Pár éve, amikor még Jesy is javában a banda tagja volt, felmerült egy közreműködés lehetősége. A népszerű Pabllo Vittar volt az állítólagos másik fél. Ám azután mintha feledésbe merült volna a hír, semmit nem kaptunk belőle. Hiába várták a rajongók, a pletyka felreppenése után Pabllo saját dalt adott ki, és jelét sem mutatta, hogy érkezne közös dala a lányokkal. Most a „Poc Cast„-nak erősítette meg, hogy valójában rögzítettek egy dalt a Little Mix-el, ám a kiadás meghíúsult. A csapat akkoriban még Simon Cowell irányítása alá tartozott, aki úgy döntött, a polcra teszi azt. Ezért nem látott napvilágot a közös produkció, hiába várta mindkét fél rajongói tábora. Ez a dal se fog sajna sose megjelenni, mint a Maluma-val közös nóta sem. Viszont vannak egyéb, ennél azért jobb hír is. A Spotify-n elérték a 8,5 milliárdos hallgatottságot, ami fantasztikus! Továbbra is kitartóan streamelik a zenéjüket a Mixerek. Csak így tovább! A Youtube számlálói is pörögnek, most épp a ‘Holiday‘ érte el a 35 milliós megtekintést. Sajnos az utóbbi klipek már lassabban érik el a milliókat, így ennek is örülni kell. Az Instagramon is folyton nő a követőik száma. Jade éppen a napokban érte el a 10 milliós követést, így ő a második, aki átlépte ezt a szintet. Perrie 17,2 milliónál tart, ő is nemrégiben produkálta ezt. | ||
Amióta a Little Mix szünetre vonult, mindannyian gőzerővel dolgoznak a szóló karrierjükön. Van, aki csendben stúdiózik, van aki rendezvényekre járva is próbálja magát előre népszerűsíteni. Az viszont tény, hogy mindhárman jártak már Los Angelesben, ahol neves dalszövegírókkal és producerekkel találkoztak és dolgoztak együtt. Jelenleg két Mix lány is ott van, Perrie és Jade. Az Instagramon megmutatták, hogy volt idejük összefutni is a munkálatok szüneteiben. A csend azóta is fennáll, ám pár szemfüles rajongó kiszúrta, hogy Perrie nevében rögzítettek dalokat az Ascap rendszerén belül. Íróként is ő van megjegyezve több emberrel együtt. Az elsőnél a Before You Exit tagjai is a szerzők közt vannak, talán közös dal (?) lehet belőle, nem tudni. Ezt még Karácsony előtt készíthették, akkor volt Ryan Daly-val egy stúdióban. Egyelőre ezt a kettőt erősítették meg az Ascap-on keresztül, de még az sem biztos, hogy Perrie lesz az előadója.
Jade is ezerrel a munkába vetette magát, bár néha apróbb szüneteket tart, olyankor a barátaival lóg. Viszont róla is elkezdték pletykálni, hogy nekiállt az első szóló dala klipjének. Twitteren láttam egy videót, amin látható egy Jade-hez hasonló lány, de az arca nem látszódik. Sokan állítják, hogy az ő, és a forgatáson készült. Ki tudja, lehetséges. Amíg ez nincs megerősítve, addig pletyka szinten kezeljük. A harmadik hír is egy videókliphez kapcsolódik, méghozzá egy Little Mix videóhoz! A „Think About Us” elérte a 80 milliós megtekintést! A mai napig az egyik kedvencem az „LM5” albumról, és boldog vagyok, hogy ilyen jól halad a nézettsége. | ||
Tegnap debütált a lányok ‘Between Us‘ c. dala, ami a válogatáslemezük névadója is. A héten jelentették be, hogy kiadják az album megjelenése előtt, és szerencsénkre sokat nem is kellett rá várni. Csodálatos, lágy és kellemes hangzása van, mind a hárman megmutathatták benne énektudásukat. Tökéletes lett véleményem szerint, nem mostanában kaptunk tőlük lassabb zenét. Leírja az együtt töltött 10 évüket és a barátságuk szilárdságát is. Ehhez egy hangulatos dalszöveges videót is készítettek, lentebb megnézhetitek, illetve az eredeti dalszöveg is felkerült az oldalra. Nekem nagyon tetszik a dal, és trióként még jobban működnek együtt. | ||
Végre hivatalossá tették a teljes dallistáját a ‘Between Us‘ c. albumuknak. Ígérték, hogy a válogatott dalok mellé öt újat is írtak, a már megjelent „Love (Sweet Love)„-t többek közt. Részleteket mutattak már a ‘Trash‘ és ‘Cut You Off‘ trackből, a TikTokon élvezettel használják őket a mixerek. Íme a teljes dallista:
Tegnap Jade interjút adott a Station Head rádiónak, amiben sok hasznos információt adott ki a Little Mix életéből és jövőbeni terveiről. Össze is szedtem nektek párat.
Anne-Marie nemrég bevallotta, hogy a ‘Kiss My (Uh,Oh)’ dalt eredetileg szólóban tervezte felénekelni, ám azt érezte, hogy hiányzik belőle valami. Miután felkérte a lányokat, hogy énekeljék vele együtt, annyira megszerette, hogy kiadta kislemezként. Milyen jól is tette, hogy felkérte őket. | ||
Ma fantasztikus hírt osztott meg a Galantis a közösségi oldalain! A David Guettával és Little Mix-el közös „Heartbreak Anthem” daluk #1 pozíciót ért el az amerikai Dance Charton! Ezt egy rövid videóval köszönték meg, ami a klipből lett összevágva. A lányok egyelőre nem reagáltak, sem Guetta. Kíváncsian várom, hogy mit fognak szólni ehhez, hisz ez a legnagyobb sikerük amerikai listán. A nagy áttörés eddig nem sikerült nekik, de ki tudja mit hoz a jövő számukra még.
| ||