Megjelent a ‘Been A Minute’! Új ‘Been A Minute’ fotók Leigh-Anne visszatér! Jade két legújabb showja
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.július 18. - 'Been A Minute' megjelenés (Leigh-Anne)
  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10.? - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
15
2023
Újabb kiadatlan dal?
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Holiday  /  Instagram  /  Jade  /  Pabllo Vittar  /  Perrie  /  Zene     ♥9

Pár éve, amikor még Jesy is javában a banda tagja volt, felmerült egy közreműködés lehetősége. A népszerű Pabllo Vittar volt az állítólagos másik fél. Ám azután mintha feledésbe merült volna a hír, semmit nem kaptunk belőle. Hiába várták a rajongók, a pletyka felreppenése után Pabllo saját dalt adott ki, és jelét sem mutatta, hogy érkezne  közös dala a lányokkal. Most a „Poc Cast„-nak erősítette meg, hogy valójában rögzítettek egy dalt a Little Mix-el, ám a kiadás meghíúsult. A csapat akkoriban még Simon Cowell irányítása alá tartozott, aki úgy döntött, a polcra teszi azt. Ezért nem látott napvilágot a közös produkció, hiába várta mindkét fél rajongói tábora. Ez a dal se fog sajna sose megjelenni, mint a Maluma-val közös nóta sem.

Viszont vannak egyéb, ennél azért jobb hír is. A Spotify-n elérték a 8,5 milliárdos hallgatottságot, ami fantasztikus! Továbbra is kitartóan streamelik a zenéjüket a Mixerek. Csak így tovább! A Youtube számlálói is pörögnek, most épp a ‘Holiday‘ érte el a 35 milliós megtekintést. Sajnos az utóbbi klipek már lassabban érik el a milliókat, így ennek is örülni kell.

Az Instagramon is folyton nő a követőik száma. Jade éppen a napokban érte el a 10 milliós követést, így ő a második, aki átlépte ezt a szintet. Perrie 17,2 milliónál tart, ő is nemrégiben produkálta ezt.

márc
3
2023
Perrie dalai hamarosan érkezhetnek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Perrie  /  Szólókarrier  /  Think About Us  /  Zene     ♥6

Amióta a Little Mix szünetre vonult, mindannyian gőzerővel dolgoznak a szóló karrierjükön. Van, aki csendben stúdiózik, van aki rendezvényekre járva is próbálja magát előre népszerűsíteni. Az viszont tény, hogy mindhárman jártak már Los Angelesben, ahol neves dalszövegírókkal és producerekkel találkoztak és dolgoztak együtt. Jelenleg két Mix lány is ott van, Perrie és Jade. Az Instagramon megmutatták, hogy volt idejük összefutni is a munkálatok szüneteiben. A csend azóta is fennáll, ám pár szemfüles rajongó kiszúrta, hogy Perrie nevében rögzítettek dalokat az Ascap rendszerén belül. Íróként is ő van megjegyezve több emberrel együtt. Az elsőnél a Before You Exit tagjai is a szerzők közt vannak, talán közös dal (?) lehet belőle, nem tudni. Ezt még Karácsony előtt készíthették, akkor volt Ryan Daly-val egy stúdióban. Egyelőre ezt a kettőt erősítették meg az Ascap-on keresztül, de még az sem biztos, hogy Perrie lesz az előadója.

  1. „Meant To Be”
  2. „Same Place, Different View”

Jade is ezerrel a munkába vetette magát, bár néha apróbb szüneteket tart, olyankor a barátaival lóg. Viszont róla is elkezdték pletykálni, hogy nekiállt az első szóló dala klipjének. Twitteren láttam egy videót, amin látható egy Jade-hez hasonló lány, de az arca nem látszódik. Sokan állítják, hogy az ő, és a forgatáson készült. Ki tudja, lehetséges. Amíg ez nincs megerősítve, addig pletyka szinten kezeljük.

A harmadik hír is egy videókliphez kapcsolódik, méghozzá egy Little Mix videóhoz! A „Think About Us” elérte a 80 milliós megtekintést! A mai napig az egyik kedvencem az „LM5” albumról, és boldog vagyok, hogy ilyen jól halad a nézettsége.

nov
28
2021
‘No’ kulisszák mögötti videók és képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Kulisszák mögött  /  No  /  Videóklip  /  Zene     ♥9

A Little Mix legutóbb dalához, a ‘No‘-hoz készült videóklip már két hete elérhető a Youtube-on, és 5,6 milliós nézettségnél tart jelenleg is. Mint minden korábbi kliphez, ehhez is készült egy kulisszák mögötti felvétel. Ezt pár napja tették közzé, és betekintést nyerhetünk, hogy milyen körülmények közt forgatták le. Kaptunk egy hosszabbat, és egy rövidebbet is, mindkettőt megnézhetitek lent. Ezeken kívül új képek is előkerültek a forgatásról, már mindhárom lányról találtok a galériában. A legtöbb fotó Jade-ről van, ő az Instagram fiókján is megosztotta őket, a többiek valamiért nem tették ezt meg.

no_music_video_bts_28229.jpg lCAcWddR-jo.jpg 261704375_3076417099301580_3248399095648925019_n.jpg 3qUemm-OIr0.jpg

nov
6
2021
‘Between Us’ dalpremier
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Zene     ♥9

Tegnap debütált a lányok ‘Between Us‘ c. dala, ami a válogatáslemezük névadója is. A héten jelentették be, hogy kiadják az album megjelenése előtt, és szerencsénkre sokat nem is kellett rá várni. Csodálatos, lágy és kellemes hangzása van, mind a hárman megmutathatták benne énektudásukat. Tökéletes lett véleményem szerint, nem mostanában kaptunk tőlük lassabb zenét. Leírja az együtt töltött 10 évüket és a barátságuk szilárdságát is. Ehhez egy hangulatos dalszöveges videót is készítettek, lentebb megnézhetitek, illetve az eredeti dalszöveg is felkerült az oldalra. Nekem nagyon tetszik a dal, és trióként még jobban működnek együtt.

Between Us dalszöveg (angol)

okt
29
2021
‘Between Us’ dallista és zenei hírek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Anne-Marie  /  Between Us  /  F.U.  /  Hír  /  Interjú  /  Jade  /  Kiss My (Uh-Oh)  /  Love Me Like You  /  Zene     ♥11

Végre hivatalossá tették a teljes dallistáját a ‘Between Us‘ c. albumuknak. Ígérték, hogy a válogatott dalok mellé öt újat is írtak, a már megjelent „Love (Sweet Love)„-t többek közt. Részleteket mutattak már a ‘Trash‘ és ‘Cut You Off‘ trackből, a TikTokon élvezettel használják őket a mixerek. Íme a teljes dallista:

  1. Wings
  2. DNA
  3. Move
  4. Salute
  5. Black Magic
  6. Secret Love Song pt. II
  7. Hair (ft. Sean Paul)
  8. Shout Out To My Ex
  9. Touch
  10. No More Sad Songs (ft. Machine Gun Kelly)
  11. Power (ft. Stormzy)
  12. Reggaetón Lento (ft. CNCO)
  13. Woman Like Me (ft. Nicki Minaj)
  14. Break Up Song
  15. Sweet Melody
  16. Confetti (ft. Saweetie)
  17. Heartbreak Anthem (ft. David Guetta, Galantis)
  18. Kiss My (Uh,Oh) (ft. Anne-Marie)
  19. No
  20. Between Us
  21. Love (Sweet Love)
  22. Cut You Off
  23. Trash

Tegnap Jade interjút adott a Station Head rádiónak, amiben sok hasznos információt adott ki a Little Mix életéből és jövőbeni terveiről. Össze is szedtem nektek párat.

  • A ‘Love Me Like You’ dalnak eredetileg a „L,O,V,E, love the way you give dick to me” volt a sora, ezt megváltoztatták végül
  • A ‘Love Me or Leave Me’ a Get Weird turné dallistáján volt, de később lekerült róla
  • Ennek a dalnak a felvételén Jade sírt is
  • A ‘Between Us’ album megjelenésekor különleges fellépésekkel, produkciókkal készülnek a rajongóknak
  • A zenekar 10. évfordulója alkalmából egy igazán egyedi dallal készülnek, ami Jade-nek tetszett meg nagyon
  • Eddig 17 interjút készített egyedül
  • A ‘Weird People’ c. dalt kislemezként mutatták be nekik, a videó koncepciója a ’80-as évek lett volna, de végül nem került sor a forgatásra
  • Az ‘F.U.’ is kislemez lett volna, a klipet le is forgatták hozzá. Lassított felvételben törték össze a pasijaik dolgait a történet szerint. Jade megígérte, hogy szivárogtat ki jeleneteket a klipből.

Anne-Marie nemrég bevallotta, hogy a ‘Kiss My (Uh,Oh)’ dalt eredetileg szólóban tervezte felénekelni, ám azt érezte, hogy hiányzik belőle valami. Miután felkérte a lányokat, hogy énekeljék vele együtt, annyira megszerette, hogy kiadta kislemezként. Milyen jól is tette, hogy felkérte őket.

szept
7
2021
Megjelent a „Love (Sweet Love)”
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Hír  /  Love (Sweet Love)  /  Videóklip  /  Zene     ♥9

Pénteken megjelent a „Love (Sweet Love)„, amely a ‘Between Us‘ nevű válogatás lemezükön kap helyet. Ez a korong első előfutára, és a lányok első saját dala trióként. Annyi biztos, hogy nem okoztak csalódást, nekem kissé a kezdetek beli hangzást idézi, és örülök, hogy újra együtt éneklik a refrént, nem pedig egy ember kapta. A dalhoz forgatott kisfilmben a lányok igazi istennőként tűnnek fel, ez a stílus remekül is áll nekik. A forgatás egyébként nem volt annyira egyszerű számukra, hiszen Leigh-Anne és Perrie várandóssága miatt egy héten belül három videót is rögzítettek, ez volt az egyik. Ezt Jade vallotta be. A két lány mindezek ellenére összeszedte minden erejét, és profi munkát végeztek. A színfalak mögött próbáltak pihenni is a forgatások szüneteiben, illetve csodás képeket is csináltattak magukról. Ezeket már megnézhetitek a galériánkban is!

A dalszöveg fordítására sajnos nem jutott még idő, de igyekszünk pótolni ezt is. Addig is eléritek az eredeti nyelvűt a lenti linkre kattintva!

Love (Sweet Love) dalszöveg angolul

361693n.jpg 2_39.jpg BRLM_1_44.jpg BRLM_28629_211.jpg

14« ElsőELŐZŐ OLDAL...9...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »