A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt 6, 2024
Perrie a Graham Norton Show-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  Perrie  /  You Go Your Way     ♥64

Pénteken került adásba a The Graham Norton Show legújabb része, amelybe meghívást kapott Perrie is! A szépséges énekesnő promózhatta a harmadik kislemezét. Rajta kívül jelen volt még Sebastian Stan és Hugh Grant is. Pár szót ejtettek, ezúttal nem interjúztatták annyira. Az adásba egy dögös fekete szettet kapott,haja ki volt engedve, a sminkje pedig visszafogott volt. Gyönyörűen festett Perrie ezúttal is.

Hamar rá is tértek a fellépésére, hiszen lehetőséget kapott, hogy előadja élőben a ‘You Go Your Way’-t! Zenekarral magamögött tette mindezt, és valami fantasztikusra sikerült az előadása. Szerencsére fel is került a Youtube csatornájára a teljes felvétel, így aki lemaradt, visszanézheti az éneklését.

RGMV3T3SJZOJBDXBAYXS4PVJ5Q.jpg 90447561-13923807-During_her_appearance_on_the_Graham_Norton_Show_Perrie_slipped_i-a-8_1728028588795.jpg
steptodown_com602083.jpg 90447567-13923807-Speaking_about_TikTok_she_said_I_think_it_s_absolutely_effing_up-a-10_1728028588798.jpg steptodown_com770861.jpg 90447565-13923807-The_mother_of_one_said_her_music_producer_bosses_suggested_she_c-a-7_1728028588792.jpg
Leigh-Anne pénteken ünnepelte a 33. születésnapját. Akkor nem tudtam megemlékezni erről a jeles alkalomról, hiszen rengeteg minden jelent meg Perrie-ről és a daláról. Így utólag is, de boldog születésnapot kívánunk neki!

okt 4, 2024
Megjelent a ‘You Go Your Way’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Perrie  /  Videóklip  /  You Go Your Way     ♥42

A mai napon elérhetővé vált szerte a világon Perrie harmadik kislemeze! A ‘You Go Your Way‘ egy igazán pörgős nóta, ami teljesen illik a szőkeséghez. A dal Alex-ről szól, a kapcsolatuk kezdetéről. Az Euphoria interjúban részletesen olvashattok erről, érdemes megnéznetek! Természetesen a Youtube fiókján számos változat érhető el az audio-n kívül: karaoke, acapella, stb… Lent belinkeltem nektek mindet!

  • You Go Your Way – audio
  • You Go Your Way – extended
  • You Go Your Way – instrumental
  • You Go Your Way – acapella
  • You Go Your Way – karaoke

Akik fel vannak iratkozva Perrie hírlevelére, azok már láthatták a lenti képet. A fotósorozathoz adták ki, itt már fehér szettben pózol. Sokak szerint ABBA hatása van az öltözékének.

unnamed~0.png
Ezúttal nem vártak sokáig, hogy megjelentessék a videóklipet. Perrie maga közölte, hogy brit idő szerint 13 órakor (nálunk 14-kor volt) kiadja a ‘You Go Your Way‘ kisfilmjét. Egy kamerás megoldással lett rögzítve, aminek nehézségeiről szintén beszélt a fent említett interjúban. Amint kiszáll az autóból, és besétál az épületbe, rögtön el is kezd táncolni. Ez a lendülete kitart a végéig, fantasztikus lépéseket láthatunk tőle és a táncosoktól. A három klipje közül talán ebben a legfelszabadultabb az énekesnő.

okt 3, 2024
Perrie az Euphoria magazinban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Euphoria  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Magazin  /  Perrie     ♥66

Miután egy évtizeden át sikeres volt a listavezető lánycsapat, a Little Mix tagjaként, Perrie Edwards készen áll arra, hogy szólóelőadóként újrakezdje az egészet. A rajongók először akkor kaptak ízelítőt Perrie-ről, amikor tavasszal debütált a rádióbarát, szellős pophimnusszal, a „Forget About Us”-szal. A refrén tökéletesen alkalmas arra, hogy lehúzott ablakkal autózva énekeld a tüdőd tetején, a kiadvány azonnali sikert aratott, és már az első héten a top 10-be került az Egyesült Királyságban. Amikor nyáron a „Tears” című, ’80-as évekbeli Motown-ballada következett, Perrie tovább büszkélkedett azzal, hogy ő a szívhez szóló himnuszok énekesnője. Közelgő harmadik kiadványához, a „You Go Your Way”-hez azonban felgyorsítja a tempót, és visszavisz minket a táncparkettre egy ’70-es évek ihlette, groove-os floorfillerrel.

461863232.jpg Perrie_1~0.jpg
Perrie_Edwards__4_.jpg Perrie_Edwards__2_.jpg Perrie_Edwards__1_.jpg Perrie_7.jpg
Hogy megragadja a korszak esszenciáját, Perrie összeállt a Joy Anonymus-szal, a Fred Again… néhány legnagyobb dala mögött álló zenei duóval, hogy elkészítsék és közösen írják a számot.

„Még sosem dolgoztam velük korábban, és valami az energiájukban egyszerűen magával ragadott. Szerintem annyira tehetségesek” – mesélte az EUPHORIA.nak, miközben egy elhagyatott, vintage dekorációval teli házban forgattak.

Tovább olvasom »

okt 2, 2024
Perrie a Glamour Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥27

Amikor tegnap rögzítettem a mai napra a Jade-del készült interjút, még nem számítottam rá, hogy érkezik friss hír bármelyik lányról is. De szerencsére ez másképp történt!

Az este folyamán ugyanis Perrie 2 évnyi kihagyás után megjelent egy gálán! Kedden tartották a Glamour Women Of The Year Awards-on, amit Londonban rendeztek meg. A szépséges énekesnő egyedül vonult be a díjátadóra, de menedzsere is jelen volt. Az alkalomra egy ‘amazon’ hatású szettet választottak neki, ami egy picit kövérítette őt. Csípőtől lefelé előnytelen volt számára, hiába villantotta meg bal combját. A haja és a sminkje teljesen rendben volt, visszafogottabb volt ehhez a merészebb ruhához.

dl_beatsnoop_com-3000-jsaTc15Go8.jpg dl_beatsnoop_com-3000-7215sKwGcV.jpg dl_beatsnoop_com-3000-Vm0QOpI4GX.jpg dl_beatsnoop_com-3000-iWlG5yKDmE.jpg
Az épület előtt kint várakoztak a paparazzik, hogy elcsíphessék a távozó sztárokat. Szerencséjükre Perrie-t is észrevették, akit Simon Jones és Sam Coxy kísértek a rá váró taxiig. Mosolygott végig, majd eltűnt a fotósok elől.

perrie-edwards-backgrid-uk-1-937639409.jpg NINTCHDBPICT000937672038.jpg 90354395-13914977-image-a-27_1727851327227.jpg 2024-celebrities-departed-raffles-london-937644406.jpg

szept 26, 2024
Rendelhetőek a ‘You Go Your Way’ termékek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Perrie  /  You Go Your Way     ♥35

Perrie és csapata ezúttal kicsit később jelentették be a következő kislemez fizikai termékeit. Eddig egyszerre szokták a dallal együtt, ez most másképp történt. Természetesen most is CD, vinyl és kazetta formájában szerezhetjük be a kislemezt. Belinkeltem nektek, az árak nem változtak most sem. A postaköltség igazából kétszer annyi majdnem, mint maga a CD. A ‘You Go Your Way‘ jövő pénteken érkezik, és valószínűleg a postázást is előtte napokban indítják meg. Ami különlegesség, hogy ezeken szerepelni fog egy másik dal is, mégpedig a ‘Me, Myself & You‘. A B oldalon kapott helyet ez a ballada.

Előjegyzem a ‘You Go Your Way’ termékeket!

CDSQUARE.png YGYWPERRIECASSETTE.png YGYWPERRIEVINYL.png
Pár kép is előkerült a napokban, amivel promózzák a dalt. Köztük van a fenti borítókon lévő kép is, ami valószínűleg a hivatalos kislemez borító lesz.

yougoyourway_perrie.jpg IMG_6458.jpeg Snapinsta_app_461015744_1848605348997199_5600789983774650540_n_1080.jpg

szept 21, 2024
Hivatalos: jön a ‘You Go Your Way’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Perrie  /  You Go Your Way     ♥29

A tegnapi posztom publikálása után kb. 2 órán belül meg is érkezett a 3. kislemez hivatalos bejelentése! Valóban a ‘You Go Your Way‘ nevet kapta, és október 4-én fog debütálni. A közösségi oldalain egy videót osztott meg, amiben egy dögös piros szettben láthatjuk, egy szintén dögös autó előtt. Ezt ITT tudjátok megnézni! Perrie és csapata ezen kívül elkezdték promózni az elővásárlást is, hiszen ez is fontos eleme a dal megjelenésének. Egyelőre CD vagy vinyl termékek értékesítését nem tették közzé, valószínűleg napokon belül ez is megtörténik majd.

Előjegyzem a ‘You Go Your Way’ c. dalt!

A fotósorozat darabjai azonban már most bővültek! Három fantasztikus kép került elő egy időben a dal bejelentésével! Ez a piros műbőrszett fantasztikusan áll neki.

perrie.jpg you_go_your_way.jpg bg1IAC_7857_Edit_V1_2024_09_161123.jpg

32« ElsőELŐZŐ OLDAL...9...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »