Hosszas hallgatás után újra előkerült Jesy neve és a Little Mix témája. A csapat korábbi tagja eldöntötte, hogy tisztázni szeretné nevét, mégpedig egy dokumentumfilmmel tenné mindezt. A tavalyi év egy részében egy lemezen dolgozott mielőtt szünetet tartott és kilépett a közösségi médiából. Ami a szólózenei debütálásokat illeti, Jesy Nelson „pocsékul” kezdett. Hiába volt mellette Nicki Minaj az első szóló dalában, ez sem volt elég, hogy elcsituljanak a balhék körülötte. Pár hónapot töltött közösségi média használat nélkül, ez idő alatt kapott egy ajánlatot. Hozzá közel állók számoltak be arról, hogy felkeresték Jesy-t egy esetleges dokumentumfilm kapcsán. Ebben elmondhatja a saját oldalát is, és mindenről beszámolhat. Egy forrás azt mondta:
A Boyz című szám nehéz fogadtatása után, amely miatt 2021 októberében „blackfishing” viharba keveredett, Jesy kilépett a Polydorral kötött lemezszerződéséből. A tavalyi év egy részét azzal töltötte, hogy egy új lemezen dolgozott, mielőtt szünetet tartott és kilépett a közösségi médiából. Az énekesnő Amerikába, Ázsiába és Európa-szerte utazott, hogy távol legyen az Egyesült Királyságtól, de az év vége felé visszatért, hogy összeszedje magát a következő visszatérése előtt. Egyelőre egyik fél sem nyilatkozott, kíváncsian várjuk a Little Mix véleményét is erről. | ||
Az egész világ kíváncsi arra, hogy melyik Little Mix tag adja ki előbb a szólózenéjét: Perrie vagy Jade? Nagyon úgy fest, hogy utóbbi még kicsit dolgozik rajta. Társa azonban már az év első napján tudatta, hogy készen áll 2024-re. Jó ideje kering az a pletyka, hogy az év első felében mindketten kiadnak dalt/dalokat, de erről egyelőre megerősítés nem érkezett. Perrie tegnap pár stúdiós fotót töltött fel az Instagramra (erről hétfőn írok majd, amikor hozom az összefoglalót), ezzel is feltüzelte a rajongóit. Mindenki csak tippelgeti jelen pillanatban, hogy mennyit kell még várni a debütálására. Figyelem, innentől meg nem erősített információk következnek! A héten Twitteren terjedt el, hogy még a hónapban, azon belül is a jövő héten kapunk valamit Perrie szólójából. Egy felhasználó állítja mindezt, akinek van ismeretsége a Columbiánál. Az is kiderült, hogy van olyan dala, ami Beyonce stílusú. Mindezekről annyit röviden, hogy amíg nem Perrie és csapata erősíti meg, addig felesleges beleélni magunkat bármibe is. | ||
A Little Mix vége (a banda 2022-ben „határozatlan idejű szünetre” vonult) aranykorszakot nyitott Perrie Edwards számára, a hírek szerint újabb millióval gyarapodott a vagyona. A Daily Mail hozta le a cikket, akik utánajártak a szőkeség cégének. Ekkor derült fény arra, hogy jelentősen megemelkedett ez az összeg. A 30 éves énekesnő cégének bevételeit 2023.márciusig követték le. A Perrie Louise Limited nevű cégében lévő vagyon 186 000 fontról több mint 1,2 millió fontra emelkedett! Ráadásul ez még nem tartalmazza a Columbia Records-al kötött lemezszerződéséért járó díjat sem. A cégnek utána néztem én is (már amennyire a Google-ben lehetséges ez ingyen), így tudtam meg, hogy 2018.novemberében indította el. Ő maga egyedüli tagja, és Londonban van bejegyezve. Énekesnői karrierje mellett van egy ruhamárkája is, a Disora, amelyet 2021-ben indított el. Ez a vonal külön működik a fenti cégétől, így bevételei sem számítanak bele az 1,2 millió fontba. | ||
Amíg Leigh-Anne Brazíliában tartózkodott, valóban nem pihent egy percig sem! A FitDance Life alakulatnál is vendégeskedett, ahol a ‘My Love‘ c. dalához egy különleges koreográfiát alkottak. Természetesen ezt videóra is vették, majd a Youtube-ra feltöltötték a csatornájukra. Ők arról híresek, hogy látványos táncokat lejtenek különböző zenékre, ezt közzé is teszik ráadásul! Most kivételesen az előadót is bevonták ebbe, Leigh többször is feltűnik benne, táncol a saját dalára. Nagyon jó lett, érdemes megnézni! | ||
Leigh-Anne tegnap bejelentette, hogy kiadja legutóbbi kislemezének egy új változatát a mai napon. Ebben a svéd rapper, Jireel működik közre Ayra Starr-on kívül. Nem véletlen a választás, hiszen kedvencünk Svédországban van jelenleg, mivel este fellép a ‘The Idol‘ c. műsorban! Dalának ezen változatát fogja előadni a rapperrel. Este 21:30-tól fog szerepelni magyar idő szerint. A Youtube-ra egy vizuális videóval ellátott audio került fel, így meg tudjátok hallgatni ti is a ‘My Love‘ legújabb kiadását. | ||
Kivételesen kicsit későn jelentkezem ezzel a fantasztikus hírrel, pedig már jóval korábban kiderült. Sajnos időm nem engedte, hogy géphez üljek, így csak most tudom megírni a bejegyzést. A Capital FM bejelentette az idei Jingle Bell Ball fellépőit, akik között ott volt Leigh-Anne neve is! Személy szerint engem ez nem lepett meg, én biztos voltam abban, hogy fel fog lépni idén rajta. Már csak azért is, mert most indította el szólókarrierjét, szeretik is őt a Capital FM-nél, és rengeteg rajongó is kérte tőlük ezt. A Jingle Bell Ball december 9-én lesz, és egyelőre még nem lehet tudni, Leigh-Anne mikor lép színpadra. Azt sem tudni, mennyi időt tölt majd ott, milyen dalokat fog előadni. Valószínűleg a két kislemezét hallani fogjuk, de ennél többet nem tudunk.
| ||