Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jan
2
2025
Szilveszteri műsorok
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Fotósorozat  /  Jade  /  Jools Holland's New Year's Eve Hootenanny  /  Perrie  /  The National Lottery New Year's Eve Big Bash     ♥10

Először is, nagyon boldog új évet kívánunk minden kedves látogatónknak! Nagyon örülünk, hogy még 2025-ben is velünk vagytok! Mi ebben az évben is igyekszünk a legtöbbet kihozni az oldalból! Ha minden igaz, ez az új esztendő 3 szólóalbumot is tartogat nekünk, amit izgatottan várunk már!

De most visszakanyarodunk picit 2024-re… Perrie még december elején rögzítette a The National Lottery ‘New Year’s Eve Big Bash‘ műsorához a fellépését. Kedvencünk a harmadik kislemezét, a ‘You Go Your Way‘-t adta elő táncosai társaságában. Ruhája hasonló volt a Jingle Bell Ball-on viselthez. A fellépéséről több képet is kaptunk, illetve egy rajongói felvételt találtam. Egyelőre nincs fent jó minőségben.

Gfkq2uSWgAAFJSK.jpg Perrie__1_~7.jpg GgHlOrnWAAAHslm.jpg Gfkq2uNXQAApeLM.jpg
Jade is korábban rögzítette jeleneteit a ‘Jools Holland’s New Year’s Eve Hootenanny‘ c. műsorához. Korábban már szerepelt Jools vendégeként, aki az év végi kiadáshoz is visszahívta őt. Magáról az adásról nem kaptunk fotókat, csak a promóciós fotósorozatból került elő kettő. Ezeken látszik, hogy Jade ruháján ott díszeleg az ‘IT Girl‘ felirat is medálokból.

Az este folyamán fellépett, előadta a ‘Fantasy’-t, illetve két feldolgozást: ‘Hot Stuff’ és a ‘Knock On Wood‘ c. dalokat. Ezeknek felvételeit megtaláltam a Youtube-on, be is linkeltem nektek.

Gf-JTetWsAESwuf.jpg GgEY30EWoAAFdVC.jpg

dec
9
2024
Perrie a Jingle Bell Ball-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Jingle Bell Ball  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥10

El is érkeztünk az utolsó elmaradt hírhez: Perrie szombati Jingle Bell Ball megjelenéséhez! Már egy ideje tudtuk, hogy a Capital éves téli koncertsorozatának első napján ő is énekelni fog. Természetesen a fellépése előtt volt ideje fotózkodni a hivatalos bevonulásnál. Erre az alkalomra egy gyönyörű és elegáns, kicsit áttetsző hosszú csillogós ruhát választott. Haja ki volt engedve, és lágy hullámokkal volt tarkítva. Sminkje erősebb volt, de mégis illett a megjelenéséhez.

A bevonulás után a sajtó szobába ment, ahol rögzítettek vele pár anyagot a Capital műsorvezetői. Egy tableten mutatták meg neki párja, Alex üzenetét. Erről csak vízjeles fotókat találtam, videók még nincsenek.

dl_beatsnoop_com-3000-qmAg8jZB1L.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ObYmynl7x6.jpg dl_beatsnoop_com-3000-16OQjfSl47.jpg dl_beatsnoop_com-3000-h7w68q05TC.jpg
https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M2T1U5x0M0j1I633Njg1Njg3D_sian-welby-perrie-backstage-capital_s-jingle-bell-1500w-14977322dy.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M5T4U5x6MajaI932Njg2MDE3D_sian-welby-perrie-backstage-capital_s-jingle-bell-1500w-14977322ek.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M3TbUexbM5j9I530NjU5MTM3D_will-manning-perrie-backstage-capital_s-jingle-bell-1500w-14977322dj.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M6T5U1x6M0j8I433Njg1NDE3D_perrie-talks-alex-oxlaide-chamberlain-on-tablet-backstage-1500w-14977322dq.jpg

Ezt követte egy gyors átöltözés, majd elindult a színpadra. Perrie aznap az utolsó előtti fellépő volt, utána már csak a Coldplay volt. A jelenlévők már izgatottan várták, és nem is csalódtak! Fantasztikus koncertet adott, mind a három kislemezét előadta, sőt a karácsonyi dalát is hallhatták végre élőben! A galériában 177 darab képet találtok, illetve a lenti linkekre kattintva mindegyik előadását megnézhetitek!

A Capital Instagram oldalára felkerült 4 fotó is a backstage-ből, itt már a fellépős ruhájában láthatjuk Perrie-t.

  • Forget About Us
  • Tears
  • Christmas Magic
  • You Go Your Way

perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-98693822169.jpg perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-82353822165.jpg perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-80783822162.jpg perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-78973822174.jpg
Snapinsta_app_469606131_1007351311429687_8504324075313464723_n_1080.jpg Snapinsta_app_469607067_1007351308096354_2556785343697850120_n_1080.jpg Snapinsta_app_469487796_1007351314763020_1584023255955113155_n_1080.jpg Snapinsta_app_469579731_1007351328096352_9049247421163420867_n_1080.jpg

nov
24
2024
Perrie a Hits Radio Live-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hits Radio Live  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥8

Tegnap lezajlott a Hits Radio Live 2. napja is, ami ezúttal Manchesterben volt. Ennek az alkalomnak az egyik fő fellépője volt Perrie! A szépséges énekesnő is bemutatkozhatott így szólóban, mint pénteken Leigh. Már a bevonulásakor elkápráztatott mindenkit a piros szettjével, ami fantasztikusan állt rajta! A smink és a haj is passzolt hozzá, kicsit a 2017-2018-as időszakot idézte számomra. A piros melltartópántot nem tudom értelmezni, szerintem túlságosan eltér az egész szettől.

Perrie a színfalak mögött megnézte Leigh-Anne videóüzenetét, amit a Hits Radio vett fel pénteken. A végén utalt arra, hogy Karácsonykor találkozni fognak, ráadásul egy közös vacsora alkalmából.

steptodown_com313795.jpg dl_beatsnoop_com-3000-PIZCUvMY9J.jpg steptodown_com308725_28129.jpg steptodown_com620764.jpg

LM társával ellentétben ő nem öltözött át, a bevonulásakor látott piros szettben állt a színpadra. Három kislemezével készült erre a fellépésre, megjelenési sorrendben adta elő őket. Hivatalos videók továbbra sem érhetőek el egyik napról sem, de legalább képeket róla is kaptunk.

  • Forget About Us
  • Tears
  • You Go Your Way

dl_beatsnoop_com-3000-YFrSxK7846.jpg dl_beatsnoop_com-3000-GQ4ekPFyOn.jpg dl_beatsnoop_com-3000-yFBxPaJdpZ.jpg steptodown_com345827.jpg

nov
23
2024
Leigh-Anne a Hits Radio Live-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hits Radio Live  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥9

Tegnap startolt el a Hits Radio Live két napos rendezvénye Birmingham városában. Évekkel ezelőtt a Little Mix is fellépett itt (akkor Jade kihagyta családi okok miatt), így a színpad nem idegen egyikőjük számára sem. Rögtön az első estén az egyik fellépő volt Leigh-Anne is! Az ő odavezető útja kicsit kalandosra sikerült, mert lerobbant a kisbuszuk. Szerencsére ez nem gátolta meg őt, hogy odaérjen, megoldották a problémát.

A bevonuláskor egy nagyon dögös, ám mégis csinos szettet viselt. A haja is ki volt engedve, és természetes göndörségében tündökölt. Imádtam tőle ezt a megjelenést, az idei legjobbak közé sorolnám. A galériában 5 képet találtok róla, illetve a Hits Radio-nak köszönhetően egy backstage fotót is elértek. Ez még a színpadra lépése előtti pillanatokban készült.

dl_beatsnoop_com-3000-W7EogaXsif.jpg dl_beatsnoop_com-3000-WnJVi52wky.jpg dl_beatsnoop_com-3000-I7aHbCek6Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-UzraKXxbvQ.jpg
Snapinsta_app_468016469_1958499407989250_6555734905205042689_n_1080.jpg
Ezután került sor a fellépésére. Sajnos dallistát nem kaptunk, de három dalról vannak rövid felvételek a neten. Amint megtudunk többet, frissítjük a bejegyzésünket. Képek viszont érkeztek szép számmal! Az előadásra már másik szettet választottak neki, ami kifejezetten jól is állt rajta (bár nekem annyira nem tetszik).

  • Don’t Say Love
  • Stealin’ Love
  • My Love

dl_beatsnoop_com-3000-hI4HXkK2Z1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-WC9flcFUTJ.jpg dl_beatsnoop_com-3000-4YnQEw7ovx.jpg dl_beatsnoop_com-3000-86Tnh1CVxB.jpg
Ma ismét érdemes lesz figyelni az eseményt: Perrie a fellépők közt van! Kíváncsian várom, hogy őt milyen ruhában láthatjuk, illetve milyen dalokkal készült ő is.

nov
10
2024
Perrie a BBC Live Lounge-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     BBC Radio 1  /  Fellépés  /  Fotósorozat  /  Live Lounge  /  Megjelenés  /  Perrie  /  You Go Your Way     ♥9

Még október 29-én debütált Perrie szóló előadóként a BBC Radio 1 ‘Live Lounge‘ c. műsorában. Eredetileg előbb került volna rá a sor, ám Liam Payne halála miatt inkább elhalasztotta. Az ő adását korábban rögzítették, ezért felvételről ment (Jade élő adásban szerepelt viszont). Így tehát róla nem érkeztek lesifotók, ám így sem maradhatunk képek nélkül. A rádió dolgozóival is pózolt, de erről csak egyet kaptunk. Aznap egy nagyon vagány szettet viselt, ami szerintem illett is a stílusához.

Jade-hez hasonlóan ő is 2 dalt adhatott elő, egy sajátot és egy feldolgozást. Itt Lady Gaga és Bruno Mars duettjére esett a választása, a ‘Die With A Smile‘-ra. Fantasztikus az ő előadásában is. Két képet kaptunk a fellépésről, illetve mindkét dal videója elérhető. Youtube-on egyébként a feldolgozásra voltak többen kíváncsiak.

  1. You Go Your Way
  2. Die With A Smile (Bruno Mars ft. Lady Gaga)

Természetesen róla is készítettek gyorsan egy fotósorozatot, amiből két kép jelent meg eddig.

GbJZpjuWMAAGgJa.jpeg
GbEQp_aXwAAfcA5.jpeg GbJZpjjWwAIscxA.jpeg
464906408.jpg GbJZpjqW4AANYfg.jpeg

okt
28
2024
No Hard Feelings turné: Dublin, Birmingham
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings turné     ♥8

Múlt hét csütörtökön startolt el Leigh-Anne első önálló turnéja, amely a ‘No Hard Feelings‘ néven fut. Előzenekarként Mnelia kíséri őt mindenhova. Összesen 5 állomásos lesz, és már három koncerten túl is van az énekesnő. Az első kettő Dublinban volt, az Academy Green Room-ban. Mindkét alkalom teltházas volt, ami azt jelenti, hogy összesen 1200 ember előtt adhatta elő a dalait. Szerencsénkre kaptunk képeket a koncertekről, főleg az elsőről. A másodikról egyet találtam, amit maga Leigh osztott meg Instagramon. Videókat egyelőre nem találtam Youtube-on, így nem is linkeltem. A dallistát leírtam nektek lent, két feldolgozás is belekerült, ráadásul egy Little Mix medley is helyet kapott.

  1. Don’t Say Love
  2. Anticipate
  3. Paint The Town Red – feldolgozás
  4. Nature
  5. Stealin’ Love
  6. Forbidden Fruit
  7. I’ll Still Be Here
  8. Weak – feldolgozás
  9. Think About Us / Sweet Melody / Confetti / Woman Like Me
  10. OMG
  11. My Love

12-9.jpg 16-8.jpg 13-9-1024x595.jpg 20-8.jpg
Snapinsta_app_464508886_18463881706030354_1136483189458224270_n_1080~0.jpg
Tegnap este Birmingham-ben volt a harmadik állomása, az O2 Institute-ben. Nem változtatott a dallistáján, egyedül a szettjein: kibővítette egy csillogós, extrém felsővel és egy egyszerűbb nadrággal a korábban látott csíkos ruha mellett. Sajnos erről képem nincs, a Daily Mail csak a korábban látott ruhájáról osztott meg fotókat az estéről.

91354701-14009043-image-a-16_1730075255113.jpg 91354695-14009043-image-a-11_1730075224992.jpg 91354697-14009043-image-a-10_1730075220491.jpg 91354693-14009043-image-m-15_1730075242181.jpg

71...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »