Little Mix Magyarország
Az új kislemezről – Mirror Online interjú

A Mirror Online kicsit beszélgetett a tegnapi Big Weekend-es fellépésük után a lányokkal, ahol többek között szó esik új kislemezükről is.

A Little Mix már korábban is számtalanszor megnyílt az őket ért bántalmazások kapcsán, amiket még a 2011-es X Factoros időszak alatt kaptak, most a MO arról faggatta őket, hogy mit üzennének az akkori énjüknek.

,,Én azt üzenném, hogy lesz ennél jobb is! Azt hiszem, amikor te mentálisan egy sötét helyen vagy és rossz dolgokon mész át, egyszerűen nem látod a fényt az alagút végén, így azt hiszem azt üzenném, hogy mindig rossz így érezni, de lesz ez még jobb is! – mondta Jade

,,Amikor fiatalabb voltam, túlaggódtam a dolgokat. Minden miatt aggódtam, mit gondolnak az emberek és hogy hogyan cselekedhetnék jól. A húgom ugyanezeken a dolgokon ment végig, amiken én is és 15 évesen jöttem rá, hogy ez csak egy ilyen fázis. Emlékszem, egyszer csúnyán beszéltem magamban és arra gondoltam, hogy jó ég, ha anya tudná, hogy káromkodtam! Teljesen kikészültem ettől. Mindig probléma, hogy mit is gondolnak rólunk a fiúk, de minél idősebb leszel, annál kevésbé fog érdekelni, hogy mások mit gondolnak rólad. Azt hiszem, neked azt kell tenned, ami téged boldoggá tesz és a többivel nem törődni. Ahogy idősödsz, több önbizalmad lesz!” – tette hozzá Perrie

Read more »

Fellépés a Big Weekend-en + új kislemez!

Sziasztok mixerek!

Nagy nap volt a mai, hiszen végre elérkezett a Radio’s Big Weekend fellépés, ahol idén is felléptek megannyi rajongó előtt! Az idei szettjük neonzöld-fekete kombináció volt és remekül állt nekik ez is! A fellépésről már 28 fotó tekinthető meg a galériában! Szerencsére már videók is elérhetőek a fellépésről, ezeket sorrendben meg is nézhetitek, ahogyan előadták őket. És ha már fellépés… már hetek óta lehet sejteni, hogy valami készülőben van és éppen ideje egy kislemez megjelenésének, ez így is történt, Steady…Are You Ready? fotókkal volt tele az internet már 1 napja és sejthető volt, hogy kis ízelítőt adnak a koncerten, esetleg előadják az új dalt, sajnos nem így történt, de rövid betekintést adtak az új kislemezbe, a táncosok koreográfiájával együtt, ezzel felcsigázva minket is! A dalnak elvileg a ‘Bounce Back’ címet kapta. Feltétlenül csekkoljátok a mai koncertet is, igazán változatos és zseniális koreot adtak elő, mint mindig!

  1. Salute
  2. Power
  3. Woman Like Me
  4. Only You/Black Magic
  5. No More Sad Songs
  6. Wings
  7. Shout Out To My Ex
  8. Reggaeton Lento (Remix)
  9. Think About Us
  10. Touch

+ Bounce Back (Steady…Are You Ready?)

0426150318932_02_0_JS183788043.jpg 0426150318932_08_0_JS183788090.jpg 108280224_008.jpg ERxS_qJkVqw.jpg
D7Q5LDKWkAAc7QJ.jpg