Március 16-án vettek részt a lányok a Rays Of Sunshine meglepetés rendezvényén. Beteg gyerekekkel találkozhattak, illetve később egy pár dalos akusztikus koncertet is adtak nekik. Eddig csak rajongói képeket kaptunk, de a napokban néhány jó minőségű is előkerült. Ezeken a rajongóikkal láthatóak, ugyanis fotózkodtak velük a benti részen, szemmel láthatóan nagyon élvezték ezt a kis időt velük. ![]() ![]() ![]() ![]()
| ||
Tegnap rendezték meg a Global Teacher Prize-t Dubaiban, ahol a Little Mix volt az este fő fellépője és egyben záró előadója is. Kb. 10 000 ember előtt léphettek fel, és egy régi X-Factoros megjelenésüket leszámítva, ez volt az első élő koncertjük is ott! A lányok természetesen egységesen öltöztek fel, az Egyesült Arab Emírségek zászlajának színeiben tündököltek. Bevonuláskor pózoltak a fotósoknak, és néhány rajongó találkozhatott is velük. A fellépésen a népszerűbb kislemezeik közül válogattak. Innen egyelőre alig kaptunk képeket és videókat is, de a Secret Love Song teljes egészében elérhető a YouTube-on. A dal alatt vetített szivárvány színű zászló miatt még bajba kerülhetnek, ugyanis a homoszexualitás illegális az országban. Reméljük nem lesz belőle balhé, mindenesetre az ottani rajongók teli torokból énekelték végig, és örültek, hogy kiálltak a jó cél érdekében a lányok.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
| ||
Szombaton egy titkos, zárt megjelenésen vettek részt, a Rays of Sunshine alapítvány keretein belül. A Little Mix évek óta részt vesz ezen, igyekeznek ezzel is segíteni a beteg gyerekeken. A helyszínen egy rövid meet&greetet is tartottak, sőt a kérdéseikre is válaszoltak röviden. Azon voltak, hogy minél jobban felvidítsák a megjelent rajongóikat. Később egy másik teremben akusztikus koncertet adtak nekik, az alábbi dalokat adták elő: Touch, Think About Us, Woman Like Me, Shout Out To My Ex és Only You. Mindkét részről kicsit rosszabb minőségű fotókat kaptunk, a rövidebb videókat belinkeltem.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A fellépésük után este Jade a párja, Jed és néhány közös barátjuk társaságában a Bunga Bungában szórakoztak egy kicsit. Erre az alkalomra egy csillogós rövidnadrágot vett fel, egy F*ck Normality feliratú felsővel. ![]() ![]() ![]() ![]() Leigh-Anne is úgy döntött, hogy elmegy kicsit bulizni, ők a Reign Night Klubbot választották. Őt a lesifotósoknak csak távozáskor sikerült megörökíteniük. Nem változtatta meg a szettjét, ugyanazt viselte, mint az aznapi fellépésükön. ![]() ![]() ![]() ![]()
| ||
Sziasztok Mixerek! Csütörtökön este rendezték meg másodjára a Global Awards-ot Londonban,az Apollo-ban. A legnagyobb brit rádiók szervezték ezt közösen, mint a Capital FM, Heart FM vagy a Classic FM. A Little Mix-et idén is 4 kategóriában jelölték, tavaly is 4 díjra voltak esélyesek, akkor három jelölést sikerült is díjra váltaniuk! Azt már korábban tudtuk, hogy ebben az évben is részt vesznek rajta, illetve, hogy fel is lépnek! A paparazzik az épület előtt várták már őket, és tudtak készíteni róluk pár fotót, sokat sajnos nem,mivel esett az eső, és gyorsan berohantak a lányok. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Tovább olvasom »
| ||
Nemrégiben számoltam be a #ReturnToKili jótékonysági hegymászás első napjairól, amin Jade és Leigh-Anne vettek részt. Elutaztak Afrikába, hogy a Kilimandzsáró csúcsára felérjenek. Az első napokat már láthattátok, íme a többi. A 3. nap végén Jade rosszullétre panaszkodott, ám szerencsére az orvosi stábnak, ez a 4. napra eltűnt. Róla több videót is megosztottak (LINK & LINK). Még édességet is kaptak (LINK). Jade röviden megszólalt a rosszullétéről.
![]() ![]() ![]() ![]()
![]() ![]() ![]() ![]()
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
| ||
A BRIT Awards másnapján Jade és Leigh-Anne már el is utaztak a Comic Relief jótékonysági #ReturnToKili kihívására, Afrikába. Aki esetleg nem értesült volna még, az idei Red Nose Day alkalmából több brit híresség is elindult, hogy megmásszák 8 nap alatt a Kilimandzsárót. Perrie és Jesy egészségügyi okokra hivatkozva hagyták ki, így a Leighade néven emlegetett páros vágott csak neki. Az első nap amolyan ismerkedős volt, pózoltak egy kicsit a piros orral, rápihentek az első napra. Egy videó is készült a kis csapatról (LINK). ![]() ![]() ![]() ![]() Másnap neki is vágtak a kihívásnak, az első megállójuk majdnem 3000 méter magasan volt. A lányok végig mosollyal az arcukon sétáltak, talán ez a szakasz még nem volt túl megerőltető számukra. Itt töltötték az első éjszakájukat kint a szabadban. Sőt, be is jelentkeztek egy rövid videó erejéig (LINK). ![]() ![]() ![]() ![]() A 2. nap már nem volt ennyire könnyű. Egy kis eső nehezítette a csapat útját, de még így is sikerült 600 méterrel magasabb célpontot elérniük. A nap végén egy nyugodt helyen tudtak tábort verni, hogy kipihenjék az aznapi nehézségeket. ![]() ![]() ![]() ![]() Kora reggel újra útnak indultak, és az előző naphoz képest most 700 mégterrel voltak magasabban. A képeken még vidáman pózoltak, ám a nap folyamán Jade-nek légzési nehézségei támadtak a magaslat miatt, ezért orvosi ellátásra volt szüksége. Szerencse, hogy végig velük tart egy orvosi csapat is, így vigyáznak mindenkire. A BBC egy rövid interjút is készített velük (LINK). ![]() ![]() ![]() ![]() A mai állomásuk 300 méterrel lejjebb lesz, egyelőre nem sok infónk van róluk, ugyanis a technikai berendezésük a magaslat miatt nem igazán működik. Egy videó készült azonban, amin Jade épp epres gumicukrot eszik, azaz jobban van, és folytathatta a kihívást (LINK).
| ||