A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
8/6 szabad hely
Az oldalnak egy szerkesztője van, Eve, kérlek szólíts a nevemen. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérlek szalonképesen fogalmazd meg.
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Az első két dal róla a 'Don't Say Love' és a 'My Love'. Elmondta, hogy 2024-ben érkezik az album.
My Love
Megjelenés: 2023. szeptember 07-08.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne a 'Don't Say Love' megjelenése után nem késlekedett, bejelentette augusztusban, hogy érkezik a 'My Love' amelyben Ayra Starr is közreműködik. A dalhoz klip is forgott, igazán táncosra sikerült. A dal szeptember 7-én érkezett, a klip pedig 8-án debütált.
Don't Say Love
Megjelenés: 2023. június 16.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne 2023.június 16-án adta ki debütáló dalát, amely a 'Don't Say Love' címet kapta. Videóklipet is forgatott hozzá, ráadásul épp Isztambulban. Azóta kiadott egy remixet, egy R&B verziót és egy akusztikus változatot is hozzá.
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2024.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában és csak 2023-ban érkeznek a projektjei. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt.
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2024.
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. Jelenleg nincs megerősített szerződése, de híresztelések szerint a Columbia Records-dzal fog leszerződni. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet.Március 31-én jelent meg az új kollekció!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2022-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. Október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
Rendezvények, események
2023.december 09. - Jingle Bell Ball fellépés (Leigh-Anne)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
A Simple ‘Choose Kindness’ kampány előtt a lányokkal leült az angol Marie Claire egyik munkatársa, Lucy Abbersteen, aki egy viszonylag hosszú interjút készített velük a szépségápolásról.
LA: Mi a legjobb mód a kedvesség terjesztésére? Jesy: Bókolj valakinek akkor, amikor a legkevésbé számít rá. Szerintem nagyon kedves dolog, ha valakit ténylegesen meglátsz az utcán és azt gondolod, hogy ,,Ó, de csinos!” vagy ,,Tetszik a hajad!” és ezt ki is mondod. Mert lehet, hogy éppen a legszarabb napját éli át, de ezzel teljesen jobbá teheted a napját és a gondolkodásmódját is.
LA: És hogyan bizonyosodsz meg arról, hogy magadhoz kedves vagy? Jesy: Én nem vagyok túl kedves magamhoz, elég kritikus tudok lenni. Bár igazából mind azok vagyunk. Vannak bizonyos napok, amikor gonoszak vagyunk magunkhoz. Leigh-Anne: Azt hiszem, mi nagyon kritikusak vagyunk! Tudod mi hasznos szerintem? Egyszer volt egy nagyon rossz napom, belenéztem a tükörbe, és azt gondoltam, hogy ,,te gyönyörű vagy!” Perrie: Ó, ez nagyon édes! Leigh-Anne: Annyira mondtam el magamnak ezt, hogy működött! Perrie: Ez a gond a mi agyunkkal: amikor neked rossz napod van, túl sokat gondolkodsz, ,,szar napom van, szörnyű a bőröm” és így tovább. De ha éppen jó napod van, nem hozod ki belőle a legtöbbet, nem dicséred meg magadat. Ha jól érzem magamat, akkor úgy vagyok vele hogy ,,haver, te nagyon dögös vagy!” máskor pedig azt gondolom, hogy förtelmesen nézek ki. Csak túl kell lendülnöd ezeken. De ahogyan Leigh is mondta, el kell érned, hogy különlegesnek érezd magad, mert ha te nem, akkor ki fogja?