Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
23
2024
Leigh-Anne a Hits Radio Live-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hits Radio Live  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥22

Tegnap startolt el a Hits Radio Live két napos rendezvénye Birmingham városában. Évekkel ezelőtt a Little Mix is fellépett itt (akkor Jade kihagyta családi okok miatt), így a színpad nem idegen egyikőjük számára sem. Rögtön az első estén az egyik fellépő volt Leigh-Anne is! Az ő odavezető útja kicsit kalandosra sikerült, mert lerobbant a kisbuszuk. Szerencsére ez nem gátolta meg őt, hogy odaérjen, megoldották a problémát.

A bevonuláskor egy nagyon dögös, ám mégis csinos szettet viselt. A haja is ki volt engedve, és természetes göndörségében tündökölt. Imádtam tőle ezt a megjelenést, az idei legjobbak közé sorolnám. A galériában 5 képet találtok róla, illetve a Hits Radio-nak köszönhetően egy backstage fotót is elértek. Ez még a színpadra lépése előtti pillanatokban készült.

dl_beatsnoop_com-3000-W7EogaXsif.jpg dl_beatsnoop_com-3000-WnJVi52wky.jpg dl_beatsnoop_com-3000-I7aHbCek6Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-UzraKXxbvQ.jpg
Snapinsta_app_468016469_1958499407989250_6555734905205042689_n_1080.jpg
Ezután került sor a fellépésére. Sajnos dallistát nem kaptunk, de három dalról vannak rövid felvételek a neten. Amint megtudunk többet, frissítjük a bejegyzésünket. Képek viszont érkeztek szép számmal! Az előadásra már másik szettet választottak neki, ami kifejezetten jól is állt rajta (bár nekem annyira nem tetszik).

  • Don’t Say Love
  • Stealin’ Love
  • My Love

dl_beatsnoop_com-3000-hI4HXkK2Z1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-WC9flcFUTJ.jpg dl_beatsnoop_com-3000-4YnQEw7ovx.jpg dl_beatsnoop_com-3000-86Tnh1CVxB.jpg
Ma ismét érdemes lesz figyelni az eseményt: Perrie a fellépők közt van! Kíváncsian várom, hogy őt milyen ruhában láthatjuk, illetve milyen dalokkal készült ő is.

nov
21
2024
Leigh-Anne legutóbbi megjelenései
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥22

Ez a hét eddig nagyon sűrűnek látszódik, már ami a híreket tekinti. Hétfőn ugyanis Leigh-Anne is elment a ‘Wicked’ londoni premierjére, amin a sztárok javarésze megjelent. A film főszereplője Ariana Grande, akivel össze is futottak a színfalak mögött. Megölelték egymást, pár szót váltottak, majd a színész-énekesnő tovább is ment… Vagyis csak ment volna, mert Leigh táskája beleakadt a ruhájába.

Bevonulásakor ő is pózolt a díszfal előtt, mint ahogy a többi híresség is tette. Erre az estére egy két részes szettet választottak neki, amit egy pufi kabáttal dobtak fel. Haja kontyba volt fogva, kiegészítőnek pedig egy zöldes táskát kapott (ez akadt bele Ariana ruhájába ugye).

A hotel szobájában Lucy és Lydia készített róla egy fotósorozatot még az indulás előtt. Ezeket az Instáján osztotta meg, és szerintem fantasztikus lett róla. A sminkje, a haja és a ruhája is teljes összhangban volt.

dl_beatsnoop_com-3000-Zn32NeKqpl.jpg dl_beatsnoop_com-3000-sxvU9P8FCu.jpg dl_beatsnoop_com-3000-HZheqE5Js1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ILnZJugSWl.jpg
Snapinsta_app_467656592_18468553243030354_2572629413475475193_n_1080.jpg Snapinsta_app_467425397_18468553252030354_1759108917420001087_n_1080.jpg Snapinsta_app_467639219_18468553195030354_5756693585810749880_n_1080.jpg Snapinsta_app_467646705_18468553348030354_1218126881389070397_n_1080.jpg
A bemutató másnapján, kedden már újabb eseményen jelent meg. A GQ Men Of The Year Awards-ra kapott meghívást, aminek eleget is tett. Egy káprázatos fekete csipkés ruhában lépett a vörös szőnyegre. Az idei legjobb megjelenése volt ez (véleményem szerint), remekül nézett ki. A haja és a sminkje is telitalálat volt.

Lucy és Lydia ezúttal az énekesnő otthonában készítette el a fotósorozatot róla. Az iker lányai is szerepelni szerettek volna, ezért odafutottak anyukájukhoz, és pózoltak a kameráknak. Nyilván Leigh olyat osztott meg ezek közül, amin nem látszik a kicsik arca.

dl_beatsnoop_com-3000-2TzJjoaC3p.jpg dl_beatsnoop_com-3000-wEuZorJB5Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-HRITzm1D6Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-u9gnUDsFIQ.jpg
Snapinsta_app_467888256_18468764236030354_4614359871180381915_n_1080.jpg Snapinsta_app_467655741_18468764293030354_8233853734318270990_n_1080.jpg Snapinsta_app_467752375_18468764269030354_5199303252807226742_n_1080.jpg Snapinsta_app_467945921_18468764296030354_807721385261421748_n_1080.jpg

nov
5
2024
NHF turné 2 állomása
icon-pencil     katie     icon-folder     Fellépés  /  No Hard Feelings turné     ♥15

Október 28-án Leigh-Anne a brit fővárosban, Londonban lépett fel a Koko nevezetű szórakozóhelyen, aminek körülbelül 1500 a befogadókészsége. A dallista  már lentebb megtalálható, ez nem változott és sajnos Youtube-ra sem került fel, ám valószínűleg hamarosan fel fog kerülni a teljes fellépés a tárhelyekre, ugyanis az Amazon Music rögzítette a showt és a végén bónuszként interjú is készült, szerencsére a teljes fellépés megtekinthető szuper minőségben, ne hagyjátok ki! Kétszer öltözött át Leigh-Anne, egy fehér hosszujjú felsőt, majd később egy picit merészebb, fekete kivágott outfitben volt látható. Összesen 80 fotót kaptunk az estéről, ám nemcsak a turné miatt volt különleges ez az este, hanem azért is, mert Jade és Perrie is jelen voltak és támogatták volt csapattársukat. Jade párjával és édesanyjával volt jelen, később pedig még közös kép is készült hármójukról, ezt is megtalálhatjátok a galériában.

IMG_2229.jpeg Leigh_Anne__12_.jpg Leigh_Anne__23_.jpg Leigh_Anne__36_.jpg
M8V5T3A6Li.jpg XkE5xcsYU7.jpg A3Gq3DFv5bw.jpg Pu4hCCGBJck.jpg

A turné utolsó állomásán New Century, Manchester-ben lépett fel, ami körülbelül 1300 ember befogadására képes. Sajnos csak 5 fotó érhető el, ám végre elérhető innen videó is, ezt linkeltem nektek.

  1. Don’t Say Love
  2. Anticipate
  3. Paint The Town Red – feldolgozás
  4. Nature
  5. Stealin’ Love
  6. Forbidden Fruit
  7. I’ll Still Be Here
  8. Weak – feldolgozás
  9. Think About Us / Sweet Melody / Confetti / Woman Like Me
  10. OMG
  11. My Love

Snapinsta_app_465158026_18465156727030354_7481873438437240266_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_465146102_18465156757030354_5504897654850386202_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_465265017_18465156766030354_4740858597450820121_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_465236653_18465156718030354_8753771454079962840_n_1080~0.jpg

okt
28
2024
No Hard Feelings turné: Dublin, Birmingham
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings turné     ♥17

Múlt hét csütörtökön startolt el Leigh-Anne első önálló turnéja, amely a ‘No Hard Feelings‘ néven fut. Előzenekarként Mnelia kíséri őt mindenhova. Összesen 5 állomásos lesz, és már három koncerten túl is van az énekesnő. Az első kettő Dublinban volt, az Academy Green Room-ban. Mindkét alkalom teltházas volt, ami azt jelenti, hogy összesen 1200 ember előtt adhatta elő a dalait. Szerencsénkre kaptunk képeket a koncertekről, főleg az elsőről. A másodikról egyet találtam, amit maga Leigh osztott meg Instagramon. Videókat egyelőre nem találtam Youtube-on, így nem is linkeltem. A dallistát leírtam nektek lent, két feldolgozás is belekerült, ráadásul egy Little Mix medley is helyet kapott.

  1. Don’t Say Love
  2. Anticipate
  3. Paint The Town Red – feldolgozás
  4. Nature
  5. Stealin’ Love
  6. Forbidden Fruit
  7. I’ll Still Be Here
  8. Weak – feldolgozás
  9. Think About Us / Sweet Melody / Confetti / Woman Like Me
  10. OMG
  11. My Love

12-9.jpg 16-8.jpg 13-9-1024x595.jpg 20-8.jpg
Snapinsta_app_464508886_18463881706030354_1136483189458224270_n_1080~0.jpg
Tegnap este Birmingham-ben volt a harmadik állomása, az O2 Institute-ben. Nem változtatott a dallistáján, egyedül a szettjein: kibővítette egy csillogós, extrém felsővel és egy egyszerűbb nadrággal a korábban látott csíkos ruha mellett. Sajnos erről képem nincs, a Daily Mail csak a korábban látott ruhájáról osztott meg fotókat az estéről.

91354701-14009043-image-a-16_1730075255113.jpg 91354695-14009043-image-a-11_1730075224992.jpg 91354697-14009043-image-a-10_1730075220491.jpg 91354693-14009043-image-m-15_1730075242181.jpg

okt
18
2024
Leigh-Anne e heti rendezvényei
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥21

A hét nem volt teljesen esemény mentes, több hír is előkerült (amit igyekszünk majd pótolni!). Leigh-Anne például két rendezvényen is megjelent, ezeknek a képeit hoztam el most nektek. Az első még kedden este volt, ez a Childsplay márka ‘The Edit‘ bemutató vacsorája. Ide a testvére, Sairah kísérte el, aki egyben a menedzsere is. Az alkalomra Leigh-nek egy felül áttetsző anyagból készült két részes szettet választottak. Véleményem szerint fantasztikusan mutatott rajta, mind a szín, mind az anyag és a fazon is illik hozzá. A sminkje ezúttal a szájára terelte a hangsúlyt, haja simán össze volt fogva. Bent boldogan pózolt a helyszínen lévő fotósoknak, még az asztaluknál ülve is.

Később egy direkt erre az alkalomra kialakított fotósarokban egy sorozatot is készítettek róluk. Egyelőre három kép jelent meg, de mindegyiken jól néz ki.

dl_beatsnoop_com-3000-Sfz8PEgw7t.jpg dl_beatsnoop_com-3000-Sb2zCtgcYQ.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ELI2cdlsC1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ilZAUf2XqY.jpg
IMG_0547.jpeg IMG_0553.jpeg IMG_0546.jpeg
Tegnap este sem unatkozott otthon, hanem elment a British Vogue x Balmain Beauty közös vacsorájára. Ide egy dögösebb, mutatósabb ruhát kapott, ami tökéletesen követte teste vonalát. Sminkje ezúttal is visszafogott volt, hisz próbálták az öltözékére terelni a hangsúlyt. Ide egyedül ment, és a fotósaroknál pózolt a hivatalos fényképészeknek.

dl_beatsnoop_com-3000-5RDAe2iZ0x.jpg dl_beatsnoop_com-3000-DQwRs8lLhH.jpg dl_beatsnoop_com-3000-EO8xcIBmek.jpg
Sajnos a bejegyzés végére egy szomorú hír jutott: tegnap az egész világot lesújtotta Liam Payne, a One Direction tagjának tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála. A lányok Instagram Sztorin keresztül emlékeztek meg róla, hisz jó kapcsolatot ápoltak vele és a banda többi tagjával is. Őszinte részvétünk a családnak!

Nyugodj békében Liam Payne!

okt
6
2024
Perrie a Graham Norton Show-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  Perrie  /  You Go Your Way     ♥25

Pénteken került adásba a The Graham Norton Show legújabb része, amelybe meghívást kapott Perrie is! A szépséges énekesnő promózhatta a harmadik kislemezét. Rajta kívül jelen volt még Sebastian Stan és Hugh Grant is. Pár szót ejtettek, ezúttal nem interjúztatták annyira. Az adásba egy dögös fekete szettet kapott,haja ki volt engedve, a sminkje pedig visszafogott volt. Gyönyörűen festett Perrie ezúttal is.

Hamar rá is tértek a fellépésére, hiszen lehetőséget kapott, hogy előadja élőben a ‘You Go Your Way’-t! Zenekarral magamögött tette mindezt, és valami fantasztikusra sikerült az előadása. Szerencsére fel is került a Youtube csatornájára a teljes felvétel, így aki lemaradt, visszanézheti az éneklését.

RGMV3T3SJZOJBDXBAYXS4PVJ5Q.jpg 90447561-13923807-During_her_appearance_on_the_Graham_Norton_Show_Perrie_slipped_i-a-8_1728028588795.jpg
steptodown_com602083.jpg 90447567-13923807-Speaking_about_TikTok_she_said_I_think_it_s_absolutely_effing_up-a-10_1728028588798.jpg steptodown_com770861.jpg 90447565-13923807-The_mother_of_one_said_her_music_producer_bosses_suggested_she_c-a-7_1728028588792.jpg
Leigh-Anne pénteken ünnepelte a 33. születésnapját. Akkor nem tudtam megemlékezni erről a jeles alkalomról, hiszen rengeteg minden jelent meg Perrie-ről és a daláról. Így utólag is, de boldog születésnapot kívánunk neki!

37« ElsőELŐZŐ OLDAL...4...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »