| Sziasztok mixerek! Szuper képekkel jöttem hozzátok, ugyanis előkerült 19 fotó a holnap megjelenő ‘Think About Us’ videóklipből, vagyis pontosan a kulisszák mögül, vannak köztük jó és kevésbé jó minőségűek is, ne hagyjátok ki! Perrie tegnap reggel szerepelt a KISS reggeli műsorába és pár információt megosztott a rajongókkal, ami azt illeti otthon hívták őt fel és az új kislemezről és klipről beszélgettek.
A lányokat 2 díjra is jelölték a BRIT Díjátadóra, és elárulta, hogy már begyakorolták a lányokkal a „vesztes arcukat”.
Elárulta, hogy most érzi a női-erőt, hogy sok díjat fognak bezsebelni a díjakra jelölt hölgyek.
Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kulisszák mögött | ||
| Sziasztok mixerek! Jesy szombat este ismét kimozdult Londonban a barátjával, James-szel és ahogyan tőle megszoktuk, ismét dögös szettben látható, ám most a sportosságot kombinálta a nőiességgel, szuperül állt neki, valamint visszakerült póthaj is a hajába. 29 lesifotó tekinthető meg a galériában, ne hagyjátok ki őket! Végül pedig hoztam egyéb fotókat is. A ‘Think About Us’ dalhoz felkerült egy lemezborító, illetve 2 újabb fotó került elő az ‘LMX’ fotósorozatból, a lányok mint mindig, mesésen néznek ki! ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2019 > Január 26 – Jesy a londoni éjszakában | ||
| Sziasztok! Alig pár órája, hogy landolt a lányok Youtube csatornáján a hivatalos dalszöveges videó a ‘Think About Us’ dalhoz és végre hallhatjuk már a várva várt Ty Dolla $ign részt. Ti nektek hogy tetszik? Ilyenre, jobbra/rosszabbra számítottatok? Várom véleményeiteket! Az alábbi linkeken pedig megvásárolhatjátok a dalt is! | ||
| Sziasztok mixerek! Fantasztikus hírekkel érkeztem ma hozzátok ugyanis hivatalosan is megerősítve lett, hogy tényleg Ty Dolla $ign fog közreműködni a ‘Think About Us’ c. dalban. Holnapután, vagyis 25-én fog érkezni a dalszöveges videó, amiben végre már hallható is lesz az említett rapper, illetve február elsején fog debütálni a videóklip. A lányok ezt promotálva megjelentettek egy fotósorozatképet, amit valószínűleg még az ‘LM5’ kapcsán fotóztak, de a ‘TAU’ promóképe lett. Felraktak a Twitter oldalukra mind a dalszöveges videóból mind a videóklipből rövid részletet, csekkoljátok! Az pedig, hogy kislemez lesz-e a dal, azt még mindig nem tudni biztosra.
![]() Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Fotósorozat | ||
| Mixerek, szuper hírrel jelentkezem! Ugyanis hivatalos, hogy a lányok idén is fellépnek a Brit díjátadón, ami 35 nap múlva, vagyis február 20-án lesz esedékes. Ismét nagyon nagy öröm ez a lányoknak, fel is raktak egy bejelentő videót, amin abszolút látható a jókedvük. Ti is várjátok már? Szerintetek melyik dallal fognak fellépni?
| ||
| Jó reggelt mixerek! Ma egy elég vegyes képadaggal érkeztem hozzátok, mert elég sok fotó jelent meg a lányokról, de nézzük is szép sorjában, kategóriánként. 6 újabb fotó jelent meg az MTV fotósorozatából, az ‘LMX’ fotózásából pedig újabb 5 fotó, amin a lányok gyönyörűen néznek ki! Kiderült, hogy szeptemberben rendeztek egy LMX Cosmetics Range eseményt, hogy pontosan hányadikán arról nincs információ, de erről 7 fotót találhattok. Az október 21-i BBC Radio 1 Teen Awards vörös szőnyegéről újabb 12 fotó került elő és szintén ugyanerről az eseményről kaptunk 69 fotót a fellépésről, remek fotók születtek a lányokról, ne hagyjátok ki! Az MTV EMA vörös szőnyegéről 96 fotó látott napvilágot, így ezzel együtt már 188 fotót találhattok, a fellépésről pedig 108 fotó került feltöltésre. A december 09-i Capital FM Jingle Bell Ball vörös szőnyegéről újabb 61 fotót találtok, a fellépésről pedig 90 fotó, így ezzel együtt összesen már 142 kép van. Már korábban hoztunk fotókat a december 10-i British Fashion díjátadóról, most pedig újabb 4 fotó került elő. Tovább olvasom »
| ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








