Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl
8
2023
Június 14-ei interjúk
icon-pencil     Eve     icon-folder     Capital FM  /  Heart Radio  /  Hits Radio Live  /  Interjú  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥6

Leigh-Anne nagyon aktív jelenleg, ami nem is meglepő, hiszen javában promótálja a ‘Don’t Say Love‘ kislemezét. Júniusban több rádiónál is járt, többek közt a Hits-nél, ahol kép is készült róla. Itt csak egy jelent meg sajnos, ám a többi helyszínről egy sem.

IMG_8884.jpeg
A Capital FM-et is meglátogatta, ahol Roman Kemp vendége volt. Itt is természetesen a szóló karrierje volt a téma és az új dala. Először járt itt egyedül, eddig mindig a lányokkal volt itt. Kijelentette, hogy művészneve csak ennyi, „Leigh-Anne„, a Pinnock-ot nem használja. Beszélt kicsit a nászútról, az anyaságról (amit Perrie-vel együtt éltek meg) is többek közt. A Little Mix is téma volt, ami valószínűleg egy ideig még kísérni fogja őt is szóló útja során.

  • szereti a vegetáriánus pizzát
  • zenéjével meg akarja mutatni honnan jött és mit képvisel
  • olyan zenét akar kiadni, amire büszke lehet
  • nem izgul amiatt, hogy az első koncertjén mennyien lesznek (az se zavarná, ha csak ketten mennének el)
  • Jade hallotta először a ‘Don’t Say Love’ dalát, sőt már a második kislemezt is. Egy medence partján mutatta meg neki
  • Perrie sms-ekkel bombázta, hogy mennyire jó a dala
  • nagyon jó csapat van mögötte, ráadásul testvére is segíti útját
  • egyedül kicsit fél a fellépésektől és a bevonulásoktól, ami a bandában meg se kottyant neki

A Heart Radio is meghívta őt egy interjúre. Itt rögtön azzal indítottak, hogy feleség lett, a gyűrűjét is megmutatta.A családja és barátai körében mondta ki a boldogító igent. Tökéletes volt az egész, mint egy tündérmese. A ruhájáról is beszélt, illetve az énekesről is, aki az esküvőjén volt. Ezután rátértek arra, hogy ő az első, aki kiadta a szóló dalát a csapatból. Az újra egyesülés sem maradhatott ki a témából, nem tartja kizártnak, hogy pár év múlva újra aktív lesz a Little Mix. Az anyaságról is szó esett, elmondta, hogy nem könnyű lányos anyukaként, de mindent megold. A lányok közül még egyikőjük sem vigyázott a lányaira, nyilván Perrie elfoglalt a kisfiával, Jade pedig még tart a dologtól.

Pár kérdés erejéig a PopBuzz csapata is elkapta Leigh-Anne-t. Szerinte kimondani azt, hogy „szeretlek” egy nagyon súlyos dolog, neki is az volt először. Az albumán vegyes dalok lesznek, több mindent akar megmutatni magából. Teljesen más a Little Mix albumoktól a hangzása. Stábjának hálás a munkájukért, és boldog attól is, hogy mekkora nevekkel dolgozott együtt. Nem szándékos volt a kislemez borítója és Mariah Carey borítója közötti hasonlóság. Erre később jött csak rá.

jan
2
2022
‘Ez nem a vég’ – Shields Gazette interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade  /  The Shields Gazette     ♥4

South Shields szupersztárja, Jade Thirlwall megígérte a rajongóiknak, hogy a Little Mix-nek még nincs vége. A brit slágerlisták történetének legsikeresebb lánycsapata – ők lettek az első olyan banda, akinek a dala 100 héten keresztül szerepelt a Top 10-ben -, december elején mindenkit ledöbbentett azzal, hogy szünetre vonulnak. Hivatalos Instagram fiókjukon tették közzé, hogy a 2022-ben esedékes Confetti turnéjuk után kis pihenőt tartanak. A trió – Jade, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock – azután vált híressé, hogy 2011-ben, az X-Factor nyolcadik évadában Jesy Nelsonnal együtt megalakult a Little Mix, pedig mindannyian szóló előadóként jelentkeztek. Azóta eladtak 60 millió kislemezt, és világszerte sikert arattak.

b25lY21zOjgxNjU1ZjcxLTAxNDUtNGY4ZS05ZGQ0LTY0MzJkNTYzZWJjMjowNDMyNjIxZC1kODdlLTQyNDgtOWUzZS03ZGQzNTAzYzhhNjM3D.jpg b25lY21zOjYyMmU2MmFjLWFlODMtNDQ0NC05MTNiLTAzOWI0N2QzNzJlMjpmZjg5ZmZmNy00MWIyLTQxY2EtYTY5Ni0yNDg3YzFhY2ExNDI3D.jpg
Jesy 2020. decemberében mentális egészségére hivatkozva elhagyta a csapatot, Leigh-Anne és Perrie pedig édesanyák lettek 2021-ben. Leigh augusztusban szülte meg ikreit, valamint színészként debütált a Boxing Day c. ünnepi filmben, míg Perrie augusztus 21-én hozta világra Axel nevű kisfiát.

A Cancer Connections Boxing Day rendezvény előtt Jade azt mondta, hogy épp itt volt az ideje, hogy lélegzetvételnyi szünetet tartsanak. De megígérte a rajongóinak, hogy visszatérnek.

Annyiszor mondtuk már azt, hogy ez nem a végét jelenti – tette hozzá. Csodálatos 10 év volt, és úgy éreztem, itt az ideje egy kis szünetnek – szó szerint megállás nélküli évtized volt ez.

Jade, aki évek óta támogatója a Cancer Connections ünnepi napjának, már nagyon várja a pihenést.

A South Shields-i suliból egyenesen a Little Mix-be kerültem. A fiatal felnőtt éveimet a zeneiparban töltöttem.

dec
3
2021
Graham Norton Show – ma lesznek adásban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥4

Pár hete kelt szárnyra a hír, miszerint a Little Mix a Graham Norton Show vendége lesz. A velük készült interjút ma láthatják a nézők, amiben (valószínűleg) a szünetről is szót fognak ejteni. Az első kedvcsináló képek már előző este debütáltak, csodaszép öltözékben jelentek meg a lányok. Rajtuk kívül még ott lesz Hanry Cavill és Zendaya is (aki a kulisszák mögött odament hozzájuk, megölelgette őket és elmondta, hogy szereti őket).

0UETCgQTtj4.jpg 250414883_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-4.jpg

Már a beharangozásnál közölték, hogy a ‘Between Us‘ c. dalukat élőben elő is adják. Ez valóban megtörtént, erről is kaptunk pár képet. Nagyon érzelmesre sikerült, ugyanis kétszer énekelték el, mert elsírták magukat. Jade még meg is kérdezte őket, hogy „lányok, biztos ezt akarjuk csinálni?” utalva itt a szünetre. Ezért is tartom kizártnak, hogy abbahagyják a közös munkát, mert szeretik egymást, szeretnek együtt zenélni, szerintem sokáig nem fogják bírni a másik nélkül. Remélem 1-2 éven belül újra folytatják a közös utat.

250414875_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-2.jpg 697612022.jpg QJAdPUUwOfA.jpg 250414880_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-3.jpg

okt
31
2021
Stella magazin fotósorozat és interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Stella Magazin     ♥4

A mai napon jelent meg a Stella magazin, amiről szombaton beszámoltam nektek. A Little Mix került a címlapjára, és egy interjút is készítettek velük. A magazin borítója tegnap már feltöltésre került, de a hozzá készült fotósorozatra máig várnunk kellett. Az interjút sajnos teljes egészében nem találtam meg (mivel az egész elolvasásához fizetős regisztráltnak kell lenni). Pár apró részletet azonban sikerült fellelnem, ezeket összeszedtem nektek. Emellett három csodálatos képet nézhettek meg a fotózásból.

244642758_little_mix_rosaline_shahnavaz_photoshoot_for_stella_magazine_2021_1.jpg 244642760_little_mix_rosaline_shahnavaz_photoshoot_for_stella_magazine_2021_2.jpg 244642761_little_mix_rosaline_shahnavaz_photoshoot_for_stella_magazine_2021_3.jpg
Perrie és Leigh-Anne elkéstek az interjú készítésekor, mind a ketten az anyai teendőik miatt nem értek oda pontosan. Épp megetették a piciket, majd bele is vágtak az egészbe.

Szó esett a ‘blackfishing’-ről is, amit mostanában sűrűn tapasztalnak a világban.

„Kihasználják a fekete bőrűek kultúráját anélkül, hogy elviselnék az ezzel járó mindennapi valóságot (utalva a rasszizsmusra). Úgy gondoljuk, hogy ezek nem normális dolgok, károsan hatnak a sztereotípiákra. Erről a témáról sokat lehet beszélni, de nagyon nehéz szavakba foglalni. Csak a színes bőrűeknek okoz gondot.” – mondta Leigh-Anne.

Korábbi csapattársuk, Jesy is ezt követte el. A kiválásával kapcsolatban elég szűkszavúan nyilatkoztak, nem akartak beszélni róla.

„Nem akarunk itt megállni, mert van mit ünnepelnünk hárman. Ezt a helyzetet a lehető legjobban kezeltük, ahogyan jónak láttuk, segítettük egymást átvészelni ezen az időszakon. Nem akarunk megvitatni semmilyen videóklipet, vagy kritizálni bármit is. Az egyetlen dolog, amit a ‘blackfishing’-el kapcsolatban tisztázni akarunk az az, hogy korábban beszéltünk erről Jesy-vel, oktató és barátságos módon fordultunk felé.” – tette hozzá Jade.

Tovább olvasom »

okt
29
2021
‘Between Us’ dallista és zenei hírek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Anne-Marie  /  Between Us  /  F.U.  /  Hír  /  Interjú  /  Jade  /  Kiss My (Uh-Oh)  /  Love Me Like You  /  Zene     ♥6

Végre hivatalossá tették a teljes dallistáját a ‘Between Us‘ c. albumuknak. Ígérték, hogy a válogatott dalok mellé öt újat is írtak, a már megjelent „Love (Sweet Love)„-t többek közt. Részleteket mutattak már a ‘Trash‘ és ‘Cut You Off‘ trackből, a TikTokon élvezettel használják őket a mixerek. Íme a teljes dallista:

  1. Wings
  2. DNA
  3. Move
  4. Salute
  5. Black Magic
  6. Secret Love Song pt. II
  7. Hair (ft. Sean Paul)
  8. Shout Out To My Ex
  9. Touch
  10. No More Sad Songs (ft. Machine Gun Kelly)
  11. Power (ft. Stormzy)
  12. Reggaetón Lento (ft. CNCO)
  13. Woman Like Me (ft. Nicki Minaj)
  14. Break Up Song
  15. Sweet Melody
  16. Confetti (ft. Saweetie)
  17. Heartbreak Anthem (ft. David Guetta, Galantis)
  18. Kiss My (Uh,Oh) (ft. Anne-Marie)
  19. No
  20. Between Us
  21. Love (Sweet Love)
  22. Cut You Off
  23. Trash

Tegnap Jade interjút adott a Station Head rádiónak, amiben sok hasznos információt adott ki a Little Mix életéből és jövőbeni terveiről. Össze is szedtem nektek párat.

  • A ‘Love Me Like You’ dalnak eredetileg a „L,O,V,E, love the way you give dick to me” volt a sora, ezt megváltoztatták végül
  • A ‘Love Me or Leave Me’ a Get Weird turné dallistáján volt, de később lekerült róla
  • Ennek a dalnak a felvételén Jade sírt is
  • A ‘Between Us’ album megjelenésekor különleges fellépésekkel, produkciókkal készülnek a rajongóknak
  • A zenekar 10. évfordulója alkalmából egy igazán egyedi dallal készülnek, ami Jade-nek tetszett meg nagyon
  • Eddig 17 interjút készített egyedül
  • A ‘Weird People’ c. dalt kislemezként mutatták be nekik, a videó koncepciója a ’80-as évek lett volna, de végül nem került sor a forgatásra
  • Az ‘F.U.’ is kislemez lett volna, a klipet le is forgatták hozzá. Lassított felvételben törték össze a pasijaik dolgait a történet szerint. Jade megígérte, hogy szivárogtat ki jeleneteket a klipből.

Anne-Marie nemrég bevallotta, hogy a ‘Kiss My (Uh,Oh)’ dalt eredetileg szólóban tervezte felénekelni, ám azt érezte, hogy hiányzik belőle valami. Miután felkérte a lányokat, hogy énekeljék vele együtt, annyira megszerette, hogy kiadta kislemezként. Milyen jól is tette, hogy felkérte őket.

aug
5
2021
Pótlás: KISS Fm és Hits Radio interjúk
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hits Radio Live  /  Interjú  /  KISS FM  /  Megjelenés     ♥3

A lányok a tavasszal pár videó interjút adtak, köztük a KISS Fm-nek is. Ez volt igazából az első „rádiós” megszólalásuk Jesy kiválása óta. Ekkor még senki sem sejthette, hogy Leigh-Anne és Perrie várandósok. A tea világnapja alkalmából kellett elfogyasztaniuk pár csésze nagyon finom főzetet. Az interjú nagyon jó hangulatban telt, remekül érezték magukat. A Brits jelölésükről is szó esett, izgatottan várták az eseményt, és hatalmas megtiszteltetés nekik, hogy jelölték a „Legjobb brit csapat” kategóriában őket. Megemlítette Perrie azt is, amikor az anyukáik kísérték el őket a díjátadóra. A 10 éves karrierjükről is beszéltek picit, ami manapság eléggé ritka a bandák életében, hogy ennyi ideig együtt vannak. Kemény évek állnak mögöttük, de kitartottak egymás mellett.

Három promóciós kép is megjelent róluk, amit az interjú alatt készítettek. Itt is látszik, hogy mennyire vidám volt a hangulat végig.

1ILG4D2tBZQ.jpg i0lOOTC967w.jpg ny0F3ZsgZEA.jpg
Ezután egy játékban vettek részt Jordan és Perri ellen. A feladat annyi volt, hogy el kellett mutogatniuk az adott dalt, amit hallanak, a másik csapatnak pedig ki kellett találnia, hogy melyik is az. Nagyon viccesre sikerült a felvétel.

A következő a Hits Radio-nak adott játékos interjú volt. Dobozból kellett kihúzniuk rajongói írásokat/kérdéseket, amikre válaszoltak és reagáltak. Az első ilyen volt egy fan tweet, amiben arról álmodozik az illető, hogy mi lenne, ha lenne egy Little Mix múzeum. A lányok szerint ez nagyon aranyos. Jade rögtön elkezdett álmodozni a dologról. Ezen kívül a Grey’s Anatomy is felmerült, miszerint Jade álmodozott-e az egyik dokiról? A koncertjeikről annyit elárultak, hogy mindig picit változtatnak az éneken, sose tudják úgy elénekelni, ahogy kellene. Mindig belevisznek egy kis csavart a magas hangokba. Volt egy olyan tweet is, ami arról szólt,hogy mennyire szerencsés lesz az, aki elmondhatja, hogy az anyukája valamelyik lány a Little Mixből. Perrie itt megjegyezte, hogy ők lesznek a legkirályabb nagynénik és anyukák.

Ezután Fleur East interjúvolta meg őket. Már pár éve ismerik egymást, és jó viszonyt is ápolnak egymással. Itt a „Confetti” zenei videójáról beszéltek. Leigh-Anne szerint a legjobb kisfilmjük lett. A Brits jelölés itt is előkerült, Fleur gratulált is nekik.

10« ElsőELŐZŐ OLDAL...8KÖVETKEZŐ OLDAL