nagyon alacsonyan volt az önbizalma. Sosem ment izgatottan stúdióba ruhákat próbálni, számára ez nagy szorongást és pánikot okozott.
  • Az első fotózások egyikén az egyik stylist rossz méretet vitt neki, S-eset, ő pedig inkább M/L-es méret és nagyon rosszul érezte magát, hogy ennyire kövér, hogy nem fér bele a ruhákba.
  • Ám most, ha elmegy stúdióba, nagyon izgatott a ruhák miatt, hogy mindenféléket felpróbálhat.
  • Akkoriban azért sminkelte annyira magát, hogy elrejtse az igazi énjét. Elképesztő diétákba fogott, hogy ne az a lány legyen, aki az X Factor idején volt és állandóan válogatta a frizuráit, sőt még az ajkaiba is töltetett. És ezt csak azért, hogy az legyen a közönség szemében, akit szerinte elképzeltek. Ám amikor tényleg lefogyott és máshogy nézett ki, az emberek jobban elfogadták őt, amit ő nagyon szomorúnak gondolt.
  • Sokszor fűzőket hordott, hogy olyan kicsi legyen, mint a lányok, de nagyon sokszor még levegőt is alig kapott és szó szerint zúzódásai voltak emiatt.
  • A mai napig nem szívesen ülne interjúkon smink nélkül és póthaj nélkül, jelenleg még nem tart ott, jelenleg is dolgozik az önbizalmán.
  • 2013-ban, amikor az öngyilkosságot megkísérelte úgy érezte, hogy sosem fog boldog lenni. De most nagyon erősnek érzi magát és büszke magára.
  • Azóta sem kért tőle senki bocsánatot, amiért bántották őt akkor.
  • Számára az a terápia, ha a családja és a barátai között lehet, valamint ha táncolhat.
  • A lánytesójával az X Factor előtt nagyon közel álltak egymáshoz, de utána úgy érezte ő és az anyukája, hogy elvesztették őt. Ám pár hete volt egy közös nyaralásuk és mikor hazament a lánytesója, azt mondta az anyukájuknak, hogy a kishúga visszatért.
  • Az apukája nem volt a legjobb apuka, nem volt jelen az életében, mindig ki/be mászkált a börtönből. Voltak már jó kisfiú párjai is, de nem működött, beleunt. Ám amikor rosszfiú volt, azok pedig rosszul bántak vele.
  • Ő sosem érezte úgy, hogy neki meg kell házasodnia vagy gyereket szülnie, mert látta, hogy az anyukája egyedül csinált mindent, hiszen egyedül nevelte fel őt és a testvéreit. Szerinte neki nem való gyerek, mert nincs benne meg az ösztön. Vagy olyan pasit választ magának, aki nem akar gyereket, vagy már van gyereke és mostohaanyuka lesz.
  • 5 éven belül szeretne egy sikeres lemezt, teltházas turnét, szeretne eljutni a Met Gálára és szeretne pár emberrel közreműködni, például Doja Cat-tel.
okt
14
2021
Érkezik Leigh filmje + egyéb hírek
icon-pencil     katie     icon-folder     BeautyBay  /  Boxing Day  /  Disora  /  Hír  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥5

Sziasztok!

Most egy elég vegyes adaggal érkeztem hozzátok a lányokat illetően, mert most szerencsére Jade-ről is, Leigh-ről és Perrie-ről is jelent meg valami apróság.

Tavaly év végén forgatta Leigh debütáló filmjét, ahol végre megcsillogtathatja színészi tudását is. Most végre megtudtuk, hogy a film december 3-án fog érkezni, ami a ‘Boxing Day’ nevet kapta és megkaptuk hozzá a trailert is, egy leírást és egy promóciós fotót is.

Melvin egy Amerikában élő brit író, aki hazatér karácsonyra a szülővárosába, Londonba, hogy bemutassa amerikai menyasszonyát a brit-karibi családjának. A kapcsolatukat próbára teszi, amikor a menyasszony rájön, milyen életet is hagyott hátra a vőlegénye.

h4avP2wQopE.jpeg

Megtudtuk, hogy Perrie márkája a ‘Disora’ októberben fog érkezni, amit a hivatalos Instagram oldalon tettek közzé. Sajnos pontos információnk nincs arról, hogy valójában miket fognak forgalmazni, ám azt tudjuk, hogy a nemzetközi piacon is elérhető lesz.

Valamint hétfőn elérhetővé vált a Jade x  BeautyBay közös kollaborációjának palettája, amit itt meg is tudtok rendelni. Ehhez kaptunk további 4 kulisszák mögötti fotót, valamint egy sminkes tutorial videó, ahol Jade a palettával sminkelte ki magát.

u-KxwAKgUqE.jpeg TROMD5hrNpA.jpeg -uPsyatnYbo.jpeg dJsWR9_vSTE.jpeg

Végül pedig a lányok creatív igazgatója az X Factor alatt és egy dalíró (Iain James), aki több népszerű slágerekben működött közre beszélgetett PopBuzz Podcastben és egy többrészes podcast sorozatot fognak kiadni, aminek ‘The Power of Little Mix’ lett a neve. Már fel is került a legelső rész, ahol az indulástól beszéltek egészen a DNA korszak végéig. Itt meg is tudjátok hallgatni!

5ELŐZŐ OLDAL2KÖVETKEZŐ OLDAL