| Jesy Nelson pár hete örvendeztette meg rajongóit, amikor bejelentette, hogy ikreket vár zenész barátjával, Zion Fosterrel. A popsztár az Instagramon osztott meg egy képet növekvő pocakjáról, és azt írta: „Most már három helyett eszik”, két baba emoji mellett. És most, hogy egy izgalmas új fejezetbe lép, bennfentesek elárulták, hogy Jesy azt reméli, hogy az anyaság új kezdetet hoz számára, beleértve a lehetőséget, hogy begyógyítsa a szakítást közte és korábbi Little Mix bandatársai, Leigh-Anne, Jade és Perrie között.
A Little Mix – akik eredetileg 2011-ben alakultak az X Factorban – hírnevük csúcsán volt, amikor Jesy 2020 decemberében úgy döntött, hogy távozik. Leigh-Anne később „traumatikusnak” nevezte a lépést, és elismerte, hogy a megmaradt tagok mindannyian terápiára jártak a kilépése után. Tovább olvasom »
| ||
| Pár nappal ezelőtt felrobbantotta az internetet Jesy Nelson legutóbbi Instagram posztja! A Little Mix korábbi énekesnője ugyanis egy fotóval jelentette be, hogy várandós! Ezen párjával, Zion Fosterrel látható, és már szépen gömbölyödik a pocakja. Ám itt még nem ért véget a ‘meglepetés’: Jesy ugyanis ikreket hord a szíve alatt! A leírásban utalt erre, majd később meg is erősítette, hogy a hír igaz. A páros az elmúlt időszakban eléggé ‘se veled, se nélküled‘ kapcsolatban élt, folyamatosan követték ki-, majd újra be egymást Instagramon is. Reméljük a jövőben a helyzet javul, és sikerül harmóniában élniük és nevelniük a piciket! Mi ezúton is szívből gratulálunk nekik! | ||
| Hosszas hallgatás után újra előkerült Jesy neve és a Little Mix témája. A csapat korábbi tagja eldöntötte, hogy tisztázni szeretné nevét, mégpedig egy dokumentumfilmmel tenné mindezt. A tavalyi év egy részében egy lemezen dolgozott mielőtt szünetet tartott és kilépett a közösségi médiából. Ami a szólózenei debütálásokat illeti, Jesy Nelson „pocsékul” kezdett. Hiába volt mellette Nicki Minaj az első szóló dalában, ez sem volt elég, hogy elcsituljanak a balhék körülötte. Pár hónapot töltött közösségi média használat nélkül, ez idő alatt kapott egy ajánlatot. Hozzá közel állók számoltak be arról, hogy felkeresték Jesy-t egy esetleges dokumentumfilm kapcsán. Ebben elmondhatja a saját oldalát is, és mindenről beszámolhat. Egy forrás azt mondta:
A Boyz című szám nehéz fogadtatása után, amely miatt 2021 októberében „blackfishing” viharba keveredett, Jesy kilépett a Polydorral kötött lemezszerződéséből. A tavalyi év egy részét azzal töltötte, hogy egy új lemezen dolgozott, mielőtt szünetet tartott és kilépett a közösségi médiából. Az énekesnő Amerikába, Ázsiába és Európa-szerte utazott, hogy távol legyen az Egyesült Királyságtól, de az év vége felé visszatért, hogy összeszedje magát a következő visszatérése előtt. Egyelőre egyik fél sem nyilatkozott, kíváncsian várjuk a Little Mix véleményét is erről. | ||
| Először is Nagyon Boldog Új Évet Kívánok minden kedves látogatónak és Mixernek! Remélem minden úgy alakult, ahogy szerettétek volna, és a 2024-es évetek az egyik legszebb, legjobb lesz! Az idei első posztom az elmúlt 3 hét Instagram összefoglalója lesz, mivel hétfő van, és el voltam ezekkel maradva. 2024-ben is tartani fogom ezeket a heti bejegyzéseket a közösségi fotóik/videóik kapcsán. Bízom benne, hogy nem unjátok még. A sort most Perrie-vel kezdem, mivel ő volt a legkevésbé aktív tavaly. Új Disora kollekció jelent meg, és ezt promótálta a saját profilján. Egy barna melegítőszettben láthatjuk, a fotókat pedig emojikkal kommentálta. ![]()
![]()
| ||
| Sajnos nem vidáman zárult le a szeptember, ugyanis az interneten egymásnak estek a Little Mix/Leigh-Anne rajongók Jesy rajongóival. Az egész galibát három Instagram Sztori okozta (ezeket holnap hozom el nektek). Történt ugyanis, hogy a ‘Woman Like Me‘ 2x platina minősítést kapott az Egyesült Királyságban. Erről az egyik rajongói profil készített egy képet (jelenet a klipből), majd ezt közzétette. Leigh-Anne látta, és továbbosztotta. Később Perrie és Jade is megemlékezett erről, de ők a Brits hivatalos profiljáról tették ki a képet. Ekkor kezdődött a netes „háború”… Jesy rajongói azonnal nehezményezték, hogy Leigh miért olyan képet osztott meg, amin csak trióként láthatóak, amíg a többiekén ott van a negyedik tag is. Abban a minutumban kommentek hada lepte el a Twittert, ahol egészen mostanáig nem csitultak a kedélyek. Többen Leigh szólókarrierjét szólják le, de vannak olyanok is,akik szerint ő utálta ki Jesy-t a bandából, stb… Gondolhatjátok, milyen csúnya dolgokat vágtak még a fejéhez. Annyira belementek a dolgokba, hogy Perrie neve is belekeveredett. Azt állították Jesy rajongói, hogy ő a többiek, de főleg Leigh-Anne miatt van rosszban korábbi csapattársával. Erre reakcióként a mixerek előszedték, hogy 2021-ben Hatchi insta fiókjával is kikövette őt, amit akkor már egy éve nem frissített. Leigh-Anne később az egyik megjegyzésre reagált, és megindokolta, miért azt a képet osztotta meg.
Véleményem szerint feleslegesen ment az adok-kapok, és Leigh ártatlanul lett megvádolva. Nem tudjuk mi történt pontosan, és nem kellene ezt a témát feszegetni. Egymásnak esnek a rajongók, miközben a lányok már nem foglalkoznak ezzel. | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








