A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria
Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria
Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!
Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria
A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria
Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria
Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.
Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria
Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria
Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
Zenei események
2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
Koncertek, fellépések
2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
A mostani hétvége eléggé a Little Mix rajongóknak kedvezett, hiszen két tagról is jelentek meg fotók. Ez nem csoda, hiszen épp zajlanak a londoni Pride rendezvények, amiket a korábbi években is meglátogattak. A parádéra szombaton került sor, amin hatalmas tömeg vett részt. Több híresség is tiszteletét tette a felbonulók mellett, köztük volt Jade is. Tőle nem meglepő, hisz mindig is teljes vállszélességgel állt ki az LMBTQ közösség mellett. A szépséges énekesnő egy kimondottan erre a rendezvényre szánt pólóban jelent meg, amihez bő szabású farmert húzott. Róla sajnos csak két kép került elő, ezek is vízjellel.
A The London EDITION idén is megrendezte a parádé után az ‘Iconic Pride Brunch‘-ot, amire szintén olyan hírességek kaptak meghívást, akik LMBTQ támogatók. Tavaly Jade ment el rá, de sajnos ezúttal kihagyta. Leigh-Anne örömmel fogadta a meghívást, és meg is jelent ma. A jelenlévőket az egyik drag queen szórakoztatta,aki különböző dalokra táncolt. Amikor a Little Mix ‘Power’ c. dala indult el, meginvitálta Leigh-t is, csatlakozott is hozzá. A képekből ítélve fergeteges show-t nyújtottak.
Jó ideje már, hogy nem jelentkeztem, de sajnos semmi időm nincs az utóbbi hetekben. Katie addig is tartotta a frontot, amiért ezúton is kifejezem hálám. Ő roppant élvezi ezt a ‘Jade-időszakot‘, hisz ő áll a legközelebb a szívéhez!
Jade azóta egyébként bejelentette a ‘That’s Showbiz Baby‘ debütáló albumának 4. kislemezét is, ami a ‘Plastic Box‘ nevet kapta. A dalt már a Big Weekend-en hallhatta a közönség, ami eléggé váratlan húzás volt tőle. Korábban sosem mutatta meg teljes egészében egyik kiadatlan dalát sem a hivatalos premier előtt. Nem is vártak sokat a publikálással sem, íme a kiadás dátuma:
Plastic Box hivatalos megjelenés: 2025.június 20.!
A szeptemberi album premier előtt valószínűleg már több kislemez nem fog érkezni, sőt promóciós dalt sem fog kiadni (feltehetőleg). Azt sem tudni, hogy tervez-e több kislemezt. A dal bejelentésével egyszerre publikálta a hivatalos borítót is, ami engem kicsit az ‘AOMD’ promóra emlékeztet (zuhanás hatás miatt). Egyelőre több képet nem kaptunk hozzá. Ami fix információ, hogy videóklipje lesz!
Már magyarázkodásba sem kezdek, kicsit megcsúsztunk a hírekkel! Az elmúlt időszak egyébként sem tartogatott sok újdonságot nekünk, de azért akadt néhány. Az első ilyen, hogy Jade közreműködött a Le Sserafim egyik dalának angol verziójában! A ‘Hot’ c. slágerüket adták ki a brit szépséggel közösen. Ez nem is annyira meglepő, hisz róla köztudott volt, hogy rajong a k-popért! Volt már BLACKPINK koncerten, írt már egy k-pop bandának dalt is, és épp ideje volt, hogy az egyikkel közösen dolgozzon!
Sajnos közös klip nem jelent meg, a kislemez borítója lett elérhető, illetve a hivatalos audio a dalhoz. Utóbbi egyben egy vizuális videó is .
Ismételten magyarázkodással kell kezdenem a bejegyzésem, hisz újfent eltűntem. Sajnos ezúttal egy csúnya megfázásos betegség döntött le kb. 2 hétre, ezért nem volt erőm bekapcsolni a gépet sem. Hír sem akadt sajnos a lányokról, mindannyian elbújtak a nyilvánosság elől mostanában.
Egy jó dolog azonban előkerült a napokban: a Puss Puss magazin hiányolt fotósorozata! Épp az előző bejegyzésben olvashattatok erről, hogy valamilyen okból kifolyólag ezeket a képeket rejtegették. A sorozatot Tom J. Johnson készítette Jade-ről, és egyelőre ötöt találtok csak a galériában. Sajnos az interjúra még várnunk kell, de bízzunk benne, hogy hamarosan felteszik azt is!
Az utóbbi időszakban alig akad hír a lányokról, ezért is nem jelentkezünk. Most azonban elhoztam a Puss Puss magazin címlapját, amelyen Jade látható. A 21. szám egyik borító változatán szerepel, és ez minden információnk erről. Sajnos semmit nem lehet találni erről az újságról, még a fotósorozat sem került elő. A borítót kiadták, és ennyiben is maradt a dolog. Ilyen se volt még, mióta az oldal létezik.
A címlapról megtudhattuk, hogy Jade a FENDI márkát viseli, illetve Tom J. Johnson készítette a fotót. Reméljük hamarosan több dolog is előkerül majd.
Szeretnénk az elnézéseteket kérni, amiért ennyire megcsúsztunk a ‘FUFN’ premierjének bejegyzésével. Az utóbbi időben túl fáradt voltam, mire géphez tudtam ülni. A múlt pénteken adta ki Jade a harmadik kislemezét, amely a ‘FUFN (Fuck You For Now)‘ címet kapta. A rövidítés azért volt szükséges, mert a kiadója ellenezte a csúnya szöveg használatát. A dal egyébként jól nyitott, több #1 iTunes helyezést is elért, köztük Angliában is! Spotify-n jól pörögnek a számok, ám Youtube-on ez napokig elmaradt. A klip is aznap debütált, és egy ideig az előbb említett hosszú címmel volt elérhető. Ezt a napokban módosították, mert a Youtube emiatt korhatárosnak jelölte, a nézettsége is alacsony volt. Amint csak ‘FUFN’-re rövidült, egyből felpörgött a számláló!
A klip forgatásáról több fotó megjelent már, ezeket eléritek a galériánkban! Reméljük a videót már láttátok, Jade kitett magáért! Több film inspirálta őket a forgatás során (pl.: Jennifer’s Body). A fiatal Jade-t Amara, a testvére lánya alakította, aki a ‘Fantasy’ videóklipben látható ruhát viselte.